Kelet-Magyarország, 1983. április (43. évfolyam, 77-101. szám)
1983-04-06 / 80. szám
8 Kelet-M agyarország 1983. április 6. Hai műsor Tsz Labdarúgás: Gyulaházi SE—NYVSSC, barátságos mérkőzés Gyulaházán, 15,30 órától. Váradi legjobb napjaira emlékeztetőén öklözött a Bocskai emlékversenyen. Váradi János nagy sikerével fejeződött be Debrecenben az ökölvívó Bocskai emlékverseny. A moszkvai olimpia bronzérmese az EB-kiküldetésért lépett szo- rítóba és valamennyi ellenNagy meglepetés: Súlyos csepeli vereség A labdarúgó NB I-ben hús- vétvasámapra két mérkőzés maradt. Az egyiken nagy meglepetés született: az őszi első Csepel SC otthonában szenvedett súlyos vereséget, bizonyítva, hogy alaposan visszaesett a vasgyáriak formája. A csepeliek a legutóbbi három fordulóban mindössze egy pontot szereztek, miközben kétszer kaptak ki saját pályájukon! Eredmén yek: FTC—MTK-VM 2:1 (0:8). Üllői út, 25 000 néző, V.: Nagy B. A Ferencváros nehezen győzött, mert játékosai kiábrándítóan játszadoztak. Gólszerzők: Takács (51. perc), Szabadi (69. perc), illetve Boda (80. perc). Vasas—Csepel 5:2 (3:1). Csepel, 7000 néző, v.: Hartmann. Jó mérkőzésen, ilyen arányban is megérdemelten győzött a Fáy utcai legénység. Gólszerzők: Kiss L. (36., 50. és 65. perc), Izsó (10. perc), Váradi (43. perc), illetve Kelemen (18. perc), Dékány (80. perc). A bajnokság állása: 1. Rába ETO 20 14 2 4 52-22 30 2. Bp. Honv. 21 12 5 4 38-23 29 3. Csepel 21 10 8 3 36-26 28 4. FTC 21 12 3 6 53-35 27 5. Vasas 21 9 6 6 46-35 24 6. Ü. Dózsa 21 9 6 6 32-26 24 7. Debrecen 21 6 8 7 25-29 20 8. Tatab. 21 5 9 7 29-31 19 9. Zalaeger. 21 5 8 8 26-29 18 10. Diósgyőr 21 6 6 9 26-37 18 11. Ny.-háza 21 5 7 9 18-28 17 12. Videoton 21 7 2 12 32-36 16 13. PMSC 20 6 4 10 29-34 16 14. MTK-VM 21 6 4 11 26-43 16 15. Haladás 19 5 5 9 15-29 15 IS. Békéscs. 21 4 7 10 30-50 15 KIKAPOTT A VOLÁN Kői. Kiiencvenből 80 percet támadott a hazai csapat, de tehetetlen csatársora miatt a 87. percben kapott góllal vesztett. Gólszerző: dr. Ungvári. Hajdúböszörmény—Rakamaz 2:0 (0:0). Hajdúböszörmény, 500 néző, V.: Mészáros. A vendég rakamaziak kihagyták, a böszörményiek viszont értékesítették helyzeteiket. Gólszerzők: Burai (ll-esből), Tóth. Püspökladány—Tiszavasvári 1:1 (1:0). Püspökladány, 500 néző, v.: Sándor. A vendégek jobbak voltak, de csak ll-esből tudtak egyenlíteni. Gólszerzők: Karmazsin, illetve Héri (ll-es- ből). Szolnok— Csenger 5:0 (4:0). Szolnok, 500 néző, v.: Virág L. Nem volt egy súlycsoportban a két csapat. Gólszerzők: Rostás, László, Forhanda, Rózsavölgyi, Szabó. Rákóczifalva—Kisvárda 5:3 (1:2). Rákóczifalva, 300 néző, v.: Fazekas. A vendégek harmatgyenge védelmük miatt kaptak ki. Gólszerzők: Nyol- czas 3, Balogh 2, illetve Szántó 2 és Batári. További eredmények: Balmazújváros—Bem SE 0:2, Hajdú Vasas—DÜSE 1:1, Jászkisér— Hajdúszoboszló 2:2. A bajnokság állása: A labdarúgó NB n-ben legutóbb a Volán SC és a SZEOL AK otthon szenvedett vereséget. Eredmények: Keszthely— Szekszárd 3:0, Dorog—Bauxitbányász 1:1, SZEOL AK—Kecskemét 0:1, Nagybátony—Kazincbarcika 1:3, Űzd—Salgótarján 2:0, Volán SC—Hódmezővásárhely 0:1, Debreceni Kinizsi— Eger 1:0, Siófok—Sopron 2:0, Baja—22-es Volán 2:0, Ganz- MAVAG—Nagykanizsa 4:2. A bajnokság állása: 1. Volán 25 13 7 5 54-24 33 2. Siófok 25 10 10 5 36-30 30 3. SZEOL 25 12 5 8 46-31 29 4. Kecském. 25 10 8 7 33-24 28 5. Kazincb. 25 12 4 9 40-38 28 6. Salgótarj. 25 11 5 9 39-30 27 7. Hódmező. 25 12 3 10 39-35 27 8. Keszth. 25 11 4 10 36-36 26 9. Eger SE 25 11 3 11 47-39 25 10. Bajai SK 25 9 7 9 34-31 25 11. D. Kinizsi 25 8 8 9 31-30 24 12. Bauxitb. 25 9 6 10 33-35 24 13. Sopron 25 9 6 10 28-30 24 14. Szekszárd 25 9 6 10 29-37 24 15. 22. Volán 25 7 9 9 39-44 23 16. Ganz-M. 25 9 5 11 32-54 23 17. özd 25 7 8 10 36-43 22 18. Dorog 25 8 6 11 27-35 22 19. Nagyk. 25 9 2 14 37-46 20 20. Nagybát. 25 6 4 15 29-53 16 EGYETLEN VENDÉGGÓL... A megyei labdarúgó-bajnokság 23. fordulójában a hazai csapatoknak volt jó napjuk. A vendégek mindössze két döntetlenre voltak képesek, s csak egyetlen gólt tudtak szerezni. . . Pontot vesztett a listavezető Baktalórántháza is, de mivel riválisa, Fehérgyarmat kikapott, növelni tudta előnyét a táblázaton. Eredmények: Tuzsér—Fehérgyarmat 2:1, Vaja— Nyírbátor 1:0, Tyúkod—Nagy- kálló 3:0, Nagyhalász—Mándok 3:0, Nyh. Volán-Dózsa—Záhony 0:0, Ajak—íNyh. Száév-Mezőgép SE 5:0, Demecser—Ibrány 2:0, Máriapócs—Vásárosnamény 3:0, Ópályi—Baktalórántháza 0:0. A bajnokság állása: CSAK MÁTÉSZALKA A területi labdarúgó-bajnokság Tisza-csoportjában a szabol cs-szatmári együttesek közül vasárnap csak a Mátészalkai MTK győzött. A szalkaiak Nyírtelekről vitték haza a számukra igen-igen fontos két pontot. Eredmények: Mátészalka—Asztalos SE 1:0 (0:0). Nyírtelek, 300 néző, v.: 1. BL-háza 23 15 5 3 49-20 35 2. F.-gyarm. 23 14 5 4 46-22 33 3. Mándok 23 10 9 4 27-19 29 4. Ny. Volán 23 8 10 5 35-20 26 5. Nagykálló 23 11 3 9 42-33 25 6. Tuzsér 23 10 5 8 32-30 25 7. Máriapócs 23 7 10 6 35-27 24 8. Ibrány 23 10 4 9 38-35 24 9. Ajak 23 8 8 7 26-30 24 10. Ópályi 23 8 8 7 14-25 24 11. Nagyhal. 23 8 7 8 30-23 23 12. Nyírbátor 23 9 4 10 32-34 22 13. Tyúkod* 23 9 8 9 31-27 21 14. Demecser 23 6 9 8 31-41 21 15. Záhony 23 5 10 8 35-34 20 16. V-namény 23 4 5 14 24-50 13 17. Ny. Száév 23 3 6 14 15-42 12 18. Vaja 23 3 5 15 28-58 11 • = 2 büntetőpont levonva! felét legyőzte, méghozzá imponáló magabiztossággal. — Jancsi első ellenfele az a Hassza András (Bp. Honvéd) volt, akitől az utóbbi időszakban háromszor szenvedett vereséget — mondta Szántó József, az NYVSSC ökölvívó szakosztályának vezető edzője. — Ezúttal egyhangú pontozással nyert. A legszorosabb pontarány is 60:57 volt a javára. A második fordulóban a volt kis- várdai, most a Csepel SC színeiben versenyző Péter Gábor következett. Jancsi a második menetben döntő fölénnyel nyert. — Az első helyért nagy riválisával, Botos Tiborral (Bp. Honvéd) mérkőzött. Az első perctől, az utolsóig a kezében tartotta az irányítást, Botost meg is kellett intenie a vezető bírónak. A három menet után ökölvívónk egyhangú pontozással győzött. — A Bocskai emlékversenyen még egy öklözőnk, Juhász József vett részt. Neki nem kedvezett a szerencse, már az első fordulóban összekerült az EB-ki- küldött Turn Istvánnal. Versenyzőnk végül pontozással alulmaradt. A Bocskai emlékverseny után Popp László, a magyar ökölvívó-válogatott szövetségi kapitánya kijelölte a májusi Európa-bajnokságra készülő keretet. A névsor: Váradi, Kincses, Gönczi, Turn, Bácskái, Molnár, Hra- nek S., Bakos, Alvics és Lévai. Két tartalék versenyzőt is megnevezett a kapitány: légsúlyban Botost, nagyváltósúlyban Schubertét. B. D. Salakmotor Újabb továbbjutók Ez minden? Jobb nincs? — kérdezhette volna a képzeletbeli idegen Nyíregyházán a salokmoto- ros egyéni bajnokság vasárnapi minősítő versenyét látva. Mert a szombati futamokhoz képest ez a nap nívójában alaposan elmaradt. A nézők is többet bosz- szankodtak, mosolyogtak, mint máskor ... A 16 pályára lépő között ugyanis jó, ha a fele megütötte a minimumot tudásában. így adódhatott azután, hogy szinte nem múlt el futam kisebb-nagyobb bukás nélkül. Akadt olyan Is, amelyben egyidejűleg a pálya négy különböző pontján volt a földön a négy motoros ... Volt dolga a muntőknek, az ügyeletes orvosnak ... a fiúk ugyanis igencsak hiányos alapokkal próbálkoztak meg a nagyok mozdulatainak utánzásával. Ebből azután rendszerint hatalmas bukások kerekedtek ... A látványt gyakori motorhibák színesítették. A több mint három órán át(!) tartó versenyből végül mégiscsak az esélyesek jutottak tovább: Juhász, Tihanyi, Bódi, Gyepes valamint két nyíregyházi, Stekler Gábor és Seres János. (kz.) Ritka pillanat: itt még együtt a mezőny . (Császár Cs. felvétele) Itthon és külföldön Kupaszerda Kupaszerda következik labdarúgásban. A nagy európai labdarúgótornákon ma az elődöntő első mérkőzéseit játsszák a még állva maradt csapatok. A Bajnok- csapatok Európa Kupájában a spanyol Real Sodedad az NSZK- beli Hamburgot fogadja, míg az olasz Juventus a lengyel Widzew Lódzot látja vendégül. A papírformát alapul véve alighanem Juventus—Hamburg döntő lesz majd, de azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a spanyol és a lengyel gárda eddig sorozatban szállította a nagyobb- nál nagyobb meglepetéseket. A Kupagyőztesek Európa Kupájában a skót Aberdeen a belga Waterschei együttesével mérkőzik. A másik ágon pedig a bécsi Austria a Real Madriddal méri össze erejét. Az UEFA Kupában a csehszlovák Bohemians Prága a belga Anderlechttel, a portugál Benfica pedig a román Craiovával veszi fel a küzdelmet. Egy magyar vonatkozású nemzetközi kupamérkőzés is lesz: a Vasas az olasz. Verona otthonában áll ki Közép-európai Kupa- találkozójára. A fővárosi piros- kékek vezető edzőjük, Illovszky Rudolf nélkül keltek útra: a kitűnő szakembert a bal lábában keletkezett érelzáródással meg- operálták, így néhány hétig nem ülhet a kispadon. Addig helyettese Szimcsák István, a pályaedző lesz. A Magyar Népköztársasági Kupában szintén fordulót rendeznek, a legjobb négy közé jutásért mérkőznek az érdekelt együttesek. A program: Csepel—Pécsi MSC, Bp. Honvéd—Ferencváros, Újpesti Dózsa—Tatabánya. A Békéscsaba—Vasas találkozóra később kerül sor, a budapestiek Közép-európai Kupa-mérkőzése miatt. A labdarúgó NB I-ben egy korábban elmaradt bajnoki mérkőzésre kerül sor, az NYVSSC riválisa, a Haladás VSE lép — otthonában — pályára. Ellenfele a listavezető Rába ETO lesz. 1983. április C., szerda KOSSUTH KADIO 8,27: Lélek és test. — 9,08: Nótacsokor. — 10,85: Nyitnikék. — 10,35: Válaszolunk hallgatóinknak. — 10,50: zenekari muzsika. — 12,45: Házunk tája. — 13,00: Operaslágerek. — 13,30: Dzsesszmelódiák. — 14,29: Kagylózene — Veszprémben. — 15,05: Németh Gábor két Ta- mássy Zdenkó-dalt énekéi. — 15,11: Nemzetközi gyermekrá- diójáték-fesztivál. — 16,03: Kritikusok fóruma. — 16,13: Schubert: G-dúr vonósnégyes. Qp. 161. — 17,05: Nem az igazi, de . . . — 17,30: PATRIA — népzenei hanglemezsorozat. —17,46: Mozart: D-dúr divertimento. K. 251. — 19,15: Népdalest. —20,00: Tudásexport — kicsiben és nagyban. — 20,30: Tenoráriák. — 22,30: Palló Imre énekel. — 22,45: A Filmglóbusz vendége volt... — 23,00: Szerenádok. — 0,10: Lukács István cimbalom- felvételeiből. PETŐFI RADIO 8,05: Barlay Zsuzsa operett- félvételeiből. — 8,35: Idősebbek hullámhosszán. — 9,30: Dzsessz- archívum. — 10,00: zenedélelött. — 12,05: Cigánydalok, csárdások. — 12,35: Tánczenei koktél. — 13,30: Nefelejcs. — 14,00: A Petőfi rádió zenés délutánja. — 16,40: A Válasz melléklete. — 17,10: Ujhold. Részletek Romberg filmzenéjéből. — 17,30: ötödik sebesség. — 18,35: Barangolás régi hanglemezek között. — 19,01: Újdonságainkból. — 19,25: Prizma. — 19,45: Ozzy Osbourne felvételeiből. — 20,35: A Magyar Rádió automata közönségszolgálata. — 23,20: Könnyűzene Prágából, Moszkvából és Berlinből. 3. MŰSOR 9,00: Zenekari muzsika. — 9,59: A BBC nemzetközi kórus- versenye. — 10,30: A Stúdió 11 felvételeiből. — 11,05: A puritánok. Részletek Bellini operájából. — 12,10: Kamarazene. — 14,00: Magyar Irodalmi arcképcsarnok. — 14,20: Szimfonikus zene. — 15,49: Töltsön egy órát kedvenceivel. — 16,49: öt földrész zenéje. — 17,00: XX. századi muzsika. — Kb. 18,00: Régi magyar táncok. — 18,15: Magnóról, magnóra. — 19,05: Glenn Gould két Mozart-szo- nátát zongorázik. — 19,35: A Magyar Állami Hangverseny- zenekar Brahms-hangverse- nye. — Kb. 21,45: Vukán György dzsesszegyüttese játszik, — 22,20: Olasz zeneszerzők műveiből. — 23,00: Ázsiai zenekultúrák. NYÍREGYHÁZI RADIO 17,00: Hírek, időjárás, lapszemle. — 17,10: Mikroobjektiv. A tartalomból: Filmlevél. Veress József kritikája a Talpig olajban című francia filmről. — Műfotó? (Antal István) — Az anyagbeszerző (Pálfi Balázs) — Bizalmiak klubja (Rózsavölgyi Erzsébet) — Nem tudja a jobb kéz... (Gönczi Mária). — 18,00: Észak-tiszántúli krónika. — 18,15: A Tom Tom Club és a Styx együttes muzsikál. — 18,25—18,30: Hírösszefoglaló, műsorelőzetes. (A nap szerkesztője: Antal István.) MAGYAR TV 8,00: Tévétoma (ism.) — 8,05: Szünidei matiné. Diákkaptár (ism.) — 9,00: Muflonok nyomában. Csehszlovák kisfilm. — 9,25: Testünk. 2. rész. Pont, pont vesszőcske. Mozgás. A csontok és az izmok (ism.) — 9,40: Krisna a városba megy. Dán dokumentumfiim (ism.) — 10,15: Urbán Ernő: Pocok, az ördögmotoros. Tévéfilmsorozat gyerekeknek. 4/2. rész (ism.) — 10,50: Delta. Tudományos híradó (ism.) — 11,10: A Hamr család. Magyarul beszélő csehszlovák filmsorozat. 11/7. rész: Az áruló. — 12,25: Képújság.— 14,35: Iskolatévé. Nyelvtanárok, figyelem! — 15,45: Hírek. — 15,50: Üzembe helyezés. Magyarul beszélő szovjet tévéfilmsorozat. 3/2. rész. — 16,40: Postafiók 250. Takács Mária műsora. — 16,55: Képújság. — 17,00: A rövidfilmstúdiók műhelyéből: 1. Mag a hó alatt. 2. Holdfogyatkozás. 3. Az éjszaka csodái. — 17,50: Közélet. Egy társadalompolitikai kísérlet jegyzőkönyve. — 18,50: A Közönségszolgálat tájékoztatója. — 19,10: Tévétoma. — 19,15: Esti mese. — 19,30: Tv-hiradó — 20,00: Fantasztikus utazás. Magyarul beszélő amerikai tudományos-fantasztikus film. — 21,45: Tisztelendők. Húsvét a Szentföldön. 1. rész. — 22,30: Tv-híradó 3. 2. MŰSOR 26,00: Művészasztal. — 20,40: Tv-hiradó 2. — 21,05: Savaria Kupa: Magyarország—Szovjetunió női röplabdamérkőzés. Közvetítés Szombathelyről, felvételről. — 22,15: Képújság. SZLOVÁK TV 9,00: Hírek. — 9,05: Iskolatévé. — 9,25: Szórakoztató gyermekműsor. — 11,40: A televízió diszpécserszolgálata. — 12,10: Ez történt 24 óra alatt. — 12,25: A tenger titkai. 8. rész. — 15,20: Hírek. — 15,25: iskolatévé. — 15,45: Szakmunkástanulók műsora. — 16,15: URH-kocsival. — 16,55: Bohemians Praha—RSC Anderleeht Labdarúgó UEFA Kupa elődöntő mérkőzés. — 19,10: Esti 'mese. — 19,30: Tv- híradó. — 20,00: Védtelen utasok. Magyar tévéfilm. — 21,25: Katonák magazinműsora. — 22,05: Ez történt 24 óra alatt. — 22,20: Szórakoztató műsor. — 23,10: Hírek. MOZIMŰSOR Krúdy mozi: BOHBANŐ (16 évi, am.) Béke mozi: ASTA ANGYALKÁM (NDK) Móricz Zs. mozi: HUSSZEIN VÉRE (pakisztáni) E. k.: 15,30 és 17,45 óra! A BIZTOSAN ÖLÖ SÁRKÁNY LADY (16 év!, japán) E. k.: 20 óra! Mátészalka: HATÁSVADÁSZOK (14 év!, magyar) Kisvárda: A BANDA FOGSÁGÁBAN (szovjet) Nyírbátor: Zártkörű archív filmklubi előadások 18,00 és 20.00 órai kezdettel! 6., szerda, 15,30 óra: KVANTUM FANTUM CSAPDÁJA. Gyermekelőadás! Jegyek válthatók! 19,00 óra: HÁROM A TESTŐR. Móricz-bérlet. Jegyek a bérleten kívül is válthatók! (949) találatot. Szelvényeikre 862 ezer 238 forintot fizetnek. A 13-asra egyenként 608 ezer 639, a 12-esre 16 ezer 494, a 11-esre 1088, a 10-es- re pedig 185 forint jár. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. Kitüntetések A testnevelési és sportmozgalomban kifejtett eredményes munkássága elismeréséül a Magyar Népköztársasági Sportérdemérem ezüst fokozatával tüntették ki Orendi Mihályt, a Nyíregyházi Vasutas-Spartacus SC A- kategóris atlétikai szakosztályának vezető edzőjét. Kiváló Munkáért kitüntetésben részesült Sziklai László, a Nyíregyházi Városi Tanács V. B. testnevelési és sportfelügyelőségének módszertani előadója. i yitotoCinipwszág Szép győzelmi sorozata után Váradi EB-jelölt! I T11 J HALLGASSUNK CT NÉZZÜNK MEG** 1. Bem SE 21 13 4 4 34-20 30 2. Szolnok 21 13 3 5 54-18 29 3. DUSE 21 12 3 6 41-24 27 4. Rakamaz 21 10 4 7 27-20 24 5. T.-vasvári 21 9 6 6 34-30 24 6. B.-újváros 21 10 4 7 36-47 24 7. H.-böször. 21 9 4 8 34-23 22 8. M.-szalka 21 9 2 10 37-31 20 9. H.-szob. 21 8 4 9 36-37 20 10. Rákóczif. 21 7 6 8 30-35 20 11. Jászkisér 21 5 10 6 23-29 20 12. P.-ladány 21 7 6 8 22-28 20 13. Kisvárda 21 7 3 11 35-49 17 14. Asztalos 21 4 7 10 19-33 15 15. H. Vasas 21 4 7 10 23-35 15 16. Csenger 21 2 5 14 21-47 9 Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopks János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Hona u. 3-8. 4401 Telefon: 11-277, U-423, 11-828, 11-848 Telexszám: megyében 344, megyén Itívül 73 344. Postacím: Nyíregyháza, PL: 47, 4401 Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Nyíregyháza, Zrínyi Hona u. 3—5. 4401 Telefon hirdetésügyben: 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003, PL: 33 Felelős kiadó: Mád! Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hóra 34,— forint, negyedévre 102,— forint, félévre 204,— forint, egy évre 400,— forint Kéziratokat nem érzünk meg és nem adunk vissza NYÍRSÉGI NYOMDA Felelős vezető: Jáger Zoltán INDEXSZÁM: 25 058 HU ISSN 0133-2050 I 1. Cesena—Torino X 2 2. Internazionale—Avellino 1 3. Napoli—Cagliari 1 4. Pisa—Udinese 1 2 5. Sampdoria—Genoa 1 X 6. Verona—Fiorentina X 7. Arezzo—Pistoiese 1 X 8. Catania—Campobasso 1 X 9. Cremonese—Perugia 1 X 10. Foggia—Milan X 1 11. Lecce—Lazio X 1 12. Monza—Varese 1 X 13. Sambened.—Bologna 1 X 14. Reggiana—Palermo 1 15. Cavese—Bari 1 16. Como—Atalanta 1 15 HÉT A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a totó 14. játékhetén 4 fogadó ért el teli-