Kelet-Magyarország, 1983. április (43. évfolyam, 77-101. szám)
1983-04-28 / 99. szám
6 Kelet-Magyarország 1983. április 28. Jött Ferenesik, Kobayasi A Psalmus nem maradhat el A zenei napok rangja NYÍRBÁTORBAN MINDIG van valamilyen évforduló. A történelem bőven szolgált errefelé olyan eseménnyel, amiről meg lehet emlékezni. Vagy Báthorival történt valami fontos, vagy Bethlennel, valaki járt itt, beköszönt, megszállt a 700 éves településen, s tett, mondott, vagy írt olyat, amit érdemes volt a krónikásoknak megörökíteni. Kerek évfordulót sem nehéz találni, nagyszabású rendezvénysorozatra alkalmasat, csak keresni kell. Ám ez a mostani évforduló különleges helyet foglal el a krónikák lapjain. Nyírbátor újkori történetének jeles dátuma 1983. április 29., tíz évvel ezelőtt, ezen a napon avatták várossá. A várossá válás rangot jelent, s ez a rang kötelez. Nemcsak új házak, boltok, iskolák, öreg, megsüppedt vályogfalak között merészen átvágott utak jelezhetik, hogy sokáig várostalan megyénk ismét új várossal gazdagodott, de jeleznie kell annak is, hogyan teremti meg sajátos, csak rá jellemző kulturális arculatát, melynek messzi földön is híre mehet, s milyen szellemi kisugárzása van a környező községekre, melyeken rangban fölülemelkedett. Az „alapozást” évekkel a várossá nyilvánítás előtt elkezdték. A történelmi nevezetességű műemlék református templom, s a környezet — amelyben áll — ideális helyszíne lehetne valami olyan művészeti eseménynek, amely — okos szervezéssel — országos hírre tehetne szert. A gótikus, keresztboltíves templom kitűnő akusztikája a klasz- szikus zene gondolatát sugallta. Aki először képzelte el ezek alatt a boltívek alatt Kodály Psalmus Hungaricusát, hagyományt teremtett. A Nyírbátori Zenei Napok azóta olyan esemény, melyre az ország minden részéből elzarándokolnak a zene szerelmesei, s viszik magukkal sajátos levegőjét e tájnak, s megőrzik emlékezetükben ezt a vendégszerető várost. Szerepelt itt azóta az Állami Hangversenyzenekar, vezényelt Kobayasi Ken Icsiró és Ferenesik János, és a kitűnő Szabolcsi Szimfonikus Zenekar is évről évre itt talál méltó helyet, hogy nevét mind többen megismerjék megyénk határain kívül is. A zene lett tehát az, ami a tízéves város kulturális arculatát a legmarkánsabban meghatározza. Ehhez hozzájárul az évről évre megrendezett komolyzenei tábor is, ami 1977 óta egyik rangos és megalapozott műhelye a magyar zenei életnek. Évközi hangversenyeiken olyan művészek szerepelnek itt, mint Kovács Dénes, Kocsis Zoltán és olyan világhírű együttes, mint a Tátrai-vonósnégyes. Vannak visszatérő művészek is. Ruha István szinte minden évben ellátogat ide. A zeneszerzők műveket írnak és ajánlanak fel a városnak, melyben ennyire otthonra lelt a zene. Vántus István, Molnár László és Farkas Ferenc komponáltak nyírbátori ihletésű darabokat. Való igaz, hogy ez a műfaj és ezek a művelődési formák nem a tá- gabb értelemben vett nagyközönségnek szólnak, mégis büszke rá mindenki, aki itt él, mert az emberek tudatában vannak a vállalkozás nagyságának és jelentőségének, s annak, hogy az elültetett fa a jövő számára lombosodik. A VÁROS KULTURÁLIS VEZETŐI nincsenek könnyű helyzetben. Nyírbátorban nincs művelődési ház és belátható ideig nem is lesz rá pénz, hogy építsenek. Mindenütt dolgozunk — mondja Kontsek Pál, a városijárási művelődési ház vezetője, egyetlen szobányi irodájában, illetve az intézmény egyetlen hivatalos helyiségében. — Mindenütt dolgoznunk kell, egy nap körbejárni is nehéz a helyiségeket, ahol szakköreink, kiscsoportjaink működnek, szétszórva a városban. Az ismeretterjesztő előadásokat és a kisebb pódiumműsorokat a házasságkötő teremben tartjuk. Itt működik a nemrég alakult Űj Tükör klub. Az ifjúsági klub megint más helyen található, s megint máshol a képző- és díszítőművészeti stúdió. — A szépen rendbehozott moziterem színpada kicsi, csak kamaraelőadásokra alkalmas. Hiányzik egy művelődési ház a városban, ahova a nagyközönség bejöhetne, és ahol a fiatalok igényeit is ki tudjuk elégíteni. Ez a sajátos helyzet követeli meg, hogy kiscsoportjaink munkáját erősítsük, s olyan környezetet teremtsünk számukra, ahol otthon érezhetik magukat. Arra törekszünk, hogy képzett szakemberek, a legjobb erők álljanak a szakkörök, művészeti csoportok élén. — Nyírbátor lakossága nem ismeri az úgynevezett kulturális szolgáltatás lehetőségeit. Nekünk nincs hol vetélkedőket, táncházat, diszkót rendezni. így hát legalább azok igényeit elégítsük ki a legmagasabb szinten, akik évek óta egy-egy kis közösség tagjai, s akik munkájukkal, eredményeikkel járulnak hozzá a város művelődési életéhez. Képűnkön Tinódi Lantos Sebestyén szobra, a református templom kertjében. (Elek Emil felvétele) ILYEN A KÉTSZERES ARANY minősítésű Tinódi vegyes kar. Ilyen a képzőművészeti stúdió, melynek nyári alkotótelepei az ország rajz szakos pedagógusainak adnak lehetőséget a különböző képzőművészeti technikák megismerésére és gyakorlására. Kiállításaik megyeszerte láthatók. Egész évben működik a nyírbátoriak másik országos hírű nagy vállalkozása, az alkotóház is. Neves művészek fordulnak meg itt, élvezik a város vendégszeretetét, dolgoznak, s alkotásaikból néhányat mindig felajánlanak a vendéglátó tanácsnak. — Mintegy száz zsűrizett kép van már a város tulajdonában, mely ebben az alkotóházban született. És hogy mennyire összefüggenek a dolgok: Szegvári Károly egész kiállítási anyagát ajánlotta fel egyik évben, hogy annak árából lejöhessen az Állami Hangversenyzenekar a zenei napokra. A most itt dolgozó kitűnő festőművész, Osváth Miklós eladásra kerülő műveinek 60 százalékát hagyja itt, az alkotóház berendezésének korszerűsítésére. — Mindent megteszünk, hogy az itt dolgozó művészek jól érezzék magukat nálunk — mondja Pásztor István, a városi művelődési osztály vezetője. — Azon túl, hogy biztosítjuk az alkotáshoz szükséges nyugalmat és a munka feltételeit, úgy érezzük, az emberi kapcsolatokkal sincs baj. Szívélyes, baráti viszony alakul ki a művészek és a város vezetői között, mely évek múltával is gyümölcsöző. A városi rangú kulturális és művészeti élet színvonalát és esztétikai minőségét csak az anyagiak befolyásolhatják, mert a párt- és állami vezetők lelkes igyekezete, a különböző művészeti csoport- és szakkörvezetők, a pedagógusok és a munkánkat segítő műszaki értelmiség erőfeszítése hallatlanul tiszteletre méltó. — Az, hogy a zenei tábor hangversenyét szinte egyik napról a másikra meg tudtuk szervezni a nyírmihálydi templomban, a vezetés segítő szándékával olyannyira találkozott, hogy maguk is ott ültek az első sorokban. Sajnos a gazdasági helyzet nehezül, .ezért a jövőben még jobban meg kell fontolnunk minden fillér és forint helyét. Lehet, hogy a zenei napokat is kisebb létszámú, vagy kamaraegyüttesekkel fogjuk rendezni. Magyarországon sok kitűnő és nagy hírű nem hivatásos együttes van, akik saját támogatással rendelkeznek, s így például útiköltségüket maguk tudják fedezni. ILYEN A SZEGEDI ZENEBARÁTOK KÓRUSA, akiket most meghívunk. Zenekart is közelről szereztünk. A Debreceni MÁV filharmonikusok adják elő az idén az említett kórussal és Pál Tamás vezényletével a János passiót. — És természetesen a Psalmus Hungaricus sem maradhat el. Kereskedelmi utak metszőpontjában A minőség garanciája Egy évtized jól belátható az ember életében. Egy város, ha régóta élvezi ezt a státust, tíz év alatt felépült lakásokkal, gyermekintézményekkel, gyarapodó ipari üzemekkel gazdagodik. Ám ha a kezdeti évtizedről van szó, csábító lehetőséget rejt a városnak a fejlődésre. Az új üzletek, a bővülő szolgáltatások, önkiszolgáló boltok, ABC-áruházak mellett azonban lehetőséget is rejt a mennyiségi fejlesztés: felkelteni az emberekben az igényt a jobb, a szebb árura, a minőségi szempontból is kifogástalan termékekre, a városiasodó életformát jelző korszerű árufélék keresésére. Nyírbátorban — úgy látszik — ez nem nehéz, hiszen már 1330-ban azért nyerte el a mezővárosi rangot ez a település, mert kereskedelmi utak metszéspontjában feküdt és az itt élő nép szívesen cserélte ki a maguk termelte árut valami idegenre. Ám a városi rangtól megfosztották a múlt század végén Nyírbátort és csak 1973-ban kapta vissza jussát. Ekkor viszont soha nem látott ütemben igyekezett bepótolni a né- hány évtized lemaradását. ★ A két kismama a könyvesbolt előtt beszélget. Iski Lászlóné, a malomipari vállalat adminisztrátora második fiával élvezi a gyermekgondozási szabadságot. A sétákat a bevásárlással kapcsolja ösz- sze. — Sokszor bosszant, hogy a gyerekekre nehezen találok nadrágot, vagy más holmit. Három éve élünk Nyírbátorban, Turricséről költöztünk ide a férjemmel. Hamar megszoktuk, hogy az ízesített joghurtot, a felvágottat mindennap odatehetem a kosárba az ABC-ben, de ha gyermekruhát akarok venni, többször Nyíregyházára kellett beutaznom érte. Drágább volt a vonatköltség, mint maga a kis nadrág... A megye kereskedelmi arculatának formálásakor a nagyobb élelmiszer- és iparcikk kereskedelmi vállalatok a korábban városi rangot nyert Kisvárdán és Mátészalkán nyitották meg saját boltjaikat. Az akkor még nagyközség Nyírbátor ellátásáról csak az ÁFÉSZ gondoskodott. Mire 1973-ban várossá nyilvánították Bátort, az említett vállalatok fejlesztésre szánt kasszája kimerült és az ellátás gazdáia maradt továbbra is az ÁFÉSZ. — Óriási felelősséget és gyakran feloldhatatlan ellentmondásokat hozott nekünk a visszakapott városi rang — fogalmaz Kókai István, az ÁFÉSZ elnöke, aki 1971 óta tölti be ezt a posztot. Tevékenysége korszakhatárt jelez. — Hirtelen azt sem tudtuk, mihez kapjunk, hogy elegendő mennyiségű tej. kenyér, hús, tévé, vetőmag, ruha, cipő jusson úgy a városközpontban, mint a perem- kerületekben az emberekhez. S nem mondhattunk le arról sem, hogy a város vonzáskörzetében élő 55 ezer lakos ellátásáról gondoskodjunk. Már akkor is sokan jártak be üzemeinkbe dolgozni, és inkább innen vitték a kenyeret haza, mint ott a faluban vártak volna délutánig az asszonyok a kenyereskocsira. A város diktálta a tempót. Az ÁFÉSZ igyekezett lépést tartani. Nagy alapterületű önkiszolgáló bolt kellett — építettek hát két ABC-áruhá- zat a tíz év alatt. Azóta az új lakótelepek is nagy forgalmat ígérnek az új üzleteknek. ABC-t sürget a Fáy úti lakótelep és a Debreceni út mentén épült lakások népe. Űjabb igény jelentkezett: az iparcikkeket már nem áruházban, hanem a nagyobb kínálatot nyújtó szakboltban akarják megvásárolni. Tanács és ÁFÉSZ töri a fejét, miként lehetne újabb szaküzleteket nyitni. Az újabbak közül nagyvárosi szintet is megüt a Széchenyi tér sarkán levő üzletsor. ★ — Én tősgyökeres nyírbátori vagyok — mondja a könyvesbolt előtt beszélgető másik kismama. — Igaz, tíz éve még csak akkor mentem a boltba, ha a szüleim szalaj- tottak valamiért. Nem nagyon kerestem különleges árut. Arra viszont emlékszem, ha az utcából valaki Debrecenbe, Nyíregyházára menti minden szomszéd megkérte: csak ezt az apróságot nézze már meg a városban . . . Én az ABC-ben szeretek vásárolni, mert mindent ellenőrizhetek, elég friss-e, szép-e az áru. S aztán olyasmi is eszembe jut a tömött gondolák közt, amit nem is akartam venni. Most hiába keresek hagyományos női harisnyanadrágot, nincs. Az egyik ismerősöm nem tudja a fürdőszobát felszerelni, mert nem kap hozzá kádat . . . Nemes Ferencné, a ruhaipari szövetkezet betanított munkása alapjában véve elégedett a boltok kínálatával. ★ — A városi igények hamar megmutatkoznak — folytatja Kókai István. — Az első hőtárolós kályhákat félve rendeltük, hogy a nyakunkon marad. Ma alig tudjuk kielégíteni a keresletet. A protekció megszüntetését, az így törvényszerűen megszaporodó reklamációkat előjegyzés bevezetésével szüntettük meg. Viszik, mint a cukrot, az automata mosógépet, a színes televíziót, a fürdőszobai felszerelést. A Szatmár Bútorgyárral közös boltot nyitottunk, s míg tavaly országosan csökkent az eladott bútorok száma, nálunk 27 százalékkal nőtt! A bemutatóterem szekrénysorán ott a könyv, a váza virággal, szőnyeg, csillár mutatja otthonosabbnak a képet, mint a korábbi raktárban, ahonnan árusítottunk. Meg is látszik a forgalmon. Egész Nyírbátor ellátásának háromnegyed részét az ÁFÉSZ forgalmazza. Ez az arány még nagyobb, ha beleszámítjuk, hogy a fennmaradó negyedrészt az ÁFOR, a TÜZÉP, a magánkereskedők, de még az ide számított gyógyszerforgalom adja. A gombamódra szaporodó magánboltokban nagy vetélytár- sat látott az ÁFÉSZ. Különösen ruházati termékeknél számítottak visszaesésre. Az élet megcáfolta a baljós várakozást: fellendült az áruház forgalma. Nem a maszek boltot mellőzték a vevők, hanem az áruház szerzett be szebb, divatosabb, kelendőbb portékát. A konkurrencia békés egymás mellett éléssé szelídült ... — Ma már nálunk is teljes választékot kér a lakosság diabetikus és bébiételekből, keresik az előrecsomagolt pa- nírozott sertéscombot, a friss zöldséget, a kiszerelt gyümölcsöt ... ★ A legnagyobb gondot a vendéglátás jelenti. A műemléki felügyelőség szakmai irányításával az ÁFÉSZ felújítja a Kakukk éttermet. Tojáshéj színű homlokzatot, a tér építészeti összképébe illeszkedő fa ablakkeretet kap. Július 1-én már nyit. Az igazi megoldást azonban az épülő új étterem-presszó kombináttól várják, amely ezer ételadaggal az előfizetőknek és az átmenő forgalomnak is színvonalas vendéglátást nyújt majd. — A korábbi évek gondja ma egyszerre zúdult ránk — összegezte a tanács termelésellátás-felügyeleti osztályának vezetője, Zsámboki Mi- hályné. — Az állami kereskedelem mellett ösztönözzük a magánkereskedőket és a szerződéses üzemeltetést is. A minőségnek ez az egyik garanciája. Tóth Kornélia Nagy forgalmat bonyolít le az ÁFfiSZ-áruház a városközponttan. Mester Attila