Kelet-Magyarország, 1983. március (43. évfolyam, 50-76. szám)

1983-03-19 / 66. szám

HÉTVÉGI MELLÉKLET

1983. március 19.

o

VÁLTOZÓ

Ü NK

Á mozik élni akarnak

Másféle idill

Eltűnt egy gazdálkodási forma, megváltozott vagy elveszett egy életmód. Részben vagy egészben megszűntek a tanyák, összezsugorodtak a tanyabokrok. Nyíregyháza környékén még szép számmal van belőlük, éppen a város tartja bennük a lelket, sőt ennek hatására gyarapodnak. Van viszont Szatmárban a vadregényes Túr partjához közel egy tanyaközpont, ahol már befejeződött a folyamat. Az egykor virágzó csaholci tanya lakossága ma írd és mondd: kettő lélek.

gulyások meg a környéken laknak, nem költöznék ide. Biztos lenne jelentkező, de az munkát nem talál itt, ezért nem adják ki.

— Ki költözött el legutoljára?

— Az erdész, de az egyenesen az égbe, a bútorai még itt vannak. Aztán a régi telepvezető, ezek már mindké- sőibb idekerült emberek voltak. A régieket aiig-alig ismertük. Mondom, én is csak tizenkét esztendeje jöttem ide.

Csaiknem egy évtizede jártaim erre, és most a ködös, sáros tavaszi délelőttön kerestem a régi kapaszkodókat, hogy tájékozódni tudjak. A szép sima asztalt bekötőút a régi, de hiába néztem ismét körbe, nem találtam a régi épületeket. Egyedül a szolgálati lakások sorakoznak a régi rendben. Széles vállú, zöld esőköpenyes ember igazít útba, Harbula Ferencnek hívják, ő vezeti itt az állattenyésztési ágazatot.

— Lebontottak itt mindent — mutat körbe. — Látja, a szántásból még kipiroslanak a téglák, ott volt a bolt, arrébb az ebédlő. Nincs kinek szolgáljon. Dolgozik itt néhány tucat ember, mind a környékről jár ide, busz jár körbe reggel, este. Nincs is szükség több emberre.

#

Makay Béla túristvándi néptanító meséli: „Hatvanegy őszén kerültem Csaholc- ra, lakást kaptam, megnősültem önálló nyolcosztályos iskolája volt a tanyának. Több tucat ház volt akkor ott, és szétszór ”a> he egy se messzebb másfél kyometer- nél. Az iskola mellett volt mozi, bolt, üzemi konyha és még szállás is az idegennek. Hatvannégyben társadalmi munkában bevezettük a vizet a lakóházakba. Másutt a környékben még csak nem is álmodtak ilyesmiről. Akkor még vetélkedtek a környéken hogy valaki a tanyai lakások egyikét megkapja. Még önálló állami gazdaságkánt működött.”

•

— Hatvannégyben vonták össze a Fehérgyarmati Állami Gazdasággal — emlékezik Harbula Ferenc. — Még egy pár átszervezés, és most Mátészalkán van a központunk.

A gazdálkodást mindig úgy alakították, hogy minél egyszerűbb legyen, mert Csa- holc távol esett az irányító központtól, és valami baj mindig beütött. Erőskezű, magas szakmai tudású szakembert ritkán találtak ide, így aztán romlott a munka színvonala, Gsaholc egyre néptelgnedett, mert az emberek elhagyták a jobb élet reményében. Ahonnan aztán elköltöztek, és gazda nem’ akadt új, azt a tanyát a föld nyelte el. Kivágták a fákat, a vályogfalakat szétmosta az eső, a nád elrohadt, és egy őszön összeszántották a környező nagyüzemi táblával.

A négy szolgálati lakás egyikében rendezték be legutóbb az irodát, a növény- termesztési ágazat vezetőjét Kerekes Károlyt ott kerestem meg. Ahhoz képest, amilyen nagy sár volt mindenütt, tisztaság és kellemes meleg fogad.

— A teljes termelésszerkezetet arra kellett átalakítani, hogy a fogyó létszám ne okozzon gondot. A legelő felét felújítottuk, telepítettünk füves herét, és a szántóföl- dön is nagyrészt takarmány- növényeket vetünk. Ez teljesen gépesíthető, és alapot teremt az állattenyésztésnek, ami az utóbbi időben nagyon fellendült. A külterjes juh- íartást szarvasmarhával váltottuk fel, annak is egy olyan formájával, aminek minimális a kézierő-szükséglete.

Ez volt tehát a leglényegesebb változás. Elég furcsán is néznek ki most a juhhodá- lyok. A védettebb oldalon jó három méter magasságban elfűrészelték a nádat, és így rögtön félereszt kaptak, ami alkalmas a szarvasmarha szabad tartására. Egy betonetetővel és egy fűtött önita- tóval együtt ennyi az „összkomfort” az itt telelő állatoknak. Elkényeztetve igazán nincsenek nyáron sem. Nem akármilyen fajtáról van szó, Harbula Ferenc ekképp ismertette családfájukat:

— A limuzin francia, a sarolé kanadai húsmarha, hazájában mind a kettő a ridegtartáshoz szokott. A takarmányozásra sincs olyan kényes, mint a mi fajtáink. Nyáron például végig a legelőn van, ez a legolcsóbb takarmányozási módszer. Egészségesek, igénytelenek, jól érzik magukat itt a csaholci határban.

é

A prérimarha tehát már otthon van, az emberek pedig csak vendégek ... pontosabban ketten még ideva- tos/-*. Navratil Lajosné és fia,“' Fere*c- A középkorú asszony az irüáS körül sü- rög-forog, a másik hei,vise§' ről kiderül, hogy ott az ebédlő. Ragyog minden a tisztaságtól, az egyik asztalon hat teríték.

— Mindjárt meghozzák Gyarmatról az ebédet — mondja Navratilné, a keze egy pillanatra sem pihenne' meg.

— Kitölti a napját a terítés meg a mosogatás?

— Jaj hát nem csak ennyi ez kérem! Van itt mit csinálni, takarítok, súrolok, látta az irodát... — Az a típus, akiről első pillanatra látszik: tényleg nem áll meg egész nap.

— Maga, és a fia az utolsó lakók itt. Este hány lélek van a Csaholci tanyán?

— Csak mi ketten. A fiam az éjjeli váltó az állatoknál. Nincs itt emberi hang, amíg reggel meg nem jönnek a gulyások, a traktorosok. Ha ellik a jószág, akkor maradnak majd többen.

— Nem fél?

— Kitől? A madár sem jár erre. Tizenkét éve lakom itt, megszoktam, megszerettem ... én nem is vágyom el innen. Aztán ha vágynék is, hova mennék. Ezek nagyon jó lakások, ötvenben épültek, ilyet nem kapok másutt. Fenn is tartották mostanában egy darabig, hogy jöjjenek a juhászok, de nem jöttek. A juhokat elvitték, a

— Csak ketten vannak a fiával?

— A dehogy! Egy lányom férjhez ment Gyarmatra, két gyermekem meg Pesten él. Egy se jönne ide lakni. Én húsz éve özvegy vagyok, úgy neveltem őket, itt nagyszerűen eléldegélek. Tartok disznót, baromfit, négy órakor már talpon vagyok... én nem megyek el a tanyáról.

*

Makay Béla: „Nagy KISZ- és úttörőélet volt a tanyán akkoriban, minden télen pártoktatás. Az itteni párt- alapszervezet a legjobb volt az üzemegységek között. Ezen a tanyán szerettek lakni az emberek, fiatalok voltak, életerősek. Mindenkinek akadt munkája, volt jó keresete, persze akkor a faluban még munkaegységért dolgoztak. Testvérekként éltek akkor itt az emberek. Együtt nézték a mozit, később a tv-t, nálunk a színes diát, együtt öltük meg egymás hízóit, nagyszerű, örömteljes disznótorokat csináltunk. A fiatalok évente rendeztek bált, előadásokat. Var sámaponként szépen felöltöztek a gyerekek, a felnőttek kiültek a házak elé a gyepre, beszélgettek, vagy várták a vendégeket. Szerettem ott élni.”

#

Idill. Vagy csak áJ emlékezet szépíti azzá? Tény áJ, hogy a szatmári tájban gyökerezhetett egy ilyen életforma. Tanúskodik erről a környék ma is élő néprajzi gazdagsága, kulturális emlékei. Innen csak „kődobásnyira” van a szatmárcsekei temető, a túristvándi vízimalom, Móricz Zsigmond szülőháza, és még lehetne sorolni az emberi szellem szép megmutatkozásait. És élnek is ezek az emlékek az emberek lelkében, büszkék a helyre, ahol élnek.

Mi ment végbe végül is, hogy ennek a kicsiny földi paradicsomnak csak hűlt helyét találni. Aki húsz éve még itt élt, és azóta nem vetődött erre, vagy egy teljesen idegen ember, még csak meg sem lepődik, hiszen mit talál? Magas hozamú, mintaszerűen művelt legelőket, a legkorszerűbbnek mondható husmar határ,tási technológiát, amely csak példa lehet alacsony költségével, magas hatékonyságával. Néhány tucat embert, akinek történetesen itt van a munkahelye és biztos megélhetése... a látóhatár alján egy szélkereket, amely vizet húz a marháknak.

Ez is idill, csak másféle. Egy mai, korszerű szocialista mezőgazdasági nagyüzem hétköznapjait békésen pergető állattenyésztő telepének idill je. Másutt is vannak hasonlók, jók, vagy rosszabbak és másutt is előfordulhatott, hogy egy szép emlékű kis település vált azzá. Csoda lenne, ha az emberek lelkében, akik itt éltek és részesei voltak a tanya fokozatos elmúlásának, nem lenne fájó hiány, ami már csak emlék. Ha pörlekednek miatta, ezért teszik. Mondják, milyen szép volt, jó volt, tényleg az volt, de vissza nem kívánja senki.

Esik Sándor

Műsorajánlat, közönségszervezés, kényelem

Világjelenség, hogy a mozik — főként a tévé térhódítása után — veszítették korábbi vonzerejükből. Megyénkben sem történt ez másként, jó négy-öt évvel ezelőtt már-mór a kritikus alsó pontra esett a mozilátogatók száma. Az utóbbi két-három évben viszont újra emelkedik a moziba járók száma, mind többen kezdenek visszaszokni a mozikba.

Tavaly a megyében 39 923 előadást tartották — előadásonként átlagosan hetven nézővel — s a látogatók száma meghaladta a 2,7 milliót. Az összlátogatói számot a megyei moziüzemi vállalat 110,5 százalékra, a hatékonyságot

94,9 százalékra teljesítette, a bevételek is jól alakultak. Ugyancsak figyelemre méltó, hogy növekedett az eszmeileg, művészileg, társadalom- polirbitkaiilag értékes filmek látogatottsága, hasonlóan a magyar és a szovjet filmek népszerűsége.

Mi fordította újra a közönség érdeklődését a mozik felé? Miben változott a mozik műsorrendje, filmajánlása, közönségszervezése és a filmszínházak belső otthonossága, kényelme? Ezekről beszélgettünk a megyei moziüzemi vállalatnál Nagy Tibor igazgatóval, Torma József gazdasági igazgatóhelyettessel, Bézi íjászióné műsorpolitikai csoportvezetővel és Juhász Mihály műsorpolitikai és filmforgalmazás! csoportvezetővel. A beszélgetés kiindulópontja az volt, hogy a mozik mindig egy kicsit kiszolgáltatott helyzetben voltak és vannak. Hasonlóan a háziasszonyhoz, aki abból és olyat tud főzni, ami éppen a kamrában számára hozzáférhető. A mozik a hazai és a nemzetközi filmtermésből állítják össze műsorkínálatukat, kevernek olyan „koktélt”, amely várhatóan mindenkinek ízleni, tetszeni fog.

Ez azonban nem éppen könnyű dolog — érveltek a megyei moziüzemi vállalat vezető szakemberei — és hozzátették: a korábbi mozá- iátogatási mélypont arra is figyelmeztette a filmforgalmazás szakembereit, aligha lehet erőlteti? i a „mindenkinek minden fűmet” szemléletet és gyakorlatot Természetesen vannak úgynevezett közönségfilmek, amelyeket 3Z érdeklődök többsége szívesen látogat. Elsősorban a látványos, szórakoztató produkciók, fantasztikus filmek, szuperkrimik, szex-szel megspékelt alkotások tartoznak ide. Ezt az igényt • továbbra sem szabad lebecsülni, de mindinkább kutatni, tanulmányozni szükséges a rétegigényeket.

Távlati cél, hogy minél több ember jusson el az eszmeileg. művészileg értékes filmek befogadásáig, s e filmeknek minél több nézőjük, pártolójuk legyen. De az is tény, jelenleg egy szűkebb látogatói réteg tart ott, hogy az ilyen alkotásoknak ad elsőbbséget.

Ne vegye figyelembe a mozi az eltérő és igen tarkán hullámzó ízlés- és igénylistát? A mozik élni akarnak, márpedig ez közönség nélkül, üres széksorokkal elképzelhetetlen.

A törekvésük az, hogy rugalmasan alkalmazkodjanak a széles Skálán mozgó közönségigényhez. Ezért szorgalmazzák a különböző filmklubok létrehozását és támogatását. Ötven filmklub van a megyében, melyből tizennégy az archivfilmeket vetítő klub. Tizenöt munkás filmklub is van a megye nagyobb ipari üzemeiben.

A filmklubok filmtörténeti, esztétikai, művészeti ismertetéseket, kötetlen eszmecseréket is szerveznek, s egy átfogóbb, alapos fogódzót igyekeznek adni a film

barátainak. Jobban figyelnek az életkori sajátosságokra is, mintegy 166 iskolával van szerződésük, ahol a tananyaghoz kapcsolódó filmeket vetítik. De a napi igényekhez is közelebb jutottak a mozik, kutatják a különböző szakmai igényeket, kis- filmeket kínálnak kölcsönzésre a műszaki témáktól, a KRESZ-dg.

Még a nosztalgiát is meglovagolják, ha úgy hozza a helyzet —, mondták a filmes szakemberek. Sokan ugyanis egy régi filmélményük miatt mennek el újra a mozikba. S ha nem csalódnak, esetleg újra megszeretik a mozit.

Milene Demongeot a Tamás bátya kunyhójából készült filmben.

Jessica Lange — 3 Postás mindig kétszer csenget főszereplője.

Mi a magyarázata még, hogy újra kezdjük felfedezni a hűtlenül elhagyott mozit? Sok minden egyengeti avisz- szavezető útunkat. Talán a játék- és dokumentum-, kis- filmtermés is valamit javult. Kezd elegünk lenni a tévénézés egyhangúságából. Az is közrejátszik, hogy a mozifilmek általában több éves késéssel kerülnek a tv képernyőjére. S úgy látszik tovább él bennünk az igény a közös filmnézés iránt, amitől sokszor a recsegő székek, a rossz minőségű vetítés és a nem mindig fegyelmezett közönség is elvette a kedvünket.

Az utóbbi években, éppen az életben maradás parancsának engedve, a megyei moziüzemi vállalat több milliós költségű technikai kényelmi fejlesztést is megvalósított. Rá is fért a moziparkra a megújulás. Négy év alatt 20 millió forintot fordítottak a vetítőgépek. berendezések, épületek, székek felújítására. Bár a vállalatnak-eáák'-tfáeri- hat saját mozija van, Sza- bolcs-Szatmárban összesen

221 a mozik száma. A mozik többsége művelődési házak, klubok és különböző intézmények fenntartásában van, de a vállalat a lehetőségei szerint minden évben jelentős pénzzel segíti az épületek és a gépi berendezések korszerűsítését. Ez a jelen és a jövő útja, ugyanis új mozik építésére a közeli években aligha kerülhet sor, a filmnézés iránti érdeklődés viszont, amint erről a tények, adatok is szólnak, erősödőben van.

Nem titok az sem, hogy a megyében nincs bemutató filmszínház, ahol a fővárosi és a nagyobb városok bemutató filmszínházaival egyidő- ben láthatná a nyíregyházi, szabolcsi közönség a legújabb alkotásokat Ez hátrány. Kevés az I. kategóriás filmszínház is. Hosszú ideig az egyetlen Krúdy mozi tartozott az első kategóriások közé, amely a kertmozi korszerűsítésével és a záhonyival háromra emelkedett. Várhatóan negyediknek belép a megyei-városi művelődési központban lévő mozi is, amelyről most folynak a tárgyalások a művelődési intézmény és a moziüzem vezetői között. Szó van az újjáépített kisvárdai mozi előbbre- lépéséről is első osztályúvá.

Az igazában elitnek nevezhető filmszínház azonban továbbra is a nyíregyházi Krúdy, amely a jelenlegi film- forgalmazási és „forgási” rend szerint Debrecen és Szolnok után kéthetes késéssel kapja meg az új filmeket, aminek a késés mellett egy pici haszna is van. A két megye tetszési „indexe” alapján jobban lehet tervezni, fogadni az érkező filmeket.

Az is köztudott, hogy a moziüzémi vállalatnak úgy kell teljesíteni a magas eszmei és művészi értékű filmek forgalmazásának éves tervét, úgy kell szervezni, lebonyolítani a vállalat egész tevékenységét, hogy a tartalmi, műsorpolitikai szempontok mellett a gazdaságosságnak is eleget tegyenek. Ez természetesen a mozilátogatók számának alakulásától függ jórészt. Ebben az évben 2 millió 650 ezer látogatót terveznek fogadni, a jegybevétel! tervük 19 millió 3Ú ezer forint, melyhez jelentős ártámogatást kapnak.

Egy mozijegy átlagos ára tavaly 7 forint 29 fillérbe került a nézőnek, de a vállalat az eszmei és művészileg értékes, illetve haladó szellemiségű filmeknél 8, illetve 4 forinttal egészítetie ki a megváltott jegyek árát, míg a kommersz, silányabb filmek jegyárait teljesen a néző fizette meg, ezt nem támogatják központilag.

A megyében évente kétezer film forog, órára kiszámított menetrend, útvonal szerint, amibe íia valamilyen okból hiba csúszik, mintha egy fogaskerék kimarádriű.- megérzi az egész mozi park, sőt ? két társmegye, Hajdú és Szolnok is. A filmeknek időben oda kell érniük rendeltetési helyükre, s ez nagy hozzáértést és lelkiismeretességet kíván a filmszakma minden dolgozójától.

Sajnos az utánpótlással, a szakmai képzéssel gondjaik vannak. A vállalat állandó főhivatású dolgozóinak száma 169, a félállású, tisztelet- díjas moziüzem-vezetőkkel, gépészekkel együtt az össz- dolgozói létszám eléri a 850- et. A gépészek, üzemvezetők között van traktoros, nyugdíjas, tanár, agronómus, főiskolás, háziasszony. Közös vonásuk, hogy rajongásig szeretik a filmet, s nem tudnának olyan keveset fizetni nekik; hogy ne vállalnák a fárasztó esti elfoglaltságot, ami a film varázslatos élményével kárpótolja őket.

Páll Géza