Kelet-Magyarország, 1983. január (43. évfolyam, 1-25. szám)
1983-01-29 / 24. szám
HÉTVÉGI MELLÉKLET 1983. január 29. Madách-emlékek Szabolcsban adách Imre 1823-ban ' született, a Tragédiát LMJ 1863-ban mutatták be először. E kettős • évforduló kapcsán sok általánosan értékelő cikk jelent meg és továbbiakra is lehet számítani. Az alábbiakban nem ezek számát kívánom szaporítani, inkább olyan pillanatképet szeretnék felvillantani, amelyek a nagy író szabolcsi, közelebbről nyíregyházi emlékét őrzi. Az 1845. év elején, bihari menyasszonyától jövet, a Mi- kepércs—Debrecen postaúton kanyarodhatott Nyíregyháza felé. Nemigen tartózkodott itt a szükségesnél tovább: egyelőre semmi nyom arra, hogy kinél szállt meg, kivel találkozott. Útját Rakamaz felé folytathatta. Amikor barátjának, Szontágh Pálnak útibeszámolót ír (1845. febr. 25- én), szív és reményt ölő képeket mutat be az elmaradott viszonyokról. Egyetlen helyet nevez néven, ahol „fényesebb” benyomásokat szerezhetett: „Nyíregyházán láttam egész nagyságában és jelentőségében az örökváltság eszméjét magát tanúsítani; a rövid idő alatt roppant haladás minden tekintetben, magyarosodás, és így tovább, kimondhatatlan.” — Alighanem ugyanennek az utazásnak benyomásaiból született az Egy nyíri temetőn c. verse is. Hosszú az a lista, amelyik Az ember tragédiája idegen nyelvű fordításait sorolja fel. Ezek sorában két idevaló nevet is találhatunk. A mai Kossuth gimnázium régi tanára volt 1919-ig Leffler Béla, aki ezután a svédországi magyar külképviseletnél dolgozott. Halála évében, 1936-ban készült el a Tragédia svéd fordításával. — A másik fordító: Czóbel Minka. Az anar- csi magányában élő, 90 évvel ezelőtt oly népszerű költőnő teljes és publikált fordításáról nincs megbízható híradás. Minden bizonnyal arról lehet szó, hogy kiterjedt irodalmi kapcsolatai során ki- sebb-nagyobb részeket fordíthatott le német nyelvű ismerőseinek: s ezek nyomán lett belőle „adat” a róla szóló cikkekben. — A Tragédia egyébként felismerhető hatással volt rá, — mint ezt éppen a ma is köztünk élő és szorgalmasan dolgozó Kis Margit, Czóbel költészetének alapos ismerője oly meggyőzően kimutathatta. Czóbel Minka rokona egy másik nőíró, a szintén a berkeszi családhoz tartozó Vay Sándor is. Eredeti neve: Sarolta, de férfiruhában járt, még a családi levelezésben is ezt a kölcsönzött férfinevet használja. Szülei: Be- niczky Sarolta és gróf Vay László, C. Minka anyjának édes testvére. A Beniczkyek Nógrád megyeiek, onnan kerültek Dabasra, ahol Vay Sarolta született 1959-ben, így természetes, hogy sok nógrádi történetet ismert. (Ezeket dolgozta fel és 1909-ben tíz, fehér selyemborítású kötetben jelentette meg.) A mintegy 2000 oldalnyi írás között egy egész fejezet olvasható MadáchrÖl, a IV. kötetben (Madách életéből címmel). Utal az író szabadságharc utáni fogságára, zilált családi életére. Ez utóbbival kapcsolatban mélyen filozofál az asszonyi hűségről, majd rokonának Beniczky Herminnek, Veres Pálnénak a szerepéről beszél hosszan. Arról a jótékony hatásról, amelyet ez, a nők egyenjogúsításáért oly okosan harcoló asszony gyakorolhatott a válása után mély letargiába süllyedt Madáchira, írói alkotó vágyának, önbecsülésének fölébresztésével. Születésének 100. évfordulóján, 1923-ban, az országos ünnepségekből Nyíregyháza is kivette részét. A Bessenyei Kör ünnepségét Geduly Henrik püspök nyitja meg. A Nemzeti Színház nagy művészei: Paulay Erzsi és Ódry Árpád adnak elő jeleneteket a Tragédiából, Tankó Béla, debreceni egyetemi tanár MADÁCH IMRE méltatja az életművet, Vietó- risz József alkalmi ódáját adja elő. Városunk közgyűlésén is megemlékeztek Madáchiról, főleg az egyházak lelkészei rótták le tiszteletüket „Madách géniusza” előtt. A balassagyarmati országos ünnepségeken városi küldöttség jelent meg Kardos István kultúrtanácsos vezetése alatt. Ugyancsak 1923-ban, a nyár végén tatarozzák a Városi Színházat. Ekkor kerül a bejárati előcsarnok négy falára Szalay Pál festőművésztanár négy falfestménye. A jobb oldali két falon éppen Madách tragédiájának jelenetei láthatók. Az egyiptomi színt ábrázoló festmény aláírása: „E mű megálljon be- végzetlenül”, a másik kép egy Kepler-jelenet. Nagy kár, hogy ezek a művészi festmények — a szemközti falon volt Bánk bán-jelenetekkel együtt — a későbbi tatarozások, átalakítások során úgy pusztultak el, hogy még csak egy fénykép sem őrzi emléküket. (Jó lenne, ha ebből az esetből a kellő tanulságokat levonnák az illetékesek!) A jubileumról megemlékeztek az iskolák is. A Kossuth gimnázium értesítőjéből megtudjuk, hogy abban a tanévben az önképzőkör legaktívabb tagja, a március 15-i ódapályázat nyertese Gutt- mann Béla VIII. o. t. Ez a fiatalember később Gádor Béla néven vált ismert íróvá. „A Buli” című, rendkívül meleghangú visszaemlékezésében örökítette meg a Ma- dách-ünnepség előkészületeit. Akkori „első” szerelme Bülleskrantz Évike, (ő a Bü- li), s nagyon szerette volna, ha az ünnepségen ez a kislány játssza a Tragédia Éváját: ezt kérte a leánygimnázium tanárától a szigorú Fehér Gábortól (a novellában Vörös tanár úr). Éppen e kudarcának leírása adja a novella kedves hangulatát —, szemben a valósággal, amelyet a Nyírvidék április 25-i számának tudósítása hűvös tárgyilagossággal regisztrál, hogy t. i. „a főgimnázium Madách emlékünnepélyén Az ember tragédiájának egyiptomi, prágai és zárójelenetét művészi összetanulásban szavalta el Doktor Edith VIII. o. és Guttmann Béla VIII. o. tanuló”. | add fejezzük be ezt a I visszaemlékezést egy ’ időben közelebbi adattal. Bizonyára többen is vannak e lap olvasói között olyanok, akik maguk is jelen Voltak a felszabadulás utáni első augusztus 20-án, a nyíregyházi Városi Színházban, amikor lelkes műkedvelők Az ember tragédiáját adták elő. (Nem volt e falak között ismeretlen ez a mű: a harmincas évek közepén, diákkorom egyik emlékezetes színházi élménye fűződik, az akkor itt időző társulat Tragédia előadásához.) Ez, az új világ első nagyobb vállalkozása azonban minden bizonnyal még emlékezetesebb. Az akkori Szabadművelési Tanács elnöke, Porzsolt István kezdeményezésére vállalkoztak éppen ennek a műnek az előadására azok a fiatalok, akik az akkoriban itt élő Solthy Bertalannak, a későbbi Kossuth- díjas színésznek és Tőkey Ká- rolynak szervező-rendező szavát követve mutatták be a Tragédia néhány, jelenetét Sikerüket az is jelzi, hogy előadásukat meg is kellett ismételni. Emlékezzünk hát rájuk is szívesen, a Tragédiához fűződő kettős évforduló kapcsán! Margócsy József Alkotóműhely és ismeretforrás A Szabolcs-Szatmári Szemle nem előzmény nélküli folyóirat. Elődje, a Szabolcsi Szemle 1934- ben jelentkezett először. Tíz éven át évenként tíz szám látott napvilágot. Kiadója a Szabolcs Vármegyei Bessenyei Kör, majd a Bessenyei Társaság volt. A mai folyóirat 1957-ben megjelenő első száma évkönyv jellegű. Ezt jelezte a szerkesztő bizottság is, amikor a vitákkal kapcsolatosan fejtette ki állásfoglalását: „ ... mihelyt Szemlénk évkönyv-jellegét feladva folyóirattá fejlődhet, úgy érezzük vitában sem lesz hiány.” Az induló számnak tíz rovata volt. A gazdasági kérdésekkel foglalkozó rovatokat a történelemmel, a régészettel, a néprajzzal, a pedagógiával foglalkozók követték. A kiadvány sok információt tartalmazott, s magával hordozta a kezdéssel járó nehézségeket is. A második szám hét*év múlva, 1964-ben jelent meg. A folyóirat változása a társadalmi-gazdasági életben végbement fejlődést tükrözte. Programadó cikkében a legfontosabb célkitűzésnek „a nép műveltségi színvona125 éve született Komjáthy Jenő Komjáthy Jenő költő 125 évvel ezelőtt, 1858. február 2-án született Szécsényben, s 1895. január 26-án halt meg Budapesten. A századvég Arany Jánost követő újabb lírai törekvéseinek jelentős képviselője volt. Életét vidéki magányban tanítóskodta végig egy felvidéki falvacskában, Szenicen. Az irodalmi élettől elvágva írta izgalmasan érzékeny, modern verseit. Elismerés helyett értetlenség, gúny és gyűlölet fogad- I ta. Csak a huszadik század elején fedezte föl Babits, Kosztolányi, az első nyugatos1 nemzedék. Irodalomtörténeti helyét kutatva Ady' Endre előfutárát tekinthetjük benne. Komjáthy Jenő: DAL Már nem bírok tovább magammal, Szívem csordultig tele van, Magába már nem fér e lélek, Ez üdv, e kéj határtalan! Szívemből, mint egy lángfolyam tör Vágy, érzés, milljó gondolat, Ledőlt minden korlát, sorompó, Lelkem, miként a fény, szabad. Szétáradok a mindenségben, Ringatnak az örök habok S hogy lényem árad szerte-széjjel: Ügy érzem, minden én » vagyok. A lég, a fellegek, az erdő, Miként ha minden zengene ... A föld, a csillagok, a tenger, Minden szívemmel van tele. És" mintha mind lobogna, égne; Rajongva, élne szikla, rög ... Állat, virág, fa, sőt az ember Erezne tégedet, Örök!... i Sőt mintha mind magasba törne,; Szeretne, fönnen érzene, Remegne kéjtől, szent gyönyörtől, Minden dal, illat, fény, zene... A természet átszellemülne, Mint Orfeusznak énekén ... Az örök létnek, örök üdvnek Csodás mélységit zengem én. És mintha mind belém ömölne, Az óceán s a csillagok, Szín és sugár, dal, illat, éter: Ügy érzem, én minden vagyok. 1891 Iának további emelésé”-t jelölte meg: a folyóiratnak a megye életét minden oldalról be kell mutatnia, s foglalkoznia kell a fejlődés lehetőségeivel. A szerkesztőség a Gazdaság és a társadalom, a Hagyomány, az Irodalom és művészet és az Egyéb ... rovatokat alakította ki. Az 1966-os esztendő fordulatot hoz a periodika életében. A lap valóban folyóirattá válik, folyamatosan, évente négy szám jelenik meg. Alcíme: Gazdasági, társadalmi és kulturális közlemények (folyóirat). Az új évfolyamon a „Tanulmányok, cikkek” rovat elsősorban az iparral és a mezőgazdasággal foglalkozó írásokat tartalmazza. Ezt követik a társadalomról, a kulturális életről, az élő művészetről, a hagyományokról és az egyéb témákról szóló írások, majd" a könyvismertetések. Ettől az időtől számítva egyenesen felfelé ívelő a fo- . lyóirat pályája. 1983-ban a tizennyolcadik évfolyam jelenik meg. Milyen jellegű folyóirat a mai Szabolcs-Szatmári Szemle? Nem ismeretterjesztő, nem gazdasági, nem kulturális, nem irodalmi, nem tudományos lap, hanem mindegyik egyszerre. „Vegyes szemle”, a tájegység sokoldalú megismertetésére alkalmas helyismereti folyóirat, mely nagy gondot fordít a múlt megismerésére, a jelen eredményeinek a bemutatására, s a jövő feladatainak a számbavételére. így alakultak ki hagyományai, így gyűjtötte össze a megyére vonatkozó hatalmas . információanyagát. A Nyír- í egyházi Kiskönyvtár sorozat köteteivel együtt kívánja pótolni és helyettesíteni a hiányzó monográfiákat. Ha egy-egy számot veszünk kézbe, és úgy próbáljuk megérteni a lap szerkezetét, rovatolását, zavarba jövünk. A rovatok egyediek, a nem rendszeres olvasó számára kevésbé érthetők. De: ha egy évfolyamot vagy esetleg többet vizsgálunk, a rovatok renddé kovácsolódnak. Az állandóság és stabilitás éves és több éves időintervallumban feltétlen jelentkezik, inkább láthatóvá válik a tudatos, építkező kompozíció. A Szemlében megjelenő valamennyi írás kötődik a megyéhez, ugyanakkor országos fontosságú témák is találhatók a hasábokon. Mindig a jobbító szándék vezérelte a szerkesztőket, a lap igyekezett kultúrcentrum lenni. A közfelfogás szerint egy folyóirat színvonala legkönnyebben a kritikai rovat alapján ■ ítélhető meg. A Szemle könyvismertetései kritikusak, frissek és tudományosak. Számos társadalompolitikai írást közöl a Szemle. Ezzel kapcsolatban érdemes Kun Andrást idézni, aki a Könyvtáros című lap 1978. évi 8. számában így írt: „Az ilyen természetű közlemények (összefoglalók, értékelések, programok) nagy érdeme, hogy általában egyszerre nagyvonalúak és konkrétak, magától értetődő természetességgel, illetékességgel gondolkodnak országos és regionális viszonylatban”. Nem vonatkoztatja a szerző ezt egyértelműen az iskolaüggyel, a szakemberképzéssel, valamint a közművelődéssel kapcsolatos írásokra. Fontos helyet kapnak a folyóiratban a helytörténeti témájú dolgozatok. Az írások tudományos közérdekűséggel szólnak az olvasóhoz. Az irodalom és a műyészet a periodika jellegének megfelelően kerül a folyóiratba. Az eltelt évek során gyakran írtak a megyéből elszármazott művészekről, bemutatták alkotásaikat, s megtalálhattuk az oldalakon a helyi írócsoport tagjainak alkotásait is. A kép- és a versszerkesztésre jellemző a te- matikusság. A tudományos kutatások eredményeit is következetesen közreadja a lap. Mindig erőssége volt a földrajz, a nyelvészet és a történelem. Ez adódott abból a sajátos helyzetből, amely a megyében a tanárképző főiskola „belépésével’ ’kialakult. Rendszeresen megjelennek a folyóiratban a megye gazdasági életéről szóló részletes helyzetismertetések ás. Szerzői gárdája széles, megyén kívüli „munkatársak” is vannak. Á nyomdai kivitelezés az évek során sokat fejlődött. Vekerdi László a Valóság 1979. évi 10. számában írt a megyei folyóiratokról. A Szabolcs-Szatmári Szemlével kapcsolatban többek közt azt is írja: „ ... nagy tévedés vol-' na mégis a Szabolcs-Szatmári Szemlében alapvetően bíráló szemléletű folyóiratot gyanítani. Csupán a közérdekű figyelem nagyobb talán itt 1 fokkal, mint laptársaiban”. Ügy hiszem ezt a közlést pozitívumként kell fogadnunk. Vekerdi bírálatként azt is megfogalmazza írásában, hogy a megyei folyóiratokban „a jelenről beszámoló riportok, tanulmányok, összegzések, tervek tán méginkább sugározzák... a mi megyénk a béke földje, lakói boldog emberek szemléletét”. Idealizálnak. A Szabolcs-Szatmári Szemlére nem jellemző ez, mégis azt mondom: okulni kell a megfogalmazásból. Befejezésül a cikkíró azt fogalmazhatja meg: nagy érték számunkra a folyóirat, becsüljük meg számait. Ha az utóbbi 25 évre információt keresünk, a Szemle biztos fogódzkodó. Jól lennem ha kiadásra kerülne a folyóirat összesített repertóriuma. A hozzáférhetőség és a gyors tájékozódás igénye ezt sürgeti. Tóth László Ratkó József: MAMA Ültében elaludt s bólogat — bizony, bizony. Mint aki érti a dolgokat — bizony, bizony. Fejét se tudta már tartani — bizony, bizony. Karjára ejteni, hajtani i — bizony, bizony. p Ültében aludt el s bólogat — bizony, bizony. Vasmarkú : — bizony, bizony.
