Kelet-Magyarország, 1983. május (43. évfolyam, 102-127. szám)

1983-05-24 / 121. szám

Papandreu Budapesten Megkezdődtek a magyar—görög tárgyalások Képünkön: And reasz Papandreut a Ferihegyi repülőtéren Lázár György, a Minisztertanács elnöke köszöntötte. (Kelet- Magyarország telefotó) Nagy a meleg, mégis kevesen öntöznek Késik a kukorica, a napraforgó velőse Egy hónap múlva Indulhatnak a kombájnok Lázár Györgynek, a Ma­gyar Népköztársaság Minisz­tertanácsa elnökének meghí­vására hétfőn hivatalos láto­gatásra Budapestre érkezett Andreasz Papandreu, a Gö­rög Köztársaság miniszterel­nöke. A Ferihegyi repülőtéren — ahol 14 órakor landolt a gö­rög kormányfőt és hivatalos kíséretét hozó különrepülő- gép — ünnepélyesen fogadták a vendégeket. A magyar és görög zászlókkal díszített lé­gikikötőben csapatzászlóval fölsorakozott a néphadsereg díszszázada. A fogadtatásra megjelent Lázár György, Púja Frigyes Dortmund: vasárnap ifjú­sági béke- és barátságfeszti­válra került sor. Jelszava a békéért vívott harc fokozása, tiltakozás az újabb amerikai nukleáris rakéták Nyugat- Európába való telepítése el­len. A fesztiválon 60 ország ifjúsági küldöttei vesznek részt. Helsinki: a béke és a re­mény tavasza fesztivál jel­szava a vasárnapi tömegfel­vonuláson: Nemet az ameri­külügyminiszter, Dobos Ist­ván, hazánk görögországi nagykövete, valamint politi­kai és gazdasági életünk több más vezető személyisége. A különgépböl kilépő Andreasz Papandreut elsőként Lázár György üdvözölte, köszöntve a kíséret tagjait is. Egy út­törő kislány virágcsokorral kedveskedett a magas rangú vendégnek. A díszszázad pa­rancsnoka jelentést tett a gö­rög kormányfőnek, majd föl­csendült a két ország himnu­sza. Ezután a magyar és a görög vezetők, a házigazdák kai rakétákra — igent a le­szerelésre!, Atomfegy vérmen­tes Északért, atomfegyver­mentes Európáért! Athén: tízezrek vettek részt Görögországban vasár­nap a béketüntetéseken, me­lyet több városban rendeztek. Potsdam: tömeggyűlésen zárult az NDK ifjúságának pünkösdi békemozgalma, me­lyen Erich Honecker mondott beszédet. Mugabe Prágában Hivatalos látogatását be­fejezve — rövid pihenő után — hétfőn elutazott Buda­pestről Robert Mugabe Zimbabwe Köztársaság mi­niszterelnöke. A vendégeket ünnepélyesen búcsúztatták a magyar és zimbabwei zász­lókkal díszített ferihegyi re­pülőtéren. ★ Robert Mugabe zimbabwei miniszterelnök a kormányzó Zimbabwe Afrikai Nemzeti Unió (ZANU) elnöke vezeté­sével zimbabwei állami és pártküldöttség érkezett hét­főn hivatalos látogatásra Prágába. A küldöttség fogadására a prágai repülőtéren Gustáv Husák mellett megjelentek a CSKP KB elnökségének és titkárságának tagjai, a kor­mány elnökhelyettesei és mi­niszterei, valamint a Szövet­ségi Nemzetgyűlés, a Nemze­ti Front és a tábornoki kar képviselői. Hétfőn délelőtt megkezdődtek a csehszlo­vák—zimbabwei tárgyalások. Harcok Nicaraguában Nicaraguái ellenforradal­márok egy csoportja vasár­nap Costa Rica területéről támadást intézett a Nicara­gua déli részén fekvő La Azucena helység ellen. A ha­tárvédelmi csapatok parancs­nokának jelentése szerint az akciót a sandinista néphad­sereg egységei visszaverték. A hatórás tűzharcban a for­radalmi erők több somozista zsoldost megöltek vagy meg­sebesítettek. A visszavonuló ellenforradalmárok amerikai gyártmányú fegyvereket — géppisztolyokat, aknavetőket — hagytak maguk után. A somozista fegyveresek új — Made in USA jelzésű — egyenruhát viseltek. Nagy „találmánynak” mondják a közös érettségi és felvételi írásbelit — így két drukk helyett csak egy ma­radt — de bizony, így sem irigyelhetjük azokat a diáko­kat, akik írásbeli dolgozatuk­kal egyidejűleg érettségi vizs­gát is tesznek és felvételiz­nek is az egytemekre, főis­kolákra. Mert akik tegnap reggel beültek a padokba, érthetően éreztek rendkívüli izgalmat és szorongást, hiszen elérke­zett életük egyik legnehe­zebb napja és a bizonyítás. Számot adni, mit tanultak a négy esztendő alatt, s bemu­tatni valamit a plusztudás­ból is, ami alapján a bizott­ság majd eldönti, alkalmas-e a jelentkező a felsőfokú to­vábbtanulásra? Szabolcs-Szatmárból a több esztendős szokás szerint ál­talában a végzős diákok egy­negyede nyújtja be felvételi MA Yarseny a vásárlóért (2. oldal) A legfőbb tényező (3. oldal) Munkás­kórusaink sikerei Kiváló címek után a múlt évi munka sikeréért a mező- gazdasági tárca elismerő ok­levelét nyerte el a vajai II. Rákóczi Ferenc Termelőszö­vetkezet. A gazdaság évek óta példát mutat arra, hogy a kedvezőtlen adottságok el­lenére is lehet eredménye­sen gazdálkodni. A mintegy 250 millió forintos termelési érték előállításához az 1200 állandó dolgozó figyelmes munkájára volt szükség, de jól sikerült a háztáji bevo­nása is, hiszen ennek érté­kesítése közel negyedét adta a termelésnek. Különösen a gyümölcstermesztésben jól lapját valamelyik egyetemre, főiskolára. Több száz diákot értesítettek az elmúlt napok­ban: idén május 23-át és 24- ét jelölték ki a közös érett­ségi és felvételi időpontjául. Tegnap reggel a nyíregy­Szomjaznak a földek, vi­zet áhítoznak a növények. Nagy szükség lenne a csapa­dékra. Ugyan a múlt hét kö­zepén esett a megyében eső, ám nagyon rossz eloszlásban. Csenger és Vásárosnamény környékén 23—25 milliméter hullott, csakhogy nem ott, hanem a nyírségi homokos terü­leten hiányzik az éltető víz. Mert a szerkezetnélküli ho­mok szinte bármilyen meny- nyiségű csapadékot elbír. A palántázandó növények közül már csak a dohány ül­tetése tart. A 6800 hektár ter­vezett területnek a négyötö­dén végeztek, s a most föld­be kerülő növényeket az ül­tetést követően öntözik is. Zöldségféléket összesen 4250 hektáron termelnek az idén Szabolcs-Szatmár megyében. A paprika, paradicsom, karalábé palánták és más zöldségnövények magjai már földben vannak, jelenleg a téli káposzta pa­lántázása ad munkát, s ez is jó ütemben halad. Kukoricából 81 ezer ötszáz hektár a vetésterület. Ennek a 86—87 százalékán földben a mag. Gondot jelent viszont, hogy a nedvesebb területe­ken (a mátészalkai, a fehér- gyarmati, a vásárosnaményi járásban! elmaradtak a vetés­sel. A húszezer hektár siló­nak szánt kukorica terü­letének még a felét sem vetették be a nagyüze­mek. Itt mindenképpen.gyorsítani kell a munkát. Hasonlóan a kukoricához, a napraforgót sem sikerült még elvetni az átlagostól több csapadékot kapott területeken. így el­képzelhető, hogy a tervezett 8380 hektárból néhány száz hektáron nem napraforgót vetnek a gazdaságok. Cukor­répából alig több. mint négy­ezer hektár a vetésterület. Szorgalmasan végzik a nagy­üzemekben a növényápolást: a tőbeállítást, a sorközműve- lést. A korán ültetett bur­gonya már virágzik, azonban a 7300 hektárnyi ültetvény­ből van olyan, amelyik még ki sem bújt. A gazdaságok már az ara­tásra készülnek. Ha továbbra is ilyen ma­rad az idő, június 25-e körül indulhatnak a kom­bájnok az árpatáblákon. Ehhez először természetesen a kombájnokat kell üzemké­pes állapotba hozni, amin munkálkodnak is a gépmű­helyekben. A gyümölcsösök­ben a hatodik-hetedik perme­tezésnél tartanak a gazdasá­gok, és ideje már a sorközök kapálása, a fák alatti gyom­irtás elvégzése. Sajnos a ká­nikulai nagy meleg ellenére sem használják ki öntözőgé­peiket, lehetőségeiket a me­zőgazdasági nagyüzemek. In­kább csak a kisebb kertészeti területeket öntözik, holott nagy szükség lenne a kapás­kultúráknak is a vízre. (sipos) Szedik az egrest A HÉT KÖZEPÉN INDUL AZ ELSŐ SZÁLLÍTMÁNY Beérett az egres, tegnap megkezdődött a felvásárlása. A háztájikban és a kisterme­lők által termelt gyümölcsöt az ÁFÉSZ-ek vásárolják. A köszmétét Nyírgelsén, a hű- tőitárolóban minden termelő­től és kereskedelmi szervtől a HUNGAROFRUCT veszi át, onnan szállítják a nyugat­európai vevőkhöz. Az expor­táló vállalat összesen 800 tonna egressel számol Sza- bolcs-Szatmár és Hajdú-Bi- har megyék területéről. (Éh­nek a mennyiségnek valami­vel több, mint a fele a sza­bolcsi kertekben terem.) Nyírgelséről vasúti vagon­ban szállítják a gyümölcsöt az NSZK-ba, míg Belgium­ba, Hollandiába kamionok­ban indítják útnak. Az első szállítmány várhatóan a hét közepén hagyja el az ország határát. Az egrest követően a oseresznye, a meggy, vala­mint a piros és fekete ribiz- ke felvásárlásával és szállítá­sával folytatódik a nyári gyümölcsök szezonja. és felvételi Közös írásbeli a tanárképzőn bevált a teljesítményhez kö­tött jövedelemelosztási for­ma. A három község, Vaja, Rohod és Nyírparasznya ha­tárában gazdálkodó szövet­kezet a Nyírkert gyümölcs- termesztési rendszer, vala­mint a rozs- és csillagfürt termesztési rendszer irányí­tását is sikerrel ellátja. A hétfőn megtartott ün­nepségen Tisza László, a me­gyei tanács elnöke adta át az oklevelet Iklódi László tsz- elnöknek. Kiváló munkáért miniszteri kitüntetést kapott B. Paczári Istvánná, Sápi Ti­bor és Suba Ferenc, TOT-el- ismerésben részesült László Árpád. (Folytatás a 4. oldalon) Béketüntetések Európában Szicíliából Svájcig tartó békemenet indult útjára a hét vé­gén. Képünkön: a fehér zászlókkal felvonuló fiatalok a ter­vezett olaszországi rakétatelepítés helyszínétől vonulnak Genfig, hogy kifejezzék tiltakozásukat a szárnyasrakéták el­helyezése ellen hazájukban. (5. oldal) Szerdán este Nyíregyházán: Ifjúsági békemenetre kerül sor május 25-én, szerdán este Nyíregyházán a KISZ megyei és városi bizottsága, va­lamint a Hazafias Népfront megyei és városi bizottsága rendezésében. A szakszervezetek megyei tanácsa is támo­gatja a nagyszabású eseményt és kéri az üzemekben, az in­tézményekben dolgozó fiatalokat, a szocialista brigádok tag­jait, hogy részvételükkel vigyék sikerre a szerda esti ren­dezvényt. A bókehónap eseményei sorába illeszkedik az ifjúsági békemenet, amelyre három helyen gyülekeznek este 19 óra kor Nyíregyházán a fiatalok: a már dolgozók a SZÁÉV előtt, a középiskolásak, a Vasvári Pál gimnáziumnál, míg a két felsőfokú intézmény hallgatói a tanárképző főiskolán találkoznak és onnan indulnak el az események fő színhe­lyére, a megyei-városi művelődési központhoz, ahol az Ifjú Gárda-zenekar fogadja a békemenet résztvevőit. Ezt követően békenagygyűlést tartanak, ahol a külön­böző területeken tanuló, dolgozó fiatalok képviselői szólal­nak fel. Este 20 órától az MVMK előtt és a ház helyiségei­ben párhuzamosan több érdekes program zajlik: lesz tánc­ház és polbeat együttesek bemutatója, de a hangversenyte­rem és a kamaraterem is színes műsorral várja a békede­monstráció résztvevőit. Elismerés a vajai tsz-nek || Kelet­Hhnyarorszan XL. évfolyam, 121. szám ÁRA: 1,40 FORINT 1983. május 24., kedd Nagyszabású 7 ■ r I ■ ___ . r m v házi tanárképző főiskolán megkezdődött az írásbeli, s ma befejeződik. Ezután a szorgalmi időszak következik a júniusi szóbeli érettségiig. A képen: az első írásbeli­zők. (Elek Emil felvétele)

Next

/
Thumbnails
Contents