Kelet-Magyarország, 1983. március (43. évfolyam, 50-76. szám)

1983-03-12 / 60. szám

HÉTVÉGI MELLÉKLET

“x. ''-ív '-w . ,

StWBKSCi

1983. március 12. Q

Három évvel ezelőtt 42-en jelentkeztek a három megyéből molnár-szakmunkástanulónak, s 24-en indultak. S ha nem „húznak” meg senkit, akkor az idén 17 fiatalembert avatnak molnárrá.

— Több fiatal akadt, akik gyorsan leszámoltak — emlékezik az igazgató. — Leadták a munkaruhát, amit a vállalattól kaptak, s toLázi András, Balogh János, Molnár Csaba, Darmai Csaba, Gergely János

Megyénkben hét malom van: Nyíregyházán, Kisvárdán, Nyírbátorban, Fehér- gyarmaton, Baktalóránthá- zán, Mátészalkán és Nagy- kállóban. Legrégebbi a nyírbátori, amelyben 1943-ban kezdtek termelni.

Van két műemlékmalmunk is: egyik a. túristvándi vízimalom, amely már 1752-ben működött. Levelekben köszönték meg a molnároknak a finom őrleményű lánglisztet. A malom felújítására 1981-ben került sor. Erre 1,5 millió forintot fordítottak. A vízimalmot sok turista látogatja. Az idegenvezetői teendőket az a Bak Sándor molnár látja el, aki itt dolgozott 50 esztendeig.

Másik műemlékünk a tar- pai szárazmalom, mely az 1800-as évek elején épült és utoljára 1929-ben őrölt. Felújítását 1981-ben végezték el,

2,6 millió fornitból. Itt Demeter Mihály nyugalmazott molnár kalauzolja az érdeklődő kirándulókat.

Szabolcs-Szatmár malmaiban és takarmánykeverőiben 1983 márciusában ösz- szesen 153 molnár dolgozott.

1982-ben a hét malomban 117 180 tonna gabonát őröltek. A felszabadulás után valamennyi malmot korszerűsítettek, pneumatikus rendszerűvé alakítottak át. Legutóbb, 1981-ben a mátészalkai malom korszerűsítését végezték el, mely 20 millió forintba került.

A Szabolcs-Szatmár megyei Gabonaforgalmi éí Malomipari Vállalat a VI. ötéves terv végére, 1985-ben Nyírbátorban malommúzeumot nyit, emléket állítva egyik legősibb mesterségünknek.

„Megkérem a lisztes molnárt..."

fiú Encsencsről került a kollégiumba. Vargabetűvel, az ÉVISZ-ből jött a pályára.

— A vízügyi szakközépiskola III. osztályából kerültem át. Azt nem szerettem. Nem is tanultam. Bátyám itt tanult, vele beszéltem meg, mit lehetne tenni, hogy átkerüljek molnárnak. Korábban semmit nem tudtam erről a szakmáról. Néha apánk mesélt valamit, ő magtáros és rendszeresen járt őrletni.

Ennyi az előzménye pályamódosulásának. És amit választáskor kölcsönösen elmulasztott a szülő, az iskola, azt most pótolják. Szinte alig

Túristvándi vízimalom

díjat is kapna — jegyzi meg az igazgató.

— Az elégtelen után is jár?

— Sajnos igen. így írják elő egyelőre a rendelkezések. Eszerint most 160 forint. Ha bukik, ha nem — fűzi hozzá az igazgató.

A göndör hajú fiúnak is szerződése van a Szabolcs- Szatmár megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalattal.

— Gondolom tudják, hogy bukásra állok. Illik összeszedni magam. Ha nem, novemberben kell pótvizsgáz- nom, remélem nem kerül rá sor — fogadkozik.

Molnár Csaba a göndör fekete hajú, vékony dongájú

van a megyében malom, amelybe nem jártak volna a fiúk. Még Debrecenben is voltak, Karcagon meg a hán- tolással ismerkedtek. S Molnár Csaba így kedvelte meg ezt a szakmát, s készül a vizsgára is.

— Szerződésem van a megyei gabonaforgalmival. Ez mit jelent? Azt, hogy Szabolcs valamelyik malmában kell elhelyezkednem. Más megyébe úgy sem mennék. A szerződés meg jó dolog. Havonta a társadalmi és a tanulmányi ösztöndíjjal 1280 forintot kapok, mivel 4-es az átlagom. Szerintem szép pénz, havonta 7—800 forintot tudok belőle megspórolni, mert a kollégiumban lakom.

Ha valamikor egy krónikás arra vállalkozik, hogy megírja Szabolcs-Szatmár szocialista „molnárlegény”-kép- zésének történetét az alábbi osztálynapló névsorát aligha mellőzheti. A Nyírségben ugyanis az 1980/83-as esztendőkben kezdték iskolaszerűén a molnár-ázakehibékkép- zést Nyíregyházén,’a Rákóczi- utca 53. szám alatti élelmi- szeripari szakmunkásképzőben.

íme az első, Nyíregyházán tanult molnárszakmunkások névsora: Balogh János, Dék- mór Károly, Lázi András, Molnár Csaba, Virág György, Darmai Csaba, Holácsik János, Kató István, Pál Attila, Gergely János Szabolcs megyéből; Hegedűs Lajos, Szilágyi Ferenc, Tóth László, Haj- dú-Biharból; Deák Miklós, Miliczki Béla, Maginecz János és Szőke Dezső Borsodból.

Ádám Józsefnek, az Élelmiszeripari Szakmunkásképző Intézet igazgatójának tájékoztatójából:

— 1980-ig a megye malmai és takarmánykeverői részére a szakembereket Székesfehérváron képezték. Nagyon elkötelezett fiatalnak kellett annak lennie, aki e hosszú útra, távollétre vállalkozott. Ahhoz pedig olyan szocialista mecénásra, mint a Szabolcs- Szatmár megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat vezetőinek, hogy a Nyírségben megteremtsék a molnár-szakmunkásképzés alapjait. <3k biztosították a tanmalmot Nagykállóban, a gyakorló malmot Nyíregyházán. Előbbiben a hagyományos módszerekkel ismerkedtek, utóbbiban pedig a legmodernebb feldolgozással, hiszen ez Kö- zép-Európában is az egyik legmodernebb malom. És meg kellett teremteni ünk a személyi feltételeket is: szaktanárokat, szakoktatókat biztosítani. Itt tanít nálunk Rácz István a tapasztalt molnár és Jászai Pálné műszaki tanárnő.

vábbálltak, mondván nem ilyennek gondolták a molnár- ságot. Minden pályakezdéskor akadnak ilyenek. A molnároknál több volt.

Az eltávozottak magukkal vitték titkukat. De mi moti- válfa a kitartókat? Miért ezt az ősi mesterséget választót- tájt? Á malmok különös világában, ahol az élet magja lisztté őrlődik a gépek, gondoskodásuk, szaktudásuk révén. Erről faggattam szűkebb oátriám néhány ifjú .szakemberjelöltjét.

Molnár Csaba: „Semmit nem tudtam a molnárságról, míg ide nem kerültem. .,Balogh János: „Hentes akartam lenni.” Darmai Csaba: „Nagyapám is molnár volt”. Gergely János: „Kérdeztem otthon a falunkban: milyen ez a szakma. Azt mondták eléggé poros, de meg lehet belőle élni”. Lázi András: „Péknek jelentkeztem, de nem vettek fel. így kerültem ide.”

— Miért nem vettek fel péknek ?

— Túljelentkezés is volt, meg az igazság az, hogy ott felvételi volt. Itt meg nem — vallja Lázi András. Kezén plezúrok láthatók, a legutóbbi tmk-gyakorlat nyomai.

Nem a szorgalom mintaképe. „Elhúzták” matekból és magyarból. Hogy mi lesz? Rajta múlik. ígéri, javítani fog. Már megkezdte, ötszáz forint társadalmi ösztöndíjat kap. Albérletes. Négyszáz forintot fizetnek. Négyen laknak: két molnártanuló, Virág György, és Kató István, meg egy húsos. Egy szobában.

— Három napig reggelizünk, vacsorázunk, két napig csak vacsora van. Kibírjuk — mosolyog kényszeredetten.

— Ha megemberelné magát, több tanulmányi ösztönItt 120 forintot fizetek, s az

étkezési díj 180 forint. A többi megmarad.

Molnár Csaba molnárjelölt a jövőre is gondol.

— Én hentes akartam lenni, de betelt. így lettem molnár — kezdi a beszélgetést Balogh János, a barabási szőke fiú. — Apu mondta, jó ez a szakma is fiam, meg lehet belőle élni. Jóformán a világon semmit nem tudtam én a molnármesterségről. Csak annyit hallottam, hogy itt bizony sokat kell zsákolni, cipekedni. Nem igaz. Ezt láttam minden üzemben, ahol megfordultam. Két és fél éve vagyok itt, de én még nem zsákoltam, legfeljebb tolókocsival szállítottam a gabonát. Arra kellett ráemelnünk a zsákokat. Ennyi volt a cipe- kedés.

— Első évben volt a legnehezebb, míg megszoktam a rengeteg gépet. Ilyeneket azelőtt soha nem láttam. Sziták, hengerek, darugép, zúgás, állandó figyelem. Megkedveltem. Leginkább a takarmánykeverék-gyártást,

mert ott programozni kell. Azt nagyon szeretem. Különösen jó élmény, amikor az ember beprogramozza a különböző komponenseket: a

kukoricát, rozsot, búzát, árpát, szóját vagy mást és hozzájuk adagolja a szükséges fehérjét és más komponenseket, s olyan keverék származik belőlük, amilyet az ember a gépbe programozott. Ezt persze receptúrák írják elő, és szigorúan be kell tartani. Ez tetszik nekem.

Balogh Jancsi szereti a kenyeret. Legjobb szerinte a burgonyáskenyér. Most már azért is, mert tudja, hogyan készül, s hogy ő „adja” hozzá a lisztet. De változatlanul a keverőkhöz húz a szíve. Dicséri a naményit, amely a legmodernebb a megyében. Ismeri a lisztkészítés folyamatát és a gépeket, amelyek segítségével a gabonaszem átalakul. Szívesen babrál a gépekkel is, ha a gyakorlaton a tmk-műhelyben javítani kell a szitákat, darálókat, ventillátorokat, triőröket. Még a porzsákok javítását is kedveli.

— Egy jó molnárnak az apróbb üzemközi hibákat el kell tudni hárítani — vallja öntudattal. Jó rendű tanuló. Kedvence a gyakorlat. Érti is.

— Reméljük megembereli most már magát János — magyarázza az igazgató. — Egy évig renitens viselkedése miatt került ki a kollégiumból. Ez meglátszott a tanulmányi eredményén is. Most újra javul, miután visz- szakerült a kollégiumba.

Ügy tűnik a csorbát kijavította. Terve továbbtanulni, és a szakmában maradni.

Darmai Csaba ifjú molnárlegény jelöltnek pelyhedzik az álla, serken a szakálla.

— Lehet, hogy a tablón már látszani is fog — mondja mosolyogva.

ö molnárnak jelentkezett.

— Nagyapám molnár volt Mándokon. Tavaly halt meg.

Szegénykém, míg élt, sokat mesélt nekem a mándoki szárazmalomról, ahol dolgozott. Elmondta, hogyan őrölték kövek között a gabonát, s mindig azzal fejezte be a mesét, „kisfiam megéri, mert ott mindig leesik valami, hozzák a terményt, takarmányt, meg a jó bort is.” S ez valahogy bennem maradt. Láttam, hogy otthon még a legszegényebb időkben is volt kenyér. Nagyapám a malomból ment nyugdíjba. Az utolsó években éjjeliőr volt. Ezért jelentkeztem én molnárnak.

Darmai Csabának így nőtt szívéhez a malom. S hozták még közelebb az iskolában eltöltött évek, a gyakorlat.

— Igazán a malmot kedvelem. Ha végzek, a kisvárdai malomban szeretnék dolgozni. Gondolom nem lesz különösebb akadálya, hiszen társadalmi ösztöndíjain van.

Tíz nyírségi fiatalember kap idén első zben szakmunkás-bizonyítványt a molnár szakmáról Nyíregyházán. Közülük egyedül Gergely Jánosnak nincs társadalmi ösztöndíja.

— Miért? — kérdezem tőle.

— Így látták jónak szüleim is, én is. Ha esetleg nem maradok molnárnak, ne kelljen visszafizetni.

Eltöprengek.

— Hogyan keriiltél a pályára?

— Nem teljesen véletlenül. Otthon a falunkban Nyír- csaholyban embereket kérdeztem, mondják el, milyen ez a szakma. Egyik azt válaszolta, elég jó, lehet vele keresni. A másik azt válaszolta, elég porozó. S akadt olyan is, aki így válaszolt: nem igényel ma már nagy fizikai erőt. Ezért választottam. Gondoltam jó lesz nekem.

— Ismersz-e valamilyen nótát a malomról, a molnárokról?

— Nem.

Kérdeztem egy népzenészt. Legalább huszonöt dal, nóta szövegét kezdte dúdolgatni. Olyanokat, amelyek az életről, a magról, a gabonáról, búzáról, molnárról, a malomról meg a szép molnárnéról szólnak. Talán nem is véletlen, ilyen sok. Nem, mert a dal együtt született a munkával, így az egyik legősibb mesterséggel a molnársággal is.

Péter-Pál idején sí-árnyaira bocsátja első molnár szakmunkásait a nyíregyházi alma mater. Talán ballagás után felcsendül majd a dal is: „Megkérem a lisztes molnárt ... Igen, mert őket is megkérik ezután. Várja őket az élet, a megye malmai, takarmánykeverői, a duruzsoló, zenélő, magot, életet őrlő malmok.

Az oldalt írta: FARKAS KÁLMÁN Fényképezte: CSÁSZÁR CSABA

JÁR A MALOM...