Kelet-Magyarország, 1983. január (43. évfolyam, 1-25. szám)
1983-01-29 / 24. szám
HÉTVÉGI MELLÉKLET 1983. január 29. A porcelán új reneszánsza Látogatás Szász Endre hollóházi stúdiójában Az 1982. év egy tavaszias őszi délutánján Sátoraljaújhelyt elhagyva kanyargós utakon érkeztünk a kis észak-magyarországi község épületeihez. Szász Endrét ke- réstük, az ecset, a leheletfinom vonalak legendás hírű mesterét, hogy láthassuk legújabb alkotásait, egy újfajta, most születő porcelánművészet remekeit. A „legendás varázslóra, a vonalak Paganinijére” (az USA-ban már így nevezik), most is sokat kellett várakoznunk. Hol a pesti és a külföldi műtörténészek és filmesek, hol a politikai élet reprezentánsai foglalták le minden percét, filmezték, magnóra rögzítették hallatlan könnyedséggel elmondott szellemes nyilatkozataiVmeg- jegyzéseit. Vallatták és fagat- ták, ámulva hírnevén, gazdagságán és népszerűségén. A tengeren túl már „az évszázad művészének” nevezték, s a sajtó Picassóval és Salvadoré Dalival hozta egyvonal- ba. Késő délután volt, mire IV. emeleten lévő műtermébe munkatársa, Klein László egy kicsikét tartózkodó udvariassággal felvezetett. Tudta, hogy könyvet szándékozom róla írni, s így eltekintett bizonyos formaságoktól. Az otthonosan berendezett stúdióban Szász Endre képernyőkről, folyóiratokból, újságokból jól ismert alakja fogadott bennünket. Már az első szavai sejtették sziporkázó ötletességét. Az asztalokat fotóalbumok, rajzok s vázlatok tömege borította. A falakon piros- és aranyszélű tálak sorakoztak, melyek középpontjában többnyire egy- egy finom árnyalatú, fekete tónusokban megoldott fej volt látható. Nemrégiben, 1982 novemberében újból találkoztam ezekkel a kerámiákkal a miskolci Hermann Ottó Múzeumban. Mindannyian tudtuk, akik korábbi oeuvréjét ismertük, hogy eme hollóházi porcelánlemezekre, tálakra s vázákra készített színes vagy fehér-fekete grafikák valójában Szász Endre játékos ötletei, gazdag képzelettárának vetületei. Ezek azonban így, a porcelán sajátos anyagán módosulva — egészen más vonatkozásban mutatták Szász Endre mindenütt megcsodált illusztrációinak, táblaképeinek, pannó- inak, naptárainak igazi grafikai és festészeti erényeit. Életútja a Székelyföldről vezetett Los Angelesig. Csíkszeredán született 1926. január 7-én. Apja sebész-orvos volt. A háború viharai sodorták a családot Kaposvárra, a nélkülözésekbe, sőt a nyomorúságba. Volt úgy, hogy a napi kenyérért a síneket kellett gyomlálnia s téglán érdesítetté a tenyerét, hogy a munkáltatók ne zavarják el, finom kezeit látva. Később a fővárosba került, ahol felismerték rendkívüli tehetségét, s elhalmozták megrendelésekkel. De évek múltán megunta az irigykedők aknamunLányok, lányok rokolyátok esztelen pörög, ellen tántorgó világ csak a szélütött. Ha tudnátok, s e tudjátok mért újul a föld. hogy a kín is lehet áldott, bárhogy meggyötör. Csalatkozni, megcsalatni bizony egyre megy, szeretsz, vagy csak elfogadod hogy szeressenek: a különbség elenyésző, hanem kár a kár, # ha csekély is, ha attól még bál marad a bál. Szász Endre: Naptárillusztráció káját, s eleget tett egy kanadai, majd az USA-ból érkező meghívásoknak. Már első kiállításán „befutott”. É legendás életútnak a felvázolása sok-sok oldalnyi szöveget igényelne. Szóljunk most azonban a Hollóházával kapcsolatos dolgokról. A művészet e kis szigetén évék óta nagy kedvvel tervez és kutat lelkes munkaSzász Endre: Villon-illusztráció társaival. Valami fokozódó nosztalgia élhet benne, mert egyre több időt tölt eme szű- kebb patriarchájában. Híre most már hazájában is egyre szárnyalóbb: bibliofil könyvek készülnek róla s tavasszal a pesti Vigadóban rendezik meg az életművét bemutató kiállítást. (Erre most is javában folynak az előkészületek.) Azt azonban senki sem foghatná rá, hogy Szász Endre naponkénti lázas munkája csak a gyár profilját szolgálná, hiszen ezzel az erővel otthonában — Los Angelesben naponta akár három képet is megfesthetne, csillagászati árakon. Az ok máshol keresendő! ö ugyanis rádöbbent a porcelánnak, ennek a sok évszáPörögjön a rokolyátok, a baj kutyabaj, idén ugyanaz a május zöldell, mint tavaly, arcátlanul, hogy nyomát se takarítja el. Szabadulni: önmagunkig futván — futni kell. Szabadulni! Lányok, lányok eljön az idő, amikor már jó is, rossz is egyként gyönyörű. Ha sejtitek, se tudjátok hogy majd így leszen: bár elszorul a szív néha félelmetesen. zados műfajnak egészen új lehetőségeire. Jelenleg is eme titkokat rejtő anyag Janus- arcát figyeli s erre menti át ötleteit, a műfaj anyagszerű- ségi doktrínáinak szellemében. Tudja, hogy e feladat megoldása nemcsak szerződésbeli kötelezettsége, hanem hivatása is, s ezt megszállottan teljesíti. Munkatempója már-már a legendák világába tartozik. Erről korábban is meggyőződhettek munkatársai. Amikor az „Egri csillagok” felvételei folytak, Szász Endre beköltözött a pasaréti filmgyár egyik festőműhelynek berendezett szobájába s ott terveket, vázlatokat készített a film egy-egy jelenetéhez. A rendező Várkonyi Zoltán ezt így mondta el: „Mindig éjjel dolgozott s a hajnal volt nála a nap vége. Reggelre már ott sorakoztak műhelyében a sűrű breugheli képek.” S hogy vitalitása évek múltán sem csökkent, bizonyítja, hogy a budapesti Hilton- szálló porcelán-pannóját egyetlen éjszaka fejezte be. Saját munkatempóját Szász így „allegorizálta”: „Szerintem a festésnek úgy kell mennie, mint a helyes autóvezetésnek: relfexszerűen. A képen nem szabad látszania az anyaggal való küzdelemnek.” Az új technikával való vi- askodásokra jellemző, hogy időnként szinte „vakon” festett, munka közben folyton az égetés utáni színekre gondolva, mert nem tudta még biztosan, hogy a tónusok égetés közben mennyire változnak, esetleg torzulnak. A jól kiválasztott szakmunkások valóságos „élő komputerként” dolgoztak, szinte már csak érzésre, „néha még az anyagot is megkóstolva, mint pék a kovászt.” A küzdelem azonban eredményesnek bizonyult. Most már csak a magas, munkaigényes költségek lefaragása, s a hibátlan sokszorosítási lehetőség foglalkoztatja a vezetők kollektíváját. Időközben formailag is egyre bővültek a lehetőségek. Nemcsak tányérok, vázák, hanem graciőz porcelán- hegedűk, kávés- és teáskészletek is készülnek a virtuóz kezű varázsló stúdiójában. Dr. Tóth Ervin pvj p| nH mm S alamon Konrád a Gyorsuló idő sorozatban megjelent kötetében nem kevesebbre vállalkozott, minthogy felvázolja a magyarországi népfrontmozgalom felé mutató próbálkozások krónikáját. A két világháború közötti hazai történelem sokat vitatott társadalmi-politikai jelenségével, a népi mozgalommal már számos munka foglalkozott. A jelen kötet szerzője figyelmét elsősorban a népi falukutató fiatalságra, másrészt a kommunista mozgalomban tevékenykedő ifjúság azon csoportjaira irányította, melyek egymásra találásukkal a Márciusi Front jellegét meghatározták. Az „Utak a Márciusi Front felé” című könyv első fejezetében az ellenforradalomból kiábrándult értelmiség, egyetemi ifjúság önkínzó helykeresését írja le Salamon Konrád. Időrendi kiinduló pont 1925, mely esztendőben megalakult a Bartha Miklós Társaság. A Horthy-rendszer a Raffai Sarolta: Bál marad a bál Matuska Szilveszter mai tükörben Nagyapámtól és szüleimtől egyaránt sokat hallottam Matuska Szilveszterről, a biator- bágyi merénylet kiagyalójáról. Még ma is megcsap a jeges rémület szele, ha vonattal vagy kocsival arra járok, ahol mélybe zuhant a szerelvény. A legenda élő. Teljesen indokolt, hogy a film is szembenéz vele — azzal a szándékkal, hogy eloszlasson valamit a titkok ködéből. A magyar filmesek nem először rugaszkodtak neki a nagy feladatnak. Matuska Szilveszter figuráját — meg az egész titokzatos bűnesetet — Várkonyi Zoltán rekonstruálta a Merénylet-ben, de csak félsikert hozott a vállalkozás, mert a személyes sors nem kapcsolódott szorosan a társadalmihoz, s a történetre egyébként is rátelepedtek a didaktikus mondanivaló ballasztjai. Várható volt, hogy egy bizonyos idő elteltével megint fellapozzák a Matuska Szilveszter-dossziét, s újra megelevenedik a vásznon az évszázad egyik legnagyobb port felvert hazai eseménye. A Viadukt magyar—amerikai—NSZK film. Rendezője hazánkfia (Simó Sándor, aki — mellesleg, de nem mellékesen — nem ilyesfajta művekkel nyert bebocsáttatást a filmes közéletbe), az operatőr, a zeneszerző ugyancsak (Andor Tamás és Tamássy Zden- kó már jó néhányszor bizonyította elhivatottságát), viszont a stáb többi fontos tagja külföldi. Amiből nemcsak az következik, hogy a megvalósítás színvonala jelentős mértékben partnereinktől függött (örüljünk neki, ha akarunk), hanem az is, hogy a koncepciót ugyancsak a társak alakították. Az egész Matuska-sztori- ban két dolog lehet érdekes 1983 embere számára. Az egyik: az exhibicionista ember, a másik: a nem kevésbé zűrzavaros kor. Illetve — vigyázat, nem szójáték! — az ember a korban és a kor az emberben. Arra szükséges választ adni mindenekelőtt, hogy miért ezt az utat választotta a nagystílű kalandor emberellenes programja megvalósításához? Egon Eis írta a forgató- könyvet. Dicsérettel szólhatunk" arról, hogy nem rendelt mindent alá annak a pillanatnak (s fortélyos dramaturgiai előkészítésének), mely Biatorbágyra és Magyarországra irányította a világ közvéleményének figyelmét. Igaz, a Viadnkf-ban nem mellékes a látvány (magának a szerencsétlenségnek a megörökítése egyenesen bravúrosnak mondható), a film szerkezete mégis az oknyomozásra épül. Az előzményekre és összefüggésekre. Matuska őrülete fejlődésrajzának rekonstruálására. A személyiség kibicsaklá- sának lehetünk tanúi az ans- bachi, majd a jüterborgi robbantás „koreográfiájának” felidézésekor. Matuska Szilveszter mindenre elszántan készíti elő merényleteit. Semmi sem elég számára, mindig többre — értsd: nagyobb felhajtásra, emberáldozatra — vágyik. A filmben azok tevékenységét is figyelemmel kísérhetjük, akiknek „hivatalból” meg kell akadályozniuk a szabotázsokat. A hurok voltaképpen összeszorul a fantaszta robbantgató körül, de Matuskát mégsem leplezik le a magyarországi katasztrófa előtt. A főfelügyelő — magyar úr nem ül fel minden rémhírnek — ellenőrizhetetlen mendemondának tartja a bejelentést, miszerint az őrült férfi nálunk is véres tettel akarja itthagyni a névjegyét ... A biatorbágyi eseménykrónika megidézése rendkívül mozgalmas. Tulajdonképpen itt kezdődik a társadalmi tabló kiszélesítése, hiszen óriási gépezet lép működésbe annak érdekében, hogy a hatalom a maga malmára hajtsa a vizet. Azt kezdik elterjeszteni, hogy Moszkva és a kommunisták keze van a dologban, noha dr. Epstein bécsi nyomozó pszichopata tévelygőnek véli a gyorsvonatok rémét. Nos, a körkép — a kor erkölcseinek és szokásainak megidézése — eléggé illusztratívra sikeredett. Az az érzése a nézőnek, hogy a nagyszabású vállalkozás gazdái mindenkinek a kedvében akartak járni — s ennek megfelelően „öltöztették fel” a mesét. Kipipálták a szexet, a társadalomkritikát, a kalandot; áldoztak a doku- mentarizmus oltárán (a Vi- adukt-ban eredeti híradók is láthatók; igyekeztek valamelyest körüljárni a megfejt- hetetlent, Matuska Szilveszter talányos jellemét. Sajnos, elég sok a séma a cselekményben, néhány epizód ritmusa fárasztóan lassú, s ez bizony megnehezíti a történettel való együttélést. Simó Sándor munkájára végülis a „korrekt” jelző illik leginkább: a Viadukt erényei és hibái nagyjából kiegyenlítik egymást. Új koncepciót — Biatorbágy-ügyben — természetesen nem várhattunk tőle, ez legfeljebb a tudomány feladata lehetne, inkább abban reménykedtünk, hogy különleges aspektust keres (és talál) a magyar Pi- taval emlékezetes fejezetének megelevenítésekor. Miért nem igazolódtak be várakozásaink? Talán a sok bába között veszett el a gyerek; az is elképzelhető, hogy igazi közönségfilmet szándékoztak készíteni a munkára szövetkezők — áttételek, balasztok és szimbólumok nélkül. Mindezért még dicséret is járna, de hát ami tény az tény: az igényesség és a mí- vesség semmiképpen sem válik a tömegeknek szánt szellemi produktum kárára. A szereplőkről. Számomra Michael Sarrazin (magyar hangja Szakácsi Sándor) Matuska révületét nem nagyon tudja eljátszani. Markáns figurát formál Bács Ferenc (Kovács) és Towje Kleiner — Verebes István hangja segítségével (Dr. Epstein). Roppant beszédes az a háttér, melyet a „nagy öreg” Alexander Trauner tervezett a filmhez. Veress József Utak a Márciusi Front felé diákifjúság többségével sikeresen elhitette, hogy a politika passzív támogatójaként, statisztaként tehet a legtöbbet a felnövekvő nemzedék a konszolidáció minél gyorsabb befejezéséért. A fiatalság gondolkodni kezdő rétegeit a 20-as évek második felében azonban nem elégítette ki ez a látszatcselekvés, és maguk is részt kértek a súlyos helyzetben lévő ország gondjaiból. A Bartha Miklós Társaságában tömörülök kezdetleges és homályos reformelképzelései között szerepelt például a földreform, valamint a munkásosztály megnyerése. A fiatal írónemzedék számára a társaság irodalmi esteket szervezett, amiken részt vett többek között Féja Géza, Illyés Gyula és Németh László is. 1931—1932-ben a Bartha Miklós Társaság átmenetileg kommunista fedőszervvé vált, színvonalas marxista szemináriumoknak adott teret. Számos lap és csoportosulás jelezte az ifjúság formálódását. Szól a szerző a kommunisták által szervezett tandíjre- form-akcióról, amely 1934- ben érlelődött meg, s a szegény sorsú tanulók fizetési kötelezettségeinek csökkentését tűzte ki célul. Egyben ez volt a KMP első népfront jellegű akciója, ami ugyan kudarcot vallott, de a népfrontgondolat elveinek gyakorlati alkalmazását, kipróbálását jelentette. Külön fejezetet szentelt a szerző a falukutató népi írók 30-as években kibontakozó mozgalmának. Részletezi az okokat, hogy a hivatalos politika miért engedett teret a falu szociális életének feltérképezésére. Említést tesz az első vihart arató könyvekről, valamint a „Magyarország felfedezése” sorozatról. „A méreteiben is hatalmas és rendkívül gazdag falukutató irodalom egyértelműen a változtatás szükségességét sugallta, s részben egy új, népi Magyarországért küzdő nemzedék felnevelőjévé is vált” írja összegzésül Salamon Konrád. Ezt követően áttekintést kap az olvasó a fasisztaellenes diáktörekvésekről, a budapesti egyetemek kommunista fiataljainak szervezkedéséről, a debreceni haladó mozgalmakról. 1936 tavaszán a második Debreceni Diétán a baloldali eszmék hordozói és a fajmagyarko- dók ütköztethették nézeteiket. A központi téma a népfrontgondolat volt. A nemzetközileg érvényes koncepció magyar gondokra alkalmazásának módját keresték. A baloldali és kommunista mozgalom a második Debreceni Diétán megbizonyosodhatott arról, hogy a magyar értelmiségi fiatalság már nem azonos a húszas évek ellenforradalmi szemléletű ifjúságával, sőt jelentős részük a nemzet felemelkedését csak a dolgozó tömegekkel együttműködve képzelte el. E rövid ismertetőben nem térhetünk ki az „Utak a Márciusi Front felé” minden megállapítására. Igen érdekes a népiek és a kommunis- - ták párbeszédét összefoglaló fejezet, mely többek között azt is mutatja, korántsincs még minden részletében feltárva a két világháború közötti hazai baloldali mozgalom. Befejezésül a budapesti Egyetemi Kör működéséről, a munkatáborvitáról olvashatunk, ami bebizonyította, hogy a magyar nép sorsát érintő legáltalánosabb és legfontosabb kérdésekben közös az érdekük a haladó gondolkodású fiataloknak a szocialista, kommunista ifjúsággal. A Márciusi Front előestéjén tehát egyre világosabbá vált, hogy a fasizmus és a háború ellen csak a társadalom több osztályát, rétegét összefogó tömörülés léphet fel a siker reményében. (Magvető, 1982.) Reszler Gábor
