Kelet-Magyarország, 1983. január (43. évfolyam, 1-25. szám)
1983-01-22 / 18. szám
HÉTVÉGI MELLÉKLET 1983. január 22. Szakoly egyetlen üzeme a 80 asszonynak munkát adó szíjgyártó ipari szövetkezet. Hét éve készítenek különböző bőrárukat, főként exportra. Most a varrógépeknél az úgynevezett kamionbőröndök szériája fut. ÜZEM A FALU VÉGÉN Semmi baj az asszonyokkal Szakoly. Amit tudok erről a községről, vajmi kevés. Tudom, van ott termelőszövetkezet, egy modern szociális otthon és többször is elolvastam már útban Nyírmi- hálydi felé egy kisüzem cégjelzését, miszerint ott szíjgyártók dolgoznak. — Szíjgyártók? Ügy volt, de ez már nem igaz — mondja Győri Mihály, az üzem vezetője. — A szíjgyártással a képzelet a lószerszámokat, a nyergeket társítja. Mi meg mindenfélét készítünk, csak ezt nem. Van a termékeink között válltáska,' szemüvegtok, távcsőtök, szájkosár, egyszóval sok minden, csak lószerszám nincs. — De azért bőrrel, szíjgyártó szerszámokkal dolgoznak. — Ez igaz. Ha így vesszük, mégiscsak szíjgyártók az asz- szonyok. Na, de nem is ez a fontos. Szerintem az a lényeges, hogy van ez az üzem, és nyolcvan nőnek ad biztos megélhetést. Több ilyen munkahely kellene, hiszen közel nyolcszáz fő ma is eljár dolGYÖRI MIHÁLY gozni, ki közeire, ki mesz- szebbre. —• Ezeíc szerint, aki itt kapott munkát, a szerencsés emberek közé tartozik? — Mondhatjuk. Bár senki sem mondta ezt annak idején, amikor az üzemet létrehozták. Akkor, 1975-ben, amikor a községi tanács elnöke és a budapesti kisipari szövetkezet elnöke megegyezett, arról volt szó, hogy 20—30 sokgyermekes vagy egyedülálló asszonynak munkát biztosítanak. Az elv maradt, ma is jobbára sokgyermekesek dolgoznak itt, de már nyolc- vanan és nem néhány millió forint a termelési érték, hanem 25 millió.* — Férfi? — Egyedül vagyok. Nem gond. Nincs baj az asszonyokkal. Mindenki csinálja rendesen a dolgát, és jól kijönnek egymással. Fiatal kevés van, összesen hét fő. Kezdetben egy sem volt. Ök is jól dolgoznak. — Lesz-e fejlesztés? — Nem én döntöm el. A létszámnövelés függ a munkától is, attól, hogy mennyi megrendelést kap a szövetkezet, főként exportmegrendelést. Tavaly volt néhány nagy tétet, például C00 ezer szemüvegtokot is készítettünk exportra. Most 30 ezer távcsőtök gyártása indul, nyugatnémet megrendelésre... Tanulni;,, dolgozni akartam Jó reggelt! Jó reggelt a munkaasztaloknak, a varró; gépeknek, a szíjgyártó áraknak, a fekete bőröket befogó facsikóknak. Még egyszer jó reggelt! Mondhat-e ilyet egy fiatal? Persze, hogy mondhat és gondolhat. Ha kedveli munkahelyét, szereti a munkáját, sok minden megfordulhat a fejében, amikor átlépi a műhely küszöbét. Különben is, 198'3-at írunk. Üj ev van A déli pihenő olyan, mint mindig. Aki közel lakik, az hazaugrik. Mások csomagot bontanak, és terjednek a finom illatok. Pörköltek, kolbászok, sütemények. Egy asz- szony tortaszeleteket kínál. Mi meg beszélgetünk. Téma az élet, amely folyton változik. Módis Etelka élete három hónapja alaposan megváltozott. Asszony lett. Ma már úgy hívják, Harazi Jánosné, Szakolyból Balkányba költözött. 22 éves. Nyíregyházán cipőfelsőrész-készítő szakmát tanult, dolgozott egy darabig a Nagykállói Cipész Szövetkezetben, végül kikötött a szíjgyártó szövetkezet szakoly! üzemében. — Féltem — mondja —, azért változtattam munkahelyet. Nagykállóban két. műszakos volt a termelés és a délutáni műszakból hazafelé, mindig féltem Sötét volt az utcánk. Itt jó Ez az üzem közel van hozzánk. Dolgozni meg mindenütt kell. Apró közhelyek és nagy igazságok peregnek a szavakban. Már duruzsolnak a tűzőgépek, készülnek a kamiMÓDIS ETELKA onkofferek, és mi ott tartunk, hogy a fiatalasszony kijelenti: — Szeretek itt lenni. Hiába idősebbek a munkatársnőim, szeretem őket, mert segítőkészek, figyelmesek. Olyan vagyunk, mint egy család. Oka volt ennek a megnyilatkozásnak. Mert, amikor először lépett az akkor még fiatal lány az üzembe, valóban úgy fogadták, mint a hazatérőt. Betanították készséggel magyarázták a szak mai fogásokat. De vajon hogy lesz egy szakoly) kislányból szakmunkás" — Tanulni dolgozni akartam Tudja, nagy volt a mi családunk. Tízen vagyunk testvérek Valami állandó munka mindenkinek kellett, én a nővérem révén a Nagykállói Cipész Szövetkezethez kerültem. Ma már vidéken sincs úgy, hogy a nők csak a háztartást vezetik. — A szülei, azok mit dolgoztak, hogyan éltek? — Édesapám már nyugdíjas, 68 éves, kubikos volt. Budaörsre járt dolgozni. Sokat dolgozott, sok kellett nekünk gyerekeknek élelemből is. Volt úgy, .ha együtt volt a család, 15 literes fazékban főtt a laves. Aztán, hogy felnőttünk, a fiúk megnősültek, házhelyet kaptak, a lányok szobabútort. Ez itt szokás. Négy évvel ezelőtt édesapám is házat épített. Háromszoba- összkomfortos. Korábban erre <nem tellett. — Nagy lakodalom volt? — Voltak elegen. Nagy a család a férjeméknél is. — Ha nem titok, mennyi volt a menyasszony pénz? — Nem titok, ötvenhatezer forintot kaptunk. Aztán kaptunk rengeteg ajándékot is. — Üj év, új élet. Mik a tervei? — Az sok van. Előbb egy házat kellene építeni. Házhely már van, aztán pénz is van egy kevés. Spórolunk, meg gyarapítjuk majd azzal is, hogy dohányt termelünk. A fiatalasszony *3—4 ezer forintot keres. A férje a Nagykállói Mezógepmél négyezer forintot. Balkányban a szülői háznál olcsóbb az élet, mint önállóan. Alkalom ez a Takarékosságra. Délidőben történi a beszélgetés. 1983 első munkanapján. Egy fiatalasszony beszélt az életről, ahogyan ő látja, úgy általában. Nem érdemtelenül Facsikót ül meg Kapitány József né. Már hetedik éve teszi ezt. A facsikó a szíjgyártó szakma egyik legpraktikusabb munkaeszköze. A szakolyi üzemben két változata van. Az egyik — a kevésbé használt — a hagyományos facsavarral működik. Az angol típusú facsikó szíj harapó ja lábpedálos. Az ember behelyezi a varrni való szíjat a fapofák közé, lábával lenyomja a fapedált és mehet a munka. Jó ez azért, mert a szíj gyorsan cserélhető, rossz, mert a lábbal is állandóan dolgozni keli. Kapitányné ragaszkodik a hagyományos eszközhöz. — Valamikor gazdálkodtunk — mondja —■ volt nyolc hol földünk, abban dolgoztunk. Termeltünk mindent, dohányt is, amíg a férjem is bírta, a fiúk is segítettek. Aztán apránként leadtuk a földet, egyedül már nem bírtam vele. — Hogyan, hát mi lett a fiúkkal? — Elmentek tanulni. Mesterséget szerezni. Mind a négy elment. Az első asztalos volt, a második kertész, a harma dik gépszerelő, a negyedik, az meg Pestre ment gépszerelőnek. — Aztán? — Egy fiam meghalt. Hirtelen, fiatalon, szívizomgyulladásban. Egy katona. Különben eljárnak dolgozni a Majd Keresem e. Horváth lányokat, Borikát és Editkét. Nincs szerencsém, már hazamentek. Ök ketten azért lettek volna érdekesek, mert testvérei:, mert szorgalmasak, mert ők a legfiatalabbak. Na, mindegy. Vau más, akad látnivaló bőven az előkészítőben. Előkészítő? Mindenfelé bőrök, vásznak, sablonok. Innen indul útjára az anyag, hogy néhány teremmel arrébb késztermék legyen. Az előkészítőben dolgozik egy lány. Tarka virágos a munkaköpenye, karján kvarcóra és mosolyog, mintha nagyon nagy öröme lenne. Vissza is kérdez: minek búsúljon? Szó szót követ és formálódik egy kép Csontos Katalinról. Két éve dolgozik a szíjgyártóknál, cipész szakmunkás, és előbb úgy volt, hogy Nyíregyházán dolgozik majd. — Nem érdemes albérletben lakni Laktam egy ideig, de a végén már 800 forintot kértek Itt e szüleimnél lakom, amit keresek az az enyém. — De Szakoly nem város és c fiatalok szeretnek szórakozni Nyíregyházán több a lehetőség — Amit én szeretek, az itt is megvan. Ha van rá időm, olvasok, vagy a tévét nézem. — Mit olvas? — Regényeket. Az izgalKAPITÄNY JÖZSEFNÉ Posztóba, Téglásra, az egyik zetoros. — És a föld? — Az volt. Most ezt csinálom. Szívesebben. Ez a munka könnyebb, nem annyira fárasztó. —■ Milyen volt a fiatalsága, hogyan éltek akkor? — Akkor is csak dolgoztunk. Hárman voltunk testvérek, hatéves voltam, amikor az édesapám megholt. Nyakunkba szakadt minden. Éltünk, szegényesen. A szíjgyártó asszony leánykori nevén Orosz Ilona. Mindenki, aki ismeri, csak HonCSONTOS KATALIN rnas, kalandos történeteket szeretem. Különben is, ha szórakozni akarok, bemegyek Debrecenbe A szilvesztert is ott töltöttül: a nagybátyámnál. — Vannae vagyai, tervei? — Nemigen Van egy ud varlóm. balkányi fiú, azzal járok — Mennyit keres, mire költi a pénzt? — Mikor milyen a munka, annak megfelelően keresek. Volt már, hogy csak kétezer forint fizetést kaptam, de ka néninek hívja. Az üzemben ő a legidősebb. Tisztelik, szeretik. Amíg beszélgetünk, addig sem hagy fel a munkával. Keze biztonsággal dolgozik a szíjgyártóárral, a két tűbe fűzött gyantásfonal szapora öltéssel hurkolódik. Most éppen azt mondja: — A mai fiataloknak jobb dolguk vap. Ez látható. Hogy hogyan élnek, mint szórakoznak, arról nem sokat tudok, de jobban élnek, takarosab- ban járnak, mint mi annak idején. — Az üzemről mi a véleménye? — Jó. Azóta vagyok itt, amikortól megkezdődött a munka, 75 augusztusától. Kellett ez. Főleg az idősebbeknek, a gyermekeseknek. Mert ugye a férfiak, a fiatalok elmehetnek dolgozni, bárhová. De mit csináljunk mi, nők, asszonyok? Sok asszony van, akinek megváltás az ilyen munka. Meg lehet tanulni, meg lehet szeretni. — Mennyit keres? — Szerényen, öreg vagyok már ahhoz, hogy úgy dolgozzak, keressek, mint a fiatalabb. Amit keresek, az nekem elég... Kapitány Józsefné ül a csikón és varrja a bőröket, szíjakat. Csendben dolgozik, ki tudja, mi minden gondolat járhat a fejében. Hovatovább nyugdíjas lesz. Elmúltak az évek, de nem nyomtalanul, nem érdemtelenül. volt úgy is, hogy többet. Hogy mire költöm? Amire szükségem van, azt megveszem, amit lehet, azt megtakarítom. Takarékoskodni is kell, hiszen egyszer majd férjhez megyek. — Szerei itt dolgozni? — Igen. Nem nehéz, amit csinálunk, csak néha már unalmas, hogy százszor, ezerszer következik ugyanaz a mozdulat. — Cipész szakmáját nem sajnálja, hogy nem gyakorolja azt, amit évekig tanult? — Nem ... Itt nincs rá lehetőség. Különben js, ez rokonszakma ... Kimondatni a legfontosabbat nem sikerült. Az emberek többsége mindig mást dolgozik, mint amit tanult, vagy amit szeretne. A vágyaknak, elképzeléseknek határt szab a lehetőség. Sza- kolyban a szíjgyártó üzemen kívül kevés a lehetőség, viszont, ha belegondol az ember mégiscsak az az igaz, amit az üzem vezetője mondott. Nagy dolog, hogy nyolcvan asszonynak munkája van és ez a munka évente egyénenként 30—35 ezer forinttal szaporítja a családi bevételt. Az oldalt írta: Seres Ernő Fotók: Gaál Béla férjhez megyek
