Kelet-Magyarország, 1983. május (43. évfolyam, 102-127. szám)
1983-05-14 / 113. szám
1983. május 14. KM HÉTVÉGI MELLÉKLET A nyíregyházi Kossuth-szobor A Kossuth-szobor, felavatása után (1912) nalmas délufón volt A napsütés már melengetett is valamelyest de ez a tény Wurm Dezsőt kevéssé érdekelte. Az ablakban könyökölt figyelmét az elrobogó autók rendszámára összpontosította, és örült amikor végre felfedezte a szerencseszámát amit évek óta rendszeresen megjátszott. Ekkor szólalt meg a telefon. — Jó napot — mondta egy kellemes női hang. — Nem lenne kedve velem tölteni az estét? — Éppen ezen gondolkozom egy fél órája — mondta töprengve Wurm —, hogy töltsem vagy ne töltsem. Egyébként kit tisztelhetek önben? — Nem fontos. Egyelőre érje be azzal, hogy a bennem rejlő értékeket még nem tárta fel senki. Talán azért mert nincs lila ruhám. — Látja, nekem sincs. De azért még remélek. — Tudtam. — Ismer engem valahonnan? — Nem, de pontosan ilyennek képzeltem. Ha valakit Wurm Dezsőnek hívnak, az akkor is remél, ha nincs lila ruhája. Bizonyára papagája sincs. Ebben a városban kevés a papagáj. Nem vette még észre? — Nem figyeltem. Mondja, miért pont engem hívott? — Véletlenül. Tetszett még a Szépmicsicsák Vince, de a Dezső miatt maga mellett döntöttem. ' A nagyapámat hívták Dezsőnek. Tudja, unatkoztam és lapozgattam a telefonkönyvben. Maga nem unatkozik? — Most nem — mondta Wurm őszintén. — Amióta felhívott, nem. — Ne udvaroljon, mert belém szeret, és itt állunk a legnagyobb bajban. Hová tette a szövegét? Inkább kérdezzen ! — Hány éves? — Számítsa ki. Három éve, hogy utoljára őszinte voltam a szüléimhez. Még náluk lakom, ők meg mindenáron nevelni akarnak. — Szűz? — Képzelje. De emiatt legfeljebb jövőre fogok szégyenkezni. — Tizenhatra saccolom. — Ne nevettesse ki magát. Persze annyiban igaza van, hogy a neveltetésem az egész jövőmet determinálja. Erre csak nemrég jöttem rá. És, amennyiben nem tuudná, az ember élete a neveltetése elleni harc jegyében folyik. — Kellemetlen lehet. — Ne gondolja. Lázadni jobb, mint rohadni. — Akkor húszéves. Kosztolányi Dezső több mint ötven évvel ezelőtt írta le a fantasztikus szóról a következő sorokat az egyik napilapban: „Ez a szó manapság egyre többet lábat- lankodik előttünk, minden ok nélkül. Én különös ellenszenvvel viseltetem iránta. Először azért, mert nagy- zoló. Sokat markol, de keveset fog. Száz és száz jobb és pontosabb szóval írhatom körül.” A kiváló nyelvművész költő és író cikkében példákat is ad a divatszó pótlására: „Egy fantasztikus kínai szertartás mesebeli. A fantasztikus Kelet délibábos, regényes, regeszerü. Fantasztikus szépség? Talán káprázatos, varázsos, elbűvölő, tündökletes, vagy csak csodálatos. Hallottam egy hölgyet, ki barátnője ízléstelen ruháját szapul- va fantasztikusnak nevezte, amivel csak azt kívánta értésemre adni, hogy képtelen, lehetetlen, otromba, silány, gyatra.” Nagyon szeretjük a mindennapi nyelvhasználatban a — Maga meg elmúlt harminc. Sok nője volt? — Nem számoltam. — Hazudik. — Mit sérteget, maga tak- nyos! — Legfeljebb nem találkozunk. És nem is sértegettem. — Milyennek képzel? — Magas, széles vállú, dús hajú, kis pocakkal. És szőrös a melle. Természetesen vastag keretű, sötét szemüveget visel. Wurm Dezső vigyorogva nézett a tükörbe. Alacsony, enyhén kopaszodó férfi volt, meglehetősen keskeny váltakkal. A jellemzés csak a kis pocakban nem tévedett. — Nem viselek szemüveget — mondta a kagylóba. — Baj. Akkor sajnos a többi sem stimmel. — És maga milyen? — Jelentéktelen kis szürke pont vagyok. / Ezért f^zom. / Mindig fázik az / ki oly kicsiny, / hogy nem találja meg / önmagát — Ez mi volt? — Vers. Én írtam, mit szól hozzá? — Semmit. — Akkor ért hozzá. Mit csinál, amikor dogozik? — Művezetek. Még mindig akar randevúzni velem? nagyító jelzőket Azokat a dolgokat, jelenségeket, tárgyakat, amik meglepnek bennünket, igyekszünk nyomatékosabban, hatásosabban kifejezni, ezért felnagyítjuk, eltúlozzuk őket. Ha azonban egy-egy ilyen nagyító jelző divatszóvá válik, mint Kosztolányi idejében a fantasztikus szó, a szó elveszti eredeti kifejezőerejét, ráadásul sok odaillő bb, pontosabb jelzőt kiszorít a beszédből. A 40-es években mindent a stramm és a klassz jelzőkkel fokoztunk. Majd jött a rendes, a komoly és a döntő jelzők kora. Egyik nyelvészünk ezekről ezt írta: .......ma már alig akad tisztességes ember, csinos kislány, jól szabott ruha, csak rendes; nincs hatalmas épület, pompás autó, kimagasló, kiváló teljesítmény, csak komoly.” Az ifjúság nyelvhasználatára nagyon jellemző az ere- detieskedés, s erre az egyik kitűnő eszköze az új meg új fokozó jelzők használata. Mivel azonban a fiatalság — Hát persze. Kapcsolja már ki a kisebbségi komplexumát! Tavasz van, nem? — Hát... — Ne dadogjon. Jogunk van a játékhoz. Magának is. Félóra múlva várom a cukrászda előtt — De... Miről ismerem meg? — Farmerben leszek. Hosz- szú lábak, rövid haj, nagy mellek. Maga meg vegyen egy csokor ibolyát és fogja a jobb kezében. — Tudja, én nem vagyok egészen olyan, mint amilyennek leírt... — Tudom hát. Bizonyára golyvája is van. — Nem, az nincs ... — Akkor meg mit akar? Felteszem, hogy nem az a kimondott férfiszépség, de mint tudja, a belbecs is fontos. Az pedig van magának. Azt mondja, elmúlt negyven? Nem számít! A hangja egészen fiatalos, és hogy úgy mondjam: tud fiatalul. Szóval hét órakor várom, ne felejtse el az ibolyát Wurm Dezső tiszta inget keresett és fütyörészve állt a tükör elé. Lám, gondolta, és még azt mondják rám, hogy nem értem a fiatalokat. Igyekezett keskeny csomót kötni a nyakkendőjére. Másodszorra sikerült, ez újabb örömet jelentett a számára. Más valószínűleg elítélné ezt a kislányt aki ismeretlenül felhívta, a kollégái egészen biztosan tisztességtelennek tartanák, pedig egyszerűen csak unatkozott. Persze, ő is tisztességesen fog viselkedni, nem, az erőszakoskodás mindig is idegen volt tőle. Nevetett. Így felöltözve egészen elfogadható volt. Igen. Az ilyen embert, mint ő, megbecsülik a nők. Érthetetlen, hogy eddig miért nem volt sikere. Igaz, még sohasem beszélt ilyen nyíltan, ilyen könnyedén, mint az előbb a telefonba. Majd most. Beülnek a cukrászdába, megisznak egy konyakot, vagy kettőt, természetesen az ő számlájára. Még a kezét is csak akkor fogja megérinteni, ha a kislány is akarja. Azt látja az ember. a sarkon vásárolt egy csokrot és fiatalos léptekkel indult a cuk- a felé. Lehet, hogy elveszem feleségül, gondolta. Nem várta senki. Tétován forgolódott. A cukrászda teraszán fiatalok ültek — fiúk és lányok vegyesen. Hangosan nevettek. Wurm Dezső válla egy csöppet megereszkedett és azt suttogta: — Szemetek. — Mire hazaért, az ibolyacsokor felismerhetetlen péppé aszalódott a markában. rendszerint több fokozattal is erősíti a kifejezést, az elismerő jelzői már túlzásnak is ésszerűtlenek. Ha valami vagy valaki jó, kedves, édes, szép, nagy, az ebben a nyelv- használatban irtózatos jó, oltárt édes, állati szép, baromi okos, dög jó, hulla jó, állati nagy, irtó kedves, de lehet kasa, frankó is valami vagy valaki, vagy egyszerűen csak lepra, tetű, genny vagy geny- nyes. S ha még ide írhatnám azt az ötnhat nyomda- festéket nem tűrő jelzőt, amelyet úton-útfélen hallhatunk, akkor még azt is elmondhatnánk, hogy ifjúságunk nyelve nemcsak logikátlanul túlzó a mindent helyettesítő divatszavaival, hanem egyszersmind trágár is. A túlzó jelzők, kifejezések, amint divatszóvá válnak, már nem minősítenek. Kiszorítják a szóban forgó dolog lényegére, jellemzésére pontosan utaló szavakat, tehát szegényítik szókincsünket és nyelvhasználatunkat. Ezért harcolunk ellenük. Bachát László E z a kép közvetlenül a Kossuth-szobor avatása után készült: még ott vannak körben a koszorúk, a lombfűzér még frissen a főalak lábánál. A ma látható kerítést még nem állították fel, hogy az ünnepségen közvetlenül a talapzat mellé kerülhessenek a hála örökzöld jelei. Maga a szobor az egyetlen olyan alkotás a városban, s talán a megyében is, amelyik együttesen építészeti és képzőművészeti kompozíció. Levelezőlapokon többnyire úgy mutatják, hogy a városháza erkélyéről fényképezik, látszik mögötte a templom is, előnyös keretet adva az emlékműnek. Itt a képen majdnem szemből láthatjuk. A legelőnyösebben talán mégis a városháza Rákóczi úti sarkától közeledve szemlélhetjük: akkor vagyunk éppen szemben Kossuth kemény arcával és erről az oldalról érvényesül igazán a jobboldali, alacsonyabb mellékalak is. Az alkotóművész, Betlen Gyula szerint az építészeti megoldás, a viszonylag magas háttér, talapzat azért volt szükséges, hogy maga a szoboralak, a bronz Kossuth ne legyen szükségképpen túlságosan nagyméretű — mint az, egyébként kellő háttér nélkül elkerülhetetlen volna. Így lágyabb körvonalakkal, közvetlenebbül állhat a kialakítandó növényzet adta háttér előtt. Az alkotás főtömege egy gúlaszerű posztamens, amelyet — az egykorú ismertetés szerint — a szabadság géniuszának ülő alakja koronáz, kezében a szabadság és honszeretet kiolthatatlanul lobogó fáklyája. Előtte két férfi: a népnek szabadságért lelkesedő fiai. A baloldali: fiatalember, ő áll, ingét mellén széttárva, életét ajánlja fel a szabadságért. A másik, a jobb oldali, idősebb, görnyede- ző alak, a rabszolgaság láncát tépi le testéről, nagy erőfeszítéssel. — Hátul: egy felmagasodó turulmadár — a védőszárnyai alá vett, tört ágyúval — folytatja a szimbolikus gondolatok kifejezését, s a felírás, 1848, a dicsőséges időket idézi. Ezzel a kiképzéssel egyébként megtörik a hátsó felület egyhangúsága is és erről az oldalról is nyújt „látnivalót”. A főalak: a férfikorban levő Kossuth, ahogy képe a szabadságszerető magyar népben rögződhetett. A talapzatot a Cementáru- ipari r. t. nyíregyházi munkásai készítették. A bástyaszerű háttér — Spiegel Frigyes és Englerth Károly tervei szerint — Müller Rezső kőfaragómester munkája, haraszti mészkő felhasználásával; a szimbolikus alakokat Gabay Sándor kőszobrász faragta budakalászi kőbőL Kossuth alakját az Ércszobrászati öntöde vállalat készítette. Kossuth születésének 110. évfordulójára, 1912. szeptember 19-ére tervezték a leleplezési ünnepséget, de a kivételesen esős nyár nem engedte meg az alapozási munkák kellő száradását, így csak 10 nappal később, szeptember 29-én, ragyogó szép időben kerülhetett az ünnepségre sor. A szobor jobb oldalán emelvényt állítottak a meghívott vendégek számára, előtte szónoki pulpitus. Az akkoriban kis létszámú városi rendőrséget a tűzoltóság és a főgimnázium nagyobb diákjai „egészítették ki”, a rend fenntartása érdekében. 1912-ben az ilyesfajta politikai-társadalmi ünnepségek a férfiak privilégiuma, a hölgyközönségnek a városháza erkélye és az emeleti ablaksor áll rendelkezésére. Az ünnepi beszédet természetesen Kossuth híve, a város akkori ellenzéki képviselője, Meskó László ny. államtitkár tartatta; a szoborbizottság nevében az alispán adja át a város polgármesterének a sikerült alkotást. A főgimnázium költőtanára, Vietórisz József elszavalja nagyhatású alkalmi költeményét; a dalárda hazafias dalokat énekel; Kossuth Ferenc meghatott szavakat mond. Majd következik a koszorúzás, amelyik egy teljes órát vett igénybe, hiszen az elhelyezéskor nemcsak a szalag feliratát olvasták fel, hanem többen még néhány külön mondattal is kifejezést adtak meghatottan ünneplő érzésüknek. Az akkori nyíregyházi újságok részletes beszámolója szerint 43 koszorút helyeztek el. Mindenki előtt a még életben levő volt 48-as honvédek képviselői, majd a képviselőház és a főrendiház koszorúi következnek. A 48- as függetlenségi pártnak országos, megyei és városi szervezete külön-külön szerepel, s közvetlenül utánuk a helybeli szociáldemokrata párt kerül sorra; és elhelyezik hálájuk és megemlékezésük jelét az iskolák, a nőegyletek, különféle intézmények és társaságok. Ez utóbbiak során kisebbfajta botrány is keletkezett, mert Popini Albert tanár, a megyei szabadkőművesek titkára felolvasta a szalag szövegét: „Kossuth Lajosnak — a nagy magyar szabadkőműves emlékének: a Szabolcs páholy.” A feltűnést keltő jelenetnek folytatása következett: a Nyírvidék legközelebbi számában helyet kapott egy részletes közlemény, amely szerint semmilyen félreértésről nincs szó. Kossuth 1852-ben Amerikában lett egy páholy tagja, s kolumnás cikkben közlik az üdvözlő beszédet és Kossuth válaszát is. A lapnak 25 éve felelős szerkesztője, Inczé- dy Lajos, nem akarta ezt szó nélkül hagyni, de válaszát, eredeti szövegével, nem engedte Jóba Elek, a laptulajdonos közölni. Kenyértörésre került a sor, Inczédy hamarosan megyei levéltárosi állását is otthagyta, elköltözött Nyíregyházáról, s hamarosan meg is halt. Természetesen a jobboldali hetilap, a Szabolcs felerősíti mindig harcrakész ellenszenvét és elítéli a közleményt, a Szabolcsvármegye c. napilapunk pedig békíteni igyekszik a város polgárságát is, a laptársak szerkesztőségét is csillapítgatja. Még egy furcsaság: Vay Adómnak, a nagykállói megyeháza utolsó főispánjának két fia is főispán lett. Előbb Gábor, aki a 48-as, függetlenségi pártnak megyei vezéregyénisége; utódja a bátyja, Vay Tibor, a szoboravatás idején főispán, de a munkapárt tagja, bátyjának politikai ellenfele, felfogásához nem illik a hivatalból koszorúzás. A megyét így az alispán képviselte. De, hogy mégse maradjon ki az ünnepségből az aktív főispán, az alkalmi protokoll szerint a sorrendben 25. helyen, a megyei gazdasági egyesület elnökeként — koszorúzott... Az egyházak vezetői nem itt, hanem az ünnepséget követő 160 terítékes banketten csillogtatták szónoki képességüket, s ekkor kijutott az ünnepiéi a szobor alkotójának is. jí Szabolcsvármegye a pontos menü szövegét is közli. A szobor azóta áll. Koroknál > Gyula, a város művészettörténeti emlékeiről írva, elismerő szavakkal értékeli. Sajnos, ezt kevesebben ismerik, mint Móricz regényéből, a Forró mezőkből idézhető sorokat, amelyekre a városháza alatti emléktábla szövege is utal. Nem feladatom a szobor művészi értékeinek mérlegelése, mások ezt már megtették. Azt azonban tudom, hogy Móricz általában minden Kossuth-szoborról elítélő, rosszalló véleményt formált. ö annak a nemzedéknek a tagja, amelyik már szakítani kívánt a millenniumban gyökerező patetikus, kissé teátrális hősábrázolással. Sajátságos, hogy az utóbbi időben annyira elidegenedő korunk éppen mostanában egyre kevésbé tiltakozik a nagy egyéniségek tiszteletétől, emléküknek őrzésétől, miközben növekvő érdeklődést mutat történelmi múltunk iránt, s már nem idegenkedik a pátosszal szemben sem. Kossuth emléke a szobron kívül is tovább élt. 1922 óta viseli a megye legrégibb gimnáziuma Kossuth nevét; a felszabadulás után termelőszövetkezetek, intézmények vették fel nevét. — Dienes Pista bátyánk emlékezete szerint 1924-ben tett ugyan a város lépéseket arra, hogy megszerezze a nagyobb szabású aradi Kossuth-szobrot, amelyet akkoriban lebontottak, de sikertelenül. őrizzük hát megbecsüléssel és tisztelettel ezt, a régit, a talapzat szétfagyott, hézagos részeinek mielőbbi kijavíttatásával együtt, emlékezve a lánglelkű Kossuthra, a szabadságharc bajnokaira, és áldozatkész nagyapáinkra, akik létrehozták ezt a jelentős emlékművet. Margócsy József Szépen magyarul — szépen emberül állati oó...
