Kelet-Magyarország, 1983. február (43. évfolyam, 26-49. szám)

1983-02-11 / 35. szám

1983. február 11. Kelet-Magyarország 3 Az Öntödei Vállalat kisvárdai gyárában NSZK és osztrák megrendelésre kályhaalkatrészeket, taposórácsokat és csa­tornaöntvényeket készítenek. Képünkön: Bor Károly for­mázó szakmunkás NSZK exportra kerülő csaptelepet for­máz. (GB.) Olaj helyett szén, hulladék Mozdonnyal fűtött csibeház t Mondja a magáét és nem tudóik nem azono­sulni vele... A nyíregy­házi közterületfenntartó vállalat egy fiatal kertésze azt teszi szóvá, hogy rá­dióban, televízióban hall­ja, lapokban olvassa: min­den fillérrel takarékos­kodni kell, mert nehéz napokat élünk. A fiatal­ember dilemmája nem az, hogy elhiggye ezt, vagy kételkedjék, csupán, hogy mást hall és mást lát. Mutatja a nyíregyházi Le­nin teret, ahová sok száz gyönyörű zöld növényt és virágot ültettettek ki ve­lük a múlt év végén, ami­kor a laikus is láthatta, hogy a sok ezer forintot kidobják az ablakon. A növények, virágok azon­nal lefagytak, az egész művelet nem volt más, mint pazarlás, amit gaz­dag ország sem enged meg magának. A teret naponta járom, s újból és újból belém villan: felelősségre von­tak-e valakit, valakiket a közpénz e nyilvánvaló herdálásáért? Egy építőmunkás azért telefonált, hogy a megye- székhelyen a Csallóköz és a Korányi Frigyes utca sarkán elkészült társashá­zaknál sok mázsa cemen­tet és számos forintot dobtak ki az ablakon. Igaz, elsősorban az oda költözők kárára, hiszen az ő pénzük bánta azt a „nemes” tervezői, vagy kivitelezői gesztust, amely szerint a lakások elejére, hátuljára egykori vár vé­dőknek is becsületére vált volna betonfalakat emeltek. Pedig — mint ol­vasónk mondta — egy-egy olcsó fakorlát, csiberács is megfelelt volna ugyanan­nak a célnak. Csakhogy „a pénz, az anyag nem szá­mít” alapon itt-ott hátat fordítunk a logikának, s nem csupán pénzt és anyagot dobtak ki az ab­lakon, de esztétikai elve­ket is megsértettek. Igaz, ez esetben nem a köz, csupán a magánem­ber pénze (mintegy har­mincezer forint) ment rá valaki, vagy valakik köl­tekezési vágyálmainak valóra váltására. Ez azon­ban a lényeg szempontjá­ból mindegy. A felesleges akkor is felesleges, ha azt az egyes állampolgár zse­be bánja... (k) v_______ ______/ A nagyszekeres! Egyesült Erő Tsz-ben hosszú évek óta foglalkoznak csibeneve­léssel. Az óljaikba kerülő naposcsibéket hétheten­ként cserélik. Ennyi idő aiatt lesz piacképes a csirke, Ah­hoz, hogy sikeres legyen e tevékenység, az előírt hő­mérsékletet tartani kell. Mint a tsz elnöke elmond­ta, kezdetben olajkályhák szolgáltatták a meleget. Hét kályha üzemelt, műszakon­ként egy kályha 200 liter ola­jat fogyasztott. Egy évben közel hárommillió forintba került, a „meleg”. A számí­tások szerint, amíg egy ki­logrammal gyarapodott az állat, az alatt hét deciliter olaj égett el. A gazdaságos­ság tehát csak úgy volt el­képzelhető, ha olcsóbbá te­szik a fűtést. Az energiaracionalizálási pályázatra beadott munká­juk alapján harmadára akar­ták csökkenteni a kiadást, így a befektetés gyorsan megtérül — azaz nincs áilla- mi támogatás. A tsz végül sa­ját erőből és kölcsönből va­lósította meg tervét. 1981-ben a MÁV-tól vettek egy moz­donyt, azaz kazánt. A terv az volt, hogy gyümölcsfák metszési nyesedékével, az erdőgazdaságban kitermelt fák galiyaivál és a fűrész­üzem hulladékával működte­tik a kazánt. Amikorra a részletes tervek elkészültek, s megépült a négy csibehá­zai; fűtő berendezés, kide­rült: nem lehet hozzájutni az NDK-gyártmányú szecs­kázóhoz, mely gépesítve a kívánt méretre vágná eze­ket a másodlagos tüzelő­anyagokat. Maradt a hagyományos megoldás: szénnel fűteni. December 13-án műszaki próba volt, s négy nappal később „beindult” a kazán. Csibeházanként 18 ezer, azaz összesen 72 ezer — átlag 1,8 kilogramm súlyú — csi­be jut így Nagyszekeresről a HUNNI ACOOP kisvárdai üzemébe^ A nyesedéket azonban vál­tozatlanul gyűjtik, s a töb­bi tűzrevalót is. Pénz már van az aprítógépre; a tsz nem mondott le róla. S amint mód lesz rá, úgy mar­kolóval rakják a nyesedéket az aprítóba, majd a kazán­ba. Az előzetes számítások szerint a mostani hárommil­liós tüzelési díj kitelik egy­millióból. (m. k.) A BONYODALMAK RENGETEGÉBEN KEZDTÜK A CSÖKKENT MUN­KAKÉPESSÉGŰEK FOGLALKOZTAT AS ÄNAK HELYZETVIZSGALATAT. A TAPASZTALATOK ARRÖL GYŐZTEK MEG, HOGY NAGY GOND A megoldatlan rehabilitáció (2.) A vásárosnaményi ta­nácsnál meglepően gyors in­formációt kapok: a városban 93 olyan munkahely van, ami csökkent munkaképességűek­nek alakult. Ezek közül 12 az Irodagép Vállalatnál, tehát ott, ahol pályáztak az 1,7 mil­liós összegre, s kaptak is be­lőle 300 ezret. — A meglévő 12 helyet újabb tizenkettővel bővítjük tájékoztat Volkó Géza fő­mérnök — mert a feladatot fontosnak ítéljük. A foglal­koztatottak fele a termelés­ben dolgozik. A kapott pénzt arra is felhasználtuk, hogy olyan szerszámokat szerez­zünk be, melyekkel rokkan­tak is dolgozhatnak. Saját erőből 342 ezer forintot te­szünk a kapott pénz mellé, és folyamatosan felvesszük, át­képezzük azokat, akik jelent­keznek. Szemléletek — Nálunk elvileg 66 hely van csökkent munkaké­pességűeknek — mondja Som Imre a Nyírségi Nyom­dában —, de már most het­ven főt alkalmazunk. Tucat­nyi munkahelyet kínálunk, a kötészettől a tmk-ig, a rak­tártól a csomagolóig. Mi több, van olyan rokkant, aki­nek a szocialista brigád vi­szi ki az anyagot, és hozza tőle a kész munkát. A ka­pott 529 ezer forint mellé 471 ezret tettünk. Hosszú évek óta foglalkozunk a csökkent munkaképességűek­kel, s ma már nemcsak Nyír­egyházán, hanem mátészalkai telepünkön is gondoskodunk megfelelő munkáról. Nem is tagadom, körutam során kissé tartózkodóan mentem Tiszalökre, a TISZA- FA-hoz. A szomszédos Tisza- vasváriban ugyanis hallot­tam, nem túl lelkes a válla­lat, amint Paronai Lászlóné munkaügyi előadó mondta: már több olyan csökkent munkaképességűt visszakül­dött a vasvári részlegük, akit ők közvetítettek. — Azonnal telefonálok, s megtudom mi lehetett az ok — Frontáttörés? fogad Balogh Gábor igazgató — s intézkedek. Így is tör­tént. Érthetően bántja az igazgató presztízsét az eset, ami feltehetően egyedi. — Természetesen bánt, hi­szen a vállalat nem keveset akar tenni azért, hogy a kör­nyéken lévő csökkent mun­kaképességűeket foglalkoz­tassa. Kaptunk 300 ezer fo­rintot, tettünk mellé 900 ezer forint saját pénzt, s létrehoz­tunk egy üzemet itt, Tiszalö- kön. Ha minden jól megy, az év második felében már dol­gozik is. Olyan munka lesz benne, hogy teljesen egészsé­gesek és csökkentek egyaránt végezhetik. Gondoskodunk arról is, hogy a környéken lakókat busszal hozzuk be. Állandó figyelem — Nézze — mondja Balogh Gábor — talán késtünk az ígért határidőhöz képest, de legalább nem félmegoldással jelentkezünk. Mi 15 helyet vállaltunk, de többet fogunk kínálni. Olyan termelőmun­kát, ami önbizalmat is ad, nemcsak bért, hasznos az egyénnek és a köznek is. Ha előfordult is olyan eset, ami­vel jött, az semmiképpen nem vállalati szemlélet. Hi­ába, ezt is tanulni, tanítani kell... A legtöbb pénzt — 600 ezer forintot — a Szabolcs Cipő­gyár kapta. Vállalták, hogy Nyíregyházán és Záhonyban 58 munkahelyet létesítenek, saját erővel segítve a beruhá­zásokat. — Reménykedünk, nagyon reménykedünk — mondja Záhonyban Borbély Károly a tanács elnöke — hiszen a nagyközségben sok csökkent munkaképességű van. A MÁV fenntart ugyan egy 80 fős üzemet, de ez kevés. Tud­juk, a cipőgyárnak vannak tervei. Mi mindennel segítjük őket, hiszen égető társadal­mi gondról van szó. Bajkó Jánosné, a cipőgyár munkaügyi csoportvezetője példátlanul alapos informáci­ókkal fogad. — Jelenleg Nyíregyházán 50, Nyírbog- dányban 18 olyan munkahely van, melyet csökkentekkel tudunk betölteni. Alkalma­zásunkban most negyvenen vannak, vagyis van szabad munkahely. Nem maradtunk meg a szokásos szakmáknál, legalább 15—20 féle munka­kört tudunk ajánlani a je­lentkezőknek. Nem kétséges, hogy a legtöbben azok van­nak, akik a gyár dolgozói voltak, itt lettek betegek, sé­rültek meg. De nem szabály, hogy csak nekik biztosítunk ilyen munkahelyeket. — Záhonnyal kapcsolat­ban annyit — mondja a fő­mérnök —, hogy nem új be­ruházás lesz, bár a tervek készek, hanem megvesszük a rákospalotai kézműipari szö­vetkezet ottani üzemét, s azt alakítjuk tovább. Az ígért munkahelyeket biztosítani fogjuk. A megyében a legjobb A cipőgyárban folyó mun­káról mindenütt azt mond­ják: példamutató. Nemcsak azt tudják, hány munkahe­lyük van, hanem figyelemmel kísérik a csökkent munkaké­pességűek keresetét, állandó orvosi felülvizsgálatra kül­dik a betegséggyanúsakat, az üzemorvosi szervezet javas­latát messzemenően akcep­tálják, a fizikai rehabilitáci­ón kívül a lelki is napirenden szerepel. — Meggyőződésünk, hogy nem jó, ha csak csökkent munkaképességűek vannak egy helyre összezárva. Ez — mondja Bajkóné — nem segí­ti a lelki felépülést. Ma elér­tük, hogy a gyárban senki nem csodálkozik rá a rok­kantra, az sem érzi, hogy nem teljes értékűnek tekin­tik. Hiszem, szemlélet dolga elsősorban, hogy kényszerű kötelességnek, vagy termé­szetes munkának tekintik-e ezt valahol vagy sem. Megnyugtató Az 1,7 millió elszámolása érdekében tett út eredmé­nyes volt. A pályázók látha­tóan jól sáfárkodtak a pénz­íltakozik az ellen, hogy híresnek nevezzék. Egyszerűen szereti a szakmáját Az is előfordult, hogy éjszaka felkelt, eszébe­jutott egy megoldás. Nincs ugyanis két egyforma em­ber. „Vajén születtem. Tízen voltunk testvérek, öt fiú, öt lány. A szüléinknek húsz hold földjük volt Ahogy mentek férjhez a lányok, úgy fogyott kétholdamként a vagyon. A bátyám után én is a szabóságot választottam. 1940. november 30-án vettek fel tanulónak, két hét próba­időre, aztán december 15-én megkötöttük a tanoncszerző- dést, három évre. Négy év lett belőle...” Tisza Sándor szabómester több mint negyven év után is tisztán emlékszik a tanonc- élményekre, a korai kelésre, a ház körűin munkákra, ami abban az időben természetes volt. Az inas mindenesként az udvarsepréstől a disznó­etetésig mindent ellátott. El­ső mestere az első világhábo­rúból Nyíregyházán maradt Epereskert utcai szabó volt, Csupoff Ferenc. Tőle a kézi munkát, a szép varrást ta­nulta meg. Negyvenhárom­ban szabadult fel, hazament a falujába, Vajára. Harma­dik hónapos segéd volt, ami­kor igazán megtanult szab­ni... „Amikor a bátyám meg­kapta a SAS-behívót, azt mondta, csaik te tarthatod el a családot, úgy dolgozz. De hát abban az időben nem lehetett megélni a szabóság­ból, kevés ember csinálta­tott új ruhát a háború kel­lős közepén. Ráadásul raj­tam kívül még volt egy má­sik szabó is a faluban ... Va­lahogy mégis kihúztuk. Az­tán, amikor 46-ban a bátyám hazajött, elindultam újra, hogy keressek magamnak egy olyan mestert, aki meg­felel az én elképzelésemnek és akitől a szakmát megta­nulhatom. Sok mesternél megfordultam, míg rátalál­tam Gáli Mihályra, a szak­ma legfontosabb fogásait tőle tanultam és Feldman Lajostól. A nagy titok, az emberi test mindjobban feltárult előtte. Külső anatómiát ta­nult önszorgalomból. De mivel minden ember más­más alkat, sőt egyetlen em­ber testének arányai sem mindig „szabályosan” egye­zők, még egy fogódzót kel­lett találni. Egy arányos al­katot. amely egy fix mo­dell, aminek ismeretében bármilyen alakra való ruhát szabhat az ember. így nem „sír” a ruha, nem panaszko­dik a vendég. „Ügy alakult, hogy a kis­ipar az ötvenes évekre csak vergődött, nem lehetett meg­élni belőle, a mesterek sor­ra adták be az ipart. így ke­rültem a nyíregyházi ruha­gyárba fazonírozónak, ami egy gépies munka, pedig én az egyedi munkában leltem meg az örömöm. Bérelszámo­ló, minőségj ellenőr is vol­taim. ötvenegy tavaszán be­hívtak tartalékos tiszti isko­lára, hadtáptiszt lettem. De amikor csak az időm en­gedte, minden útba eső sza­bóműhelybe benéztem. Ér­dekelt, mit dolgoznak, ho­gyan csinálják ... Sokat ta­nultam a katonaságnál is ...” Néhány éves hadtápfcisz- ti szolgálat után került ha­za Nyíregyházára. Egyik ala­pító tagja lett a textilruhá­zati vállalatnak, a férfirész­leg szabászaként tizenegy évig dolgozott a vállalatnál. Közbeszólt azonban a beteg­ség, a porckorongsérv. A műtét segített csak, de kí­mélni kellett magát. Tulaj­donképpen így lett kisiparos. Mindig is vágyott arra, hogy ne sorozat, hanem egyedi munkákat csináljon. „Nem mondom, hogy nem esik jól, nagyon sokan is­mernek a megyében és az ország sok városában is. Sőt, Ausztráliától Kanadáig, a hazalátogató magyarok kö­zül sokan felkeresnek. Van aki négy-öt öltönyt is ren­del egyszerre. Volt a vendé­geim között miniszter, ve­zérőrnagy, első titkár. Sok is­merőst, közeli barátot is adott nekem ez a szakma, akikkel jólesik elbeszélget­ni. Szeretem a jól szabott, szép öltönyöket. A tévében is azt nézem először, kin, hogy áll a ruha. Magam is szeretek szépen felöltözni, mégha a mecsre megyek is.” Tisza Sándor ötvenkét éves, egy csendes kis utcában, a Csillag utcában él feleségé­vel. Az ő közbenjárásának is köszönhető, hogy a hepe­hupás úttestet, ahol pedig a kdspiac miatt nagy a forga­lom, lebetonozták. A KIOSZ vezetőségének is tagja volt. A rá jellemző szerénységgel már a búcsúzáskor mondja, hogy negyvenhét óta tagja a pártnak. Legjobb segítő­társa a felesége. Van egy huszonkét éves fiúk, Sán­dor, aki a debreceni műsza­ki főiskola hallgatója. Ö a család reménysége. „Az a véleményem, nincs rossz alkatú kuncsaft, csak rossz szabó. A jó szabó mindenkinek tud olyan ru­hát varrni, amiben jól érzi magát. Ügy, mintha semmi se lenne rajta. Ez ugyanis a legbiztosabb jele, hogy a ruha sikerült és öröm benne járni ... Ha jól összeszámo­lom, vagy ötvenezer ember­nek varrtam eddig ruhát. Egy közepes városnak. Hát nem öröm ez az embernek?” Páll Géza zel. Azzal a pénzzel, mely­nek értéke messze több, mint amit számszerűsége ki­fejez. Több, hiszen társadal­mi akció, önfeláldozás, ön­zetlenség rejlik mögötte. A társadalomnak a rokkantak évében tanúsított magatartá­sa kifejez valamit, ami még a pénznél is több, s ami meg­szívlelendő: a csökkent mun- kaképességűeken való segítés nem kegy. Utal erre dr. Juhász Lajos tanulmánya, amely többek között sürgeti: „sok új fog­lalkoztató részleget kell ki­alakítani részükre”. Legyen rendezett szociális biztonság, s biztosított a rehabilitáci­óval járó társadalmi emel­kedés lehetősége. „A társa­dalom, az intézmények szem­léletét kell megváltoztatni, elérni, hogy szívesen alkal­mazzanak fogyatékost, érde­keltek legyenek a fogyaté­kosok átképzésében és alkal­mazásában”. A feladatok aligha odázha­tók el. Következik: A kibontakozás felé. Bürget Lajos A szabó öröme

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents