Kelet-Magyarország, 1983. május (43. évfolyam, 102-127. szám)
1983-05-27 / 124. szám
1983. május 27. Kelet-Magyarország 3 □ magyar szakszervezeti mozgalom nem független a párttól, a szocialista államtól, de ön- áUó . . . Ha egy mondatban akarnánk összefoglalni annak a beszélgetésnek a lényegét, amelyet kedden este folytattak a televízióban Gáspár Sándorral, a SZOT főtitkárával, erre az összegzésre juthatunk. Nem térünk ki a beszélgetés többi, fontos részletére, meg arra, hogy miben rejlett és rejlik Gáspár Sándor személyes varázsa, hiszen erről világos, egyértelmű véleményt alkothatott magának a tv-néző. Nagyon valószínűnek tartjuk viszont, hogy sokak fülében visszacseng még a mondat — nem független, de önálló —, s talán nem is mindenki érti mi rejlik e megállapítás mögött. Szinte biztosra vehető, hogy kisebb-nagyobb viták alakulnak ki erről még a műhelyek világában, s lesznek akik úgy fogalmaznak, hogy ha egy mozgalom politikailag nem független, akkor nem is lehet önálló. S lesznek olyanok — valószínű a többség —, akik elismerik, hogy tetszetős, meg hangzatos is az ilyen érvelés — csak éppen leegyszerűsítő. Magunk előtt látjuk azt az idős szakit, aki arra hivatkozik, hogy neki thár a nagyapja is bizalmi férfi volt, s apáról fiúra szállt náluk az az eszmei hagyaték, hogy az igazi szakszervezeti mozgalom végcélja sem lehet más, mint az, hogy — a munkáspártok mögött felsorakozva azokat teljes súlyukkal támogatva — megszerezzék a munkások hatalmát. S ha már kivívták, s közös eszmei alapon állnak a párttal, a szocialista állammal, nyilván badarság, sőt ellenséges célzatú volna meghirdetni a politikai függetlenség jelszavát. Külön, de végeredményben ide tartozó téma, hogy bármiről is kelljen dönteni a mai viszonyok között — a szakszervezetek más, mindenekelőtt érdek- védelmi szempontokból közelítik meg ugyanazt a kérdést; sajátos szakszervezeti álláspontot képviselnek. Senki sem akarja rájuk erőszakolni a maga felfogását; a párt és a kormány azt igényli, hogy a szakszervezet önállóan alakítsa ki, s fejtse ki a maga véleményét ... A szakszervezetek minden olyan fórumon ott vannak, ahol a döntések megszületnek, az üzemektől kezdve egészen a kormányig. Nem független, de önálló — tevékenységet folytatnak, ezért nem árt arra utalni, hogy nemcsak számos magyar átlag állampolgár, hanem sok politikailag iskolázott, felkészült nyugati szakszervezeti vezető sem érti —, ha jobboldali felfogású, akkor nem is akarja érteni —, hogy mennyire egyértelmű, világos ez a megfogalmazás. Ezért erről a témáról, mint a létező szocializmus egyik alapkérdéséről nyugaton is elég gyakoriak a polémiák. i főszámunkra, akik a lé- tező szocializmus vi- "" lágában élünk, Gáspár Sándorral folytatott gondolatébresztő beszélgetés után nyilván sokkal kevesebb lesz a téma kapcsán a megválaszolatlan kérdőjel. Hiszen aki figyelemmel kísérte az interjút, az azt is megfogalmazhatta magában végső summázásként: a magyar szakszervezetek nemcsak a politika végrehajtásában, hanem alakításában is részt vesznek. A FONODÁBAN CSAK NÉHÁNY EMBEBT LÁTNI, GÉPEK, GÉPEK MINDENÜTT. A ZAJ A DOBHÁRTYÁT SZAGGATJA, ÖRÜLT GYORS AS AGGAL PEREGNEK AZ ŐRSÖK. AZ EGYIK HATALMAS, MAJD HÚSZ MÉTER HOSSZÜ BERENDEZÉS MELLETT FIATAL LÁNY JÁRKÁL FEL, ALA, ODÉBB FÉRFIAK SZERELNEK EGY MÁSIK GÉPET, SZÓVAL MINDENNAPOS KÉP A MAGYAR GYAPJÚFONÓ- ÉS SZÖVŐGYÁR DEMECSERI GYÁREGYSÉGÉBEN. A KB-határozat szellemében Nevelőiskola „Gubanc“ a gyapjúfonallal Nehéz hónapok után Demecserben Másfél-két hónappial ezelőtt korántsem találtunk volna ilyen idillikus helyzetet Akadozott az anyagellátás, ráadásul a piac sem ígért sok jót, csökkenteni kellett hát a termelést, s jó néhány ember forgolódott éjszakánként álmatlanul ágyában, hiszen nem tudták, mikorra sikerül majd megtalálni a kivezető utat. „Álldogálásból nem lehet megélni..." — Nemcsak a vezetők, mi munkások sem voltunk éppen rózsás hangulatban — fogad az egyik fonónő, Vass Margit az üzemben. — Ml csak azt láttuk, hogy nem jön az alapanyag, itt kellett álldogálnunk, de hát ebből nem lehet megélni. Aztán megtudtuk, nem az itteni vezetők tehetnek az anyaghiányról, azonban ez bennünket nem vigasztalt. — Melyik hónap volt a legkritikusabb? — A teljes negyedév. Úgy április körül enyhült a helyzet, ez meglátszik a fizetésünkön is, én például majdnem ötezer forintot kaptam, de februárban még 3800-at sem. — Nemcsak az alapanyaggal volt a gond, a piac legalább annyi problémát okozott — mondja Kántor Gábor igazgató. — Éppen mosj kellett átdolgoznunk a tervidőszak még hátralévő tennivalóit, mert az az igazság, a piac nem úgy alakult, amire korábban számítani lehetett. Az igazgató csak egyetlen példát említ, a kártolt fonal dolgát. Három évvel ezelőtt, mikor a terveket készítették, még úgy tűnt, érdemes növelni a fonal mennyiségét, hiszen nagy volt iránta a kereslet. Aztán eltelt egy év, s ahogy peregtek a hónapok, úgy csökkent fokozatosan iránta az érdeklődés. — Tavaly például szinte a kutyának sem kellett, így visszafogtuk a termelést is — fejtegeti a gyáregység vezetője. — Az első negyedévben aztán még erre jöttek az anyagellátási zavarok, mely természetesen a szövö- dénkben is éreztette a hatását, hiszen a fonalunk egy részét helyben dolgozzuk fel. Lépéshátrányban a ssövöde? Bírói beszél a szövődében az egyik szövőnő, Mártha Éva is. Mint mondja, ez az üzem teljesen ki van szolgáltatva a fonodának, ha ott nem úgy mennek a dolgok, ahogy kellene, az itt csapódik le nálunk. — Tulajdonképpen az lenne az ideális, ha legalább két héttel előttünk járna a fonoda, s tudnánk, hogy mire számítsunk, ám ez sajnos szinte teljesíthetetlen kívánság — mondja. — De igazságtalan lennék, ha nem mondanám el, az utóbbi időkben elindult a szekér, már nemigen kell az üres gépek mellett ácsorognunk. van munkánk, s ez a fontos. A gyárban mindenki nagy eredménynek könyveli el, hogy a fent részletezett nehézségek ellenére sikerült teljesíteni az egyébként igen alacsony tervet, kártolt fonalbál például 198 tonnát állítottak elő, s a második negyedévben már arra is volt merszük, hogy háromszáz (tonnára emeljék a szintet. Kérdés persze, mennyire reális ez az elképzelés. — Teljesítjük — mondja (mély meggyőződéssel az igazgató — mint ahogy abban is biztosak vagyunk, év végén A Magyar Gyapjúfonó- és Szövőgyár demecseri gyáregységében Szőllősi Borbála négy mikrovetélésű szövőgépet kezel, műszakonként 240 négyzetméter kártolt szövetet állít elő. (Császár Csaba felvétele) gém lesz — reméljük — gond g számokkal. Olyan háromnegyed év, mint legutóbb íróit, már nem igen jöhet. Furcsa ezt hallani, hiszen nap mint nap olvassa az ember, hogy a nyugati féltekén sorra zárják be kapuikat a különféle könnyűipari üzemnek, s pont a hazai gyárakat kerülné el a világszerte tapasztalható, hosszú ideje tartó pangás? Mire alapozza jiát derűlátását a demecseri igazgató ? — Uj szelek fújdogálnak a jmi iparágunkban is — állítás Kántor Gábor. — Az idén például olyan lehetőségünk adódott, mint még soha, dollárexportra termelhetünk! — Mit és mennyit? — Fonalat algériai megrendelés alapján. A szerződés ötvenhét tonnára szól, a szállítmány egyharmadát már útra bocsátottuk. S látja, milyen az élet, ez a munka is rengeteg feszültség forrása volt, roppant szigorúan vettük a minőséget, hiszen úgy kelett bemutatkoznunk, nehogy a további lehetőségektől elessünk. Mert azt talán mondanom sem kell, hogy további megrendelésekre is számítunk. — Mi lesz a hazai piaccal? — Nem is olyan régen még nekünk kellett a magyar megrendelők után szaladgálnunk. Most nemrég fordult a kocka... S ha terveink valóra válnak, nem ismétlődhet meg az elmúlt negyedév, Új csarnok épül A tervek közül végezetül néhány: a gyáregységben új, kilencszáz négyzetméteres .üzemcsarnok épül, itt kap majd helyet a fésűsfonoda. A berendezések a második fél évben kerülnek végleges helyükre, de két korszerű keresztorsózó gép már megérkezett, mely a korábbiaknál sakkal hatékonyabban dolgozik, s ami talán a legfontosabb, jobb minőséget ad. S hogy a termelésirányítás rendszerében se legyenek fennakadások, felkértek egy hazai szervező intézetet, dolgozzon ki egy olyan módszert, mely összehangolja a központi és a helyi termelésirányítók munkáját. Nagy eredmény lenne ez, egyik legnagyobb gondjuk oldódna jmeg végleg. Balogh Géza Janusz Cseka: A beruházó* 4 dolog egészen ártatlanul kezdődött, amikor egyszer séta köz* ben nagyvonalúan meghívtam Grazynát egy pohár szódavízre. Azután következett a Bambino fagylalt, majd a mozielőadás, ami azonban akkor még nem került sokba. A moziban már észrevettem, hogy bőkezűségem nem hoz gyors eredményeket. Talán ezért is történt, hogy újra meghívtam Grazynát, de ezúttal már süteményre és limonádéra. El akartam kápráztatni. Ám ebből sem lett semmi. Ezután Grazynára fordított kiadásaim szinte észrevétlenül évtizedes nagyberuházássá alakultak át. Patakokban folyt a szódavíz és a málnaszörp, és érdeklődésem tárgyát elhalmoztam csokoládéval, nápolyival, cukorkával, külföldi rágógumival is, de nem sajnáltam a pénzt virágra, színházra, presszóra, bárokra és diszkóra sem. Grazyna elfogadta hódolatomat, meghívásaimat, rágta a tőlem kapott rágógumit, de egyáltalán nem szédült meg. Én azonban a kudarcok ellenére sem adtam fel. Anyagi erőmön felül vásároltam egy használt gépkocsit, és azzal vittem őt mindenhová, s beültünk valahová fehér borral öntözött sült csirkére, rostonsült pisztrángra, füstölt lazacra, majd a kaviár, a pezsgő és a francia konyak következett. Múltak az évek, ö azonban mindig kitérő válaszokat adott. Halogatta a döntést, nem tudtam mire számíthatok, közben pedig egyre nehezebben éltem. A lavinaszerűen növekvő pénzkiadásokat csak úgy győztem, ha kiadós kamattal tekintélyes kölcsönöket vettem fel. Végül elérkezett a pillanat, amikor már a kölcsön kamatait is csak nagy nehézségek árán tudtam kifizetni. Ekkor úgy éreztem, nem bírom tovább. Alaposan átgondoltam gazdasági helyzetemet, és megállapítottam, hogy akár tetszik, akár nem, takarékoskodnom kell. Ez azt jelentette, hogy be kell szüntetnem mindazokat a költséges beruházásokat, amelyek nem kecsegtetnek gyors eredménynyel. Megértettem, hogy Grazynára fordított kiadásaimnál is radikális és azonnali döntésekre van szükség. Rövidre fogva a szót: kapcsolatunkat azonnal fel kell számolnom, ha nem akarok anyagilag elvérezni. MegtetM em véletlenül esik sok szó mostanában a legkülönfélébb fórumokon az általános iskola, s egyáltalán az oktatás szerepéről, eredményeiről és gondjairól. Nagy tömegeket érint közvetlenül is — családokat, nevelőket, társadalmi szervezeteket — közvetve pedig mindazokat, akik a jövendő nemzedékek sorsáért felelősséget éreznek. Társadalmi üggyé vált hazánkban az oktatás. — Ezt hangsúlyozta a Nyíregyházi Városi Tanács elnöke is azon a közelmúltben megtartott tanácskozáson, melyen a megyeszékhely több, mint kétszáz pedagógusa vett részt, hogy feldolgozzák a városi pártbizottság intézkedési tervét az MSZMP Központi Bizottságának oktatáspolitikai határozata alapján. Alsó- és középfokú oktatási intézmények vezetői, igazgatók, pártszervezeti titkárok és különböző funkciókat betöltő tanárok hallgatták meg a vitaindítót, keresték a soron következő feladatokhoz az egységes értelmezés hangnemét Sok a teendő az iskolákban az alapkészségek fejlesztéséhen. Ennek azonban ugyancsak sok az akadálya. Nem könnyű például a művelődési esélyegyenlőtlenségek felszámolása, s a differenciált segítségnyújtás mindazoknak, akik erre rászorulnak. Nem egyértelmű a tehetség fogalmának megítélése — ma ez inkább az intellektuális szférákban az erőteljesebb, s ezzel szinte le is szűkülnek azoknak a lehetőségei, akik szintén tehetségesek, de nem o „bevett” tudományágakban, hanem például gyakorlatiasabb tárgyakból. Segítené a tehetségek kibontakoztatását, ha nemcsak az úgynevezett jó tanulók, a művészjelöltek, hanem a jó kézügyességűek, a fúró-faragó barkácsolók tehetségére is lenne idő, jó lenne őket is „fölfedezni”. Az egyik sarkalatos kérdés, hogyan nevel munkára az iskola? Milyen hátteret is ad ehhez a szülői ház, hogyan szolgálják ezt a célt a gyári együttműködések, az üzemlátogatások? Sajnos esetenként elmondják a tanárok, diákok is, hogy az üzemben látottak inkább riasztóak, mintsem vonzóak, kevés a pozitív élmény. Nyíregyházán a Központi Bizottság oktatáspolitikai határozata óta a legeredményesebb tíz évet tudhatjuk magunk mögött. Üj iskolákkal, tantermekkel bővült az intézményhálózat, de eközben megkétszereződött az óvodások és iskolások száma is, zsúfoltak az általános iskolák, s a demgoráfiai hullám hamarosan eléri a középiskolákat. Természetes, hogy a pedagógusok tanácskozásán a legtöbb szó az oktatás döntő tényezőjéről — a KB-ha- tározatot idéztük — a pedagógusról esett. Oktató- és nevelőmunkájáról. Ma egységesebb az oktatási rész — állapították meg — ám az iskolai nevelőmunka értelmezése körül viták vannak — teljesen érthetően. Manapság sokszor úgy tűnik, rábízzuk gyermekeinket az iskolára, mert a szülök nem érnek rá a neveléssel foglalkozni. Hibáztatható ebben egy korábbi intézményes társadalmi szemlélet is, ám egyre inkább rá kell jönnünk; a tanár nem helyettesítheti az apát, az édesanyát. Szükség van ezenkívül a pedagógus- pálya társadalmi presztízsének növelésére, részint a kívülállóktól, s részint maguktól a pedagógusoktól, akik önmagukkal szembeni fokozottabb igényességgel, önképzéssel, a tanulóifjúság szere- tetével, a gyerekek körében az életre szóló művelődési igények képességének kialakításával maguk is tehetnek. T íz év munkáját tekintette át a Központi Bizottság a tavalyi áprilisi oktatáspolitikai állásfoglalás megfogalmazása előtt. Az állásfoglalás nem határozat — ám hosszú távra, talán a századfordulóig is meghatározza az iskolaügyet. A dokomentumokrá épülő megyei és városi határozatok, intézkedési tervek jó irányt szabnak a helyi jellegzetességekhez igazítva a fő célok végrehajtásához. A pedagógusok beszéljenek egy nyelven! Lényegében ez volt a célja megyeszékhelyi tanácskozásnak, középpontjában a nevelőiskolával. Ma már azonban ehhez nem elég a nevelők igyekezte. Mindazok együttműködése szükséges, akik közvetlenül vagy közvetve érdekeltek abban, milyen felnőttek lesznek a mai gyerekekből. Baraksó Erzsébet tem. Többé nem telefonáltam neki, nem hívtam sehová, és természetesen teljesen beszüntettem a dotációkat is. A következmények nem várattak sokáig magukra. Egy hét sem telt el és már hírül adták nekem, hogy látták Grazynát Zygmunttal, később egy testes műanyag- gyártó kisiparossal, majd egy zöldséges gépkocsijában, egy idő után pedig látták kiszállni egy külföldi rendszámú világoskék Mercedesből, ame7 lyet egy hollófekete hajú olasz vagy török vezetett. Egy ízben csengettek lakásom ajtaján. Egy hivatalos külsejű férfi volt a vendégem. — Ellenőrzés — közölte, ahogy belépett. — Milyen ügyben? — csodálkoztam. — Rögtön megtudja — mondta az idegen. — ön néhány éve óriást beruházásba fogott, amelynek tárgya egy bizonyos Grazyna nevű hölgy volt. Igaz? — De ... — Tudjuk — vágott közbe a vendég —, hogy anyagi eszközök hiányában kénytelen volt felfüggeszteni a beruházást. A körülmények erre kényszerítették... — Nem tehettem mást — siettem a magyarázattal. — Már teljesen kimerültem. Anyagilag egyszerűen nem bírtam tovább, kénytelen voltam abbahagyni... — Ez rendben is van — válaszolta az idegen — csakhogy ekkora kiadások esetében önnek nem lehet közömbös, hogy a költséges beruházás tárgya Zygnrunt úrral járkál, vagy a zöldségessel, vagy külföldiek fuvarozzák luxuskocsikon! Egyszóval: mit tett ön tulajdonképpen, hogy biztosítsa ezt a jelentékeny beruházást? Talán semmit? Nem tudja, hogy ennek súlyos személyi következményei lesznek, szigorú konzekvenciákra vezethet, és még pénzbüntetésre is sor kerülhet? — Biztosítani a beruházást ... — hebegtem. — A mostani szóbeli figyelmeztetés után — folytatta a tisztviselő — tíznapos haladékot kap. azután újabb revízióra kerül sor a Grazyna kisasszonnyal kapcsolatos beruházás ügyében. Azt már el sem mondom magának, mire számíthat, ha ekkora, hanyagság még egyszer ismétlődik. Távozás után sokáig ültem fejemet a tenyerembe hajtva, nem tudtam magamhoz térni. Nem elég, hogy annyi időt és pénzt elvesztegettem, most újrakezdjem a robotot, hogy „biztosítsam a beruházást?” De hogyan? Mivel? Talán mégis jobb lenne egyensúlyom helyreállítása után teljesen új beruházással próbálkoznom? Fordította: Lipcsey Júlia Egy tv-s beszélgetés után
