Kelet-Magyarország, 1983. január (43. évfolyam, 1-25. szám)
1983-01-22 / 18. szám
4P hétvégi melléklet 1983. január 22. Üzenetek és megfejtésük Életünk szakadatlan információcsere Az élő beszed hangjai, a bennünket Körülvevő világ képei, könyvek és iratok. tárgyak és gesztusok mind-mind üzenetet hordoznak. Az információ kibocsátója és befogadója között akkor tökéletes a kapcsolat, ha az üzenet kapója pontosan azt érti a kódokból amit a küldő közölni akar. Ha ez nem jön létre, akkor mondjuk: Tessék? Nem értem. Iskolából hazatérő gyermekét faggatja az édesanyja: mi holnapra a tanulnivaló? A gyermek magától értetődően mondja: a halmazokkal végezhető műveletek. Az anya, maga is értelmiségi, nem érti a közlést. Amikor ő járt iskolába, ilyet még nem tanult. De hasonló válsághelyzet alakul ki akkor is, ha a nagyobb diák beszámol arról, nogy ők az analóg és digitális karakterisztikákról tanultak. Az ilyen es hasonló esetek- ' ben ugyanis nem egyszerűen arról van szó, hogy a gyermek magasabb szinten tanul, de arról is, hogy a megszokottól eltérő, csak az egyik fél'szamára ad világos információt. Nyilvánvaló, hogy a szülő, aki először csak nem érti gyermeke kódjait, lassan érdektelenné is válik, se követni, se ellenőrizni nem képes annak munkáját, életét. Minél több területre — es már nem egyszerűen a tanulásról- van szó — terjed ki az egy anyanyelven, de különböző tartalmat jelentő párbeszéd, annál jobban szűkül a megértés. Kezdetben még el-el- hangzik a kívánság: magyarázd meg, miről is van szó!, de lassan mind a meg nem értett közlő, mind a nem értő befogadó lemond erről a párbeszédről. Kicsit egyszerűsítve ezt is mondhatnók megszűnik az információcsere igényé, a felek idegenne válnak egymás számára. ★ Orvos ismerősöm mesélte: egy alkalommal bélcsavarodás határán levő idős bácsit szállították kórházi osztályára Amint kiderült, alig egy hete költözött be a tanyáról berházban lakó gyermekéhez. Az óreg, akinek senki nem magyarázta meg az angol W. C. használatát, egyszerűen _nem merte igénybe venni, s így került súlyos állapotba. Az angol W. C. tárgyának üzenetet nem ismerte, használatát nem tudta, félt tőle. Ennyi — mondhatjuk úgy is: csak eny- nvi — volt betegségének forrása. De eljuttatja a kritikus stresszhelyzetbe a tajekozat- lant a közlekedési jelzőtáblák számára semmit nem mondó sokasága, maga a forgalom, a forgalmat szabályozó útfelfestés is. Ami egy autós számára egyértelmű, az egy nem közlekedőnek elképesztő, s vagy reá sem figyel, vagy fél tőle. Egyformán rossz mind a kettő. Pedig a fenti példa információs jelei adott esetben egy, a magyar nyelvet nem ismerőnek is pontos tájékoztatást adnak. ★ Az egyik városunk tanácstagja a napokban a tanácstagoknak készült előterjesztést adott a kezembe. Ujjúval az egyik bekezdésre bökött. így ^állt az írásban: „Ha a bérbeadó a lakbérközlési kötelezettségét határidőben nem teljesítette, és a bérlő sem kérte az új lakbér megállapítását, akkor a lakbér megállapítására a' lakások elosztásáról és a lakásbérletről szóló jogszabályok rendelkezéseit kell alkalmazni, az új lakbér megfizetésére pedig az állampolgárok tulajdonában álló iakások új lakbérének megfizetésére vonatkozó szabályok az irányadók.” Á szöveg se az első, se a második olvasásra nem érthető annak, aki nem jogi szakember. Bár az is lehet, a jogászok sem egyformán értelmezik a leírtakat. A tanácstagok, akik többnyire laikusok hogyan szavazhatnak erdemben olyan dologról, amit nem is fognak fel? Itt mar arról is sző van, hogy az információ zavaros megszövegezése a demokráciát sérti. A megértés jogától fosztja meg a befogadót, ugyanakkor állásfoglalásra akarja késztetni. Ez — s talán nem is a legriasztóbb példa mutatja, hogy amikor a bürokrácia-, a hivatalnyelvet ostorozzuk, nem csupán a nyelvi merenyeket üldözzük, hanem azt a kódrendszert, amely éppen a döntésre hivatottat fosztja meg a megértéstől. ★ De folytathatjuk ennél egyszerűbb példákkal is azt, hogy mennyire eltérő lehet egy-egy bennünket érő információ. Egy lakótelep, amely a tervezőnek ésszerű elrendezést jelent, okszerű rendet és praktikumot, az az ott élő számára jelentheti a bezártságot, az elidegenedés forrását. Lényegében nincsen olyan terület, ahol ne állná fenn annak veszélye, hogy a kód a másik számára érthetetlen. vagy éppen egészen mást jelent. ★ Köztudott, hogy minden szakmának, szakterületnek kialakul a maga sajátos nyelve. Ez logikus, s addig nincs is konfliktus, amíg ezen az egy területen dolgozók beszélnek. De ijesztő értetlenséget szül. ha ezt valaki a köznapi használatban is alkalmazza. Elég, ha egy-egy rádióban, televízióban elhangzó olyan nyilatkozatra utalunk, amely azért fullad erdektelenségbe, mert a többség szamara érthetetlen. Rossz, ha a politikai mondandó olyan formában kerül nyilvánosságra, amely a politizálok szakmai zsargonjában fogalmazódik- Egy ismeretterjesztő előadásról távozó mondta egyik községünkben : szép volt, az előadó okos is volt. de én nem értettem belőle semmit. Más szóval: értelmetlen volt minden közlés, hiszen éppen a célt nem érte el. Ez felveti mindazok felelősségét, akik bármilyen információt nyújtanak, csak a másik, a oefoga- dó fél számára megfejthető üzenetet lehet közölniük. Ellenkező esetben nemhogy ismeretet ad. valamire mozgósít az előadó, de egyenesen az érdektelenseget termeli, riaszt, a másikban gátlásokat alakít ki. ★ Teljesen rendjén való, hogy az előrehaladó élet információi meg-megújulnak, bővülnek. Hiba lenne, ha azt mondanánk csak a közlő a hibás. Lényegében nem is hibásokat kell keresni, hanem különbözően tájékozott embereket. csoportokat. Törvényszerű, hogy nem minden mindenki számara. érthető, az sem baj, ha nem mindenki tud megfejteni minden információs kódot. De az követelmény, hogy a közérdekű dolgok okos megtanítása, értelmezése szakadatlan legyen. A közéletben dolgozók, a közművelők, az ismeretet terjesztők, az újságot írók, általában a kommunikációban dolgozók számóra szakadatlan feladat az élet zavartalan éléséhez szükséges ismeret közlése, az egységes értelmezés megteremtése. Az egész közlésrendszerünk — s ebbe beleértendő szűkebb világunk és az egész tág környezet — csak akkor nem idegenedik el tőlünk ha nem törődünk bele abba. hogy bizonyos dolgok nehezen, alig vagy egyáltalán nem érthetőek. ★ A tágabb környezetről esvén szó, mindenképpen szót érdemel a technikai világ néha alig megfejthető jeladása. Sokan nem értik a foto- cellás ajtót vagy liftet. Izgalmas fogalmak támadják le az automata mosógépet vásárlót. Hiába hallja az ember szinte nap mint nap a „programozni” kifejezést, a saját gyakorlatban viszonylag kevesen alkalmazzák. Pedig ilyen feladatot ró ránk a programozható rádió, televízió, mosógép, a rádióhoz köthető digitális óra. Sajátos jelzőrendszer lapul meg a korszerű gramofonon, magnetofonon, karórán. Csupa kód. melyet nem csak érteni, de alkalmazni is kell. Ami adott esetben egy tizenévesnek játék, a felnőttnek bénító feladat. Tanúja voltam, amint egy vidéki bácsi, aki repülőútra készült, tétován állt a Ferihegyi repülőtér ajtaja előtt, melyen nem volt kilincs. Csupa kínos eset, de csupa olyan eset, amely naponta megtörténhet. Az információt megfejtem segítene — más szóval dekódolna — a sok-sok prospektus, leírás. De vajon tényleg segít? Nem leselkedik itt is a vásárlóra egy nehezen érthető nyelv? Újra említhetnők a felelősséget, azt a törekvést, hogy akin múlik, mit tesz az érthető párbeszédért. ★ Közléseket, üzeneteket hordoznak a művészetek is. Hány és hány ember nézi — ameddig nézi — mondjuk Antonioni filmjét értetlenül, hiszen az ott közölt kódok nem mindenki számára érthetőek. Vagy a mai kortárs zene mennyi olyan jelzést közvetít, ami csak keveseknek mond valamit. Sokszor és joggal hangzik el kritika amiatt, hogy versek, novellák. regények érthetetlenek. Valóban azok? Vagy csak néhány ember számára nem közvetítik a mondandót? Vajon felkészülünk-e vagy felkészítenek-e bennünket arra, hogy a más jelrendszerben közöltek is jelentsenek valamit, ne csak a megszokott legyen az érthető? És ez a kérdés igaz akkor, ha a művészetről, vagy bármilyen információs nyelvről van is szó. Amit mi ma megélünk, nem sajátos, nem kizárólag a mi korunk terméke. Átélte ezt minden időszak embere. Legfeljebb lassúbb tempóban, s esetenként kisebb információs mennyiséggel. A néhány példa is mutatja: éppen a meggyorsult idő, az információk számának rohamos növekedése sürgeti az „adás” és a „vétel” hullámhosszának közelítését, a sokkal jobb megértést. Múlnak ezen az emberi kapcsolataink, befolyásolja mindez demokratizmusunkat, meghatározza komfortérzésünket. Lehet, hogy az itt leírtak kódjait egyesek nem úgy értik es fejtik meg amint azt a szerző szerette volna. Ebben az esetben vállalom: a közlésben van a hiba. Bürget Lajos Uj szerzemények az állandó forradalmi-katonai kiállításon A Magyar Tanácsköztársaság megyénkben rovia ideig tartott. Ebből az időből származik azonban a nyíregyházi munkásmozgalom egyik legertékesebb emléke is. Egy karabély maradványa, melyet 1919 tavaszán a megszállók elől rejtettek el. Az 1920-as évek elejétől dacolva az ellen- forradalmi rendszer rendőrterrorjával, megindult az építőmunkasok szervezkedése, megalakult a Szociáldemokrata Párt helyi szervezete Ebben az időben jött létre egy erősebb, 15—20 emberből álló építőmunkás-csoport Jeles László kőműves, volt vöröskatona vezetésével, ö talalta meg az egyik ház padlásán a karabélyt a hozzá tartozó töltényekkel együtt, s azt a saját lakásán őrizte 1944 tavaszáig, amikor a fegyvert újra el kellett rejteni. Magyarország német megszállása után a munkásmozgalom kiemelkedő harcosait Nyíregyházán is letartóztatták, köztük íeles Lászlót is. Felesége egy éjszaka néhány elvtárs segítségével az udvaron levő gödör falába ásta a karabélyt, mely 1963-ig maradt ott, amikor is dr. Erdész Sándor muzeológus Jeles Lászlóné útmutatása alapján megtalálta a fegyvert,' A két világháború Között az ellenforradalmi rendszer erőteljes fegyverkezése miatt Nyíregyháza katonasága egyre inkább növekedett. Huszárezred, gyalogezred, tüzerosz- tály, repülő kiképző század, páncélos század szolgált itt. Éppen a nagyszámú katonaság miatt, ebből a korból már jóval több felszerelési tárgy, ruha került a múzeum gyűjteményébe. A kiállításon látható egy gyalogos katona téli kimenőöltözetben és egy őrmesteri ruha, valamint néhány felszerelési tárgy: pisztolytáska, kulacs, evőcsésze, gyalogsági ásó, rohamsisak. Megszaporodtak a két világháború közötti időből a munkásmozgalom emlékei is. Eredeti felvételek a Munkásotthonról, a Munkásotthon dalárdájáról, az otthon megnyitásáról. Korabeli házkutatási, letartózta- tási parancsok a nyíregyházi munkásmozgalom kiemelkedő személyei ellen. Párttagsági igazolványok, könyvek, brosúrák a Munkásotthon könyvtárából. A II. világháború korának értékes dokumentumai a Nyíregyházán forgalomba hozott élelmiszerjegyek. A Magyar Néphadsereg lövész főtörzsőrmestere az 1950-es évek elején. Megyénk területere 1944 október végén érkeztek a felszabadító szovjet csapatok, a II. Ukrán Front egységei. A Nyíregyháza körüli harcoknak nagyon sok tárgyi emlékét őrizzük, többek között egy szovjet páncélos katona egyenruháját, valamint a 4, kubáni kozák lovashadtest jellegzetes fegyverét, a kozák kardot, a saskát. Ismeretlen jíö.rülrtié- nyek között került a múzeumba 1965-Deuegv szovjet katonai pecsétnyomó, melyről később kiderült, hogy a 138. önálló harckocsiosztályé volt. Itt őrizzük a Balkányban eltemetett, s később exhumált szovjet katona sírjában talált tárgyakat is, evőkészletet, tollat, levélmaradványokat. Körülbelül egy hónappal ezelőtt került a történeti gyűjteménybe egy térképvázlat a Szovjetunióból. Bar a /azlat csak másolat, de értékét növeli az. hogy ezt a Nyíregyházát felszabadító 30 lovashadosztály iörzsíő- nöke készítette folyamatosan 1944 október 21. és 27. között. 1944 őszén a felszabadított keleti országrészben már megkezdődhetett a békés épi- tőcnunka. A demokratikus erők a szovjet VöSzovjet páncélos ruhája. rös Hadsereg segítségévéi megkezdték az ország gazdasági és politikai újjászervezését. 1944. decemberében Debrecenben összeült az Ideiglenes Nemzetgyűlés és hadat üzent Németországnak. Erről az időről mesélnek á nemzetgyűlési mandátumok, az Ideiglenes Nemzetgyűlés Előkészítő Bizottságának felhívása a képviselőválasztásokra. 1945 tavaszán a régi horthysta hadsereg helyett megkezdődött az új Magyar Néphadsereg szervezése. Ennek keretében alakult meg Debrecenben a VI. hadosztály, benne két szabolcsi zászlóaljjal, a-48/11 vés a 18/III. Nyíregyházán, illetve Nyírbátorban. Ez a hadosztály 1948-ig állt fenn. 1945 tavaszán megtörtént a földosztás is, s 1945. április 4-re az egész ország felszabadult. Ezekre az esemenyekre emlékeztetnek a demokratikus hadsereg váll-lapjaí. zubbony, sapka, a röplapok, melyek minden fegyverbíró férfit az új hadseregbe való belépésre szólítanak fel a, földigenylő bizottságok pe- csétnyomo Görbeházáról, Nagykállóból, Őrből, földmérő szalag, eredeti felvételek a nyíregyházi felszabadulási nagygyűlésről. Az újjáépítés nehéz munkája után a népi demokratikus hatalom 1947—48 fordulójára proletárdiktatúrává fejlődött. 1948. júniusában létrejött az egységes munkáspárt, a Magyar Dolgozok Pártja, az MDP, s az 1949- es alkotmány kimondta, hogy Magyarország Népköztársaság. A nemzetközi politika hideg- háborús légköre azonban megkövetelte a fegyveres erők fejlesztését, s így Nyíregyházán előbb egy lovashadosztály-parancsnokság és egy lovasezred, később egy gyaloghadosztály- parancsnokság és egy lövészezred állomásozott az 1950-es evek elején. Ebből a korból is van teljes egyenruhánk, egy lövész főtörzsőrmester nyári öltözete. A ruha a szovjet hadsereg viseletét követi, a fejen kórinyű nyári sapka, a pilotka, rajta a sapkarózsa piros-fehér-zóld körben ötágú vörös csillag, benne sarló és kalapács. A felsőtestet: erős vászonból készült zubbony, a gimnasztyorka fedi, s csizmanadrág, csizma egészíti ki a ruhát. A lövész harcos felszereléséhez tartozott, meg a derékszíjra erősíthető két töltény táska, s a „dióverőnek” becézett puska. E korszak dokumentumai közül kiemelkednek az MKP és az SZDP egyesítéséről szóló újságcikkek, hirdetmények, meghívók az egyesítő konferenciákra; egy ezek közül éppen Fazekas Jánostól, Nyíregyháza első demokratikus polgármesterétől, az 1919-es direktórium egyik tagjától került, hozzánk. Nem kevésbé fontosak azok az eredeti felvételek, melyek az újjáépítés, a szocialista iparosítás egy-egy eredményét örökítették meg, 's az a fotósorozat sem, amelyik az Északi temetőben készült 1948, február 8-án a szovjet hősi emlékmű felavatásakor. Az 1950-es évek tárgyi anyagát szépen kiegészítik azok a kitüntetések, kitüntető jelvények, melyek Jeles László hagyatékából kerültek a múzeumba, például a Munkás- Paraszt Hatalomért Emlékérem, a Magyar Szaoaclsag Érdemrend ezüst fokozata, a Szocialista Munkáért Érdemérem stb. A történet gyűjtemény „legfiatalabb” darabja az 95b-os ellenforradalom leverése után ' munkáshatalom védelmére szervezett Munkásőrség első egyenruhatípusa 1957-bőL Bene János
