Kelet-Magyarország, 1983. április (43. évfolyam, 77-101. szám)
1983-04-28 / 99. szám
1983. április 28. Kelet-Magyarország 3 □ ligha kétséges, hogy a következő hónapokban, években is a gazdasági tennivalókról beszélünk, vitázunk majd a legtöbbet. Népgazdaságunk helyzetének megszilárdítása, fejlődése nélkül illuzórikussá válna az életszínvonal megtartása, a későbbiekben növelése, és nyilván nem juthatna több a szociális kiadásokra, az egészségügyre, a művelődésre. A gazdaság meghatározó szerepét hangsúlyozza az MSZMP KB április 12—13-i határozata is, de emellett, ezzel szoros ösz- szefüggésben szól hazánk belpolitikai helyzetéről, pártunk szövetségi politikájának eredményeiről, az életszínvonalat meghatározó egyéb, korántsem lényegtelen tényezőkről, az állampolgárok kötelességeiről és demokratikus jogairól. A hogyan élünk és a hogyan szeretnénk élni kérdésre ugyanis nem pusztán a gazdasági mutatók, a termelési eredmények adnak választ. Nehezedtek a körülményeink — hallhatjuk lépten-nyo- mon, mert így igaz. De tapasztalhatjuk azt is, hogy a nehezebb körülmények nem bénítólag hatnak a dolgozó milliókra, hanem éppen ellenkezőleg. Az ország lakosságának döntő többsége vállalja a nehézségek megoldásáért a korábbinál nagyobb terheket, a több avagy pontosabban a jobb munkát. Azaz tettekkel juttatja kifejezésre, hogy a szocializmus építésének programját a magáénak érzi. Gyakorta hivatkozunk a nemzeti egységre, amelynek mindenkori próbája, hogy osztozni tudunk-e a gondokon is vagy csak a sikerből akarunk részesülni. E sorok írójának — és bizonyára az olvasóknak is — alkalma volt jó néhány tanácskozást végighallgatnia. A különböző fórumokon rendre kisebbségben maradnak azok, akik csak a hibákat sorolják, akik csak kételyeiket emlegetik. Ilyenek is akadnak persze. Olyanok is, akik a gondok láttán utólag bizonygatják, hogy lám ők már akkor is megmondták, látták előre és így tovább. Valójában az utólagos okoskodás, a kishitűség semmire sem megoldás. Itt és most mi a teendőnk — ennek megválaszolása a dolgunk. A válaszok sokrétűek. Azokat a tartalékainkat tárhatják fel, amelyeket még nem aknáztunk ki az emberek megújulási készségéből, tehetségéből. Nem minden az anyagi eszközök függvénye. Van, ami morális értékeken, a kötelességtudaton, az egymás iránti felelősségen alapszik. Hol tartunk munkaerkölcsben, fegyelemben, „az egy mindenkiért, mindenki egyért” magatartásban? Bízvást állíthatjuk, hogy a közvélemény mind érzékenyebben reagál a visszás jelenségekre. Mind általánosabbá válik például a lógás elítélése. Erősödik a teljesítmény szerinti elosztás elvének megkövetelése. Kritika illeti — és joggal —, napjaink kellően nem differenciáló gyakorlatát. Mert nem ösztönöz nagyobb erőfeszítésre, holott szükségünk van rá. Bírálat éri a bürokratikus ügyintézést, a hasznos, jó törekvések visszafogását. Az egészséges közgondolkodás jelzései ezek. Szigorúbbak a követelmények a vezető beosztásúakkal szemben. Részben szakmai hozzáértésből, rátermettségükből vizsgáznak nap nap után, s az őket körülvevő közösség figyelmétől kísérve vizsgáznak szocialista magatartásból, emberségből is. A kötelességét nem teljesítő, a hatalmával visszaélő vezető óhatatlanul bukásra ítélt, elveszíti beosztottjai bizalmát. Az egymás iránti felelősségről sem mondhatunk le. Való igaz, találunk példát az önzésre, a mások iránti közömbösségre. A „dolgozom, megfizetnek, a többihez nincs közöm” — szemléletre. Csakhogy részesei vagyunk környezetünk alakításának. Munka- és lakóhelyünkön egyaránt. Aki kirekeszti magát minden társadalmi megmozdulásból, aki semmit nem tesz a köz javára, aki nem vesz tudomást róla, hogy sok minden a közösségek önerejéből valósulhat meg, remélheti-e társai megbecsülését? Vélhetően egyre kevésbé. Néha rosszul kérdezünk, s ha valakinek az életszínvonalára Vagyunk kíváncsiak, csak a jövedelmét tudakoljuk. Pedig az életszínvonalba más is beletartozik. Ha csak a kereseteket nézzük, a családok többségének életszínvonala az utóbbi időben változatlan maradt, kisebb részének nőtt; és romlott azoké, akik nem tudták a fogyasztói árakkal arányosan növelni jövedelmüket. Hitelesebb azonban a kép, ha azzal is számolunk, kinek, hogyan alakultak az életkörülményei, létfeltételei. Az utóbbi két évben megépült 153 ezer lakás (ezzel együtt legsúlyosabb gondjaink közé tartozik a lakáshoz jutás), több mint 2500 új kórházi ágy, 600 bölcsődei, 1400 szociális otthoni hely létesült, az óvodák immár fogadni tudják csaknem az összes óvodás korú gyermeket. Ez is életszínvonal-politikánkhoz tartozik. És az sem közömbös, hogy mit kínál társadalmunk művelődésben, kulturálódás- ban, a szabad idő eltöltésében. Ha néha hajlamosak vagyunk rá, hogy ezekről a vívmányainkról, ezekről az életünk minőségét meghatározó értékeinkről megfeledkezzünk, az egyebek között arra is figyelmeztet; nem elég tiszta, nem elég világos a szocializmusképünk. Különösen a történelmi tapasztalatokat nélkülöző fiatalok számára okozhat zavart, hogy útunk göröngyös, hogy a felfelé ívelő szakaszt átmeneti stagnálás szakíthatja meg, hogy elveink a gyakorlatban nem mindig úgy érvényesülnek, ahogy szeretnénk. „A Központi Bizottság — írja az áprilisi határozat — az eredményeket elismerve megállapítja, hogy a párt ideológiai tevékenysége, agitáci- ós és propagandamunkája nem tudott elég gyorsan és rugalmasan alkalmazkodni a nehezebb, bonyolultabb feltételekhez ... Az új kérdésekre ideológiai síkon nem mindig tudtunk elég gyorsan és megfelelően válaszolni, pedig ezt az elméleti munka és a szocialista építés gyakorlata egyaránt megköveteli.” N em mást sürget a határozat, mint azt, hogy a szocializmus építésének történelmi tapasztalatai közkinccsé legyenek, feladatainkat, a fejlődésből természetszerűleg következő ellentmondásokat helyesen értelmezzük. Kétségkívül köny- nyebb volt helyzetünkről, jelenünkről és jövőnkről akkor szólni, amikor - az eredmények önmagukért beszéltek, a szocializmus igazát, útunk helyességét a sikerek rendre igazolták; és nehezebb akkor, mikor megsokasodtak a gondok. De a meggyőző szóra, a tisztánlátásra most még nagyobb szükségünk van. Éppen a már említett nemzeti egység megerősítése érdekében. Annak érdekében, hogy feladataink megoldását ne hátráltassák a pesszimista, a távlatvesztést tükröző megnyilatkozások, céljaink elérését ne késleltessék torz és téves nézetek, illuzórikus felfogások. A Központi Bizottság megállapítása szerint „népünk egyetértése a XII. kongresz- szuson megfogalmazott célokkal az élet minden területén kifejeződött a mindennapos helytállásban, a javuló teljesítményekben.” Nem kétséges, hogy ez az egyetértés a záloga annak, hogy „a magyar nép nehezebb feltételek, bonyolultabb körülmények között is továbbhalad a maga választotta úton”. NAGYKÖZSÉGBŐL KISVÁROS Az új, városiasodó Tiszavasvári. Ma feltétel, holnap rang LELKES LOKÁLPATRIÓTÁKBÓL ALL A TISZA vasvAri városfejlesztési BIZOTTSÁG. HOSSZABB TAVRA ALAKULT 1981-BEN, S AZ ELNEVEZÉS TULAJDONKÉPPEN MINDENT KIEke Ferenc, a vegyészeti gyár műszaki ellenőre, a városfejlesztési bizottság tagja: Szolgálati helyett saját FEJEZ. A BIZOTTSÁG SZERVEZŐ tevékeny- segenek is köszönhető, hogy jó tempóBAN VÄROSIASODIK TISZAVASVÁRI. A település központjában rendre épülnek az emeletes házak, leomlott vályogfalakat is látunk, mert szanálják az oda nem illő régi épületeket. A főutcát feltúrták, mint városainkban gyakorta, mert vezetékeket fektetnek a föld alá. A sűrű üzletsorba beilleszkedő Sörpatika teszi jellegzetessé a település magvát. Ebből a magból nőhet ki a város — nemcsak mint elnevezés. Szervez, egyeztet Vessünk egy pillantást a település peremére is. Ha Nyíregyháza felől érkezünk, a vasúti sínek mentén iszapos, nádas tó fogad. A hajdúnánási út mentén — ha a szeméttelep felgyullad — kellemetlen füst ül a szélső utcákra. Ha viszont Polgár felé vesszük utunkat, a nagyközség szélén pompás környezet fogad bennünket. Víz partján üdülőövezet található, takaros házikókkal. A várossá válás sok feltétele adott máris, ugyanakkor rengeteg még a tennivaló a kívánt rang eléréséig. Molnár István, a Hazafias Népfront területi bizottságának titkára: — A megyei pártértekezlet egyik határozata kimondta, hogy a VI. ötéves tervben meg kell teremteni a várossá válás feltételeit. Ennek szellemében hoztuk létre a városfejlesztési bizottságot, amelyben építőmérnök, orvos, pedagógus és más szakember tevékenykedik. A bizottság segít előkészíteni a városi el jesztés terveit, véleményezi az 1990-ig szóló részletes rendezési tervet. — Szervezzük, egyeztetjük a társadalmi munkát, javaslatokat teszünk a tanács pénzének lehető legjobb fel- használására. A bizottság negyedévenként ülésezik, ilyenkor élénk vitában megbeszéljük a legsürgősebb feladatokat. Juhász Gyula, a tanács fejlesztési főelőadója, a város- fejlesztési bizottság titkára: Segít a helyismeret — A bizottság munkájának hasznát azzal is illusztrálhatom, hogy kijavítjuk az előforduló hibákat. A nem itt élő tervezők például negyven célcsoportos lakást helytelenül terveztek meg, helyi ismereteinket felhasználva rábeszéltük őket, hogy máshol, más alakzatban legyenek a házak, így jobban illenek majd bele a városképbe. Egy másik nyíregyházi cég, a Közterületfenntartó Vállalat is segített közbenjárásunkra. A vállalat szakemberei társadalmi munkában tervezték meg a védő erdősávot. — Az erdőgazdaságtól sok facsemetét kaptunk ellenszolgáltatás nélkül. Ennek egy részét már ki is ültettük. A Hazafias Népfront megyei bizottsága szintén hozzájárul környezetvédő munkánkhoz azzal, hogy facsemetéket, cserjéket vásárolt nekünk. — A városiasodás nyilván magával hoz egy sor gondot. Ezek megoldására máris készülünk. Sajnos, sok a talajvíz nagyközségünkben és öt nem kívánatos tavacska is van a belterületünkön. Ezek a tavacskák máris szennyezettek. Az elképzelések szerint vizüket levezetjük a hortobágyi csatornába. Sokat kell még fásítanunk, a központban egy nagyobb parkot hozunk létre. A parkban egy szoborkompozíciót állítunk fel. — A szoborhoz szükséges pénzt részben környezetvédő munkával, hulladékgyűjtéssel teremtjük meg. A szebb környezet érdekében a helyi ÁFÉSZ idén tatarozza, újrafesti üzletsorait. Jó dolog, hogy a kereskedők megkérdezték a városfejlesztési bizottságot: milyen színűek legyenek az üzletsorok. — Javaslatainknál, intézkedéseinknél figyelembe vesszük a lakosság közérdekű bejelentéseit is. Évente 150—200 közérdekű bejelentés érkezik a tanácshoz, illetve a városfejlesztési bizottsághoz. Az itt dolgozó, itt lakó emberek véleménye is változik, öt-hat évvel ezelőtt például sokan csak ideiglenesen jelentkeztek be Ti- szavasváriba. Mostanában viszont többen lemondják szolgálati lakásukat és saját lakást építenek itt maguknak. A bizottság legutóbbi ülésének jegyzőkönyvében egyebek között ez áll: „Tiszavasvári csak a vonzáskörzetével együtt lesz város, fejlődését a vegyi gyárnak is köszönheti. — Kevés a zöldterület. — Javítani szükséges a kommunális ellátást is.” A várossá válás hosszú folyamat. Lelkesedésben, tár- adalmi munkában nincs hiány. A legszükségesebbekre a tanács is előteremti az anyagi eszközöket. A Keleti főcsatorna mellől nyugodtan jelenthetjük: egy nagyközség — Tiszavasvári — már- már kisváros. Nábrádi Lajos A tyukodi Kossuth Tsz varrodája szovjet megrendelésre készít nyolcezer kismamaruhát. Utunk (Urn E gy üzemegység vezetője mesélte a minap. — Vettem egy új gépet. Alkatrészenként alkudtam ki s így is került a leltárba. Magyarul: van egy korszerű, kiváló masina, amely termel, s közben van a nyilvántartásban egy sereg elfekvő alkatrészem. Ez utóbbi tényért kaptam egy figyelmeztetést, a beszerzésért pedig stikában megdicsértek. Ettől persze a gond nem szűnt meg, állandóan a fejem fölött lebeg Demok- lész kardja, az ellenőrzés réme. Mi is lesz akkor, ha kiderül: a száztizenhét alkatrész voltaképpen egy egész gép, amely nem fekszik, hanem termel? Először nevettem a sztorin, majd elkeseredtem. Mert a történet végtére is bús, ellentmondásos, kissé tükre annak, mi is van akkor, ha az élet túlszabályozott. Gát áll a gyors reagálás elé, megnehezedik a termelés, csalásra kényszerül az ember. De valóban csalásról van szó? Lényegében nem. Ha nem veszi meg a gépet, akkor papíron minden rendben van, de áll a termelés. Mi is a magasabb cél? Nyilván az, hogy menjen a munka. Mondhatná valaki: mi is lenne, ha mindenki kénye- kedve szerint értelmezné a szabályokat? Mennyi visz- szaélésre kínálkozna alkalom! Valóban? A bizalom, a hit a többséget alkotó becsületes emberben kiveszett volna? Sértő is ez, hiszen elenyészően kevesen vannak a csalók, a szélhámosok. Tudomásul kell azt is venni, hogy az élet gyorsan halad túl szabályokat, melyekről kiderül, hogy kerékkötőivé válnak a fejlődésnek. K orunkban sokféle meglepetés éri az embert. Változó a világ, másak a követelmények, újsze- rűek a helyzetek. Jó lenne, ha olyképpen is növekedne az önállóság, hogy egy vállalat maga dönthessen abban, hogy a megteendő lépés jó vagy rossz, megengedhető vagy sem Ám sújtsa a törvény azt, aki méltatlan a bizalomra, s nyerjen, aki jól lép. Csak küszöböljük ki végre ezt a farizeus megoldást, amely egyik ke- . zével simogat, másikkal pe- ; dig pofont ad. Hitelét veszti egyik is, másik is. Márpedig ma csak az egyértelműségek lehetnek meggyőzőek. ‘ B. L.
