Kelet-Magyarország, 1983. január (43. évfolyam, 1-25. szám)
1983-01-08 / 6. szám
Tisztelt Németh Antal! A nyíregyházi tömegközlekedés ügyében Önhöz írt, közügyet érintő, az újságban december 11-én megjelent levelemre küldött válaszát köszönöm. Levelében így ír: „Ajánlatát és felhívását a párbeszéd folytatására örömmel vettem. Megtisztelőnek érzem vállalatunk forgalmi dolgozóira és saját magamra nézve is, hogy felelősséggel, a közérdek hangján, az utasok érdekében logikusan érvelve szólt hozzánk.” Levelének e passzusához érve így szóltam magamhoz: ha ezután bármit ír, már meg is bocsátottam, hiszen hol talál ma az ember olyan céget, mely bíráló sorokat eleve párbeszédre hívó alkalomnak tekint? Gyakorlatunkban ugyanis eléggé ritka, ha valaki egy újságcikk után nem azonnal a magyarázkodással kezdi. Ezt követően levelében felsorolja, hány és hány csatornából szerzik be az utazási igényekkel kapcsolatos információt. Szerepel a hírforrások között tanács, vállalat, újság, rádió, utasszámlálás. Soknak tűnik, de ismét hadd idézzem önt: „A sok-sok információ ellenére nem minden tömegközlekedési igényről kapunk időben jelzést. Egyetértek önnel, hogy az ötnapos munkahét általános bevezetése a tömegközlekedési szokásokban is változást jelentett. 1981. II. fél évében és 1982. évben ezekről a változásokról igyekeztünk információkat szerezni, és az autóbuszközlekedés menetrendjét ennek megfelelően alakítani. Ez évben (1982) általános jelleggel kétszer változtattunk menetrendet, majd ezen belül a helyközi forgalomban 65 esetben, helyi tömegközlekedésben 19 esetben végeztünk kisebb korrekciót menetrend-módosítással. Váci Mihály mondja híres versében: »Nem elég ...«, ez a mondás az autóbuszközlekedésre is vonatkozik. Biztos, hogy a szombati utazási igények változtak, a változáshoz nem mindenkor és mindenben tudtunk igazodni. Nem tudtunk igazodni akkor, amikor az utazási igény nem érkezett hozzánk, azt időben nem észleltük, nem tudtunk igazodni akkor sem, amikor autóbusz vagy gépkocsivezető nem állt rendelkezésünkre... A növekedés forrásai nálunk is nagyon csekélyek, évente csak egy ' vagy két autóbusszal többet tudunk forgalomba állítani.” Köszönöm, hogy a továbbiakban megerősít, amikor ezt írja: „A tömegközlekedés ellátása természetesen nem csak gazdaságossági kérdés.” Miután ez > a levél párbeszéd is, hadd mondjak itt egy tippet ezzel kapcsolatban. Biztosan ismeri Nyíregyházán a görög templomi megállót. Itt szinte mindig egyszerre fut be a 8-as, 7/a-s, a 12-es. Egymás hegyén- hátán állnak. Mi lenne, ha ezeket mondjuk 3 perces különbséggel indítanák? Az, hogy szinte folyamatosan lenne járat az északi főtengelyen. Ez ugye a klasszikus eset, amikor se pénz, se busz, se vezető nem kell? A számítógép, ezt tudom, csak azt tudja, amit beletáplálnak. Ehhez Önök jobban értenek. Gondolom, hogy néhány aprósággal a komputert még okosabbá lehetne tenni. Ezt célozza nyilván levelének a következő része is: „ön levelében említi a piaci forgalmat, a bevásárlást, a színházlátogatást. Egyetértünk abban, hogy ez is tömegközlekedési igény. 1983. január 10. és 16. között általános utasszámlálást fogunk tartani Nyíregyháza helyi járatain. Ez alkalommal igyekszünk feltárni a szombati utazási igényeket is. A tömegközlekedés új menetrendjének kidolgozásánál — lehetőségeink szerint — a szabad szombattal együtt járó, új utazási igényeket is figyelembe vesszük.” Ha más-más oldalról is, de lényegében mindketten egyet akarunk. Levelében ezt ön többször hangsúlyozza is. Ugyanakkor az is követelmény, hogy mi, utasok vegyük figyelembe, hogy feltételek nélkül ez nem megy, s az is nélkülözhetetlen, hogy tudomásul vegyük az önök jó törekvéseit, ön, mint az 5. sz. Volán forgalmi igazgatóhelyettese bizonyára nincsen könnyű helyzetben, különösen olyankor, amikor tucatnyi igényt kell egyeztetni, s ezek birtokában dönteni. E..gedje meg, hogy levelének záró részét ne idézetként közöljem, hanem úgy is, mint saját véleményt: megköszönöm önnek hozzám írt levelét. Meggyőződésem, hogy mind a ketten közérdekben szóltunk. Megköszönöm, hogy információt adott, felhívta figyelmünket a tömegközlekedési igények, szokások változásaira. Ha mindenben nem is értettünk egyet, egy dologban biztos vagyok: kettőnk párbeszéde hasznos volt, és azt a hasznot az utazóközönség, Nyíregyháza lakossága fogja élvezni. Tisztelettel: 1983. január 8. az alkalmazkodó vállalatról £ Jól aludt? Milyen évzárás után kezdték ^ az új évet? — Nem panaszkodhatom. A Nyíregyházi Konzervgyár életében az 1982-es évet minden idők legjobb, leghatékonyabb esztendejének könyvelhetjük el. Sikeres volt a termelés, kedvezőek az eladások, különösen jól sikerült a tőkés exportunk, s a fejlesztési elképzeléseink is megvalósulnak — egyszóval olyan alapot teremtettünk, hogy 1983-ban sem kell félnünk, eredményes gazdálkodást szeretnénk újra megvalósítani. A A vállalat életében voltak kevésbé jó v esztendők is. Akkor a tröszti szervezet bizonyos kiegyensúlyozó szerepet játszott, így talán kevésbé érezték meg a rosszat. Egy éve viszont teljes önállósággal dolgoznak, így joggal feltételezhető, hogy az eredmények nagyobbik része a kollektíván múlt. ön hogyan értékeli: a külső körülmények és a belső helyzet milyen arányban járult hozzá az eredményekhez? — Kétségtelen, hogy a jó eredmények elérésében jelentős szerepe van az önállóságnak. Ez olyan alkotó energiákat szabadított fel, amely egyszerre veszi figyelembe a termelés és a gazdaságosság érdekeit. A konzervipar a népgazdaságon belül a támogatott iparágak közé tartozik. Ez leginkább a viszonylag magas felvásárlási árakban mutatkozik meg. (Ezzel tulajdonképpen a mező- gazdasági üzemeket ösztönzik a zöldség- és gyümölcstermesztés bővítésére.) Azonban a konkrét vállalati eredmény már a saját munkánktól függ. Gyárunk kollektívája számára megnyugtató, hogy ebből a szempontból az iparág élbolyába tartozunk. S meg kell mondani, hogy még további lehetőségeink vannak az eredményes termelés érdekében. Egyébként a múlt évi számainkat az egy évvel korábbival összehasonlítva mutatkozik meg legjobban, hogy milyen előrelépést értünk el. Eszerint a termelésünk 2,2 százalékkal nőtt, a tőkés exportunkat pedig 37 százalékkal emeltük. Ennek köszönhető, hogy 120 millió forintos nyereséget mondhatunk magunkénak. A Nem hinnénk pedig, hogy a szigorodó ^ gazdálkodási feltételek itt ne éreztették volna hatásukat. Egyáltalán: milyen ^ változást jelentett önöknek a szabályozó rendszer módosulása? — A mezőgazdasági szabályozó rendszerbe tartozunk, ennek elemeit alaposan tanulmányoztuk a tervek összeállításánál. így már az új esztendőnél is tudjuk, hogy a fejlesztési alapunk kisebb mértékben csökken a nagyobb elvonás miatt, a bérfejlesztési lehetőségeink is alacsonyabbak lesznek. Hogy csak egy tételt említsek: az SZTK-járulék megemelése vállalatunknak 3,5 milliós többlet- költséget jelent. Azonban összességében ezek a tételek nem olyanok, hogy jó munkával ne lehetne ellensúlyozni a hatásukat. A Ügy tűnik, a vállalat felkészült a meg- ^ újulásra, hogy magasabb szinten, a külső körülményekhez alkalmazkodva tevékenykedjék. — Tény, hogy a mostani eredményeink nem egyik napról a másikra születtek. Egy több év óta tartó, szisztematikusan elindított folyamat realizálásáról van szó. Kezdődött ez a belső szervezeti átalakulással, a technikai színvonal megújításával és a termékszerkezet korszerűsítésével. Ami erre bizonyíték: rájöttünk, hogy nem várhatjuk — még a tröszti szervezetben —, amíg a nagy rekonstrukcióval a vállalatunkra kerül a sor. Mi társulásos alapon létrehoztuk a vajai gyümölcsfeldolgozót, a tyukodi telepünkön gépesítettünk, s Nyíregyházán is megújult szép lassan a gyártóberendezések többsége. Azt is észre kellett vennünk, melyek azok a termékek, amelyeket keresnek, s jó áron el tudunk adni. A korábbi években például az egyik legnagyobb tömeget a szovjet exportra kerülő zakuszka adta. Ennek a savanyúságfélének azonban a gazdaságos, az adottságainkhoz alkalmazkodó gyártási bázisa nem volt meg, ezért felhagytunk a termelésével. Helyette inkább a gyümölcsalapanyagú termékeket részesítjük előnyben. így nemcsak az almasűrítmény, hanem a különben munka- igényes pudingalma és -szilva is jó cikkünk, amelyet tőkés exportra értékesítünk. A Csakhogy ami jó üzlet a gyárnak, nem ” biztos, hogy megéri a termelőnek. Mennyiben egyezik és mennyiben ellentétes az érdekeltségük a mezőgazdasági üzemekkel? — Vitathatatlan, hogy az érdekeltségünk ellentétes, amennyiben a termelők azt akara mostani eredményeink nem egyik naprél a másikra születtek. Egy tiíbb éve tartó, szisztematikusan elindított folyamat realizálásáról van szó. Kezdődött ez a belső szervezeti átalakulással, a technikai színvonal megújításával és a termékszerkezet korszerűsítésével” ják, hogy minél jobb áron minél több terméket eladjanak, akár a minőség rovására is. Nekünk viszont a termelés érdekében fontos az ütemes szállítás, a minőségi áru feldolgozása. S végül azért nincs bajunk a partnereinkkel, mert kölcsönösen tudomásul kell vennünk egymás érdekeit. Nekünk is mindent el kell követnünk ahhoz, hogy a termelők jó nyersanyagot adjanak. Ezért járulunk hozzá a növényápolási költségekhez, támogatjuk a vetőmagvásárlást, s a zöldségtermelő célgépekhez — zöldbab- és borsóbetakarító sorokhoz — még a fejlesztési alapunkból is adtunk pénzt. Persze ehhez korrekt partnerek szükségesek, olyanok, akikkel hosszú évekre kialakított jó kapcsolat alapján dolgozunk. A A jő nyersanyag az alap, majd követ- ^ kezik a termelés, végül az értékesítésben mutatkozik meg, hogy mennyiben dolgozott gazdaságosan a vállalat. Ám közben mindenütt ott van az ember, aki vesz, aki a gépeket üzemelteti, aki eladja a megtermelt árut. Ráadásul a konzervipar szezonjellegű. Ennek hogyan érzik a hatását? — Nem kevés szervezési feladatot ad a szezonjelleg. Gondunk mindig, hogy a gyár 2400 dolgozóját 12 hónapon keresztül kell munkával ellátni, miközben 3—4 hónapon belül érkezik be a nyersanyag. Ilyenkor rendkívül feszített a termelés, szombat-vasárnapi műszakokra van szükség, hogy a beérkezett anyagot feldolgozzuk. Mindezt tudják, s megértik dolgozóink. Azonban mi sem akarunk megmaradni a mostani szervezettségi szinten. Egy pályázat alapján a minisztérium bennünket jelölt ki külföldi szervezőintézet által megvalósítandó komplex szervezésre. A termeléstől a karbantartáson át a létszámgazdálkodásig, de még a belső szervezeti felépítésen és irányításon át mindenre kiterjed ez a szervezés, amely alapján az iparág mintaüzemévé válhatunk. A Akkor jogos a kérdés: az igazgató mi- ^ vei foglalkozik többet, a napi termelési kérdésekkel, vagy a távlati elképzelésekkel? — Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy nagyon jó vezető munkatársakkal vagyok körülvéve. így nekem, mint igazgatónak nem a konzervgyártáshoz kell leginkább értenem, hanem a szélesebb kollektívát érintő kérdések, a távlati célok előkészítése, a lehetőségek feltárása adja munkaidőm nagyobbik felét. A gyáron belül egyébként is igyekeztünk a feladatokat decentralizálni. Ehhez ugyan hosszabb idő kellett, de nyilvánvaló, hogy a közvetlen termelési kérdésekben egy üzemvezető nagyobb ismeretekkel rendelkezik, jobb döntést hozhat. S ezért vállalni kell, s vállalhatja is a felelősséget. A S ha összeütközésbe kerül a vezetés ™ mondjuk a társadalmi szervekkel? — Akarva, akaratlanul, a szakszervezet érdekvédelmi funkciója miatt többször vitatkozunk. Azonban úgy tartjuk, hogy az egészséges vita szüli az egészséges véleményt, így soha nem kerüljük meg a vitás kérdéseket. S így, együtt, nem kis feladatokat oldottunk meg. Példaként hozom, hogy 1982-ben nem fizettünk nyereségrészesedést, hanem tartalékoltuk ezt az összeget. Viták voltak, a 102 tagú bizalmi testülettel kellett megértetnünk, hogy hosszabb távon ez éri meg a kollektívának. Különben alapállásunk, hogy egy-egy kérdésnél nem az számít, hogy kitől származik a gondolat, hanem hogyan tudunk optimális megoldást adni. A Térjünk vissza közvetlen gazdasági kér- w désekre. Említette, hogy megszűnt a tröszt, a vállalat önállóan gazdálkodik. Nem hinném azonban, hogy ez teljes szabadságot jelent. Milyen korlátái vannak a gazdálkodásnak, s milyen módszereket alkalmaznak, hogy ezek ellenére jó eredményeket érjenek el? — Talán helyesebb úgy fogalmazni, hogy az iparágunknak is vannak kötelezettségei, minden vállalatnak vannak sajátos feladatai, amit nem hanyagolhat el. Mindez adott esetben termelési biztonságot is jelent. A szocialista országokba irányuló exportnál például államközi szerződések vannak, az iparág igazgató tanácsában döntjük el, hogy melyik gyár melyik termékből mennyit szállít. A hazai piacra is van ellátási felelősségünk, míg a tőkés exportnál a külkereskedelmi vállalattal együtt tárjuk fel a piaci lehetőségeket. A Ezek szerint hiába van önállóság, ha ^ nincs konkurrencia? — Dehogynem. Még a belföldi ellátásnál is attól a vállalattól vásárol a kereskedelem, amely biztosan szállít, jó minőséget ad. Még inkább érvényes ez a külkereskedelemre. S itt bizony a legigényesebb követelményeknek is meg kell felelnünk, mert a vevőink még arra is kíváncsiak, hogy milyen körülmények között állítjuk elő a konzervet. A tőkés értékesítésnél még egy reális kockázatot is vállalnunk kell a több éves tapasztalat alapján, a piaci helyzet ismeretében. Mi például 1983-ban is 8—10 százalékkal kívánjuk növelni a tőkés exportot. A rendkívül nehéz eladási körülmények miatt — másutt is jó mezőgazdasági termés volt — mennyiségben még többet kell adnunk, mert az árakban kismértékű csökkenés tapasztalható. A minőségi követelményeknek való megfelelést jelzi, hogy újabban almasűrítményt amerikai piacra is szállítunk. A A piaci verseny viszont egyenesen meg- w követeli a fejlesztést. Milyen lehetőségei vannak a vállalatnak? — Tudjuk, hogy általában nehezebb a fejlesztések megvalósítása a népgazdaságban. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a jó célokra ne jutna pénz, ne kapnánk hitelt. Így pályázat útján a sterilizálás magasabb fokát jelentő aszeptikus technológia megvalósítására van lehetőségünk. Egy társaság révén tőkés piacra nagy dobozos befőtteket szállítunk. A Nyírségi Gyümölcsfeldolgozási Társulás keretén belül pedig a rostos ivóié gyártását kívánjuk bővíteni. A vállalati kezdeményezőkészségtől, a nálunk rendelkezésre álló fejlesztési lehetőségektől is függ, hogy ezeket mennyire tudjuk megvalósítani. S a lehetőségek kutatásánál egyszerre nézzük a vállalat, s a megye, az ország érdekeit. így a megyei pártbizottság felkérésére egy tanulmányt készítettünk, amelyben százezer tonna aima ipari feldolgozásának a lehetőségét vizsgáltuk. Olyan, enyhén alkoholos üdítőital gyártását szeretnénk megkezdeni, amelyre külföldön már jó kereslet van. Mindez persze nem rövidtávú koncepció, azonban a nagymérvű almafeldolgozás nyilván hasznos a megyének, az országnak is. A Megkezdődött a termelés az új évben, ^ bár most még a múlt évben feldolgozott nyersanyagból indulnak ki. Mégis, ez már meghatározza a kilátásokat. Borúlátónak, vagy derűlátónak kell lennie/ ilyenkor egy igazgatónak? — A hangulatomat elsősorban a lehetőségeink határozzák meg. Jól felkészültünk, megfelelő tartalékkal indultunk — márpedig a konzerviparban azt mondják, hogy aki az első fél évet megnyerte, az már az egész évet sem vesztheti el —, ezért bizakodással vágunk neki az új esztendőnek. Nyilván sok mindentől függ a termelésünk, hiszen közbeszólhat az időjárás, előre nem látható piaci körülmények gátolhatnak, azonban kedvező, hogy a vállalaton belül is olyan egészséges folyamat indult meg, amely erősíti a munkafegyelmet, növeli a követelményeket. A Akkor nem is kíván semmi különlegeset ^ az új évtől? — Jó munkát, nyugodt termelést szeretnénk. A gyár életét jelentősen segíti a számítástechnika elterjesztése, ha ezt a termelésirányítás szolgálatába állítjuk^akkor még jobb eredményeket érhetünk el. A magam részéről pedig azt szeretném, ha kevesebb értekezletre kellene járnom, kevesebb lenne a szócséplés, s több a tett. £ Köszönöm a beszélgetést. Lányi Botond KM HÉTVÉGI melléklet- - 1 HÉTVÉGI ’ INTERJÚi Rudi Béla igazgatóval
