Kelet-Magyarország, 1983. február (43. évfolyam, 26-49. szám)
1983-02-05 / 30. szám
HÉTVÉGI MELLÉKLET 1983.február 5. MINEK A NAŰV FELHAJTÁS? Ünneplés túlzásokkal és takarékosan — Rossz rágondolni, mi minden vár rám az ünnep előtt — töprengett karácsony- táján a fiatalasszony. — Az ajándékok beszerzése kész tortúra. Ha minden együtt van, még nem biztos, hogy tetszeni is fog. Aztán az a rengeteg sütés-főzés, a takarítás. Hogy ünnep is van, valójában észre sem veszem. Csak fáradtságot érzek, ások látás-futás nem múlik el nyomtalanul. Legszívesebben már azt várom, mikor mehetek munkába. Visszacserélt figyelmesség Nincs az a nő, aki előre megmondaná, miiként szervezhető meg ésszerűen az ünnep előtti készülődés, hogy az ne legyen hivalkodó, és ne fulladjon rongyrázásba. Bármilyen kicsi is legyen a család, szeretné minden anya emlékezetessé, örömtelivé varázsolni az ünnepet. S ez sokak szerint a rántott hús, a fasírt, töltött káposzta kilóinak számával és az ajándékok forintjaival egyenesen arányos. Pedig évek tapasztalata int arra, hogy majd legközelebb másképp szervezzük ... — Én is elhatározom minden esztendőben, hogy a következő ünnepből nem csinálok olyan nagy felhajtást, mint az előző évben — fejti ki elgondolását Kajor And- rásné, a gelénesi ABC-áru- ház eladója. — Két kisgyereket nevelünk, roppant kevés az időm arra, hogy utazgassak, és a ház körül is mindent ellássak. Most úgy készültem az ünnepre, hogy már hetekkel előtte minden ajándékot beszereztem, így fölöslegesen egyszer sem kellett beutaznom Naményba. Mindig túlzásba esek, ha a süteménye- zésről van szó, így volt ez most is. Nem is tudom, hányfélét dobtam ki az ünnep után. Kajorné családjával az anyósáéknál lakik. Megtehette, hogy szombaton is az ABC-ben dolgozzon, férje édesanyja nem csak a gyerekekre vigyázott, hanem a főzést is előkészítette. Igaz, már hetekkel előtte nekiültek esténként a csigacsinálásnak. Összejöttek tízen-tizenketten egy ilyen alkalommal. — A disznóvágást úgy időzítettük, hogy ünnep előtt három nappal összejött a nagy család, és egy nap alatt feldolgoztuk az egészet. Legalább annyival csökkenthet- tem a karácsony előtti kiadásokat, hogy húsért nem kellett pénzt kiadni. Az ajándékozás mindig érzékeny pontot érint. Kinek- kinek van rossz emléke arról is, hogy nem tudott örülni a meglepetésnek szánt holminak. Vagy kínosan ügyelt arra, nehogy „alul” ajándékozzon valakit. Mint boltos, Kajorné azt is látja, hogy az ünKAJOR ANDRASNÉ nepélyes percek elmúltával jó néhány megajándékozott azt latolgatja, mit is kezdhetne leghasznosabban az ajándékkal. Visszacseréli, mert nem jó a méret, mást kér helyette, mert egyszerűen nem tetszik. — Hány nézeteltérést, kellemetlen feszengést kerülhetnének el a családtagok, ha jobban figyelembe vennék a másik ízlését, gondolkodását — veszi át a szót kolléganőjétől Kása Miklósné. — Mi például nem csinálunk titkot az ajándékozásból, legalábbis ami a szűk családi kört illeti. Tudjuk, kinek mire van szÚKsége. Rendszerint nem luxuscikket választunk, de mégis olyasmit, amit máskor esetleg nem vennénk meg. A szülők közt van, aki azt mondja, ruhaneműt nem illik ajándékba venni, mert azt máskor úgyis megvennénk. Szerintem meg kell tanítani a gyereket arra, tudjon örülni az ajándéknak. igazi ajándék legyen Kósáné szavaira felel Nyír- madán a fiatal magyar—orosz szakos tanárnő, Katona Fe- rencné gondolata: — Nem szabad túlzásokba esni. Az ajándék akkor az igazi, ha régi óhajt elégít ki. De semmiképpen sem érdemes olyasmit venni a másiknak, amire szüksége nincs, azzal a felkiáltással, hogy majd megbarátkozik vele. Mi például úgy döntöttünk, a nagyobbik gyerekünknek, Ferikének megvesszük azt a nagy dömpert, amiért régóta fáj a szíve. Tudtuk, ez nagyabb örömet jelent neki bármi másnál. Az is nyilvánvaló, hogy a férjemnek — mivel a fotózással tölti minden szabad percét — valamilyen optikai, fényképezési holmit veszünk, számára ez az igazi ajándék. — A népes vendégsereget el akartuk kerülni — folytatja Katonáné. — A karácsony ad leginkább alkalmat arra, hogy a szűk család együtt legyen. Éppen akkor volt kéthónapos a kisebbik fiúnk, Tamás. Ezer az apró gond a picivel, nem csoda, hogy a háromnapos ünnepet mindany- nyian melegítőben töltöttük. Nem vártunk senkit, mi sem KÓSA MIKLÓSNÉ KATONA FERENCNÉ mentünk sehová. Szeretnénk úgy kialakítani a családi hagyományt, hogy ez az ünnep szent legyen, legalábbis ami a családi összetartozást jelenti. Mi adja a kohéziót ? Nyínmadán kevesebb a lehetőség a fiatalnak, hogy kulturáltan szórakozzon. A társaságot néhány család összetartása jelenti, akik gyakran találkoznak. — Ezekben a csoportokban a kohéziót nem a szomszédság, de még nem is a rokonsági fok, hanem a foglalkozás jelenti. Volt már rá példa, hogy a pedagógusokkal együtt szilvesztereztünk. Volt rongyrázás! Nekünk nem tetszik az effajta hivalkodás, így szép lassan kimaradtunk a társaságból. Nagyon zártak egyébként ezek a csoportok, bekerülni szinte lehetetlen, kikerülni viszont annál köny- nyefofo belőle. Ha valaki nem igazodik a társaság íratlan törvényeihez, pillanatok alatt kinézik onnan. A falugyűlés résztvevői lasEgytál „olcsó” étel: szerb zöldségleves san gyülekeznek. A butykai művelődési házba az elsők közt érkezett Barzó Tiborné, a helyi Béke Termelőszövetkezet tagja, állatgondozó. A férje munkáját vállalta, kis- bárányokkal foglalkozik. — Évek óta a téeszben vagyok én is, így érdekel, mi történik ott, és itt a telepen is. Nemrégiben költöztünk be Vadastanyáról, háromszobás házat építettünk itt Bütykén. Mindent bevásárolhatok a közeli kis ABC-foen, nem kell órákig kerékpározni a boltba. Még nem fejeztük be teljesen a házat, egy szobát szeretnénk modem módon bebútorozni, így szóba sem jött a drága karácsonyozás. Olyan holmikra gyűjtünk, amit rendszerint csak egyszer vesz az ember. Érzékenyen érintett bennünket az autók árának emelése, mert most arra gyűjtünk. Tovább kell takarékoskodnunk. Most minden fillért megfogunk, a disznóvágás nálunk is karácsony előttre esett. Baromfit és sertést nevelünk otthon, legalább a család szükségletére meglegyen minden élelem. Amit lehet, a kiskertben megtermelünk. — Minden gondolatunk a ház körül forog — ismétli szomszédasszonyát Bárány Pálné, aki egyelőre háztartásbeli, de tízéves szünet után ismét megy vissza a termelő- szövetkezetbe. — Megszoktam, megszerettem a növényBARZÓ TIBORNÉ termesztést, azért hagytam ott, mert a gyerekek kicsik voltak, és nem tudtam nagymamára bízni. Bölcsőde meg nincs a tanyán. Most a gyerekek már hetedik és nyolcadik osztályosok, önállóak, nyugodtan munkát vállalhatok ismét. Alighogy bejöttünk mi is Vadastanyáröl, felépítettük a háromszobás, sátortetős házat. Most éppen világoskék csempe után szaladgálunk, ilyen színű fürdőszobát szeretnénk. Ügy számoljuk, körülbelül harmincezer forintba kerül egy komplett fürdőszoba felszerelése. Nálunk must szóba sem jöhetett semmilyen felesleges kiadás, netán luxuscikk az ünnepek környékén, mert először a házat kell berendezni. Nekünk is csak egy szoba maradt már hátra, ha minden igaz, az idén már megnézheti bárki a Mester utca 22. alatti házat. Kőhajításnyira a butykai bárány pálné asszonyoktól bura alatt szárad az ondolált frizura. „Gazdája” igyekszik az egyenletes zúgást is túlharsogni. Látszólag a mellette ülő társához beszél, de szavait úgy igazítja, hogy a szalon távolabbi részén is jól hallják. Mondandója nem marad hatástalan, bizonyítja a feléje küldött mosoly, leplezetlen irigységet palástolva. Röpködnek az ezresek, a megjátszott öröm ... milyen olcsóin jutott hozzá a szőrmebundához, potom tízezerért megkapta. Törzsvendégek járnak ide a nagy forgalmú belvárosi szalonba. Az elhangzott nevek csak az idegennek nem jelentenek semmit. Modell Párizsból Farsang idején vagyunk, bálokról, Párizsból hozatott valódi Dior-modellről, élő orehideacsokrokról esik a legtöbb szó. Van, aki nem tud hozzászólni a luxusszámba menő hivalkodáshoz, vagy éppen nincs kedve olyasmit a mások tudomására hozni, amihez a kívülállónak vajmi kevés köze lehet. Megy a rongyrázás. Kinék van mit rázni, ki még azt is szellőzteti, ami valójában soha nem is volt... Farsang táján sokszor öltünk álarcot. A bálon a maszk eltakarja valódi énünket, bízvást elhitethetjük a bálozó világgal, hogy mi mások vagyunk, mint amilyennek környezetünk hisz bennünket. A maszk azonban furcsa viselet. Gyakran felölt! az ember akkor is, amikor nem szól a zene, hanem csak a boltba megy vásárolni... ajándékot szán ismerősének. Ha egyszer hozzászokott az ember a jótékonyan eltakaró álarchoz, hajlamos akkor is feltenni, ha éppen igazi arcát kellene megmutatnia. így könnyebb a bizonyos „rázás”, talán nem tűnik fel senkinek, aki valójában ismer bennünket. Ki leplezné le a kivagyiságot, a túllicitálást, a nagyképűsködést, amikor farsang van? A maszkabál múlik, félő, az álarc megmarad, és olyasmit igyekszik takarni, aminek semmi helye a viselőjén. Szöveg: Tóth Kornélia Fotó: Császár Csaba
