Kelet-Magyarország, 1983. május (43. évfolyam, 102-127. szám)

1983-05-17 / 115. szám

1983. május 17, Kelet-Magyarország 3 Vízmű, gát, folyami szállítás Beszélgetés a OVH elnök­helyettesével A napokban Nyíregyhá­zán járt Varga Miklós, az Or­szágos Vízügyi Hivatal elnök- helyettese, s a legfontosabb vízgazdálkodási tennivalókat tekintette át. Ebből az alka­lomból kértük meg, vála­szoljon néhány, megyénket érintő kérdésre. — Milyen fontosabb víz­ügyi beruházáson dolgoznak jelenleg megyénkben? — Első helyre tenném a nyíregyházi regionális vízmű munkálatait. Ez 1978-ban kezdődött, s az első üteme befejezés előtt áll: a próba­üzem júniusban indulhat, s szeptembertől naponta tíz­ezer köbméter vizet ad majd a városnak. A beruházás nagyságára egyébként jellem­ző, hogy csaknem fél milliárd forintba került. — Ha ilyen drága a víz, mi­re számíthatnak azok a ki­sebb települések, ahol még megoldatlan a vezetékes ivó- vízellátás? Egyáltalán mire számíthat Szabolcs-Szatmár, mely a statisztikában itt is hátul szerepel? — A látogatásom során is meggyőződhettem, hogy a megye egyre inkább felzárkó­zik — ha nem is az élenjá­rókhoz — a közepes fejlett­ségű megyékhez. Az átlagos­nál nagyobb ütemben növek­szik a vezetékes ivóvizet ka­pó települések száma. A mos­tani tervidőszakban például újabb hatvanhárom község iratkozik fel a listára. Ezt a tevékenységet egyébként az OVH kiemelten kezelte, ke­zeli. Szólnunk kell azokról a falvakról is, amelyekben mindenféle támogatás nélkül, önerőből építették, vagy épí­tik ki a vezetékes ivóvízhá­lózatot. A csatornázási mun­kák viszont sajnos — akár csak országosan — nem a kí­vánt mértékben haladnak. De hát itt nem az akarattal, in­kább az anyagi lehetőségek­kel van a gond. — Szabolcs-Szatmár közis­merten gazdag folyókban, és múltja árvizekben is. Mit tesznek, hogy ne ismétlődjön meg az 1970-es tragédia? — Erősítjük a gátakat. Most például csak Szabolcsban több mint 210 millió forintot fordítunk az elsőrendű véd­vonalak megerősítésére a Ti­sza, a Szamos és a Batár mentén. A gátak védelmét szolgálják jórészt a folyósza­bályozási munkálatok is, amelyre harminckétmillió forint jut. Aktuális gond a tiszadobi gátak ügye. Bizony az utóbbi években alaposan megviselték a folyó árhullá­mai. Több megoldást latolgat­tunk a mai tanácskozáson is. Szóba került például, hogy az itteni gátat elsőrendű védvo- naUá kellene fejleszteni, de csak ez a néhány kilométeres szakasz horribilis összegbe kerülne. Ötvenmilliónk saj­nos nincs, ráadásul tanácsi védvonalról van szó. Az tű­nik a legreálisabb tervnek, hogy megerősítjük a meg­gyengült gátszakaszt, mely igy mintegy hatmillióba ke­rül, s ennek felét majd mi biztosítjuk. — Energiaszegény világ­ban élünk, egyre több szó esik a vízi szállítás előnyei­ről. A Tiszán miért nem él­nek e lehetőséggel? — A vízügyi igazgatóságok hajói most is járják a Tiszát, így szállítjuk az anyag jó ré­szét a gátak építéséhez, a fo­lyószabályozáshoz. A Tisza ugyanis jelentős szakaszán képes a hajóforgalomra. Az azonban tény, hogy más szer­vek nemigen használják ki ezt a lehetőséget. Ha tehát kérdésére pontosabb választ akar kapni, azt hiszem, má­sutt is érdeklődnie kellene. Rajtunk a vízi szállítás nem múlik. — Az utóbbi években egy­re több szabolcsi termelőszö­vetkezet panaszkodik, hogy megemelkedett a talajvíz­szint, s ez néhol lehetetlenné teszi az eredményes gazdál­kodást ... — Ismerjük ezeket a gon­dokat, s a lehetőségeinkhez mérten segítünk is. A VI. öt­éves tervidőszakban például Szabolcsnak csaknem 150 mil­lió forint jut belvízmentesí­tésre. Természetesen ismerjük a vádakat is, miszerint a ta­lajvíz emelkedésének oka Ti- szalök és Kisköre. Arról vi­szont hallgat a fáma, hogy rengeteg gond van az üzemi rendszerekben is. A gazdál­kodó szervek sajnos nem for­dítanak kellő gondot a csa­tornák karbantartására. De a vita nem segít, csak a mun­ka. Például a melioráció, mely itt a megyében biztató eredményeket ígér. Balogh Géza A KÖZLEKEDÉS KIVÁLÓI Május 1-én fénylő egyen­ruhában vágták a vigyázz- menetet Nyíregyháza köz­pontjában, nagy tapsot kap­tak, a hangosbemondó közöl­te, hogy most kapták meg a Közlekedés Kiváló Bárigádja címet. Mi munka közben lá­togattunk el hozzájuk, itt nyoma sincs a csillogásnak, a brigád egy része kopottabb egyenruhát, más része mun­kásruhát visel. Itt, a guszevi házak szélén, a teherpályaudvaron írott és íratlan forgatókönyv szerint mozog minden és mindenki. Mint egy monumentális film­ben. Mikrofonon át hangza­nak a vezényszavak, egy gombnyomásra csattan a vál­tó, csikorognak a fékek. A Nyíregyházán gyártott termé­kek itt állnak össze vonat­tá, innen indulnak egy zöld villanásra. „Üzenet" o sarusoknak B izonyara magyará­zatra szorul az olvasónak, hogy miért adom közre köz véleményemet. Nos, rá­jöttem, hogy eddigi ki­terjedt levelezésem he­lyett sokki egyszerűbb, ha mey; elő formá­ban és lényegében egyet­len anyagban adom tud­tára mindenkinek ál­talános állásfoglalásai­mat. Mindemellett egy közlemény csak más, mint egy levél. Vala­hogy komolyabb és hi­vatalosabb. Megjegy­zésként előrebocsátom még: első közleményem lévén lehet, hogy nem tudtam e hivatalos for­ma tökélyére jutni, de remélem elnézik még eme fogyatákosságomat. Tehát: 19.. hó ... nap stb. az érintettek — termé­szetesen én — áttekin­tették a kialakult hely­zetet. Megállapították, hogy kapcsolataik egy része javult, más része romlott. (Utóbbi: magán- hitelezők, OTP stb.). Ez egyrészt a kialakult nem­zetközi és világgazda­sági helyzetből fakad, másrészt abból a türel­metlenségből, amely ré­vén egyes emberek a realitásokat figyelmen kívül hagyva túl gyor­san akarják a problé­máikat rendezni. Magánjellegű közleményem Felek — mármint én — megállapították, hogy fizetőképességüket fenn akarják tartani to­vábbra is, de sajnos ez csak külső források be­vonásával lehetséges. Ezek a források azonban, sajnos, az utóbbi időben már nem buzognak, csak csörgedeznek. (Ha ezt annak is lehet nevezni.) — Utóbbi a közlemény hivatalos hangjától va­ló különbözősége miatt törlendő. Felek — fen­tiek — kifejezték ama szándékukat, hogy foko­zottan be akarnak kapcsolódni a nemzet­közi pénzügyi szerveze­tek munkájába (értsd Világbank) pénzügyi problémáik áthidalásá­ra. Ezért felek arra kérik a velük pénzügyi kap­csolatban lévőket, hogy tagságuk végleges ren­dezésig (értsd Világ­bank) fölösleges kérdé­seikkel ne zaklassák. A pénzügyi kérdése­ken túlmenően a felek — mármint én — átte­kintették szomszédos kapcsolatainkat is. Meg­állapították, hogy Ko- vácsékkal ez továbbra is baráti, Kisékkel azon­ban nincsenek nézet- azonosságban a kuka edény használatával kapcsolatban. A harma­dik világhoz való kap­csolat (Bürgözdiék) nor­malizálásra szorul. Felek további javas­latot tettek a problémák közös megoldására irá­nyuló szándék kialakí­tására vonatkozóan a kapukulcsot illetően is. F elek — mármint én — a fenti magán­jellegű közleményt a megfelelő baráti lég­körben, az egymás irán­ti barátság elmélyítésé­nek szándékától vezé­reltetve hozták, a köl­csönös egyetértés és megértés szellemében. Kaposi Levente Ez a turnus, ez a brigád bő másfél évtizede Baross Gá­bor nevét vette fel. A „vas- miniszterét”, akit azért tisz­tel az utókor, mert vasszor­galommal dolgozott a bár­sonyszékben és fáradhatatla­nul járta az országot, hogy fejlődjön a magyar közleke­dés. Ez a brigád méltán vi­seli Baross Gábor nevét, ösz- szehangolt munkájuknak is köszönhető, hogy a „nyíri” vonatok kevés kivételtől el­tekintve menetrendszerűen indulnak. Az üres vagonok keveset ácsorognak. A nyír­egyházi iparvágányok mellett a gyárak szállításvezetői vi­szonylag keveset bosszankod­nak, mert tudnak rakodni. A VI. sz. őrhelyen Banka József vezető váltókezelő mindent lát és mindent hall. Szűk kis szolgálati helyén néha két telefont is szorít a füléhez, társával szabad vá- gányutat biztosít a legyező- szerűen guruló vagonoknak, mikrofonon - át üzen a saru­soknak, nyilvántartja, hogy melyik mozdony hol van, mit csinál. Munkája oly nagy fi­gyelmet igényel, hogy meg­szakításokkal is csak pár szót szól magáról és brigádjáról. Egészen fiatalon, 25 évvel ez­előtt jött a vasút szolgálatá­ba. Mondja, hogy a brigád tagjai egy kivételével törzs- gárdatagok. Ez is a siker tit­ka. Meg az: akik itt fegye­lemhez szoktak az évtizedek alatt, már nem tudnak, nem is akarnak lazítani. A plusz­munkából is kiveszik részü­ket. Mint mondja, voltak az Munkában a Baross Gábor brigád, (gaál) almatárolóban ládát szegezni, idén saját házuk táján, az ál­lomáson szabad idejükben kitakarítanak két személyko­csit. Mert ráfér a kocsikra, és kevés a takarító személy­zet. Itt vibrál a levegő Az átmelegedett sínek fe­lett vibrál a levegő. Kecske­méti József sarus olajos mun­kásnadrágban, fel tűrt inguj­jal szaladgál a vágányok kö­zött. Pedig már csak „kar­nyújtásnyira” van a nyugdíj­tól. Csaknem harminc éve mindössze két szerszáma van: saru és a vasrúd. De ha csak egy pillanatra is elmélázik, ha rosszul bánik e szerszá­mokkal, a vagonokban lévő milliós értékű áruk tönkre­mennek, porrá zúzódnak. Amíg a szolgálat, illetve a to­latás tart, nem mozdulhat a posztjáról, ha esik, ha fúj, a csattogó vonatok között kell lennie. Éjszakai szolgálatban arra is vigyáz, hogy a guruló vagonok csendesen ütközze­nek. A brigád tagja Hangácsi János tiszthelyettes, vezény­lő. Azt mondja, a brigád min­den tagja személyes vállalá­sokat tesz, így áll össze a kol­lektív siker, ő maga azt vál­lalta, hogy munka mellett, le­velező úton leérettségizik. Si­került. Most mint pártcso- portbizalmi és MHSZ-aktíva végez társadalmi munkát. Egyik lelkesítője is a brigád­nak. Megszerették a vasutat A brigád vezetője Bara­nyai Imre intéző, térfőnök. Vállalati hasonlattal élve gazdasági vezetőnek számít. Kli a gyermek- könyihónap? S zenvedélyes hangú le­velet kaptunk a na­pokban az egyik kis szabolcsi falu könyvtá­ros-pedagógusától. A helyszínt elárulni nem is a levélíró, hanem a levélben emlegetett, ismert személy miatt nem akarjuk, aki esetleg önhibá­ján kívül került kellemetlen helyzetbe. A jelenség, a leír­takhoz hasonlóan azonban lé­tezik, ezért szólunk róla. Röviden: Szabolcs-Szatmár könyvtárosai a megyei könyvtár irányításával és a népfrontbizottság támogatá­sával immár több mint tíz esztendeje, minden április­ben megszervezik az ország­ban is jegyzett, kivételes ese­ménynek számító gyermek- könyvhónapot. Ilyenkor a rendezők meghívására iróven- dégek és előadóművészek jár­ják a megyét, rendhagyó iro­dalomórákat, előadásokat, an- kétokat tartanak, beszélget­nek az ifjú olvasókkal. Emlé­kezetes találkozások jönnek létre az ismert mesealakok „szülőivel”, ha erről a szer­vezők megfelelően gondos­kodnak. Sajnos, nem mindig. Levélírónk négy sűrűn tele­írt papírlapon, mélységes fáj­dalommal tudatja, hogy a nagynevű, várva várt vendég mindössze 20 percet szentelt falujuknak, holott komoly hi­vatalos programra várták, találkozóra, beszélgetésre a gyerekekkel. „Hadd írjam le a varázsla­tos pillanatokat — szól a be­számoló — a lenyűgöző 20 percet. Látni kellett volna a gyermekszemeket, a szavak beivódását a szívekbe. Sajnos, csak 20 perc jutott, mert az előadó fáradtságra hivatko- zott és arra, hogy a megyei könyvtár kocsija időhöz kö­tött. Pedig érezhette, mit je­lentenek a kérdések, hogy örülnek a gyerekek ...” Nemcsak olvasónk jelezte, halljuk másutt is, de nemcsak a gyeremkkönyvhónap ide­jén úgy tűnik, „agyonfiajtjak’- az előadókat — vagy ők ma­gukat — előkerül az anyagi­asság is, mert egy füst alatt három község kisiskolájában is le lehet darálni ugyanazt a műsort — persze három gá­zsiért —, s nem akarjuk a harmadik előadás színvonalát minősíteni, de lehetetlen, hogy a művész, az író is el ne fáradjon. Jó célt szolgálnak ezek a találkozások, s kitűnőek, ha valóban élvezetes beszélgeté­sek kerekednek, ha az elő­adók színes műsora nyomán megelevenednek a könyvla­pok, vagy az író személyes jelenléte révén. A gyermek- könyvhónap célja szerintünk nem az, hogy minél több vendég fáradtan pendlizzen a megyében, hanem az, hogy minél több gyermek barát­kozzon meg a könyvekkel, az olvasással. Maradjon a gyer- mekkönyvhónap továbbra Is a gyerekeké! B. E. Tavasztól őszig legelőn Szegfű, a „dobogós“ tehén KAMBODZSAI GYER­MEKVÁROS címmel nyitják meg Nyíregyházán, a Krúdy mozi előcsarnokában május 18-án délután háromnegyed négykor azt a képkiállítást, amelyet a KISZ Központi Bi­zottsága vándoroltat az or­szágban. A képanyag annak állít emléket, hogy a magyar KISZ-fiatalok Kambodzsának egy ezer fős gyermekvárost építenek, a szolidaritás je­gyében. Reggeli és este benépesül a falvakban a tej begyűjtő környéke. Ilyenkor hozzák — ki gyalog, ki biciklin, de van aki autóval — a frissen fejt tejet, s mindig akad né­hány perc a gondolatok ki­cserélésére, örömök és prob­lémák megbeszélésére. Sza­bolcs-Szatmár megyében mindig jelentős volt a te- héntartás, s ha csak a ház­táji és a kisegítő gazdaságo­kat nézzük, akkor mindenkit megelőzve ez a megye áll az élen. Ugyanis az itt kérődző 56 ezer tehénből 24 ezret fej­nek a házaiknál. Sajnos az utóbbi szám egyre csökken, viszont aki eljegyezte magát a tehénitartással, nehezen mond le róla. Inkább csak az idősebbek hagyják abba, akik­nek már terhet jelent a munka. Schmidt András Rakama- zon él. A helyi termelőszö­vetkezet nyugdíjas tagja, az állattenyésztésben dolgozik. Azt mondják a volt kollégák, érti a dolgát. Nem véletlen így, hogy otthon is tart tehe­net, borjakat nevel, bikát hizlal. Schmidt Andrást ke­resem a Vöröshadsereg út­ján, s az apósát taláiom ott­hon, akivel együtt laknak. — Tokajba ment Andris, most építkezik és akadt ott valami dolga — mondja Per- ger Gábor, aki mái- jóval túl­haladta életének hetedik év­tizedét. — Mindig tartott a vejem tehenet, nem tud ő meglenni anélkül, csakúgy mint én. Szép jószág ez a mostani, magyartarka la­pállyal keresztezve. Szóval jól tejel. Persze azzal, hogy jól te­jel még semmit nem mon­dott Perger Gábor. Az már mindennél szebben beszél, ha megtudja az ember, hogy tavaly 8674 liter tejet érté­kesített Schmidt András Szegfű után, mert így hívják a tehenét. Nem kis mennyi­ség ez, természetesen ennek megfelelően kell takarmá- nyozni az ilyen jószágot. — Tavasztól őszig lege­lőn van a tehén — szól az após. — Reggel, este meg­kapja az abrakot, s ugyan­akkor fejik is a géppel. A téli hónapokban szénát kap, s ehhez a tsz biztosít kaszá­lót, lucernaföldet. Mindezek mellett még répaszeletet is ad nekik Andris, szerintem ettől tejel igazán — moso­lyog huncutul az öreg sze­me. Szegfű többször ellett ed­dig bikát, mint üszőt. Külön­ben is úgy tartják, a jól te­jelők inkább bikát hoznak a világra. S amikor a nagy ho­zamról faggattam Gábor bácsit, csak annyit mondott: meg kell adni az állat­nak, ami jár, nem szabad sajnálni a gondozáshoz szük­séges időt. íme, a nagy tej- hozam receptje, csak követ­ni kell. Érdemes, mert Schmidt András tehene a ta­valyi 8674 literrel az orszá­gos tentermelési verseny képzeletbeli dobogóján a harmadik helyre állhatott. (sípos) Több brigád és csoport mun­káját is összehangolja. Bri­gádja sikerét abban látja, hogy ezek a fiúk megszeret­ték a vasutat és egymást is. Néha zsörtölődnek, összekoc­cannak, de egy-egy hosszabb pihenő után már alig várják, hogy találkozzanak. Régen volt kollégáikhoz is érzelmi szálak fűzik. Patronálják a sóstói szociális otthonban lé­vő nyugdíjas vasutasokat Baranyai Imre is siet. A papírgyár iparvágányára szó­lítja a kötelesség, ahol el­akadt a tolatás. A brigád minden tagja teszi a dolgát. Ha személyvonattal utazunk Debrecen felé, az ablakból nem látjuk őket... Nábrádi Lajos ’

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents