Kelet-Magyarország, 1983. január (43. évfolyam, 1-25. szám)

1983-01-08 / 6. szám

1983. január 8. KIADVÁNYOK SZABOLCSBÓL A Bessenyei György Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei A nyíregyházi tanárképző íőiskola 1962 szeptemberében nyitotta meg kapuit: létre­jött egy olyan bázis, amely a következő évektől nemcsak az északkeleti országrész pe- dagógusszügségletét elégítette ki, hanem gyorsította a me­gye kulturális fejlődését és biztosabb alapokra helyezte a városban folyó tudományos tevékenységet. A tanárképző is követte más egyetemek és főiskolák régi hagyományait: idősza­konként kiadja tudományos közleményeit. Három évvel a nyitás után jelent meg az el­ső kiadvány: az „Acta Aca- demiae Pedagogice Nyíregy- háziensis”, a Tudományos Közlemények első kötete. Az intézmény az első évek­ben nehéz körülmények kö­zött dolgozott, útkeresés jel­lemezte az „Acta ...” első kö­tetét is. Tizenöt szerző szere­pelt a kiadványban hosszabb- rövidebb tanulmánnyal, vál­tozatos tartalommal. A pél­dányszám 250. A rotaprint el­járással készült kötet mutat­ta, hogy a főiskola oktatógár­dája a tudományos munkál­kodásra is felkészült. A második kötet 1968-ban jelent még. Kiállításban, ter­jedelemben és színvonalban felülmúlta az elsőt. Üjra iga­zolt lett a megállapítás: az intézményben szívesen vál­lalják a tudományos tevé­kenységet, az országos té­mákhoz való kapcsolódást, a megye múltjával, művelődés- történetével való foglalko­zást. A kötet első része társa­dalomtudományi kérdéseket vizsgált, a második részben a természettudományos témájú dolgozatok kaptak helyet. Ez a kötet megmutatta azt is, hogy a helyi, a megyei kér­désekkel való foglalkozás nem jelent szükségképpen provincializmust, s a főisko­la, illetve a „Közlemények” bekapcsolódhat a pedagógus­továbbképzésbe is. A megyei tanács és a. Bak- talórántházi Járási Tanács támogatásával megjelent Me­ző Andrásnak „A baktaló- rántházi járás földrajzi ne­vei” című kötete. A kiad­vány kapcsán Baktalóránthá- zán gyakorló pedagógusok részvételével nyelvtudományi ankétot tartottak. A rendez­vényen a tudomány és a gya­korlat képviselői jól megfér­tek egymással. Az „Acta” má­sodik kötete közölte a részt­vevők előadásainak anyagát. 1972-ben újabb kötet je­lentkezett, a harmadik. A 160 oldalas kiadványnak elsősor­ban a társadalomtudomá­nyokkal foglalkozó fejezete erős. A 405 oldalas negyedik kötet kiadási éve is 1972. Az oktatás és nevelés kérdéseit tárgyalja 22 dolgozat, az iro­dalom- és nyelvtudományét 5, a természettudományok kö­réből íródott 8 dolgozat. Hu­szonkét szerző munkája el­hangzott a főiskola 1970. évi jubileumi tudományos ülés­szakán. 1973 jelentős év az „Acta” életében. Már nem egyetlen kötetben jelenik meg, hanem sorozatként hét füzetben, 582 oldalon, szaktudományok sze­rinti bontásban: Marxizmus —Leninizmus—Történettudo­mány, Pedagógia—Pszicholó­gia, Irodalom- és Nyelvtu­domány, Biológia, Fizika— Kémia, Földrajz, Matemati­ka. A „Pedagógia—Pszicho­lógia” kötet Coménius halá­lának 300. évfordulója alkal­mából öt írásban emlékezett a nagy pedagógusra. Az „Iro­dalom- és Nyelvtudomány” kötetben helyt kaptak a Rajz Tanszék tanárainak művészi munkáiról készült reproduk­ciók is. * 1974-ben jelent meg a ha­todik kötet szériesz formá­ban, 596 oldalon, füzetenként 450—500 példányban. 1977 a hetedik kötet füzeteinek a kiadási éve. A példányszám változatlan, a terjedelem ezerharminchárom oldal. Kü­lön füzet lett a „Russziszti- ka”. Az „Irodalom- és Nyelv- tudomány” kötet közreadja a nyíregyházi anyanyelvokta­tási napok előadásait és a szekciók munkájáról készült jelentéseket is. A nyolcadik kötetsor meg­jelenési éve 1980. A pél­dányszám valamelyest nő, a terjedelem szintén, önálló füzet lett a „Történettudo­mány” is. Az elmúlt évben jelent meg a kilencedik kö­tet öt füzete. A sor mégnem teljes. A „Marxizmus—Le­ninizmus” kötetben megta­lálható hazánk felszabadu­lása 35. évfordulójának tisz­teletére rendezett tudomá­nyos emlékülés anyaga, az „Irodalom- és Nyelvtudo­mány” füzetben helyet kap­tak a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézete „Szociológia- és anyanyelvi oktatás” címmel rendezett nyíregyházi kon­ferenciájának előadásai. Az első négy kötetet Bachát László szerkesztette, az ötö­dik kötettől Frisnyák Sándor a főszerkesztő, az egyes fü­zetek szerkesztői az illetékes tanszékek vezetői voltak. Technikai szerkesztők: Mar- gócsy József, Mező András és Merkovszky Pál. Az „Acta” megjelent köte­tei mutatják, hogy a tanár­képző főiskola a tudomány- területek fontos kutatóhelye, az egyes tanszékek a tudo­mányok művelését is egyre színvonalasabban oldják meg. A főiskola oktatóinak szak­mai, ideológiai felkészültsége nemcsak a képzés minőségé­ben, hanem a publikációk gyakoriságában is megmu­tatkozik. A tudományos kutatások eredményeinek közzétételé­ben — más csatornák mel­lett — e kiadványok jelentős szerepet töltenek be. A ta­nárképző főiskolai tudomá­nyos kutatás fejlődése az „Acta” köteteiben nyomon követhető. A kötetekben közölt írá­sok országos és megyei érde­keket szolgálnak, gyakorlati hasznuk figyelemre méltó. Sok megyei vonatkozású té­mát elemeznek, jelen van a kiadványokban az országos témákhoz való kapcsolódás is. Az egyes füzetek koncep­ciózusán — egyszerű, szép kivitelben — készülnek. Csendesen kerülnek be a „körforgalomba”. A példány­számból következtethetünk a terjesztési körre. Társintéz­mények, tudományos kuta­tók, szakemberek kapják a kiadványokat. A szélesebb körben való ismertté tevés indokolt lenne. A megyei hasznosításnak is „ki nem aknázott” lehetőségei van­nak. Nagyobb szerepet kap­hatnának az egyes füzetek az oktatásban és a pedagó­gustovábbképzésben. Az or­szágos tudományos életben, a tudományos munkamegosz­tásban való részvétel, s ezek­ről az „Acta” köteteiben való beszámolás továbbra is kívá­nalomként fogalmazható meg. A Bessenyei György Ta­nárképző Főiskola nem tisz­ta profilú, kizárólag tudomá­nyos kutatómunkára szerve­zett intézmény. A képzési centrum fokozatos kiépítésé­vel a tudományágak művelé­sére is felkészült tanszékek szerveződtek, a tudományos munkálkodás lehetőségei egy­re biztosítottabbak, egyre inkább követelményként fo­galmazódik meg a tudomá­nyos kutatásban való részvé­tel is. Az „Acta” köteteit a felsőoktatási intézmények közleményeinek sorában szép hely illeti meg. ‘ Tóth László Akik rendszeresen figye­lemmel kísérik a külföldi országok moziműsorát, ta­núsíthatják: a mi kínálatunk mostanában kiállja az össze­hasonlítás próbáját. Termé­szetesen nem mutatunk be minden sikeres filmet, a sze­lekció korántsem százszáza­lékosan tökéletes, de alapel­veinket szükségtelen meg­változtatni. A filmátvétel — vagyis a műsorpolitika — azt célozza, hogy az érdeklődők folyamatosan képet kapjanak a világ filmgyártásának ki­emelkedő újdonságairól, eredményeiről és kísérletei­ről, s lehetőleg frissiben meg­tekinthessék azokat a látvá­nyos, kalandos, szórakoztató stb. produktumokat, melye­ket határainkon túl forgat­nak. Repertoárunkban ki­emelkedő helyet foglalnak el a filmművészet igazi értékei (s ezen belül a fontos társa­dalmi-közéleti kérdéseket taglaló szocialista alkotások). Köztudott: noha államunk jelentős összegeket áldoz a kultúrára, a támogatás mér­téke a jövőben nem fog emelkedni. Annak ellenére, hogy az árak állandóan nő­nek, a kópiák elkészíttetése, szinkronizáltatása stb. egyre többe kerül. Azt jelenti-e ez, hogy vége a paradicsomi ál­lapotoknak, s 1983-tól észre­vehetően elszürkül a válasz­ték? Szerencsére szó sincs ilyesmiről. Akik a program megtervezésével foglalkoz­nak, bizonyos tartalékok ki­aknázásával, rugalmas üzlet­kötésekkel stb. igyekeznek el­lensúlyozni a kedvezőtlen kö­rülményeket. Ilyenformán az előttünk álló esztendőben is színvonalas és változatos mű­sor alkotja filmszínházaink játékrendjét. Koncz Zoltán kiállítására Különös dolog az ember élete, tele küzdelemmel, aka­rásokkal, örömökkel és bá­natokkal. Egy művész, egy alkotó élete csak annyiban különösebb, hogy legtöbbször emberi mivoltuknak a meg­nyilvánulásait le is tudjuk mérni, bár ezeket a látha­tatlan titkos jegyeket nem tudja mindenki megfejteni. Koncz Zoltán élete viszony­lag egyszerű képletnek lát­szik. Tehetséges gyerek, „Az Én Újságom” rajzpályázaton I. díjat nyer, sokfelé ágazó képessége különböző utakra tereli: teológia, bölcsészet, újságírás, lelkészkedés, festé­szet. És a végén a sors le­dobja Újfehértóra, ebbe a nagy szabolcsi faluba, s éle­tének javát, az utolsó 30 évét ott is tölti. Panaszkodik? Nem, csak talán kissé keser­nyés. De egyébként is ősi igazság, ki az, aki meg van elégedve sorsával?! Ha azon­ban művészetről van szó, az alkotó ember lehánt magáról minden idegen burkot, sajá­tos fénnyel telik meg szeme, mozdulatai, hangja, nézése időn kívülivé válnak, s vala­hogy megnő. Megtalálta önmagát, élete értelmét, most ember. Ezt az örömet lehet érezni kiállításának képein is. A mélységes áhitat érzete száll- ja meg a nézőt, mintha a ter­mészet nagy templomába együtt belépve átadnánk ma­gunkat a máshol nem tapasz­talható érzések magasztossá­gának. Mindegy, hol van ez a természettel való találko­zás, a Luganói tó partján, a Balatonnál, vagy a Szamos- kanyarban. Egy és ugyanazon valaminek a szemébe né­zünk, az egy és ugyanazon Szépségnek hullámfodrozó örök arcába. Csendes falusi zugok, vonzó idegenforgal­Koncz Zoltán: Eg, fa (olaj). mi városok, megyei műem­lékeink, tóparti víztükrök alkonyban, az őszi mezőn barnán fénylő kukoricacsut­kák, homályba burkolózó vá­rosi udvarok, mind, mind tudnak csinálni valami szé­pet, valami csodálatos lát­ványt, amit eddig nem vet­tünk észre. Nagy tanulság! Csendéletei igénytelenek témájukban. Egy-egy kia- bálóan piros virág, tavaszi fényben úszó aranyesőágak, ablak visszfényébe állított hervadt őszi tölgygallyak. A természet tárt karú átölelése helyett most egy kis darabka kerül belőle a vászonra, pa­pírra. Mindez a szokásos legegyszerűbb módon, mint mikor rácsodálkozunk vala­mire, amit soha nem láttunk, soha nem hallottunk. Portréiról még nem Volt szó. A kiállításon ez a műfaj nincs kellően reprezentálva. Vázlatfüzetét kell átlapozni ahhoz, hogy tehetségének ez­zel az oldalával megismer­kedhessünk. Családtagok, ba­rátok, művészek, festők, szí­nészek néznek szembe a la­pokról. Legjobban ezeken észlelhető, hogy mit is jelent egy több mint fél évszázados gyakorlat. Hol kevéssel, hol többel dobja fel a portrékat a karakter szerint változato­san váltogatva a technikát is. Nem egykönnyű megmon­dani, milyen szempontok ve­zetik kezét. Sem hűségre, sem jellemzésre, sem elvonásra, vagy idealizálásra nem tö­rekszik különösebben. Szá­mára itt is, mint a tájképek­nél, leginkább a vizuális lát­vány a fontos abban az érte­lemben, hogy végeredmény­ben az is a nagy természet egy része úgy, ahogy előtte megjelenik. Lényegében az eredmény a fontos, s a művészet nagy titka abban rejlik, hogy meg­győzzön. Koroknay Gyula A bemutatási tervben — a korábbi hagyományoknak megfelelően — mintegy 220 film szerepel. Az arányok is a kialakult tradíciókat köve­tik (már ami a nemzetek „jelenlétét”, a műfaji válasz­tékot stb. illeti). Lapozgas­sunk egy kicsit a címek kö­zött! Kezdjük a magyar filmek­kel (egy részük már doboz­ban várja a startot). Kollányi Ágoston a Noé bárkáiban a természet csodálatos sokszí­nűségét örökítette meg. Gaz­dag Gyula érdekes kísérletre vállalkozott: Balzac Elveszett illúziók című regényének cse­lekményét a hatvanas évek végére transzponálta át. A klasszikus hősök és szituáci­ók magyar közegben „támad­nak föl”. Szurdi Miklós a Vi­dékiek történetében egy kis­városi színház mindennapjait ábrázolja — egy nem min­dennapi vállalkozás tükré­ben. Gyarmathy Lívia Együttélését a „rendezni vég­re közös dolgainkat” vágya ihlette: a cím a nemzetiségek kapcsolatára utal. Magyar— amerikai közös film Zsombo­lyai János Libikókája: a víg­játék szerelmi bonyodalmak­ról szól. Fábri Zoltán, a magyar film „nagy örege” ismét iro­dalmi alapanyagból merít: Karinthy Ferenc nagy szín­házi sikerét, a Házszentelőt viszi vászonra. Kovács And­rás Károlyi Mihályné életét és harcait ábrázolja regényes formában (A vörös grófnő). A MOKÉP, a Magyar Televí­zió és a stúdiók koprodukció­jában készül s a képernyő után a moziban is megeleve­nedik a Sértés (Bacsó Péter), a Süsü, a sárkány (Szabó At­tila) és a Vízipók-Csodapók (Szabó Szabolcs—Havi Jó­zsef). A szovjet filmek közül megemlítjük Igor Talankin megrendítő Csillaghullását, Pjotr Todorovszkij: Rita asz- szony menyasszony című mai love storyját, a Nyikita Mi- halkov rendezte Pereputtyot és a Julij Rajzman nevéhez fűződő Magánéletet (e két utóbbi mű is napjainkban játszódik, a privátsors szfé­ráiban). A szocialista orszá­gok filmművészetét reprezen­tálja a csehszlovák Panel­sztori (Vera Chytilová egy új lakónegyed napját tárja elénk laza epizódok sorában), a len­gyel Ária egy atlétáért (Filip Bajon rendező egy birkózó­világbajnok hányattatásait beszéli el a sokkoló jelenetek­ben gazdag drámában), a ju­goszláv Partizán repülőszá­zadban (a mozgalmas hábo­rús film Tito repülőseinek ál­lít emléket), a kubai Cecilia (Humerto Solas nagyszabású történelmi freskója a XIX. század elejének rabszolga­tartó Kubáját viszi vászon­ra). Valószínűleg bombasiker lesz a Bombanő. Blake Ed­wards hamisítatlan holly­woodi ízekkel fűszerezte a habkönnyű mesét, melyben a negyvenéves zeneszerző ki­tartóan keresi az Igazi Nőt. Az illető egyébként a mosta­ni sztárok sztárja, Bo Derek. Sidney Lumet A város herce­gében bűnügyi históriát mond el pergő ritmusban, jellegzetes karaktereket fel­villantva. Costa Gavras, a po­litikai érdeklődéséről híres rendező vérfagyasztó krimi­jében, melyet — sajnos — az élet írt, az 1973-as chilei puccs idején „eltűnt” ameri­kai fiatalember Odüsszeiájá­nak hátterét vizsgálja (az Eltűntnek nyilvánítva — melyben Jack Lemmon és Sissy Spacek is játszik — Cannes-ban is kedvező fo­gadtatásra talált). Némi ké­séssel érkezik meg hozzánk Norman Jewison musical­je, a Jézus Krisztus Szuper­sztár. Az ausztrál film látványos előretöréséről árulkodik a Gallipoli (Peter Weir hábo­rús műve pompás realista le­írásaival, pszichológiai hite­lességével és kritikai szenve­délyességével egyaránt kitű­nik). Francois Truffaut Az utolsó metró ban (olyan vi­lágnagyságok vállaltak szere­pet benne, mint Catherine Deneuve és Gérard Dépar- dieu) egy német megszállás alatt sínylődő színház életét mutatja be — hol könnyed hangszerelésben, hol meg a tragédiák nyelvén. Tipikus Belmondo-film A profi (a rendezője Georges Lautner). Bizonyára sokan lesznek kí­váncsiak az örült nők ketre­ce folytatására (Édouard Mo- linaro párosa változatlan: Ugo Tognazzi és Michel Ser- rault). Az írektől vásároltuk meg az Arthur-legenda legújabb feldolgozását, az Excaliburt (John Boorman munkája több országban áll előkelő helyen a sikerlistán). Végül néhány, komoly visszhangot ígérő új­donság: A francia hadnagy szeretője (Karéi Reisz angol drámája), a Britannia Gyógy­intézet (Lindsay Anderson politikai szatírája), a Fitzcar- raldo (Werner Herzog NSZK- beli történelmi kalandfilmje), Az oberwaldi titok (Anto­nioni legújabb műve), a sváj­ci Kis szökések (Yves Yer- sin) és a spanyol Vérnász (Carlos Saura), valamint a török Yol (Yilmaz Güney). Veress József MÚZEUM A LAKÁSBAN. Kun Zsigmond Fraknó utcai la­kása valóságos múzeum. A 90 éves nyugdíjas egy életen át gyűjtötte feleségével együtt a magyar folklór tárgyi emlé­keit. Régi óbudai lakását és gyűjteményének nagy részét már az államnak adományozta, de még így is jócskán ma­radt az értékes szép tárgyakból. Az újjárendezett óbudai ki­állítás a napokban nyílik meg a Fő tér: műemlékházban. A képen: Kun Zsigmond otthonában. (MTI fotó: Tóth Ist­ván felvétele. — KS) / K|j| HÉTVÉGI MELLÉKLET W !f 'i if|Tr TrrifT] Mit láthatnak a moziban 1983-ban?

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents