Kelet-Magyarország, 1983. január (43. évfolyam, 1-25. szám)
1983-01-04 / 2. szám
2 Kelet-Magyarország 1983. január 4. Kötődés N agy tehertétele, felelőssége, feladata új, modem iskolái raknak, hogy igazító, terelő hagyományok nélkül kezdik bennük a munkát. Ezek megteremtése — az iskolához való kötődés kialakulása szempontjából — döntő fontosságú. Ezért nagy öröm, ha olyan kísérletekkel találkozik az ember, amelyeknek az a céljuk, hogy az iskola „belenőjön” a környezetébe, megtalálja helyét, szerepét a hagyományokban, illetve maga is teremtsen újakat. A hagyományőrzés fontossága mellett ez utóbbi is rendkívüli jelentőséggel bír. A fehérgyarmati Zalka Máté Gimnázium idei — immár második — rendezvénysorozata ezt a célt szolgálta. Az egyhetes program bőséges lehetőséget kínált szülőknek, nevelőknek, diákoknak, munkásoknak, a különböző intézmények dolgozóinak arra, hogy bepillantsanak az iskola életébe, örüljenek a sikereknek, osztozzanak a gondokban. Mert a Zalka-napok igazi jelentőségét éppen ez adja, ezáltal válhat a nevelés közüggyé, nemcsak egy tantestület kötelező feladatává Az első nap a MEZŐGÉP dolgozóinak ajándékát — kifejező gesztus! — a névadó mellszobrát avatták. Előadások hangzottak el az atomenergiáról, a Bolyai-testvérekről, Váci Mihály tájköltészetéről, a társadalmi mobilitásról. Tartottak idegen nyelvű klubdélutánt (szamovárral főzött teakóstolóval), 'vólt szavalóverseny és népdalvetélkedő. Rendeztek természettudományi versenyt az iskolák és az üzemek között, játékos sportversenyt az iskolák számára. E gy héten át felboly- dult méhkas volt az iskola. Az ötödik nap végére elfáradt tanár és diák. Jóllehet a tapasztalatokat ezután összegzik, annyit máris meg lehetett állapítani: érdemes volt az előkészítésbe, a szervezésbe any- nyi energiát fektetni, mert az idén többen látogatták meg az iskolát, mint tavaly. Növekedett az érdeklődő szülők száma, s ez mindennél fontosabb. Nagy István Attila Új jogszabályok január 1-től # Társadalombiztosítás szélesebb körben # Többet kereshetnek a nyugdíjasok # Fokozott fellépés az alkoholizmus ellen Előtérben álló társadalom- politikai és népgazdasági törekvéseket tükröznek, a soron lévő feladatok megoldását szolgálják azok a felsőbb szintű jogszabályok, amelyeket az elmúlt esztendőben alkotott meg az Elnöki Tanács és a kormány, s hatálybalépésük időpontjaként 1983. január 1-ét jelölték meg. Az új törvényerejű rend eletek, jogszabály -mód osí tás ok minisztertanácsi rendeletek, illetőleg határozatok olyan kiemelkedő jelentőségű témák és teendők részletes szabályait tartalmazzák, mint például a lakáshelyzet javítása, a nyugdíjasok segítése, a szigort fellépés az alkoholizmus ellen, a szervezeti és irányítási rendszer korszerűsítése, a gazdálkodás területén a hatékonyabb vezetés, a dolgozók fokozottabb anyagi érdekeltsége A társadalombiztosítást újabb rétegekre terjesztették ki, illetve jogszabállyal ösztönözték a nyugdíjasok szélesebb körű foglalkoztatását. Ami az érdekeltek körének bővülését illeti: rendeződött az egyéni gazdálkodók és az eseti megbízás alapján dolgozók társadalombiztosítási helyzete. Az egyéni gazdálkodók például jogot szerezhetnek családi pótlékra, nyugellátásra, baleseti ellátásra. Az ügyvédek és a mun- kaviszonyhan nem álló előadóművészek is jogosulttá váltak táppénzre, terhességigyermekágyi segélyre és családi pótlékra. A nyugdíjasoknak az elmúlt esztendő végéig egy naptári évre szóló 840 órás foglalkoztatási időkeretét felemelték 1260 órára. Emelkedett az egy év alatt kereshető összeg is: 30 ezer forint helyett ezután 60 ezer forint; s ugyanakkor megszűnt a nyugdíj és a kereset együttes összegéből korábban számított havi 10 ezer forintos korlát. A változások a fizikai és a nem fizikai munkaköröket egyaránt érintik. Az alkoholizmus elleni fokozottabb küzdelem társadalmi érdekből fakad, ugyanakkor a mértéktelenül italozók egyéni védelmét is szolgálja, egészségpusztításuk megakadályozásával : e törekvésekből fogantak azok a rendelkezések, amelyeket az alkoholisták kötelező intézeti gyógykezeléséről szóló új törvény- erejű rendelet tartalmaz. Az intézeti kezelés elrendelése iránt az eljárást az alkoholista lakóhelye vagy munkahelye szerint illetékes tanács egészségügyi szakigazgatási szervénél bármely állami szerv, szövetkezet, társadalmi szervezet, illetőleg az alkoholista által veszélyeztetett személy kezdeményezheti. Ha házőrző, akkor hetven... Kutyadolgok — A kutyákat nem elég csupán szeretni — mondta Mátészalkán Héri Bertalan, adóügyi csoportvezető. — Mit kell tudni a kutyatartásról? — Semmi gondunk azokkal, akik egy házőrző kutyát tartanak. Családi házas területeken, a város legnagyobb részén 70 forint egy kutya adója. Problémák akkor jelentkeznek, ha két, vagy annál több kutyát tart valaki. A második kutyáért ugyanis már 650, a harmadikért 975 forint adót kellene fizetni. Az ebadó nem jelentős ösz- szeg a város kasszájában, de az adó az alapja a nyilvántartásnak és ennek roppant nagy egészségügyi jelentősége van. — Hány kutyáról tudnak Mátészalkán? Friss kenyér Nagyecsedről A Nagyecsedi ÁFÉSZ sütőüzeme naponta 20 ezer embert lát el friss kenyérrel. Képünkön Kovács Lajos és Fóti Erzsébet ellenőrzi bevetés előtt a kenyeret. (G. B. felv.) — Legutóbb 1760-at tartottunk nyilván. Ebben 1484 házőrző. Mindössze két vadászkutyánk van, és egy tulajdonos tart három kutyát. Az egy vadászkutya adója 150 forint, tehát valamivel drágább mint a házőrzőé. Másképpen adóznak a tenyésztők, másképpen azok, akiknek a mesterségüket szolgálja a kutya. Kedvezményt adunk, illetve töröljük az adót, ha valakinek a havi jövedelme 1500 forint alatt marad... — Hazánkban is társadalmi kérdéssé kezd lenni a bérházi kutyatartás. Mekkora gond ez Mátészalkán? — Végrehajtó bizottsági állásfoglalás szabályozza a tartást és az engedélyezett keretek között az adók nagyságát. Ez nálunk kevesebb, mint a keretek felső határa. A házban, vagy a város központjában tartott kutyák adója már az első kutya után is 650 forint. A tulajdonosok meg is értik. Gondjaink e tekintetben olyanok, mint más hasonló nagyságrendű városban. KILENCVEN SZÁZALÉK KEDVEZMÉNY! Szanatóriumi üdültetés Többen talán már a címet sem értik egészen; szanatóriumi beutalás hogyan lehet egyben üdülés is? Az érdeklődő levelek és telefonok is azt igazolják, hogy a közvélemény az üdülés szanatóriumi formáját kevésbé ismeri. A SZOT szervezésében évente mintegy tízezren részesülhetnek háromhetes szanatóriumi beutalásban. Az időtartamot az üdülőszanatórium igazgató főorvosa — a beutalt egészségi állapotát figyelembe véve, a helyszíni vizsgálat alapján — egy héttel csökkentheti vagy meghosszabbíthatja. A szakszervezeti üdülőszanatóriumok feladatai jellegükben eltérnek az állami szanatóriumok tevékenységétől. Az üdülőszanatóriumi beutalás célja a szakmai megbetegedések megelőzése, betegség vagy műtét utáni felerősítés, utókúra, vagy orvosi felügyeletet igénylő pihenés, roborálás. A hévízi üdülőszanatórium elsősorban a reumásokat fogadja, de az anyagcsere és az idegrendszer egyes betegségeinél, valamint sebészeti utókezelésre is ajánlott. A gyógyfürdő mellett iszappakolás, masszázs, gyógytorna, súlyfürdő, pszichoterápia is igénybe vehető. Bálatonfüreden a szív- és érrendszer betegségeiben, valamint az idegkimerültségben szenvedőket gyógyítják. A gyógyszereken kívül szénsavas fürdőkezelés, kvarc, rövidhullám, ultrahang, fizikoterápia, pszichoterápia is rendelkezésre áll. Parádfürdőre elsősorban az emésztőszervi panaszokkal küszködök kerülnek, emellett a szanatórium alkalmas egyes női betegségek gyógyítására is. A gyógyvizes ivókúrára, fizikoterápiára és gyógyfürdői kezelésre is nyílik lehetőség. A beutalt szakszervezeti tag — amennyiben munkaviszonyban álló dolgozó — a szanatóriumi üdülés teljes időtartamára, vagy annak egy részére igénybe veheti évi fizetett szabadságát. De kérheti a teljes (járóbeteg) táppénz kifizetését is a szanatóriumi tartózkodás részbeni vagy teljes időtartamára. Minden üdülőszanatóriumból távozó részére „Igazolvány” elnevezésű nyomtatványt állítanak ki két példányban. Ennek alapján utólag igényelheti a munkaviszonyban álló dolgozó a szanatóriumi tartózkodás teljes vagy részidejére a táppénz kifizetését. Az 1982. januártól érvényes Üdülési Szabályzat részletesen felsorolja mindhárom üdülőszanatóriumba történő beutalás orvosi javallatait és ellen javallatait. Ezenkívül az Egészségügyi Minisztérium a javallatokról és ellen javallatokról saját hatáskörében is tájékoztatta az orvosi javaslat kitöltésére jogosultakat. A hévízi SZOT Bányász Gyógyház fürdőmedencéje. Az üdülőszanatóriumi beutalás ára egységesen 476 forint. A gyógyellátás teljesen ingyenes. Valamennyi üdülési formát figyelembe véve, ennél a beutalásnál a legnagyobb a kedvezmény; az önköltség mintegy tíz százaléka a térítési díj. B. J. Leselkedő veszélyek Megrendelhető a biztonság Egyre kevesebb gyár, üzem, intézmény kéri villamos berendezéseinek érintésvédelmi, tűzvédelmi, illetve épületeinek villámvédelmi felülvizsgálatát a Budapesti Élelmiszeripari Gépgyár és Szerelő Vállalat 6. sz. Gyára üzembiztonsági szolgálata nyíregyházi kirendeltségétől. Ebből arra következtethetünk, hogy a megyénkbeli közületek villamos berendezései kitűnő állapotban vannak? — kérdeztük Ács Attila kirendeltségvezetőtől. — Sajnos korántsem — mondja. — Az új létesítményekben a villamos berendezések még úgyahogy megfelelnek a szabványelőírásoknak, de néhány év elteltével ... Sok helyen azt hiszik: ha világítanak a világítótestek, működnek a gépek — akkor ott minden rendben van. Rengeteg rejtett hiba veszélyeztetheti a dolgozók életét, testi épségét, illetve okozhat hatalmas anyagi károkat. — Mik a leggyakoribb hibák, szabálytalanságok? — Ha a hibás szigetelések miatt az áram oda jut, ahová nem szabad, a dolgozókat áramütés érheti. A javításokhoz gyakran nem megfelelő alkatrészeket, szerelvényeket használnak fel. MegA tárgyalóteremből Amit megláttak, elvittek Még a nyáron történt, hogy Pető Miklós 24 éves és Szilágyi Gyula 18 éves nyírbátori lakos lucernát gyűjtött a város határában. Munka közben elhatározták, hogy elmennek dinnyét loppj, ám útközben egy hétvégi házhoz értek, s mivel a környéken nem láttak senkit, úgy döntöttek, hogy betörnek. Pető talált egy kalapácsot, meg egy baltát, amellyel levágta a ház pincelejáratához vezető vasajtó csavarjait, majd mindketten bementek a pincébe. Zsákmányuk két demizson — 40 liter — bor, egy kalapács, egy balta és egy metszőolló volt. Pető október 30-án is inni akart, ezért elment egy nyírbátori családhoz pálinkát vásárolni. A ház gazdája nem volt otthon, s amikor Pető felfedezte, hogy a ház zárva van, betörte a bejárati ajtó üvegét, kifeszítette a zárat és bement a lakásba. Innen három üveg kölnit, három pénztárcát, négy farmernadrágot, két pár bőrkesztyűt, zoknit és utazótáskát, a konyha- szekrényből pedig egy ötszázast lopott. Bár a rendőrség az ellopott tárgyakat és az ötszáz forintost lefoglalta a nyomozás során, s visszaadta azokat a károsultnak, a Nyírbátori Járásbíróság dr. Illés Béla tanácsa a büntetett előéletű Pető Miklóst, — mint különös visszaesőt — halmazati büntetésül egy év, a közepes fokú elmegyengeségben szenvedő Szilágyi Gyulát négy hónap szabadságvesztésre ítélte, de Szilágyi büntetésének végrehajtását két év próbaidőre felfüggesztette. Mellékbüntetésül Pető Miklóst a bíróság két évre eltiltotta a közügyektől, és mert idült alkoholista, elrendelte kényszergyógyítását. Az ítélet jogerős. történik, hogy egy kiégett 35 amperes biztosítóbetét helyére 100 amperest helyeznek. Ha ott zárlat lesz, bizonyos: valami égni fog. Az olajkapcsolóban elfelejtik az olajat lecserélni, az vezetővé válik, s egyszer csak a kapcsoló felrobban. Elmulasztják az alumínium vezetékek kötéseit megvizsgálni, szükség esetén „utánahúzni”. E- miatt tűz keletkezhet. Ugyancsak tűzveszélyt jelent, hogy sok villamos berendezésen vastagon áll a por, ami tudvalevő: jó hőszigetelő, vagyis a villamos motor lehűlését akadályozza. Számos gépen repedezettek, elöregedettek a szigetelések, s ez zárlatot, tüzet okozhat. De vég nélkül sorolhatnám. — Jó példaként említhetem a nyírbátori növényolajgyárat, ahol nagyon komolyan veszik a biztonság- technikai előírások megtartását. Ott az extrakciós üzemben körülbelül 20 ezer liter benzin segítségével vonják ki az olajat a magvakból. Ide a szigorú előírások miatt — érthetően — nyloningben, sarok-, illetve spiccvassal ellátott cipőben nem szabad bemenni, gyufát, öngyújtót még az üzem környékére sem vihet senki, csak rézszerszámokkal dolgoznak, mert elég egy szikra az üzem levegőbe repüléséhez. — Mit mondanak a rendeletek? — Sajnos, a szabályzatok a berendezések érintésvédelmi felülvizsgálatának ciklusidejét a korábbi egy év helyett 3-ra, a „C” tűzveszélyességi osztályba tartozó üzemek tűzrendészeti felülvizsgálatát az azt megelőző 3 év helyett 6 évre növelték. Természetesen ezek megtartása nem kötelező, de azok a közületek, amelyek a biztonságtechnikai vizsgálatokat nyűgnek tekintik, örülnek a felülvizsgálati ciklusidők megnövelésének. E vizsgálatokat házon belül is elvégezhetik, de már sokszor bebizonyosodott : előnyösebb, ha ezzel, a modem mérőműszerekkel rendelkező „pártatlan” külső vállalkozót bíznak meg. (cselényi)