Kelet-Magyarország, 1983. március (43. évfolyam, 50-76. szám)
1983-03-26 / 72. szám
HÉTVÉGI MELLÉKLET 1983. március 26. Tisztelt Asszonyom! „Nevelődik az elit” — mondta nekem a minap, nem kis gúnnyal-keserűséggeL Azután fejtegette is a mondandó lényegét. Egyre többször találkozni azzal, hogy iskolai osztályokban, általánosban éppúgy, mint gimnáziumban, széthúzódik a mezőny, kiválnak kis csoportok, akik messze a többség előtt járnak. Ezek — ön szerint — uralják a terepet, diktálják a tempót, könnyebben veszik az akadályokat, s a biztos továbbjutás tudatában némileg el is különülnek a többiektől. Induljunk ki abból: az természetes, hogy a gyermekek különböző képességűek. Az sem vitás, hogy kinek-kinek az egyéni szorgalma is jelentős tényező. Már ez önmagában véve is „megszórja” a mezőnyt. De folytassuk azzal, hogy igen sok családban presztízskérdést is csinálnak abból, hogy a fiatal leány vagy legény kihasználja a tanulásra, művelődésre rendelkezésre álló időt, lehetőséget. Ez viszont még jobban szétválaszt, törvényszerűen különíti el a jókat a közepestől. Bizonyára ön is látja, hogy a fiatalok egy része mennyire igénytelen. Órákat ülnek tétlenül utcai padokon, állnak körül egy-egy kismotort, bolyonganak tétlenül naphosszat, őket otthon sem serkenti senki, maguk sem törekszenek jobbra, amiből egyenesen következik: lemaradnak azokhoz képest, akik másként élnek, más indítást kapnak. A baj akkor kezdődik, amikor ez a kicsit igénytelen-lusta-céltalan réteg indulatosan követel, s megpróbálja magát ösz- szevetni azokkal, akik szabad idejüket, erejüket jobb célok szolgálatába állítják. A világon mindenütt törekszenek arra, hogy a jók közül a legjobbakat kiválasszák. Leningrádtól Párizsig gyakorlat, hogy a legjobb nyelvérzékűeket, matematikusokat, művészi érzékűeket már az elemi iskolákban kiválasszák, s speciális képzésbe vonják. Vagyis nem ismeretlen az, amit ön kicsit epésen elitnevelésnek mond, „Nincs olyan tár- ( , sadalom a világon, amely lemondhatna .. arról, hogy a legjobbak igenis élvezzék tehetségük, szorgalmuk eredményét. És itt elérkeztünk ahhoz a ponthoz, amit ön úgy fogalmazott: az oktatás demokratizmusa. Szó se róla, lehet ezt demagóg módon is forgatni. A demokratizmussal, demokráciával lehet takarózni is. De az semmiképpen nem tisztességes, ha a fogalmat felmentésként használja valaki. Mert az oktatás nem attól demokratikus, hogy mindenki egyforma, hanem attól, hogy mindenki megkapja az egyforma esélyt. Ha valaki nem él vele? Hát ez már nem az oktatás baja. Tisztelt Asszonyom! Az egyenlő esély nem jelentheti azt, hogy lemetszük annak a fejét, aki magasabbra nőtt a többinél. De jelentheti azt, hogy igyekszünk növelni az alacsonyabbat. így aztán amíg a világ világ lesz, mindig akad jó, jobb és legjobb, lesz közepes vagy annál gyengébb. A fejlődés megölője az erőltetett egyenlősdi, az a rossz szokás, amikor az egyenlőség alatt egyformaságot is értünk. Hogy elit nevelődik? Biztosan, igen sok törekvő is van. Legyen számukra könnyebb, legyen övék az egyetemi hely. Legyen övék a jobb állás. De tudjuk, hogy ők azok, akik szenvedélyesen tanulnak, képességüknek megfelelően különórákat vállalnak, sokszor a játék és szórakozás helyett versenyekre készülnek, speciális foglalkozásokon töltik idejüket. A tudás, a szakértelem hierarchiája nem bűnös dolog. Ez nem megvehető, csak megszerezhető. Ez nem születés dolga, ez tehetségé és szorgalomé. A társadalmi munkamegosztás is megköveteli, hogy legyenek mindig széles látókörű, nagy tudású, alkotó emberek, mint ahogy nélkülözhetetlen a kiváló szakmunkás, a korszerű technikus, a magasan képzett mezőgazdasági munkás. Azt hiszem, hogy a beszélgetés elején elhangzott elit kifejezés kicsit csalóka. Keltheti azt a képzetet, mintha valamiféle egészségtelen elkülönülés rejlene mögötte. Pedig nem erről van szó. Csupán barátkozni kell a gondolattal: a magasabb társadalmi követelmény szükségszerűen termeli ki a nagyobb feladatokra leginkább alkalmas embereket. Ez az egyetlen út afelé, hogy mindenki ott legyen, ahová való, s azt csinálja, amihez a legjobban ért. i l HÉTVÉGI INTERJÚ László Gézával, a gumigyár igazgatójával az export lehetőségeiről £ Könnyű most a nyíregyházi gumigyárban dolgozni. „Fut a kocsi”, egyre jobb eredményeket mutathatnak fel. — Ha csak a számokat nézzük, az elismerést tekintjük, akkor valóban jó helyzetben vagyunk. A kívülálló talán nem is tudja, hogy e mögött mennyi munka, milyen erőfeszítések vannak, hiszen a Tauruson belül korábban nem értünk el ilyen eredményeket. Tájékoztatásul mondja el, minek örül a gyár háromezres kollektívája, milyen sikereket könyvelhetnek el a termelésben? — Ami a dolgozókat közvetlenül érinti: az utóbbi három évben éppen harmadával növekedtek a bérek, s nem hiszem, hogy 10 százalékon felüli éves átlaggal sok üzem dicsekedhet a megyében, de az ország más területein sem. Ezekre az évekre esett a mezőgazdasági abroncsgyár termelésének felfuttatása. Ezzel együtt is imponáló, hogy a termelésünk 1979-hez képest több mint kétszeresére, mintegy kétmilliárd forint értékűre nőtt. S ha még ehhez hozzáteszem, hogy mind a szocialista, mind a tőkés export arányát még ettől is jobban emeltük, miközben a létszám a tizedével sem lett több, akkor érthető az öröm a sikerek felett. _ Ebből nyilván következik, hogy r. Ta- V urus Gumiipari Vállalaton belül a nyíregyházi gyár megkülönböztetett helyzetet élvez. * — Inkább úgy ítélem meg, most jutottunk el arra a szintre, amikor súlyunknak megfelelően értékel bennünket a vállalat. Valamikor a nyíregyházi gyár arra volt jó, hogy a gyengébb termékek gyártását ide leadták, a régebbi gyárakban a bért az itteni alacsonyabb színvonal rovására emelték. Most a vállalat teljes létszámának harmada itt van, a tőkés export fele ebből a gyárból kerül ki, ezért sok tekintetben a vállalat egészére is meghatározó a mi helyzetünk. Az itteni gyengébb teljesítményt már nem tudná a vállalat ellensúlyozni, viszont a mi jó eredményeink már az egészre is komoly kihatással vannak. Éppen a mezőgazdasági abroncsgyár megépítésével, a kempingcikkek iránti világméretű érdeklődéssel együtt a tőkés export lehetőségei bővültek, s itt a vállalati és népgazdasági törekvések egybeestek, kedvező lehetőséget teremtettek gyárunk fejlesztésére. Vagyis futtatott lett a nyíregyházi gumigyár? — Még így is elfogadom, amennyiben ezen a jobb termelést, a hatékony munkát, a minőséget értjük. Pedig az autóipar nyugati válsága idején nem lehet könnyű gumiabroncsokat eladni. Másrészt ha az emberek összébb húzzák a nadrágszíjat, akkor a kempingcikkeknél nehezen nőhet a kereslet —, hogy a gyár két legfontosabb termékét említsük. Akkor minek tudják be az eredményeket? — A vállalat szempontjából talán legfontosabb, hogy elnyerte az önálló külkereskedelmi jogot. Számokkal talán nehezen mérhető, de biztos, hogy az ilyen arányú tőkés export különben nem jöhetett volna létre. S ugyancsak vállalaton belüli intézkedések hozták, hogy a termelő és az értékesítő azonos érdekeltségben dolgozik. A nagyobb piacok meghódításánál, az árak kialakításánál a mi véleményünket is figyelembe veszik. Megnőtt a lehetősége annak, hogy az egyes külkereskedelmi tárgyalásokra kollégáink eljussanak, s ezzel nemcsak közvetlenül kapnak információkat, hanem a gyár teljesítő képességének ismeretében javaslatokat tehetnek. — A másik témaként az említett két fő termékünk exportlehetőségeiről hadd mondjam el a véleményemet. A mezőgazdasági- abroncs-gyártásnál bebizonyosodott, az elvi döntés, hogy nagyméretű abroncsokkal jelenünk meg a piacon, nagyon jó volt. Világméretekben hiába esik vissza a szállítás, a közlekedés, szántani, vetni mindenütt kell, a válság itt érződik a legkevésbé. Az árak alakulásánál látszik, hogy nem elég világ- színvonalon termelni, hanem megfelelő piacokat is kell találni. Egy új terméknél — mi korábban mezőgazdasági abroncsokat egy„Maximális mértékben hat a külső kényszer. Nem kell ezen csodálkozni, hiszen az a normális állapot, ha egy termelő vállalat a vevők igényeihez alkalmazkodik“ általán nem exportáltunk — néhány fejlődő ország, mint Algéria, Irak, Irán, Egyiptom piacára betörni önmagában is jó. Más a helyzet a kempingcikkeknél. Egyáltalán nem fikció, hogy a Pálma vezető világmárka ma is. A vezető tőkés országokban vagyunk jelen, az NSZK-ban, Franciaországban, Spa- yolországban az elsők között. Mindez annak is köszönhető, hogy árban 10—15 százalékkal jobbak vagyunk, mint a hasonló termékeket kínáló más gyárak. A kempingcikkekből évente 1—1,2 millió darabot gyártanak. A gumimatrac, az ágybetét formája, gyártási technológiája lényegesen nem változott az utóbbi időben. Más a helyzet a mezőgazda- sági abroncsoknál, ahol nem az eredetileg tervezett méretskálán dolgoznak. Eszerint a termékszerkezet alakítása legalább annyira külső kényszer, mint belső elhatározás? — Maximális mértékben hat a külső kényszer. Nem kell ezen csodálkozni, hiszen az a normális állapot, ha egy termelő vállalat a vevők igényeihez alkalmazkodik. Mi eredetileg ugyanannyi kisméretű abroncsot kívántunk gyártani, mint nagyobbat. (A traktor első kerekére kisebb kell, aminek az ára néhány száz forint, míg hátul vannak a nagyobb abroncsok, amelyből egy darab akár 8—9 ezer forint is lehet.) A kisebb abroncsoknál volt gyengébb a kereslet, ráadásul ezeknek a jövedelmezősége sem a legjobb, így váltanunk kellett. Ezért ma a tervezettől jóval kisebb a gyártott darabok száma, értékben viszont többet produkálunk. Sőt új préseket szerzünk be, hogy még jobban emeljük a gyártást. G Már az előbb is szóba kerültek az árak. — A jövedelmezőség nemcsak azon múlik, hogy mennyiért adnak el valamit, hanem attól is függ, milyen költséggel állítják elő. — A munkánk minőségi változását jelzi, hogy éppen a költségszint csökkentésével fokozzuk versenyképességünket —, ahogy erről a közelmúltban a párt megyei végrehajtó bizottsága előtt is beszámoltam. Elsősorban az anyagfelhasználást csökkentettük, bevezettük az elemző költséggazdálkodást. A Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem és a gyár műszaki kollektívája például közösen részt vett a racio-team elnevezésű, veszteségfeltáró munkában, amely tavaly a mező- gazdasági abroncsgyártásnál közel 30 millió forintos költségcsökkenést eredményezett. Csak az igazgató baja, vagy a munkás is érzi, hogy a költségek alakulása meghatározza a gyár termelését? — Mondhatom, mindenki érdekelt abban, hogy kevesebb költséggel termeljünk. Ehhez viszont a gyár felső vezetésétől a gép mellett álló munkásig költség- és feladatérzékennyé kellett tenni tevékenységünket. Ezért ennek megfelelő adatszolgáltatást alakítottunk ki. így például egy üzemvezető tudja, hogy honnan hová jusson el, milyen anyagvagy energiamegtakarítási lehetőségei vannak egyáltalán. A karbantartásnál pedig az olcsóbb és mégis üzembiztosabb formákat keressük. Ennek a kulcsa az előkészítés. A Mindez a gyári szervezetben igényelt w változtatásokat? — Alapvető átszervezésre nem került sor. Most is üzemi, gyárrészlegi szervezetben dolgozunk. Változott mindennek a belső tartalma. Ahogy a gyár vezetése is nagyobb lehetőséget kapott az önállóságra, például a fejlesztésekhez is rendelkezik bizonyos szabad kerettel a főmérnök, ugyanígy sok kérdésben az üzemek dönthetnek, ebbe nem szólunk bele, viszont vállalniuk kell a döntések felelősségét is. Az elért szintnél nem állhatunk meg, erre hívta fel figyelmünket a párt végrehajtó bizottsága is. Az utóbbi időben az import korlátozásával előre nem látható hatások is érik az üzemeket. Milyen módon készültek fel ennek a kivédésére? — Az utóbbi években jelentős erőfeszítéseket tettünk az importból származó anyagok csökkentésére. Ezzel elértük, hogy termékeinkben a Taurus átlagához viszonyítva is alacsony a szocialista vagy tőkés importból származó alap- és segédanyagok aránya. Felkészültünk a lökésszerű érkezésre, esetleg arra, hogy nem az eredetileg rendelt, hanem hozzá hasonló anyagot kell felhasználnunk. Ehhez a receptúrákat kellett átdolgozni. Nem azt mondom, hogy ez kapkodással járt, de mindenesetre a műszaki gárdának folyamatos terhelést adott. Egyébként inkább a karbantartásnál, az importból származó alkatrészek felhasználásánál látunk gondot. Részben rengeteg kapacitást von el ezeknek a helyben történő pótlása, másrészt bizonyos túlfeszítettség jelentkezik, ami a munka kárára mehet. Ezek szerint ban? idegesebbek, mint koráb— Nem hiszem, hogy az idegesség jó kifejezés-e erre. Inkább úgy vélem, hogy több hatás éri dolgozóinkat, mint korábban. Jó a politikai hangulat a gyárunkban. A gép csak akkor működik, ha az ember irányítja. Hangulatról beszélt, ami a munkások és vezetők .közérzetét jelenti. Kezdjük előbb a rosszabbal: miért olyan sok a kilépő a gumigyárban? — A számok kis mértékű javulást mutatnak, ha a munkásvándorlás adatait nézzük, a fluktuáció 21,3 százalékról 19,3 százalékra csökkent. A Vagyis minden ötödik ember elmegy w egy évben. — Dehogy. Véleményünk szerint a gyár létszáma stabilizálódott, kialakult egy törzsgárda, a feladatát ismerő munkásréteg, amely ragaszkodik a gyárhoz. A nehezebb és egyszerűbb fizikai munkát igénylő munkakörökben a szükségesnél nagyobb vándorlás tapasztalható. Ahogy elnézem, kialakult a városban egy üzemről üzemre vándorló réteg, amely a munkássá válásban kissé perifériára szorult, s ebből adódik a gyakori munkahelyváltók magasnak tűnő száma. Az ő megkötésük nemcsak egy gyár feladata, bár nekünk is többet kell tennünk a munkások „megkötéséért”. A A beszélgetés elején említette a magas w béremelést. Mit jelent ez akkor, amikor nem az átlagot nézzük, hanem a sokat emlegetett differenciálást kérjük számon? — Nagyon sokat. Ugyanis az alapbérek korántsem emelkedtek olyan mértékben, ahogy a keresetek nőttek. A korábbitól sokkal magasabb arányú mozgóbért vezettünk be, amely műszakpótlék nélkül a bérek 15 százalékát teszi ki. Ennek döntő részét a minőségi prémium adja. Kettős munkaköri besorolás van, ahol csak az eltöltött idő, a magasabb szakképzettség jelenthet többletet. A művezető és a szakszervezeti bizalmi kezében van a döntés. Ami egyelőre nehéz: a közvélemény elismeri, hogy így érdemes különbséget tenni a jó és a gyengébb munka között, az egyes ember nehezebben fogadja el, ha őt nem a legjobbak közé sorolják. Van tennivalónk, éves szinten a vállalati átlagtól 8 ezer forinttal maradunk el. G És a megbecsülés? — Nem egyedül a kereset határozza meg a munkások közérzetét. Tavaly elnyertük a Kiváló Gyár címet, a vállalatot a Munka Vörös Zászló érdemrendjével tüntették ki, s a nyíregyházi gyár az idén is esélyes a kiváló címre. A gyárhoz tartozás érzésében ennek van egy büszkeségben is lemérhető haszna, ami örömmel tölt el bennünket, sarkall az itt dolgozók jó hangulatának megőrzésére: érezzék a termelés sikereit, ezáltal a maguk boldogulását, egymás megbecsülését. N Köszönöm a beszélgetést. Lányi Botond