Kelet-Magyarország, 1983. április (43. évfolyam, 77-101. szám)
1983-04-09 / 83. szám
1983. április 9. f|j^ Iklódi László állami díjas tsz-elnökkel a vállalkozásról Már-már legendás az ön 1970-es vissza- w térése a vajai II. Rákóczi Ferenc Tsz élére. Kérem, meséljen erről. — A munkát a mezőgazdaságban kezdtem. Amikor 1953-ban végeztem Gödöllőn, gépállomásra kerültem, majd kis kitérő után 1962- ben Vajára kértem magam, itt lettem elnök. A kihelyezés három évét megtoldottam egy féllel, de aztán szóltak: irány vissza a baktai járási pártbizottságra. Valahogy hiányzott a mezőgazdaság, így az első alkalmat megragadtam, s amikor a tsz-szövétségek alakultak, Nyírbátorba mentem, titkárnak. De még ez sem volt az igazi. Ekkor hallottam: Vaján veszteséges lett a tsz. Megmozdult bennem a lelkiismeret. Nem is sokat tétováztam. Döntöttem: ide kell visszamennem. Elnöknek választottak 1970 áprilisában. Szó, ami szó, abban az évben nem sokat buzgólkodtam a vezetésben. Nekiültem, hogy kidolgozzam, mit lehet kihozni a következő 10 évből. Az világos volt, hogy a veszteség fő forrása a gyümölcsös volt. Sok más mellett erre kellett orvosság. Sosem felejtem el, december 28-a volt, amikor összeült a közgyűlés. Itt terjesztettem elő a részes, pontosabban a családi művelésre vonatkozó elképzelésemet. Ennek a lényege az volt: aki több jó minőséget termel, az többet keres. Mindezt úgy, hogy uralkodjék a gyakorlaton az érdekeltség. Előkerült tábla, kréta, számoltam, bizonyítottam. S bár az emberek az újtól tartózkodóak, azt nem lehet mondani rájuk, hogy nem fogják fel a lényeget. Itt is így volt. A Minőség és érdekeltség. Ez ma természetesnek hat. Ha jói emlékszem, kezdeményezése mégse aratott osztatlan sikert. — Ez így van. Volt, aki azt mondta: pakolj össze, menjél Nyugatra, ott lehet ilyen részes-maszek dologgal boldogulni. Testületek nyilvánították ki: elhatárolják magukat attól, ami Vaján történik. A lényeg azonban az volt, hogy a tagok megértették a kezdeményezést. Családok álltak össze önként, s ezt az önkéntességet szeretném nyomatékkai hangsúlyozni, vállalták a munkát, s nem kellett sok idő: a 134 helyen szétszórt 300 hektáros termő almások bizonyították: változás történt. Szépen metszett fák, gondosan kezelt kertek, időben befejezett almaszedések, növekvő arányú minőségi alma — kezdték meggyőzni a kételkedőket. A tagság 18 százalékos részesedése a haszonból nagy mozgatóerő volt. És ettől az időtől számíthatjuk, hogy minden külső segítség és munkaerő nélkül takarítottuk be az évi 1200 vagonnyi termést. Tulajdonképpen ma ebben már nincsen semmi különös. A minőségről sokat beszélünk, az érdekeltség is téma. Akkoriban, tizenkét évvel ezelőtt sajnos erről sokkal kevesebb szó esett. A gazdálkodás könnyebb volt, minden olcsóbba került, s ami Vaján történt, eretnekségnek számított. A Eddig lényegében csak almáról beszéltünk. Ügy tűnhet, Vaján e körül forog minden. A gyümölcsös volt a mentőöv, amibe belekapaszkodott? — Korántsem szeretném az almára szűkíteni a dolgokat. De érdemes ebből és a vele kapcsolatos körülményekből kiindulni, s további következtetésekig eljutni. Amikor a tsz terveit kezdtem felvázolni, eleve abból indultam ki: mit lehet tenni a következő 10 évben? Mire ad alapot a termőterület, a felszerelés, megfelelő-e a gazdálkodás szerkezete, s ami a legfontosabb, mire képes ma és mire lesz képes holnap az itt dolgozó ember? A másik máig vallott alapelvem: a mezőgazda- sági üzemnek élelmiszergyárrá kell válnia, ez a hivatása. Legyen bármilyen gazdasági vagy világhelyzet, élelmiszerre mindig és mindenütt szükség lesz. Mégpedig jó, kiváló élelmiszerre. Mindemellett az élet azt bizonyítja: aki élni akar, annak nem sírni, panaszkodni kell, hanem küzdeni, s küzdelemhez olyan reális érvekkel kell meggyőzni a részvevőket, melyek hitet sugároznak. — Mondhatnám azt is, hogy a megromlott gazdasági körülményekben rejlik valami jó is. Kizökkentett a kényelemből, kényszerít mindenkit — s nem csak a mezőgazdaságban —, hogy gondolkozzék, keresse az újat, vállalkozzék, merjen. Tulajdonképpen nem történik más, mint az, hogy rákerülünk arra a pályára, melyen régen járnunk kellett volna. Tudom, ez számos konfliktust szül, nem csak gazdaságit, de elméletit is. Tudomásul kell venni, hogy piacgazdálkodás folyik, hogy a mennyiségen alapuló termelés ideje lejárt, hogy tág teret kell biztosítani az érdekeltségnek, s mércénket nem önmagunkhoz, hanem a világ igényeihez kell állítani. A tizenkét év „Legyen bármilyen gazdasági vagy világhelyzet, élelmiszerre «inadig és mindenütt szükség lesz. Mégpedig lé, kiválé élelmi* szerre. Mindemellett az élet azt bizoayftia: aki álai akar, annak nem sírni, panaszkodni kell, ha- nem küzdeni...” előtti almasztoriban ennek a felismerésnek a csirái találhatóak. A A siker Ont igazolta. A vajai tsz példa, w eredményeikkel érvelnek, módszereik másoknak is ajánlottak. Akadnak, akik e mögött különös támogatást, preferenciákat sejtenek. — A mi szövetkezetünk is megélt egy egyesülési — nem egyesítési! — folyamatot. Saját felemelkedésünk időszakában biztosítani tudtuk, hogy ott is nőttek az eredmények. Aztán 1980-ban kaptunk a minisztertől egy levelet, amelyben kedvesen gratulál eredményeinkhez, majd közli: Vaján megszűnik az ártámogatásos rendszer, ami addig évi 5—7 milliót jelentett. Nos, ez a lehetőség, ami más szövetkezetnek is adott, ez volt a mi támogatásunk. De ha valaki kíváncsi, milyen titkai vannak a sikernek, hát elmondom szívesen. Először is kialakítottuk a gazdálkodás új rendjét. Az eredményeket kilenc aranykoronás földeken értük el. A titok döntő tényezői lettek az emberek, akik a gazdálkodás módszereivel együtt, egy időben alakultak, váltak többé, értékesebbé, cselekvőbbé. Jellemző, hogy amikor az újért támadtak kívülről, ők védtek meg. Kialakult az a vezetés, melyben ma 34 egyetemet és főiskolát végzett ember dolgozik. Hogy milyen eredménnyel? Nos, csak egy számot: fejenként legalább 1—1 millióval járultak hozzá a nyereséghez. — Aztán mertünk vállalkozni. Van egy 5000 vagonos léfeldolgozónk, s ha minden jól megy, lesz egy hasonló még. Épült egy 1100 vagonos hűtőház, van egy cukrozott gyümölcsöt gyártó üzem. Társultunk állami vállalattal, termelőszövetkezetekkel. Megsokszoroztuk így a pénzt, hisz nem várhattunk külső segítséget mástól. S közben a szemünk állandóan a piac felé fordult. Mert azt hamar felismertük, hogy ettől függ minden. A tévhit korábban az volt, hogy mi termelünk, s a piac vegye azt, amit kínálunk. Hát ez tévedés. Azt kell termelni, gyártani, amit vesznek. A Mit lehet tudni Vaján a világpiacról? ” Lényegében Önök külkereskedelmi vállalatok révén kereskednek, s ez nem nyújt teljes biztonságot. — Amikor piaci igényekről beszélünk, nem választhatjuk azt ketté, hogy ez csak bel- s ez már külpiac. Tudomásul kell venni, hogy a hazai piacra sem lehet mást, főleg rosszabbat kínálni, mint kifelé. Aki azt hallja, hogy az áraink közelítik, mi több, elérik a világpiaci árakat, az joggal várja el, hogy a pénzéért a legjobbat kapja. S hogy mi a világpiaci igény? Erről igen sok információ áll rendelkezésre. Saját tapasztalataink is vannak. Nem tagadom, a szakszerűen megalapozott döntésen kívül kell orr, szimat, vagy ha úgy tetszik, ösztön és érzék is ahhoz, hogy az ember jól válasszon. Az ideális az lesz, ha a termelés, a feldolgozás és értékesítés egy folyamat lesz, más szóval, ha a tsz-ek közül azok, akik erre érettek, önálló exportjogot is kapnak. Ez növelné a felelősséget, de az érdekeltséget is. A küzdelem a piacokon éles, s bizony nem mindig aratnak teljes sikert a magyar áruk. — Nem olyan régen Münchenben Pilz úr, egy nagy gyümölcskereskedő, mutatta nekem egy magyar szilvaszállítmány csomagolását, küllemét. Párhuzamosan elvitt az ugyanakkor érkezett olasz vagonhoz is. A mi rekeszeink bebamultak, sárosak voltak, míg az olasz szilva cakkos kék papírral bélelt ládából hamvas an mosolygott. Pilz úr mondta: „Pedig a magukénak jobb az íze. Miért nem tudnak csomagolni?” Ez csak. egy példa. De bosszankodhatunk, mert nem vagyunk mindig pontosak, ami nagyon sokba kerül. A külkereskedelem jelzései gyakran fúl óvatosak, tartózkodóak, ez viszont üzletektől üthet el, vagy éppen a termelés jövőjét befolyásolja. „ Véleménye szerint egy olyan gazdaság, ^ mint a vajai, képes arra, hogy önállóan döntsön? A termelési és emberi háttér elegendő ahhoz, hogy hosszú távon piaci relációkban gondolkozzanak? — A gazdasági változások hatalmas nevelő iskolának bizonyultak. Ugyanakkor szelektáltak is. Azok maradtak meg, akik képesek új módon dolgozni és gondolkodni. Ennek eredménye többek között, hogy ma minden gazdasági egységünk már önelszámoló, saját bankszámlával rendelkezik. Eredményeiktől függ a differenciált nyereségelosztás, ami az egyik helyen hat,- a másikon tizennyolc százaléka is volt az évi jövedelemnek. Lényegében sokkal magasabb fokon, de ebben is jelentkezik az az elv, amit a kezdeti családi művelés jelentett, önállóság, minőség, érdekeltség. Ez alkalmassá teszi az itt dolgozókat, hogy képesek legyenek — hiszen másként nem maradnak talpon — hosszú távon gondolkodni. Nem véletlenül hangsúlyoztam az emberi tényezőt, mint a siker titkának első tényezőjét. — De más téren is bizonyított, hogy ítéleteink jók voltak. Vegyük először a juhásza- tot. A múlt évi visszaesés sokakat riasztott. Mi úgy véltük, ott, ahol a juhhús nélkülözhetetlen, úgyis jelentkeznek vevőként. Az idei és a jövő évre vonatkozó jelzések azt mutatják, igazunk volt, amikor nem estünk kétségbe. Vagy vegyük az almát. Nem becsülöm le azokat a gondokat, amelyek két év óta jelentkeznek. De a helyzet nem drámai, ha belegondolunk a lehetőségekbe. Az almasűrítménynek jobb a piaca, mint ahogy azt a külkereskedelem felmérte. A jól tárolt almát is el lehet adni. De csak a kiválót, a csodálatosan szépet, a nagyon gusztusosán csomagol- tat, s a pontosan szállítottat. A jövő csak a kifogástalan minőségé. De említhetném a gabonát, a húst is. Az élelmiszer stratégiai termék, s egy mezőgazdasági üzemnek nem lehet másban gondolkodnia. Az önök példája azt mutatja: gazdagok lettek. Ugyanakkor sok tsz a jelenlegi helyzetben szegényebbé válik, hiszen lehetőségei rosszak. Furcsa igazságtalanságnak tűnik, hogy ugyanennyit dolgozó emberek más vidékeken sokkal rosszabbul élnek. — Mondhatnék vigasztaló dolgokat, de nem teszem. Vitathatatlanul születik abból, amit mond, feszültség. De én azt is nézem: mi is veszteséges helyzetből, kilenc aranykoronás földdel indultunk. A földet a munka minősége értékelte fel. Aki beletörődik, hogy vere- séges helyzetben van, az tényleg vereséget szenved. Merni kell és vállalkozni, s az élet mérlegel. A jó fennmarad, magával ragadja az embereket. Az sem tagadható, hogy sok intézkedés született, s készül, mely a nagyon rossz körülmények között gazdálkodók egyenlőtlen esélyeit hivatott kiegyenlíteni. De hangsúlyozom: ha az eredményt hozó újról meg tudják győzni az embereket, akkor kezdődik a kilábalás a gondokból. — Én tudom, könnyebb volt akkor, amikor megmondták, miből mennyit. Ma azt sem mondják, mit. Vagyis gondolkodni kell, mérlegelni és okosan kockáztatni. És ha valami, ez szabadítja fel az embert, ez biztosítja az élményt adó sikert. A mi gyakorlatunk alapján mondhatom azt is, hogy nem lehet egy vagy két évben gondolkodni. Az a tsz, amelyik ma szegény, csak így tud dönteni, hogy a keveset abba fektesse, ami a legjobb kilátást ígéri. Nem csak holnap, de holnapután is. Tudom, információk sokasága közül kell választani, de azt is meg kell érteni, hogy egy gazdaság vezetése, irányítása ma sokkal bonyolultabb és összetettebb, mint volt akár egy pár évvel ezelőtt is. önt most Állami díjjal tüntették ki. Amikor olvasóink nevében is gratulálok ehhez, hadd kérdezzem meg, ebben ön a vállalkozás, a bátorság elismerését látja-e? — Az elismerés bizonyára szól a vállalkozásnak, a kezdeményezésnek, a kor igényeihez.való alkalmazkodni tudásnak. De szeretném itt megjegyezni: én az Állami díjat mint a vajai II. Rákóczi Ferenc Tsz elnöke kaptam. Ami azt is jelenti, hogy az elismerés egy közösség által elért eredményt honorál, Egy vezető lehet bármilyen ötletes és merész, kezdeményező és modem, aligha viszi valamire, ha nem áll mellette és mögötte emberek százainak cselekvése. Személyes sikerem is a kitüntetés, de csak azáltal, hogy sosem maradtam magamra. ® Köszönöm a beszélgetést. Bürget Lajos 'HÉTVÉGI' i INTERJÚ i KM HÉ? v ÉGI MELLÉKLET A minap küldött névtelen levélben Ön azzal vádol, hogy „jó csomó ruhát vettem” a szövetkezetben, s ezért nem marasztaltam el a vezetőséget az utób- ta hónapokban megszaporodott túlórákért, szombati műszakokért. Egy füst alatt megrágalmazta a szövetkezet vezetőit is más természetű okokért. Való igaz: a modellek tetszettek, de nem vettem belőlük. S mivel az állítása — ráadásul „látta” is — nem fedi a valóságot, nyugodtan hihetem, hogy a többi vádaskodása is alaptalan. Könnyű one most arról vitatkozni önnel, név' i levele mennyire nem felel meg a unk meghonosodott gyakorlatnak. sadalmi rendszerünk a bizalom elven nyugvó módszereket részesíti előnyben. Bárki nyugodtan oda- kanyaríthatja. a nevét a hivatalnak címzett levél végére. Az utóbbi negyedszázadban senkinek nem származott kára abból, ha valamilyen visszásságra hívta fel a figyelmet.. Bármilyen szervhez is címezte mondandóját, nyugodtan tehette ezt becsületes nevével és címének közlésével. A kínálkozó lehetőség — hogy a névtelen levélre nem kell válaszolni — helyett azon gondolkodom, mi késztette önt levele megírására — mert ezt sem közölte. Nagy valószínűség szerint ön a Nyírség Ruházati Szövetkezetben dolgozik. Nemrégiben készült riportunkban ugyanis ott próbáltam utánanézni, miért túlóráznak az asszonyok, s az üzemet járva kialakult meggyőződésemnek adtam hangot. Mely szerint szükségszerűen dolgoznak a szalag mellett a nők szombatonként. Nem kell különösebben érteni a gazdaságpolitikához, hogy rájöjjünk: miért. Elég, ha figyelmesen hallgatja valaki a rádiót, nézi a televíziót, böngészi a napi sajtót. Az utóbbi években bekövetkezett világméretű recesszió hazánkat is sújtja. Hiszen egy olyan országban, amely megtermelt áruinak a felét külföldön értékesíti, óriási erővel érződik a kényes külgazdasági egyensúly alakulása. Ma a nyugati országokban 30 millió munkanélkülit tartanak nyilván. Hazánkban a szocializmus építése kezdete óta deklarált elv a teljes foglalkoztatás. Érthető, hogy az elv megvalósításáért milyen szívós küzdelmet folytatnak a munkahelyek. Nehéz népgazdasági viszonyaink közepette a vállalatok, az üzemek, a szövetkezetek két kézzel kapnak a lehetőség után, hol tudnának megfogni munkát, valutát, forintot, milyen módon tudnának többet adni dolgozóiknak. így van ez a Nyírség Ruházati Szövetkezetben is, ahol például a szombati munkáért a fizethető bér legfelső határát adják. Sok más kedvezményt is tapasztalhat itt, aki nyitott szemmel jár. Aki szombaton másra nem tudja hagyni a gyerekét, beviheti magával. A isi nem tudott volna beutazni, me teremtették neki a lehetőséget, hogy hazavigye a munkáját. Még rezsit is elszámolt a szövetkezet az otthon dolgozónak. Arról ön hallgatott levelében, hogy a szövetkéz en igen sokat kereshet, aki tényleg t akarja. Láttam a boszorkányos ügyességgel vasaló fiatal- asszonyt, aki rendszeresen hatezer forint felett keres. Tény: akad, aki beéri a kétezer forinttal is, mert nincs rászorulva a magasabb fizetésre. Az utóbbi években egyre mag abb átlag- kereset jellemzi a „Nyírséget”, noha külgazdasági kapcsolataink romlottak, ugyanannyi agyar termékért már csak fele — vaj? egyedannyi import alap- és nyersa: t. gépet tudunk beszerezni. Visz: csak kifogá tálán, színvonalas, hat : dőre elkészülő termékek eladásával többet fizet a munkahely. Hogy nv are folytat n ót politikát a szövetkeze': vezetés, arr bizonyíték az alábbi eset Az elnök a . öntől kapott névtele n levelet a küldöttgyűlésen szóról szóra felolvasta. Eli mgzott egy jogos megjegyzés az egyik tag szájából: jó lenne tudni, ki a feladó. Mert mérlegelve a vezetőség törekvését, hogy még ho: ú ideig jól fizető munkát adjanak r hozóiknak, felvetődik a kérdés: kin’ jó a gáncs> skodás, mit próbál eléri valaki egy-k • rágalmazó levéllel? Ha igaznak hiszi amit mond, miért nem a nyilvánosság támogatásával +eszi? Ha pedig maga sem hisz benne, ért próbál ellentábort szervezni a Inyomó több ég érdekét képviselő s Ékezettel szemben? E gondola' . jegyében om alá a levelem:
