Kelet-Magyarország, 1983. január (43. évfolyam, 1-25. szám)
1983-01-29 / 24. szám
HÉTVÉGI MELLÉKLET 1983. január 29, Saját arculat, útkereséssel Egy év a művelődés házában Először épületbemutató sétákat szerveztek a megyeivárosi művelődési központ munkatársai: a betérő kíváncsi emberekkel meg kellett ismertetni a külső megjelenésében és belső elrendezésében, hangulatában is szokatlan épületet. El kellett fogadtatni a házat, amely egy kicsit a megye jó értelemben vett szenzációja volt, s hírét, születését az ország más tájain is megtudták. Már az első két napon tízezer vendég fordult meg a házban. Tavaly november 21-én debütált a Nyíregyházi Megyei Városi Művelődési Központ, s éppen a közeli hetekben várják a negyedmilliomodik látogatót... Szabadidős központ S mi történt az egy év alatt? Megfelelt-e a várakozásnak, az igényeknek a sok éves böjt után vágre elkészült ház? Tudunk-e élni az általa nyújtott lehetőségekkel? Még tart az útkeresés, vagy már rátalált saját arculatára a megye legnagyobb művelődési háza? Az egyéves évforduló számvetésre késztette a ház vezetőit, munkatársait is, akik maguk is jórészt menetközben ismerték meg közelebbről egymást és „lakták be” fokról fokra az épületet, ami számukra is teljesen új volt. A kezdeti elfogódottság, az indulással járó zökkenők után mindinkább kirajzolódott az a törekvés, hogy az első évben szükséges megalapozni a vonzerőt. Ennek tárgyi, technikai lehetőségeit maga a ház kínálja. Aki ide belép, érezze, hogy szabadon mozoghat. Nem szólnak rá, nem akarják olyan rendezvényekre, kiállításra terelni, ami esetleg nem felel meg az érdeklődésének, vagy pillanatnyi hangulaténak. E látogatói lélektan ismeretében tervezték meg és rendezték el a belső tereket, s vezetik szinte észrevételenül tovább az érkezőt, miközben a falakon, a rácsokon, a parafákon mind több látnivaló vonja magára a figyelmet Ha a vendégnek kedve támad, hallgathat zenét — a fonotékában egyszerre húszán férnek el. Nézheti minden szinten a tévét, könyvet folyóiratot olvashat, játékot kölcsönözhet beszélgethet barátaival a klubkávéház- ban. Megtalálja speciális érdeklődését is: seregnyi szakkör, klub, prózai és zenés társas összejövetel kínálkozik erre. De ha lelkiválságban szenved, megoldatlan problémái adódnak, akkor nincs egyedül: felkeresheti a pszichológiai tanácsadót. Sőt egy szobában, ha szerencséje van még párt, házastársat is találhat a közvetítő szolgálat jóvoltából. Berendezendő új, «vagy régi lakásához is kaphat ötleteket, hogy ne is soroljuk tovább a széles skálán nyújtott szolgáltatásokat. Mindezt így csokorba szedve, talán túl szépnek és ideálisnak tűnik, mégha igaz is. Ennyi jó együtt, már-már a bőség zavarát keltheti a jámbor látogatóban. Valójában e bőséges kínálat nem egy azon pillanatban éri a ház látogatóját, de egy sor alapszolgáltatás mindennap igénybe vehető. Egy modern szabadidős központ létrehozása volt az egyik célja az itt dolgozó népművelőknek, ami világszerte elterjedőben van. Ezért ennyire változatos a kulturális kínálat, ezért is nem elsősorban a közvetlen, hanem a közvetett orientálást alkalmazzák a vendégsereg kulturális „kiszolgálásában”. Természetesen amennyire az idő engedte, több száz véleményt is „begyűjtötték”. Megszondázták a közönséget; mit várnak, mit szeretnének, mi kötné le őket leginkább a művelődési központban. Kiderült, hogy az életmódváltás, az urbanizáció, a személyiség problémái szerepeltek jócskán »a „kívánságlistán”, s ehhez a mindinkább szervező, irányító szerepet is betöltő népművelőknek a programok kidolgozásánál igazodni kellett. Kisugárzó sztrtp Jelentések, statisztikák őrzik, hány szakkört, klubot, kiállítást, találkozót, nagy és kis rendezvényt, egyéni és csoportos látogatót fogadott az egy év alatt a megyei-városi művelődési központ. A számok imponálóak és egyben köteleznek is. 2 ezer törzsláto-. gatója van a háznak — hatvan szakkör, klub, kis közösség talált otthonra —, ami akárhogyan is, egy közepes falu népességével egyenlő. Szervezett keretek között a napi átlagos vendégforgalom 646, amelynek „kiszolgálására” 43 szakalkalmazott — népművelő — és 52 technikai és fizikai dolgozó áll készenlétben. (Ebben a létszámban benne van az intézményhez tartozó városkörzeti és külterületi állomány is, ahol fő és mellékállású népművelők dolgoznak.) A ház mindennap — szombaton és vasárnap is — reggel tíztől este 10-ig tart nyitva. A látogatókat ügyeletes népművelőanimátor tájékoztatja, mit hol talál. A modern kulturális „nagyüzem” éves költségvetése 20 millió forint, amiből 2 millió forintot kell különböző rendezvények bevételeiből kigazdálkodni. Nem kevés pénzt áldoz a megye (az ország) e megyei kisugárzó szerepet is betöltő művelődési központ fenntartására, valamennyiünk művelődésére. Mind többen élnek is a kínálkozó lehetőségekkel, de még korántsem használunk ki mindent. Ezen a művelődési központ munkatársai úgy is kívánnak segíteni, hogy tovább szeretnék finomítani, javítani programjaikat, ajánlásaikat. Még szélesebb körben mérni és tanulmányozni a lakossági igényeket, a művelődési szokásokat. A társkulturális intézményekkel kialakult munkamegosztást is tovább akarják javítani, mert vannak még kiaknázásra váró lehetőségek. Eddig elsősorban a házbeli élettel, a rendezvényekkel vélték segíteni a módszertani, kisugárzó tevékenységet, de a következőkben minden bizonnyal több helyszíni tanácsadásra számíthatnak a külterületi, vidéki művelődési házak, klubok is. Emelni a mércét Ha az ember jár-kél a művelődés, szórakozás e nem kis birodalmában, az is eszébe ötlik, hogyan lehet egy ilyen nagyforgalmú, tarkán hullámzó házat úgy mozgatni, belső rendjét, egymást követő programjait úgy összehangolni, hogy minél kevesebb legyen a zökkenő. Nem lehet egyszerű feladat: ráadásul, megtudtuk, hogy a szakalkalmazott — népművelők — számához és az elvégzendő technikai munkákhoz elég kevés a dolgozójuk. Márpedig itt sokszor naponta változik a belső tér, a belső kép, ezeket átrendezni és cserélni nem csak ötletekre, szakmai irányításra, emberi erőre és ügyességre is szükség van. S ami egyszerre gond és öröm: a sok látogató a belső térkiképzés és a belső építészeti megoldások miatt zavarja egymást, nagy az „át- hangzás”. Van még egy gond, amin talán lehetne segíteni, az itt dolgozók és a látogatók egyaránt megérzik, hogy az épület gyakorlatilag nem szellőztethető, illetve ahol van, nem kielégítő a szellőztető berendezés hatásfoka. Bontakozó saját arculat, útkeresés — talán ezek jelzik a ház egyéves munkáját Hogyan tovább? Megtartva az elfogadott, bevált jót — tovább keresve a folyton változó, alakuló új és új igényeket — talán ezekre intenek az első év tapasztalatai. S még színvonalasabban, mert az újdonság ereje már nem elegendő, az igények, újabb magasabb igényeket szülnek. Tovább kell emelni a mércét. Páll Géza Kiállítás a szabadidős térben: a Szabolcs Cipőgyár bemntatkozása. (László Gynla felvétele) m SmBí ■Lm hw Sk JUÍ Autóbusszal Párizsban Jellegzetes széles arcát, birkózóhoz hasonló alakját minden nyíregyházi ismerheti, aki csak egy megállót is utazott valaha a 8- as buszon. S még inkább ismerik azok a sza- bolcs-szatmári turisták, akik egy vagy két hetet töltöttek vele buszon és szállodában, Európa valamelyik országában. Legtöbben csak Pistának szólítják. A turisták közül sokan keresik a kegyét, hogy egy-egy tónál, hegygerincnél vagy éppen áruháznál akkor is megálljon, ha az nem szerepel a programban. A nyíregyházi bérletesek, törzsutasok is tisztelik figyelmességét. Kovács Z. István, az 5. sz. Volán Vállalat 34 éves gépkocsivezetője közismert, népszerű ember. Sok ismerőse, barátja van külföldön is. Gyakran járja öreg kontinensünk országútjait, megy, lát, legyőzi a távolságokat. Mondhatnánk, a gépkocsivezető szakmában ő karriert ért el. Csak egy tucat év telt el azóta, hogy a Volánhoz szegődött. És fél évtizede annak, hogy a külföldre utazó turisták szállítását bízták rá. Az ÁFOR-nál alighogy jogosítványt szerzett, bevonult katonának. Azt mondja, az volt neki az igazi gyakorlat. Egyből a parancsnok személygépkocsiját bízták rá és ezzel természetesen felelt a parancsnok biztonságáért is. Kitüntetésnek vette, hogy a parancsnokkal szelhette a kilométereket. Valóban jó dolog az, ha a parancsnok bizalmával tünteti ki a fiatal, sorköteles gépkocsivezetőt. Mi kell ehhez a kitüntetéshez? Szaktudás, ügyesség, jó reflexek, nagy-nagy fegyelem, megbízhatóság. Hasonló adottságokkal, tulajdonságokkal kellett rendelkeznie akkor is, amikor leszerelés után, egészen fiatalon a 8-as busz vezetését bízták rá. A megyeszékhely „fő buszvonalán” százak és ezrek biztonságos közlekedéséért, magyarán életéért felelt. Nagyobb gépkocsi, nagyobb kormány, nagyobb felelősség. Buszra szállva nemcsak a« speciálisabb vezetést, a viselkedést is tanulnia kellett Csiszolta alkalmazkodókészségét. Megadta magát a hibázott, nagyot nyelt, ha jogtalanul bántották. Mert mi tagadás, az utasok sem angyalok. Akad közöttük olyan is, aki olyat kér, aminek teljesítését a szabályok nem engedik meg. Hozzáteszi: nem ez a jellemző. Az emberekkel jó kapcsolatot alakított ki. Sokan ráköszöntek a buszon, és mostanában is sok utas tiszteli meg azzal, hogy szót vált vele. Szép emlékei közé tartozik, hogy egyszer, pár évvel ezelőtt szerepelt a Kelet-Magyar- ország Fórum rovatában is. Egy idős néni ebben a rovatban köszönte meg „apró figyelmességét”. Csupán az volt ez az apró figyelmesség, hogy megvárta a megállóban, aztán rálépett a gázra, s a következő megállóig behozta a pillanatnyi késést. / „Törzshelye” most is a 8-as és a 8/A vonala. Csak akkor mozdul külföldre, ha valamelyik utazási iroda csoportját kell szállítania. Romániába minden évszakban indulnak járatok, a többi országba általában csak tavasz és ősz között. Hosszú a lista, ahol megfordult már Ikarus 255-ös autóbuszával. A szocialista országokon kívül eljutott Ausztriába és Belgiumba. Jóleső érzéssel vagy inkább büszkeséggel mondja, hogy kétszer Párizsban is járt. A párizsi utak valahogy mélyebben élnek emlékezetében. A Kállai kettőst ő vitte Párizsba. Egy kicsikét osztozott az együttes ottani sikerében. Rácsodálkozott a karcsú Eiffel-toronyra. Meg is vette azt a képeslapot, amely a tornyot ábrázolja. Azzal is büszkélkedhet, hogy átlépte a Notre-Dame küszöbét Kicsit megilletődve, de nem félénken vezetett Párizsban. Inkább élvezettel. A széles sugárutak, a tágas körutak lendülni hagyják a hosszú kocsisort. Kellemesen meglepődött, hogy a francia fővárosban nem került dugóba, sőt hamar is elért egyik helyről a másikra. Mi több, teszi hozzá széles mosollyal, Pesten, sőt néha Nyíregyházád!) néha lassabban jut előre egy-egy csúcsforgalom idején. Ismerősként lép már be a drezdai képtárba. Csodálkozott már csehszlovák és osztrák múzeumok kincsein. Egy kicsit művelődésnek, önképzésnek és szórakozásnak is tekinti a külföldi utakat. A turistákkal együtt szívesen tekinti meg a nevezetes helyeket Szinte akaratlanul is sok mindent hall a történelemről, a világ dolgairól. Hiszen az idegenvezető néha mellette ül, amikor az utasokkal, illetve a turistákkal ismerteti az útvonalat. Persze hogy mindent hall. Számára minden út olyan, mint egy tanfolyam. „Itt is, ott is ragad rám valami”. Az utasok beszédéből is „elraktároz” valamit. Vitte már külföldre a Volán táncegyüttest is. A hajdúnánási Pedagógus karral nemrég járt Olaszországban. Így nemcsak akkor hall zenéről, ha bekapcsolja a rádiót. A 8-as buszon megfordulnak morcos, sőt goromba emberek is, de külföldre általában vidám csoportokat visz. Tapasztalja, hogy a határt elhagyva, oldottabbak, lezserebbek az emberek. Ez így természetes. Észrevette, hogy utasai között általában sok a pedagógus és a nyugdíjas. S kikkel mennek, merre mennek az úton? Azt mondja, kevés kivétellel szabolcs-szat- mári turistákkal megy, a pedagógusokon kíKOVACS Z. ISTVÁN v vül szövetkezetek kisebb kollektívái is útra kelnek vele. Néhány turista, sőt néhány család nyaranta már ismerősként üdvözli. Három nyíregyházi utazási iroda csoportjait rendszeresen viszi, néha az IBUSZ csúcs- forgalmán is enyhít. Minden úton a jobb első ülésen mellette ül a tolmács, vagy az idegenvezető. Érthető, hogy az utasok többsége őket keresi meg ha tájékozatlan, ha valamire szüksége van. De gyakran őt is megkérik az utasok: „Kísérjen már el minket az áruházba”, Persze múzeumok és más középületek iránt is érdeklődnek nála. Szívesen ad útbaigazítást, tanácsot Nemcsak a külföldre utazó, általában vidám embereket, a szép tájakat és a külföldi ízeket is megszerette. Romániában mindig lenyűgözi a Békás-szoros látványa. Jugoszláviában a kiugró sziklák, a kékeszöld tengeröblök marasztalják a tekintetét. Persze csak egy pillanatra. Mert elsősorban az utat a forgalmat kell figyelnie. Az ausztriai tavakhoz, fenyvesekkel borított hegyekhez is szívesen elmenne többször is. A csehszlovák Tátra meglátogatását mindenkinek, minden évszakban ajánlja. A hosszú út nemcsak csupa látvány és szórakozás, hanem kemény munka is. A szerpentineken, a nagy hegyek kaptatóin olykor megizzad. És nem mindig autósztrádán vagy a párizsi sugárúton vezet, néha a dugókból is ki kell másznia. Elég, ha csak egy kocsi, például egy kamion megy lassan a végtelen autókaravánban, máris fékezni kell az iramot. Gyakran a túl merész manővereket is ki kell védenie. Jókora tapasztalata van a közlekedési morálról. Több személygépkocsi' vezetőjéről megmondja, hogy melyik állam polgára, még akkor is, ha a kocsin nincs kint a „felségjelzés”. Tapasztalata szerint a német és az osztrák autósok igen fegyelmezettek, komolyan veszik a közlekedési szabályokat, s a világért sem előzik meg a buszát, ha egyszer már kitette az irányjelzőt A csehszlovák autósok és a lengyelek udvariasak, segítőkészek. A jugoszlávok túl merészek, túl sokat kockáztatnak, még a be nem látható kanyarokban is. Megdöbbent, hogy Törökországban szinte semmibe veszik a nemzetközileg is elismert közlekedési szabályokat Idegenvezetője ki is oktatta, hogy a zöld lámpánál jobban vigyázzon, mint a pirosnál, mert a fényváltás után mág gyofsabb török járművek érkezésére lehet számítani. És a török buszsofőrök az út kellős közepén, vagy a zebrán is megállnak és hagyják, hogy utasaik ki-beszállja- nak... Minden országban, minden városban vásárol képesítőt. Emlékeket hordoznak ezek a képeslapok. Maga is készített már jó néhány képet a szépséges tájakon. Három fényképezőgépe közül az egyik mindig a keze ügyében van. A jósávárosi otthonában felesége és ötéves kislánya mindig izgatottan várja haza a hosszú utakról. A kislány azért is izgul, hogy vajon mi lesz az az apró ajándék, amelynek birtokába juthat. Kikapcsolódásnak számít, ha saját Skodáját vezetL Nemrég vitte családját a Skodán a Csehszlovákiában élő rokonokhoz. Pár hete néhány barátjával Bécsbe „ugrott át”. A kabalási dombok alján van egy kis telke, szőlője. Ezt a vidéket is szépnek találja. Végül a jövedelméről faggatom. Azt mondja, nem keres többet, mint a 8-ason vagy a 12-esen járó kollégái. A kollégák nem is a pénzéért, hanem azért irigylik, mert eljut olyan helyekre is, ahová valaha csak igen gazdag emberek jutottak el. Irigylik tőle a sok szép látványt, az emlékeket. Ezeket bizony mi is irigyeljük. Nábrádi Lajos
