Kelet-Magyarország, 1983. január (43. évfolyam, 1-25. szám)

1983-01-11 / 8. szám

Újabb A fokozódó mennyiségi és szigorúbb minőségi követel­mények figyelembe vételével készülnek megyénk könnyű­ipari üzemeiben az idei ter­melési tervek. A NYÍREGYHÁZI „DI­VAT” RUHÁZATI VÁLLA­LATNÁL is befejeződött a múlt évi munka értékelése; jó eredményekről adhatnak számot. A nyírségi vállalat hatvanhét millió forint érté­kű termelést irányzott elő ta­valy, ezzel szemben a tény 69 millió volt, azaz három százalékkal teljesítették túl a tervet. Sikerült bővíteniük a külföldi piachálózatukat, az NSZK mellett Franciaország­ba is szállítottak női kabáto­kat, így tőkés exportjuk meg­haladta a 26 millió forintot. A rugalmas piacgazdálko­dás, valamint a javuló minő­ség tette lehetővé, hogy az idén elsősorban az export- termékek arányát fokozhat­ják. Nyugatnémet és francia megrendelésre továbbra is divatos kosztümöket, női ka­bátokat, szoknyákat szállíta­nak, ám jóval többet mint tavaly, összesen mintegy 33 millió forint értékben. A vál­lalatnál egyébként nemrég kezdődött egy nagyszabású komplex termelésszervezés, melytől huszonötszázalékos eredményjavulást várnak. AZ ÚJPESTI GYAPJÜ- SZÖVÖGYÄR ŰJFEHÉRTÓI GYÁREGYSÉGÉBEN a tőkés export növelése az idei esz­tendő legfontosabb célja. A szovjet szállításokon kívül lehetőségeket látnak a fonal­export bevezetésére is, je­lenleg kísérleti gyártást foly­tatnak egyesült államok­beli piacokra. A gyáregység idei termelési terve megkö­zelíti a 335 millió forintot. Sor került az idén a gép­park korszerűsítésére is, a tervek szerint szövödéjüket nyolc gyorsjáratú mikroveté- lős szövőgéppel bővítik, mely a jelenlegi kapacitásuk hu­szonötszázalékos növelését te­szi majd lehetővé. A szerve­zettebb munkahelyi kiszolgá­lással kívánják javítani a termelékenységet, ipíg a tech­nológiai fegyelem szigorításá­let. A jövőt illetően a terve­zőkkel és a kivitelezőkkel most tárgyalnak a szövetke­zetek vezetői. Nagyarányú lesz az építke­zés idén Nyíregyházán. Kis­várdán most először alkal­mazzák a Mezőpanel-techno- lógiát. Záhonyban többnyire házgyári elemekből építi a lakásszövetkezet a korszerű csoportos lakásokat. De Má­tészalkán, Fehérgyarmaton és Nyírteleken is korszerű csoportos lakások épülnek idén. Vásárosnaményban eb­ben az évben 54 alagútzsalus technológiával készülő lakás építését kezdik el. Valószí­nű, hogy Nyírbátorban is el­kezdik az újabb ötven szö­vetkezeti lakás építését. A következő években a ma­gánerős lakásépítések kerül­nek előtérbe. Erre a lakás- szövetkezetek is felkészülnek. A felújítást, az állagmeg­óvást is fontos feladatuknak tekintik a szövetkezetek. De szervezett lakásfelújítással egyelőre csak a nyíregyhá­zi és a nyírteleki lakásszövet­kezet foglalkozik. A többi szövetkezet „külső” vállalko­zóval végezteti a felújítási munkákat. Figyelemre méltó, hogy a lakásszövetkezetek csaknem 8 ezer lakás állag- megóvásáról gondoskodnak. Idén először segítik a szö­vetkezetek a nem szövetke­zeti tagok otthonteremtését is. Új szolgáltatásként köz­reműködnek a telekvásárlás­ban, a tervezésben, esetleg a kivitelezésben is. Hans-Jochen Vogel Moszkvában tárgyal Üjfehértó: jelentős kapacitásbővítés volt az új üzemben. (Jávor László felvétele) val a már meglévő export- lehetőségeket szeretnék meg­tartani, esetleg, ha mód lesz rá, bővíteni a külföldre szál­lított termékek arányát. A NYÍRSÉG RUHÁZATI SZÖVETKEZET 1 millió fo­rinttal több értékű terméket értékesített a hazai piacon, mint tervezte, s így 3 millió forint értékű női ruhát, szok­nyát vásárolhattunk termé­keikből a nyíregyházi Kelet és Nyírfa Áruházakban, de a fővárosi boltokban is jócs­kán blokkolták a „Nyírség”­ben készült modelleket. Egé­szében véve 38,9 millió forin­tos árbevételt könyvelhetnek el, s várhatóan 11 millió fo­rint körül alakul a nyereség a szövetkezetben. 1983-ra megemelték a ter­vet, 30 millió forintos ter­melési értéket irányoztak elő. öt nyugatnémet és egy fran­cia céggel ápolnak tartós kapcsolatot. Már szállításra várnak a francia megrende­lésre kerülő elegáns, hosszú­ujjú, állógalléros női ruhák és strandöltözékek. hívására Moszkvába érkezett. Vogel társaságában a szovjet fővárosba érkezett Egon Bahr és Hans-Jürgen Wischnewski, a párt elnökségének két tag­ja is. A nyugatnémet vendégeket a Seremetyevoi repüléteren Zinaida Kruglova, az SZKP KB tagja, a Szovjet Baráti Társaságok Szövetsége elnök­ségének elnöke és más hiva­talos személyiségek fogadták, köztük az NSZK moszkvai nagykövete. Moszkvában folytat megbe­széléseket a nyugatnémet szociáldemokrata párt kan­cellárjelöltje. Hans-Jocben Vogel (képünkön) múlt heti washingtoni tárgyalása után érkezett hétfőn a szovjet fő­városba. (Kelet-Magyarország telefotó) Hans-Jochen Vogel, a Né­met Szociáldemokrata Párt elnökségének tagja, a párt kancellárjelöltje hétfőn a Szovjet Baráti Társaságok Szövetsége elnökségének meg­Elutazása előtt egy nappal adott tévényilatkozatában Vo­gel közölte: múlt heti wa­shingtoni tárgyalásaihoz ha­sonlóan a szovjet főváros­ban is a fegyverkezési ver­seny befejezéséért fog síkra- szállni. Az SPD célja, hogy az európai kontinensen kevesebb és ne több rakétát állomásoz- tassanak — mondta Vogel. Vogel utazásával kapcsolat­ban a nyugatnémet sajtó megállapította, hogy a szoci­áldemokrata párt a jelenlegi nyugatnémet kormánypártok­nál határozottabban törekszik az amerikai közép-hatótávol­ságú rakéták NSZK-beli tele­pítésének megakadályozására, a genfi tárgyalások sikeres befejezésének elősegítésére. Mátészalkán az Ipari úton újabb 55 OTP-lakás épül az fipftő-, Szerelő- és Szakipari Szövetkezet kivitelezésében. (Császár Csaba felvétele) Az ötéves tervre 1500 la­kás felépítését tűzték célul. Tavaly és tavalyelőtt 350 la­kás átadására került sor. Je­lenleg folyamatban van 780 lakás építése. Ezek közül mintegy 460-at még ebben az évben átadnak rendeltetésé­nek. A múlt évben ugyanis a szövetkezetek átütemezték tervüket és több építkezést korábban kezdtek. A terület­előkészítő munkák is jól ha­ladtak, így most megyénk­ben 700 szövetkezeti lakás építéséhez biztosított a terű­Láncolat T ermészetes, hogy az egy munkahelyen, műhelyben, irodá­ban dolgozók az évek mú­lásával normális emberi, baráti, munkatársi kap­csolatokat alakítanak ki maguk között. Ehhez az is hozzá tartozik, hogy esetenként vitatkoznak, bírálják egymást, vagy éppen cívódnak. Amíg mindez nem megy túl a szokványos határokon nincs is semmi baj. A hízelkedés, a kritikát­lanság légköre szintén megronthatja egy kollek­tíva életét. Az ellenőrzés, a fegyelem lazulásához vezethet és nemegyszer a bíróságon végződik. Hány — egyébként jóra való, te­hetséges, megbízható ve­zetőt tönkretett már a hajbókolás, egyes beosz­tottjainak időben fel nem ismert túlzott „szolgálat­készsége”. Abban semmi kivetni való sincs még, ha a főnök asztalára is virág kerül születése napján. Talán még az sem végze­tes hiba, ha a túlterhelt vezető közvetlen beosz­tottja segítségét kéri vala­milyen apróbb-cseprőbb magánügye elintézéséhez. Kialakulhat azonban a dolgok, a hibák olyan lán­colata, amikor az apró kis szívességek elfogadása, a kis szabálytalanságok fo­lyamatos elkövetése és el­tűrése következtében az ilyen vezetők fokról-fok- ra elvesztik tekintélyüket, korrumpálódnak. Nagyon sokan a szóra­kozás, vidámság, italozás, tekintetében lépik túl a józan ész parancsolta ha­tárokat, pedig ha valahol, úgy itt igazán fontos meg­állni tudni. Hány tehetség, egzisztencia, szerelem, há­zasság ment már tönkre az alkoholfogyasztás, az élvezetek, a szórakozás mértéktelen hajhászása miatt. Az embernek min­dig tudnia kell, hol a ha­tár. Többek között éppen az teszi emberré, hogy uralkodni tud vágyain és ösztönein. L ehet, hogy ez prédi­kációnak hat —, de az élet tényei, a rendőrség, bíróság, a vá­lóperek tapasztalatai saj­nos túlságosan is sok bi­zonyítékot szolgáltatnak annak alátámasztására, hogy a fegyelmezetlenség, akaratgyengeség, a túlzás­ba vitt költekezés, az élvezetek halmozása több­nyire rosszul végződik. Nincs az életnek olyan területe, ahol ne lenne szükség fegyelemre, ön­mérsékletre, arra, hogy mindig tudjuk, hol kell határt szabnunk tetteink­nek. V. F. Kelet agyanrszag AZ MSZMP SZAB0LCS-SZATMÄR MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANACS LAPJA XL. évfolyam, 8. szám ARA: 1,40 FORINT 1983. január 11., kedd Megyénk tizenegy lakásszö­vetkezete idén is jelentős részt vállal az építkezésekből, a lakások felújítására még nagyobb gondot fordítanak a szövetkezetek és egy új szol­gáltatást is bevezetnek. A MÉSZÖV lakásszövetkezeti titkárságán kapott tájékozta­tás szerint a VI. ötéves terv­re kitűzött feladatokat idő­arányosan teljesítik a szövet­kezetek, sőt egy kicsit előbb­re is tartanak. Szövetkezeti lakások Nyírtelektől Fehérgyarmatig Jól hálád a terület-előkészítés MAGAS SZINTŰ PÁRBESZÉD külföldi piacok (n. I.)

Next

/
Thumbnails
Contents