Kelet-Magyarország, 1983. január (43. évfolyam, 1-25. szám)
1983-01-22 / 18. szám
HÉTVÉGI MELLÉKLET 1983. január 22. O x. N em ez a — mondhatná — gyerekember volt nékem jó barátom, hanem az apja, aki természetesen ma már nyugdíjas. Állatorvosi diplomát szerzett az öreg, belekezdett e területen sok mindenbe, és a zaklatott időkben nem vitte sokra, megragadt egy járásban hivatalnoknak főállattenyésztői titulussal. Na, majd a fiam! — gondolta az öreg Gere Mátyás, és ami csak lehetséges, mindent megtett a # fia boldogulásáért. S amint ' az ifjabb Gere elvégezte az állatorvostudományi egyetemet, minden követ megmozgatott, hogy a fiú külföldön gyarapíthassa tudását. Jól tanult, népköztársasági gyűrűvel diplomázott, és épp ez aggasztotta az öreget. Papír-ember lesz, gondolta, esetleg egyetemi tanár, ám a valósághoz any- nyi köze sem lesz, mint a tyúknak az ábécéhez. Mit tegyek vele? Hogy ne ragadjon le egy székhez, egy hivatalhoz, hogy alkosson is valamit, ne csak létezzen a tudományával? Mit tegyek vele? Bárcsak végzett volna gyengébb eredménnyel, de égne benne valami tűz, hogy értené: az ember azért van, hogy túllépjen minden maiságon, és kutassa szüntelen az újat. Talán, ha külföldre mehetne. Mondjuk Blackpoolba, vagy még inkább Yorkshire- be, ahol a disznótenyésztés színvonala igen magas, s hátha megérintené ott az önálló gondolkodás vágya! — Van még annyi becsületem e hazában — mondotta a fiának az öreg —, hogy elintézzek számodra egy tanulmányutat. Egy év, másfél év, no, mit szólnál hozzá? — Jó — mondotta a fiú. — Az ilyesmi mindig jó. Megfelelő ösztöndíjjal az ilyesmi csak jó lehet. — Semmi az az ösztöndíj, amit kapsz. Az csak a beté- vő falatra elég — fakadt ki az öreg. — Az igazi, látó életre semmi! Majd dolgozol, nézel, látsz, és hazahozod, amit tapasztaltál, világos? — Ahogy akarod, édesapa. — Lusta vagy, mint anyád volt szegény, isten nyugosztalja. Hát legyen már benned vér. Na, majd odakint. Hátha táplálnak beléd valami energiát. fgy aztán hát egy idő múltán elment a fiú. Rendes csomagokkal, rendes ruhákban, hogy a ködös Al- bionban ne nézzék ki maguk közül az ottani országlakók. Annyira megtanulta itthon a nyelvüket is, hogy ne adhassák el, miként a bibliai Józsefet az ő testvérei. 2. Irt haza néha a fiú levelet, olyan szűkszavúan, ahogyan élt itthon is. Egyszer például pedzette, miszerint megismerkedett egy leánynyal, akit Carolina Black- nek hívnak, s aki nagyon vágyik arra, hogy megismerhesse az ő, ifjabb Gere Mátyás édesapját. Ha erre netán sor kerülne, remélem tudja majd édesapa, hogy Galambos Lajos: LINA Kétszáz éve született: Stendhal (Mohácsi Regős Ferenc rajza.) őt Kerolájnnak kell szólítania! — Ördög segít — düny- nyögte magában az öreg. — Lina lesz az, ha jól sejdí- tem. Aki képes egy ilyen mamlaszt emberfélévé tenni, az csakis Lina lehet. Nem más. Áldaná isten is, ha Lina lenne, s nem más. Ilyen gondok között várakozott. 3. Egyszer aztán megérkeztek. — Helló, old boy — csapott gyengéden a vállára a hölgy. — Ne félj tőlem, rendes lédi vagyok én, csak egy kicsit nagyszájú. Majd meg fogod látni. Eddig jól mondám? — Eddig jól, kedves ..., hogyiis mondjam .,. Kero- lájn. — Nem én Kerolájn, ha egyszer már idejöttem! — Hát akkor mi, kislányom? — Ügy tudom, Lina. — Nekem annál jobban tetszel. — Nekem is te öreg. A fiadba is öntünk majd egy kis vért. Helyes, old boy? — Nagyon helyes. Felbontott a lány egy üveg skót viszkit. — Igyunk arra az örömre, hogy találkoztunk. Látom, megértjük egymást. — Én is úgy veszem ész- !re. — Hát akkor, figyelj ide. Jön utánam nászajándék. Húsz emse, öt kan. Jól mondom a nevüket? — Jól, kislányom. — Hol helyezzük el ezeket? — Csakis a téeszben, hát egy ilyen állományt hol helyeznénk el máshol? — Vagyis a közösség istállójában, igen? — Csakis ott, kislányom. — Helyes. Van ott erre az állományra, hogy is mondjam fair hely? — Hát... majd meglátod. — Ha nincs, majd építünk. Két-háromszáz fontból lehet nekik lakhelyet. — Ügy gondolom. — Mert ha egyenlő tag leszek ebben a kolhozban, hozzá kell járulnom a közös vagyonhoz; nem így van, old boy? — Valahogy így volt, amikor megalakult ez a gazdaság, nagyon-nagyon szegényesen kezdtünk. — Semmi vész. Én is hozzájárulok, amivel tudok. De az állományt — jól mondom? — én kezelem. Még egy munkás kell majd mellém. Mert az egyik a fiad, és kell még egy. Jól mondom ? — Jól, kincsem. — Színház van? Közel? — Van. — Kéthetenként, szombat este, etetés után. Helyes? — Kiváló. — Kivéve, ha ellenek az emsék. Jól mondom: ha ellenék? — Nagyon jól mondod. — Mert szótárban van olyan kifejezés is, hogy fialnak. — Ugyanazt jelenti. — Vagyis szülnek. — Igen. — Borzasztóan bonyolult a magyar nyelv. — Nehéz. — Hát akkor most vacsora, blekpöli sör a hűtőszatyorba, utána ágyba, aztán alvás. Helyesen mondom? — Nagyon helyesen. A fiú közben meg sem szólalt. Hát csak egy ilyen mamlasznak lehet ekkora szerencséje, gondolta az öreg boldog, éjfél utáni szu- nyókálásban. M ilyen régen született! Már kétszáz éve: 1783. január 23-án. És mégis, milyen mai! A 19. század va- ; lamennyi írója közül talán ő 1 a legmodernebb, s ha idetekintene a túlvilágról (amely- , ben sosem hitt), boldogan ál- l lapíthatná meg, hogy ő, a : szinte ismeretlenül és olva- | satlanul 1842-ben elhunyt szerző, méghozzá sikerre 5 szomjazó szerző, már száz éve j olyan divatnak örvend, ame- I lyen belül — ellentétben sok j más kiváló kartársával! — I nincsen hullámvölgy, s a * milliós példányszámok után, I a mozi- és tévéfilmeknek há- I la, immár százmilliók izgul- * nak, gyönyörködnek a Pár- I mai kolostor, vagy a Vörös j és fekete lélegzetelállító for- 1 dulataiban és szenvedélyes i jeleneteiben. ! Sikere hazánkban is káprázatos: 1945 és 1980 között 1 443 570 példányban jelentek meg művei, s ezeken belül maga a Vörös és fekete 17 kiadásban (!) látott napvilágot, 526 000 példányban. E fergeteges siker részben kiváló fordítójának és jeles magyarázójának, Illés Endrének köszönhető. A köpcös, ellenszenves, goromba Henri Beyle, aki egy német kisváros (Stendhal) nevét választotta álnévül (de volt még százhetven további álneve), noha bejárta fél Európát, mint katona és diplomata, nálunk sohasem tűnt E föl, csak a közelben, Triesztben, ahonnét azonban a bécsi reakció kitessékelte La- jos-Fülöp polgárkirályságá- ; nak titokban jakobinus konzulját, s így került vissza > imádott Itáliájába, de nem if- I júsága fényes Lombardiájáéi ba, nem Milánóba, melybe | haláláig ,.szerelmes” volt (pá- 1 rizsi sírkövére is ezt írták föl | kérésére, hogy Arrigo Beyle, | Milanese), hanem a Rómától | délre fekvő szomorú, nedves, 3 unalmas Civita-Vecchiába. Élete egyébként olyan fóréi dulatos, kalandos és szenve- ; délyes, mint egy Stendhal-re- | gény, ami nem is különös, hi- | szén fő műveit a saját életé- 2 nek eseményeiből merítette. 1 idegen ötlet, valóságos esetek ] vázára fűzve önnön vágyait, * álmait, akarásait. Ma már ___________________ alig tudjuk megérteni, miért nem volt sikeres a maga ko- 1 rában. Miért nem volt mindenki olyan jó szemű, mint Balzac, aki oly érzékenyen felfigyelt a Pármai kolostorra, erre a sebtébe „odakent” remekműre, melyet ötvenkét nap alatt diktált le? Pedig a magyarázat aránylag egyszeSTENDHAL rű: abban a korban, amikor Chateaubriand, ez a nálunk szinte ismeretlen nagy író, újjáélesztette a vallást, Stendhal kihívóan a'ntiklerikális. Amikor kollégái a kor- nyás stílus bíborlepleibe burkolóznak, ő a dísztelen egyszerűséget kultiválja, melyhez a büntető törvénykönyv szikár szövegéből merít ihletet. Amikor a sötét mélabú, az esengő bánat és az előkelő életcsömör dívik, ő büszkén és bőszen hajszolja a boldogságot, amelyről egyik jakobinus mintaképe, Saint-Just néhány évtizeddel korábban megállapította: „A boldogság új eszme Európában”. Ám a fölényes derű és a játszi könnyedség írója, aki fél évszázaddal a film feltalálása előtt szinte már forgatókönyvet írt, maga boldogtalan volt. Szerencsétlennek érezte magát a kispolgári grenoble-i családban, csak anyját szerette igazán, ő azonban korán meghalt. Utálva a kényeskedő lelkizést, a matematikát kedvelve felmegy Párizsba, beiratkozik a Műszaki Főiskolára (mint nagyszerű hőse, Lucien Leu- wen!), de a vizsga napján otthon marad. Imádja a ragyogó társaságot, a fényes uniformist és a nyakékkel tündöklő Hölgyeket, ám sorsa szegényes padlásszobába száműzi. Mi maradt, hogy fényes pályát fusson be? Csak a fekete reverenda, de erre álmában sem gondolt, felöltötte tehát a vörös mundért. Napóleon seregével jártas be Európát, Milánótól Moszkváig, közben azonban kénytelen volt évekig körmölni egy szatócsboltban Marseille-ben. Sem a kereskedelem, sem a katonaság nem hozta meg a dicsőséget, akkor csapott, fel írónak. Nyakra-főre írta (néha azonban csak másolta) zenész-életrajzait Haydnról. Mozartról. Rossiniról; útinaplóit, festészettörténeteit stb. Első igazán önálló alkotását, az 1822-es A szerelem- ről-t, uKkor a kutya sem olvasta . . A z 1830-as Vörös és feketét, az 1838-as Pármai kolostort és a nem egészen befejezett Vörös és fehéret (ez utóbbi életében meg sem jelent), néhány kivételes« jóérzékű kortárson kívül ík idején nem sokra bet ék. Ma azonban Julien Soréi, Fabrizio del Don- go és Lucien Leuwen milliók jó ismerőse. Stendhal fénye, melyet Aragon egy hosz- szú tanulmányban ünnepelt, és amelyről Illés Endre azt írta, hogy „a felvilágosodás századának szép öröksége”, fennen ragyog. Boldogságsó- vár hőseinek osztályharcos magatartása olyan, mintha már olvasták volna a Kommunista Kiáltványt („szigorú lesz a büntetésem — mondja Soréi az utolsó szó jogán —, mert más osztálybeliek ítélkeznek fölöttem”); a történelmi helyzetet ragyogóan és mélyrehatóan elemzi, a társadalmat minden szociológusnál velősebben ábrázolja, legyen szó a restaurációs reakcióról vagy a liberális polgár- királyságról. A Waterlooi csata nevezetes leírásából pedig Tolsztoj is sokat tanult. Bajomi Lázár Endre József Attila. Judit Fosztja az ősz a fákat, hűvösödik már, be kell gyújtani. Lecipeled a kályhát, egyedül hozod, mint hajdani hidegek idejében, még mikor, kedves, nem öleltelek, mikor nem civakodtam s nem éreztem, hogy nem vagyok veled. Némább a hosszabb éjjel, nagyobb a világ s félelmetesebb. Ha varrsz, se varrhatod meg közös takarónk, ha már szétesett. Hideg csillagok égnek tar fák ága közt. Merengsz még? Aludj: Egyedül alszom én is. Húzódzkodj össze s rám ne haragudj! Raffai Sarolta: Áldott legyen Zöldbe-ezüstbe tévedt fővel állhattok fény zuhatagában. Szerelmeim, szerelmeim: a fák igézete megtört! — Odalent, csapda, vadcsapás van. Odalent barna, lomha lejtő, lusta halom, kiégett árok. Méhekre várnak cicomásán, megszédültén a csöpp virágok. Áldott öl — életet adó, mind áldott, hát áldott legyen. Oly csöndesen fohászkodom: taníts hallgatni, istenem. A száj sarkában elfér akár, megbújhat minden gyötrelem. Járd a lépcsőt le-föl, magadban, mindig egyedül. Így legyen. Arany súly fásból font szavakkal ha ki legény, pörlekedik. Ha ki legény! Kis kóckirályok csak lépesmézük pörgetik. A múlhatatlant hidd. No, hidd el! Attól még mi sem változik. Mindünk a szél, hó fúvósába fodrozza létre kölykeit. Ám erről inkább csendesen. S mert minden áldott széles e világon: a kételkedés is áldott legyen.
