Kelet-Magyarország, 1983. április (43. évfolyam, 77-101. szám)
1983-04-15 / 88. szám
1983. április 15. Kelet-Magyarország 3- > Egy nyelven beszelünk A KEHÉV holnapja T évesen közöltünk egy számot márciusban, a Keletmagyarországi Közmű- és Mélyépítő Vállalatról szóló cikkünkben. A múlt évről 2,5 millió forintos nyereséget írtunk, miközben ténylegesen hatmilliót ért el a vállalat. (Igaz, a mérlegadatok végleges elkészülte előtt, a különböző fórumokon még csak 2,5 millióról beszéltek a vállalaton belül, így kaptuk az első tájékoztatást.) Bizalom a holnapért volt a cikk címe — s nem véletlenül. Ugyanis a korábbiakhoz képest nehéz helyzetbe került a vállalat. A megváltozott külső körülményekhez nem alkalmazkodott időben, késtek a belső intézkedések. Azonban több olyan jel van — ami a cikkben szerepelt és a vállalat munkáját vizsgáló illetékesek megállapításai is megegyeznek ebben — amelyek azt mutatják, hogy felismerték a nehézségek okait, tesznek a változtatás érdekében. „Az egyenesbe kerülő gazdálkodás ma még csak szándék és nem tény. Kéthónapi tevékenység alapján nem lehet ilyen kijelentést tenni még a hitelképesség függvényében sem. Azért tudtunk 1983. évben — eddig — hitelfelvétel nélkül megélni, mert 1982. IV. negyedévben hoztuk az éves árbevétel 44 százalékát. Ez 1982. évet nézve nagy ütémtelenséget jelentett, amit az is tükröz, hogy 17,4 millió forint volt a bankkamat összege. A múlt évi hibákból nem korrekt ma erényt kovácsolni.” — írja a cikkhez szóló megjegyzésében Ambrusz János, a vállalat pártbizottságának titkára. A tények valóban makacs dolgok. Magyarázni lehet sokféleképpen őket, de megváltoztatni aligha. Ezért érezzük úgy, hogy egy nyelven beszélünk a vállalat pártbizottságának titkárával, amikor egyazon cikkben felsoroljuk a hibákat, elemezzük azok okait, s szót ejtünk a kibontakozás módjairól is, bemutatjuk a kezdeti sikereket. Nem volt ez másképp akkor sem, amikor március elején a megyei pártbizottság vezetői a vállalatnál hallgatták meg a párt-, gazdasági és szakszervezeti vezetés véleményét. Akkor a beszámolókból úgy tűnt, hogy közös cselekvéssel lehet úrrá lenni a nehézségeken. Ehhez kaptak bizalmat a vezetők, hiszen mai . inkájukkal a holnapot ■ s meg kell alapozniuk. T ovábbra sincs irigylésre méltó helyzetben a KEMÉV, hiszen jóval ütemesebb termelésre, a mainál sokkal hatékonyabb és nyereségesebb gazdálkodásra van szükség, hogy sikereket érjenek el. Azonban a vállalat tevékenységére szükség van a megyében, s ha munkás, párt- és gazdasági vezető együtt tesz a jobbítás érdekében, akkor közmegelégedésre dolgozhat a vállalat. Lányi Botond V________________________________ ______/ Hég nincs, de lehet vészhelyzet Varroda a tsz-ben Cj munkalehetőséghez jutottak a szamosszegi asszonyok. A Dózsa Termelőszövetkezet múlt év októberében varrodát létesített, amelyben — két műszakban — negyven asszony és lány ré- szére teremtettek munkalehetőséget. A Debreceni Ruhagyár bocsátotta rendelkezésre a technológiát, betanította a dolgozókat, új gépekkel szerelte fel az üzemet. A szövetkezet 2,5 millió forintot költött az üzem kialakítására. Jelenleg szovjet exportra férfi műbőr ka- bátot készítenek, melyből havonta 1600 készül, és közvetlen kiszállításra kerül. Képeinken: teljes a létszám a varroda új munkaszalagján — Puskás Lajosné szalagvezető segit. — A késztermékek minőségét Lo- sonczi Béláné ellenőrzi. Jávor László képriportja Á kistelepülések sorsa Megdőlt a korábbi, tarthatatlan álláspont, mely szerint a kistelepülések, az aprófalvak halálra ítéltettek, mondván: fenntartásuk olyan terheket ró az államra, hogy a befektetés sosem lehet arányban az eredménnyel. Ha nem hozzuk fel indokként az emberiességi szempontokat, amelyek nagyon is nyomós érvek, a rideg számítgatások alapján is ki kell derülni: tudatosan nem szabad elsorvasztani e településeket. A Budapesti Elektroakusztikai Gyár kisvárdai üzemében a központi anyagraktárban több millió forint értékű alkatrészt tárolnak. A raktárosok az új szállítmányt rendszerezik. (Elek Emil felvétele) A felismerések egyik jeleként került sor a közelmúltban Nyíregyházán arra a tanácskozásra, amely 81 megyebeli kistelepülés jövőjével foglalkozott, s ahol a szót kérők felelősségről ta- núskodóan beszéltek a gondokról. Elvándorló fiatalok Elhangzott: a fiatalok elvándorlásának megakadályozására foglalkoztatást, megfelelő jövedelmet, korszerű alapellátást és egyéb, nem anyagi jellegű tényezőket kell -megteremteni. A kistelepülések népességmegtartó képességét csak ezek figyelembe vételével lehet növelni, s erre szükség van annál is inkább, mivel 1960 és 1980 között ezek a települések lakóik 40—50 százalékát vesztették el. Kritikus a helyzet a 15— 19 éves korosztály* tekintetében. Kétséges, hogy mennyien maradnak meg közülük. Egy figyelmeztető szám: ma csak feleannyian találhatók a korosztály képviselői közül a településeken, mint 1930- ban. Elmondtak egy példát is: Vecsésen egész utcasort építettek fel az Olcsvaapáti- ból elszármazottak. Az érintett területek lakosságának 56 százaléka mezőgazdaságból él, ez pedig a termelőszövetkezetek felelősségére hívja fel a figyelmet. Arra például, hogy a termékek helybeni feldolgozására még nagyobb figyelmet kell fordítani. Az ellátás lehetőségei A szakemberek felhívták a figyelmet arra, hogy ma ugyan nincs, de lehet vészhelyzet, mert az élveszületé- sek száma jelentősen csökkent (a kistelepüléseken különösen), holott a megye eltartóképessége a jelenleginél lényegesen több ember megélhetését teszi (tenné) lehetővé. A lakások 27 százaléka itt még ma is egyszobás, 54 százalék áll két szobából, s csak 19 százalékukban található kettőnél több szoba. És — bár tíz év alatt számuk jelentősen csökkent —, még ma is 3400 vert falú, földes szoba van e kicsiny falvakban. Az ellátást mutatták be az alábbi adatok. Míg a megyében egy ember évente 30 ezer forintért vásárol (az országos átlag 80 százaléka), addig a kistelepüléseken csak 15 ezer forint vándorol a boltokba. Ez majdnem azonos a vendéglátás és az italforgalom adataival — és egyebek közt — azt is mutatja, hogy a szükséges árucikkek jelentős részét másutt kell beszerezni. Elmondták gondjaikat azok is, akik nap mint nap saját bőrükön érzik a többnyire távoli kis községekhez való tartozás örömeit és bajait. A kispaládi Balogh Lászlóné panaszolta: kevés a munka- alkalom, kicsi a bolt, $ nagy gond, hogy ezeken a településeken nem jár a szociálpolitikai kedvezmény, holott az itt építeni szándékozó fiatalnak ugyanannyiba kerül az építőanyag (ha nem többe), mint városi társának. Áros József Tiszamogyo- rósról elmondta: kevesebben élnek ott ezernél, de a lakosság nem csökken, mert elégedettek a jövedelmükkel. A Zsurkot képviselő felszólaló figyelmet érdemlő szép gondolatot pendített meg. „A lakás _ komfortosítása fontos, — fogalmazott — de a tudat komfortosítása legalább ilyen jelentőségű.’’ És hozzátette: mozijuk ugyan van, de előadás csak 1—2 jut havonta. Pedig — fejtegette — megfelelő tudatszintű emberekkel lehet csak dolgozni a kicsi településeken is, ehhez pedig a kultúra elengedhetetlen. Á falu ott maradt? Talán összegzésnek is megteszi, amit Koncz Sándor Vámosatyáról fogalmazott meg, kifejezésben és gondolatban egyaránt gazdagon. „Emberek jöttek, mentek, átéltünk minden változást, de a falu ottmaradt, ahol volt.” A falun maradásához azonban az is kell, hogy maradjon az iskola is és vele a tanító is. Maradjanak, noha kevés a gyerek. Azt kérte — s aligha csak a vámosatyaiak képviseletében —, hogy ne legyen szigorú mérce a 15 gyerekben megállapított osztálylétszám, maradjon osztály és tanító akkor is, ha kevesebben járnak oda. Mondandójában ott volt a bizakodó gondolat, hogy lesz majd gyerek elég, ha a körülmények is kedvezőbbre fordulnak, s lesz Vámosatya, miként fennmarad az aprófalvak, kistelepülések többsége is. Mit tehetünk mindehhez? Csak annyit adjunk nekik is, amennyi megerősödésükhöz, fennmaradásukhoz szükséges. De annyit mindenképp! Speidl Zoltán eneranda úr kihívta a I FA villanyszerelőt, és LÉI megnézette vele a vasalóját. A villanyszereié forgatta a vasalót, a vállát vonogatta, aztán megkérdezte: — Mi van vele? — V Many vasaló — felelte talányosán Veneranda úr. — Azt látom, hogy villanyvasaló. De mi van vele? Elromlott? — Nem, amikor bekapcsolom, teljesen kifogástalanul működik. Ha nem kapcsolom be, nem működik. Mellesleg soha nem kapcsolom be. — És miért nem? — kérdezte ámuldozva a villany- szerelő. — Eszénél van? Hogyan kapcsolhatnám be, ha a kezében tartja? Aztán meg, tegyük fel,. bekapcsolom: akkor mit csinálunk vele? — Hogyhogy mit? Vasalni fog. Ugyan mi másra való a vasaló? — Ne oktasson engem — mondta döly fősen V eneranda úr. — Tudom, mire való a vasaló. Az a kérdés hogy mit fogunk vasalni5 Hozott talán magával vala mi vasalnivalót? — Én? Nem, de... — A villanyszerelő hebegni kezdett, majd elhallgatott. Carlo Manzoni: Ávasaló — Akkor meg mineh kapcsoljuk be a vasalót, ha se nekem, se önnek nincs semmi vasalnivalónk? — Azért, hogy meggyőződjünk róla, hogy kifogástalan állapotban van — fe lelte méltóságteljesen a magához tért villanyszerelő. — A vasaló abszolút hibátlan — vágott közbe élesen Veneranda. — Akkor ne kapcsolja be! — üvöltötte a villany- szerelő. — Tökéletesen értem hogy nincs miért bekapcsolni! — emelte föl a hangját a maga részéről Veneranda úr is. — Már húsz perce magyarázom, hog t nem kell bekapcsolni! Es még ön merészeli felemelni a hangját! — Bocsásson meg — mondta a villanyszerelő vészjósló nyugalommal. — Meg tudná nekem mondani, hogy tulajdonképpen miért hívott ki? — ön villany szerelő, nemde? — kérdezte udvariasan Veneranda. — Igen, az vagyok. — Ez a vasaló vil any vasaló? — Villanyvasaló. — Hát ha ez villany vasaló, akkor az ön véleménye szerint kit kellett volna kihívnom? A szobafestőt? Vagy a masszőrt? — Ne-e-em — rázkódott meg a villanyszerelő. — Idehallgasson — vonta meg a vállát Veneranda úr —, úgy tűnik nekem, hogy ön kissé tzórako- zott... Jobb lesz, ha máskor jön el. A vasa ó nincs él romolva, tudok várni. És az ajtóhoz kísérte a villanyszerelőt. Búcsúzáskor a mester esküvel fogadta, hogy másnap újra eljön. Zahemszky László I ordítása
