Kelet-Magyarország, 1983. április (43. évfolyam, 77-101. szám)
1983-04-03 / 79. szám
tésének útján. Nagy, történelmi mércével mérhető eredményünk az immáron több, mint negyedszázada tartó bizalom, amely a szabad ország kormányzata és szabadon gondolkozó, véleményét szavakkal és tettekkel egyaránt felelősségéhez mérten nyilvánító lakosság között kialakult. Mert — ez is 1945 tanulságai közé tartozik —, a szabadság felelősséggel jár. Annak a népnek, amely a szovjet hadsereg diadalmas harcai nyomán kezébe vehette saját sorsának intézését, egyben vállalnia kellett, hogy az adott feltételek mellett segít magán. Petőfivel szólva: szabadok voltunk, de fáztunk és éheztünk. A nélkülözések elviseléséhez szükséges önfegyelemre éppúgy szükség volt, mint az egészséges derűlátásra. A nyomorból való kilábaláshoz szükséges munkára éppúgy, mint a megszokott dolgokról való lemondásra. „Nincs lehetetlen, csak tehetetlenség van” — mondta akkor egy ünnepi szónok ... Hónapok alatt építették meg a magyar munkások, mérnökök az akkori egyetlen, állandó jellegű hidat — Bécs és a Fekete-tenger között — a Dunán. És a magyar kommunisták néhány rövid esztendő alatt hidat vertek eszméik és azok közé a tömegek közé, amelyeket egy negyedszázadon át, a Horthy- fasizmus aljas, nacionalista, soviniszta, szovjetellenes és antikommunista eszmékkel fertőzött. Szabad országunk történelme arra is tanít, hogy az országot vezető marxista—leninista párt és a tömegek közötti bizalom éppen olyan drága kincs, mint az alapvető osztályok, a munkásság és a parasztság közötti megbonthatatlan szövetség. Amikor a hatalomért folyt a harc, a népi demokratikus fejlődés, a szocialista jövő ellenségei igyekeztek a dolgozók közé éket verni, olcsó, de jól hangzó demagógiákkal egymás ellen kijátszani az egymásra utalt, a társadalmi törvények természeténél fogva csak együtt boldoguló várost és falut. A párt, amikor a tömegek bizalmát ki kellett vívnia és meg kellett tartania, nem riadt vissza attól, hogy a leplezetlen igazságot tárja eléjük. ígérgetések helyett célok voltak azok, amelyek egy elpusztított ország munkáskezeit, gondolkodó emberfőit nagy tettekre késztették. ok minden gyorsabban, eredményesebben ment akkor, mint a legderűlátóbbak is remélték. Fájdalom, de éppen ez szülte 1956 előtt az elbizakodottságot, amely később súlyos hibák forrásává vált. Nem volna helyénvaló azonban az sem, ha a mostani, néhány éve még el sem képzelhető, ráadásul új és új váratlan nehézségeink nyomán bárkin is a tehetetlenség érzése uralkodna el. A világ sokat változott az utóbbi esztendőkben. Olyan hátrányokkal kellett és kell a jövőben is a társadalmi célok alapját képező magyar népgazdaságnak megküzdenie, amelyek egész munkánk, gondolkozásunk átalakulását is kívánják. Olyan új gondokkal küzdünk, amelyekhez eddig nem szoktunk hozzá. Azzal mindenképpen számolnunk kell, hogy a fejlődés útján nem várt akadályok leküzdésével lehet csak haladni. Ami elkerülhető, az az illúziók kergetése. A változó valósághoz való igazodás korszakunk ismételten elhangzó parancsa. A nemzeti közmegegyezés kialakult, érdekeink különbözhetnek, de nem térhetnek el a legalapvetőbb kérdésekben. A haza sorsa továbbra is a dolgozó tömegek kezében van és ott is marad. Lemondást, önfegyelmet követelhet a jövő, nélkülözéssel azonban nem kell számolnunk. Jó úton járunk. Eredményeinket, amelyeknek talán legbecsesebbje a magyar társadalom belső békéje, képesek vagyunk megőrizni. A magyar nemzet, amely ma legnagyobb ünnepét üli, ebben a szellemben emlékezik arra az 1945-ös nevezetes napra, méri fel az immáron csaknem négy évtized maradandó tanulságait és tekint a jövőbe. Egy olyan hazában, amelyet egykor romok borítottak és a viszálykodás jellemzett, és amelyben ma nehezek a hétköznapok. De hát éppen azért szép ez az ünnep, mert érezhetjük: jó munka van mögöttünk. És hasonló előttünk. Jávor László felvétele nnepélyes, nagy nap maradt 1945. április negyediké mindmáig és az is marad, amíg csak magyar él ezen a kilencvenhárom- ezer négyzetkilométeren, ahonnan harmincnyolc esztendeje űzték ki teljesen és véglegesen a hitlerista megszállókat, s velük a magyarság létérdekei ellen fegyvert fogott nyilas alakulatokat. Történelmi fordulat, korszakos változás jelképe ez a nap, amelyhez fogható talán csak több, mint egy évezreddel előbb zajlott le a Duna, a Tisza táján, amikor I. István megteremtette a magyar államiságot, ezzel gondoskodva róla, hogy megmaradjon a magyarság. Több, mint fél esztendeig volt hadszíntér hazánk földje. A szovjet katonáknak hallatlanul szívós katonai ellenállást, nagy erőkkel végrehajtott ellenséges ellentámadásokat kellett legyűmiök addig, amíg véget vethettek a Magyarország földjén tomboló csatáknak. A még fasiszta kézen lévő dunántúli részek felszabadulásával lehullottak az utolsó béklyók, bilincsek a magyar népről. A negyedszázados ellenforradalmi uralom, amely a Magyar Tanácsköztársaság időszakát követte, romokat, pusztulást hagyott maga után. Az úri osztályok, amelyek többre tartották saját uralmuk fenntartását, mint a haza sorsát, úgy távoztak a történelem színpadáról, hogy a szó szoros értelmében minden hidat felrobbantottak maguk után. A népre, a dolgozó tömegekre várt a jeladat, hogy kezébe vegye saját sorsának intézését. Új országot építsen fel a romok helyén. Meglelje honát e hazában és egyszersmind e haza helyét az európai népek, mindenekelőtt a szomszédos országokkal való barátságban, békében. Az új Magyarország megteremtésének nagy munkája már azelőtt megkezdődött, hogy az egész országra kiterjedhetett volna az új, demokratikus államhatalom és a szabadságot tettekkel köszöntő társadalmi erők befolyása. Még az ország fővárosa is a hitleristák kezén volt, amikor Debrecenben, amely 1848 után másodszor is az ideiglenes főváros szerepét tölthette be, megszületett a már felszabadított országrészek küldötteiből az ideiglenes nemzetgyűlés, létrejött az ideiglenes nemzeti kormány, megkezdődött a népi demokratikus forradalom. Az új Magyarországon földet osztottak a parasztoknak, a munkások üzemi bizottságaik útján saját kezükbe vették kifosztott, lerombolt üzemeik vezetését. Hadat üzent az új állam a náci Németországnak. A fasizmus honi maradványainak leküzdésére összpontosították erőiket a haladás képviselői. „Lesz magyar újjászületés!” — hangzott a jelszó, amely tömören fejezte ki a valamennyi igazi hazafi reményét, elszántságát hordozó programot. Igaz, mint a nemzet valamennyi nehéz órájában, akkoriban sem szűkölködtünk kishitűekben, akik azt latolgatták, harminc, negyven, ötven év kell ahhoz, hogy eltűnjenek a romok, megszűnjék az éhínség, helyreállhasson a normális élet. Nem nekik, hanem a cselekvőknek lett igazuk. Munkások, parasztok, a magyar szellemi élet legjobbjai emberfeletti feladatokat vállaltak és végeztek el. A felszabadulás utáni időszak hősies erőfeszítésein, a magyar kommunisták kidolgozta okos, a nemzet és valameny- nyi dolgozó osztály, réteg érdekeit kifejező politikáján alapul mindaz, amit azóta elértünk. Igaz, a harmincnyolc esztendő során azt is meg kellett tanulnunk: a szabadság csak feltétele, de nem biztosítéka a sikeres, eredményes munkának. Azt is tapasztalataink közé kellett és kell sorolnunk, hogy a megoldott teendők helyére mindig újabbak lépnek, amelyek ritkán könnyebbek az előzőeknél, legfeljebb mások, mint amelyeket már szívós, okos munkával elvégeztünk. A magyar kommunisták legjobbjai — akik 1956 novemberében vállalkoztak a nehéz feladatra, a néphatalom helyreállítására és újjászületésére, a párt iránti bizalom újraszervezésére — a felszabadulás után szerzett tapasztalatokat hasznosították: a népbe vetett bizalom, s a nép bizalmának kivívása nélkül lehetetlen tovább haladni a szocializmus épí1983. április 3., vasárnap ARA: 1,8» FORINT XL. évfolyam, 79. szám Magyar újjászületés Éljen április 4., legnagyobb nemzeti ünnepünk!
