Kelet-Magyarország, 1983. január (43. évfolyam, 1-25. szám)

1983-01-15 / 12. szám

HÉTVÉGI MELLÉKLET 1983. január 15. r~ A HARMADIK TOLSZTOJ VOLT AZ OROSZ IRODALOMBAN. EGYNEK A NEVÉT, AKI UGYANÜGY ALEKSZEJ VOLT, A MA­GYAR OLVASÓ NEM ISMERI; LEV TOLSZ­TOJÉT VISZONT ANNÁL INKÁBB; AZ ÖVÉT, ALEKSZEJ NYIKOLAJEVICS TOLSZTOJÉT, A GOLGOTA, AZ ELSŐ PÉTER ÍRÓJÁÉT IS MAJDNEM UGYANANNYIRA, HA A MÉRICS­Száz éve született Szerb Antal 1941-es vi­lágirodalom-történetében még fel sem bukkan Alek­szej Tolsztoj neve, holott akkor már csak néhány esz­tendő volt hátra az életé­ből: 1946-ban, közvetlenül a második világháború után hunyt el. Pedig az akkor öt­vennyolc éves írónak ad­digra több műve is napvilá­got látott magyarul, ráadá­sul a legfontosabbak, a Tolsztoj -i életmű alappillé­rei is. 1926-ban a Pesti Hír­lap Aelita című fantasztikus regényét közölte folytatá­sokban, utána egymástól függetlenül két kiadó is megjelentette könyvalak­ban. 1928-ban a gyomai Kner Nyomda az Első Péter csírájának tekinthető Péter cár napja című hosszabb el­beszélését adta közre; a Golgota Kálvária címmel 1937-ben; az Első Péter Nagy Péter címmel 1938- ban jutott el a magyar ol­vasókhoz. Féja Géza 1941-ben a Szovjetunió elleni hadba lé­pésünk esztendejében írta: „Alexej Tolsztoj és Solo- chow a kelet-európai hu­manizmus kútfői, mondani­valójuk tiszta emberi be­széd.” A magyar irodalmi közvélemény legjobb for­málói már ekkor letették voksukat Alekszej Tolsztoj mellett. Az, hogy Szerb An­tal nem említi, bizonyára nem értékítélet, s ma már aligha tudnánk megállapít tani, miért siklott el fölöt­te. Abból a néhány adatból, amelyet följegyeztünk, vi­lágosan látható, hogy mi, Alekszej magyarok nem késtünk el fölismerni a harmadik Tolsztoj világirodalmi je­lentőségét — tanúsítja ezt az is, hogy — olyan nagy magyar író fordította, mint Németh László, aki az Első Pétert tolmácsolta újra az ötvenes években. Alekszej Tolsztoj 1883. ja­nuár 10-én született a sza­marai kormányzóság Nyi- kolajevszk nevű városkájá­ban grófi, de magyar érte­lemben véve már csak hét- szilvafás nemesi családból. Édesanyja nem tehetségte­len írónő volt, fiát ennek ellenére a pétervári műsza­ki főiskolára adta. Ö azon­ban sohasem szerezte meg a mérnöki diplomát; író akart lenni. Versekkel kezd­te: két lírai gyűjteménye meg is jelent, ám hamaro­san áttért a prózára. Első felfedezőinek egyike Mak- szim Gorkij volt. 1910-ben írta róla: „ ... kegyetlen, igazságos szeretettel ábrá­zolja a kortárs nemesség szellemi és gazdasági rorrf- lását...” E mondatával Alekszej Tolsztoj munkás­ságának egyik leglényege­sebb pontját ragadta meg: osztályát ábrázolta, a pol­gárságba hajló nemességet, ám korántsem nosztalgiku­san, sajnálkozva, hanem visszanézve, fölülemelkedve és túllépve rajta. Ismere­tes, hogy Alekszej Tolsztoj 1917 után Franciaországba emigrált. 1921-es hazatéré­se, „megtérése” éppen azzal magyarázható, hogy túlju­tott osztálya, a nemesi-pol­gári osztály kisszerűségein, értetlenségein, s olyan ter­mészetes módon illeszkedett bele az új rendbe, hogy az sokáig szinte gyanússá tette a balos irodalmárok szemé­ben. Titka az a humánum volt, amelyet Féja Géza is említett. Alekszej Tolsztoj hazaszeretete, életimádata, mélységes humanizmusa magától értetődően állítot­ta az új társadalom mellé. Benne élt, benne lélegzett anélkül, hogy feladta volna a múltját. lolszloj Hogy mennyire nem „megtért gróf” volt, jól és érdekesen példázza haza­menetele utáni első regénye, az Ibikusz. A szovjet szatí­ra kezdete, sok mozzanatá­ban Ilf-Petrov későbbi munkájára, a Tizenkét székre emlékeztet. Az emig­ránssá váló ügyeskedő kis­polgár szatírája: ilyet csak az tud írni, aki belülről küzd valami ellen és vala­mi mellett. Alekszej Tolsz­toj állásfoglalása élesen egyértelmű: az alakulóban levő szocializmus gyöngesé- geit kihasználó kispolgárt, a nepmant pellengérezi ki. Az Ibikuszt — immár véglegesen otthon — művek hosszú sora követi. Tolsztoj­nak legendásan nagy mun­kabíróképessége volt. Kor- nyej .Csukovszkij följegyez­te róla, hogy volt év, ami­kor fölváltva egyszerre há­rom művön is dolgozott. Ta­lán ez az oka annak, hogy a Golgotát — írója szavai­val: a hazatérés, a hazába vezető út regényét — még befejezte, de Első Péterének a végére már nem tudott pontot tenni. Rá is illik, amit Bartók Béla sóhajtott halála, előtt: „Csak azt saj­nálom, hogy teli bőrönddel kell elmennem.” Egy negy­venes évek eleji vallomása nagyszabású írói programot sejtetett hátralevő eszten­deire: „Négy kor csábít áb­rázolásra: Rettegett Iván és Péter kora, az 1918—1920-as polgárháborús időszak, és a mi jelenlegi, páratlan len­dületű és fontosságú kor­szakunk.” Nem minden valósult meg belőle, kárára a szovjet, s kárára a világ- irodalomnak. Magyar monográfusa így foglalta össze jelentőségét: „Tolsztoj életműve nemze­dékének legnagyobb tanul­sága és tanítása volt: ele­ven emlékezés a múltról, amely jelenné változott, tra­gédiákról, amelyek hol vé­resek, hol rútúl elsikkasz­tottak voltak.” Győri László Alekszej Tolsztoj: Fürdetés Részlet a Nyikita gyermekkora c. kisregényből I# óra reggel Vaszilij IC Nyikityevics, Arka- gyij Ivanovics meg Nyikita libasorban ment az ösvényen a harmattól ké­kesszürke fűben a tóhoz, fürödni. A kert sűrűjét még regge­li pára takarta. A tisztáson az aranysárga bugák meg a fehér lóhere felett fehér pillangók raja keringett, egy í szorgos méhecske repdesett. A kertben vadgalamb bú­gott. Szemét léhunyva, kis begyét felfújva, édesen tur- békol't arról, hogy mindig I minden ugyanígy lesz, el­múlik és újra születik. Vaszilij Nyikityevics vé­gigment a- vizet paskoló hosszú pallón a deszkaka­binba, az árnyékos lócán le­vetkőzött, megveregette sző­rös, fehér mellét, sima ol­dalát, s a víz vakító vissz­fényétől hunyorogva mond­ta: — De finom, de pompás! Ügy látszott, mintha fé­nyes szakáll övezte, napbar­nított arca nem is tartoz­nék fehér testéhez. Majd kicsattant az egészségtől. Ha légy szállt a lábára -vagy vállára, lecsapott rá a te­nyere, s testén rózsaszín nyomot hagyott. Amikor egy kissé lehűlt, illatos, könnyű szappant vett elő, amely nem merütl el a víz­ben, s óvatosán lépdelve a zöld moszattól síkos lépcső fokain, lement a tó elkerí­tett részébe, ahol a víz csak mellig ért, szaporán szappa­nozni kezdte fejét, szakál- lát, és prüszkölve, ismétel­gette: — De finom, de pompás! Az elkerített fürdőrész felett, a verőfényes kékség­ben apró legyek rajzottak. Arra szállt egy szitakötő, libegve nézte dülledt sma­ragdzöld szemével Vaszilij Nyikityevics beszappanozott fejét, majd tovarepült. Ar­kagyij Ivanovics ezalatt kapkodva szégyenlősen vet­kőzött, karikalábán össze­húzta hosszú ujjait, kinyi­totta a kabin tóra nyíló aj­taját, kémlelve nézte, nem látja-e meg valaki a part­ról, mély hangon megszó­lalt: „Nos, jól van” — s ha­sast ugrott a vízbe. Locs- csanva nyílt szét a víz, ri­adtan rebbentek fel a var­jak a fűzfáról, Arkagyij Ivanovics öles tempókkal úszott, vörhenyes szőrrel fedett, sovány teste ficán­kolt a kékbe játszó vízben. A tó közepére érve buk­fencet vetett, a víz alá bu­kott, és mint valami vízi szörnyeteg, bömbölni kez­dett : „Uh-brrr ..." Nyikita ott kuporgott a gyantaszagú lócán, és vár­ta, hogy apa befejezze a mosakodást. Vaszilij Nyiki­tyevics kitette a pallóra a szappant meg a csutakot, ujjával bedugta a fülét, és háromszor egymás után a víz alá merült. Vizes haja csapzottan tapadt a fejéhez, szakálla ék alakban csün­gött le, nagyon szerencsét­lennek látszott az ábrázata. Ezt úgy is nevezték a csa­ládban, hogy: „szerencsét­len Vaszja képet vágni”. — Nos, ússzunk — mon­dotta, és kilépett a nyílt tóhoz vezető pallóra. Han­gos dobbanással vetette ma­gát a vízbe, és béka módjá­ra úszni kezdett, keze-lába lassan mozgott az átlátszó vízben. Nyikita bukfencezve re­pült a tóba, és apját utol­érve, ott úszott mellette. Várta a dicséretet: ezen a nyáron eljárt a falusi fiúk­kal a Csagra folyóra, s jól megtanult úszni: oldalt, há­ton, hasán, taposva és ci­gánykereket is tudott hány­ni a víz alatt. Apa odasúg­ta: — Buktassuk meg Arka­gyij t. Elváltak és kétfelől úsz­tak a házitanító felé, aki rövidlátó szemével nem vette észre, hogy bekerítik. Mikor egy ölnyire voltak tőle, rávetették magukat. Arkagyij Ivanovics bömböl­ve ficánkolni kezdett, déré- - kig kiugrott a vízből, majd alábukott. Elkapták a lá­bát — mindennél jobban félt -a csiklandozástól. De nem Volt könnyű dolog el­kapni, többnyire kisiklott a kezükből, és mire Vaszilij Nyikityevics meg Nyikita a kabinhoz értek, Arkagyij Ivanovics rendszerint már ingben ült a lócán, szem­üvege is rajta volt, és bán­tó kacagással mondta: — Tanuljanak meg úszni, uraim, úszni, ha mondom! A tóról visszamentük­ben rendszerint Alekszandra Leon­tyevna jött velük szembe, féhér főkötőben, bolyhos fürdőköpenyben. Anyácska a napfénytől hunyorgatva mosolygott: — A teát ott találjátok letakarva a kertben, a hárs­fa alatt. Üljetek asztalhoz, ne várjatok rám, kihűl a kalács. A K-M TÁRLATA Hadik Hagda: Olvasótáborok Szabolcsban „Kísérlet” — mondták 10 évvel ezelőtt hivatalosan. Akik csinálták, nem kerestek sem divatos, sem hangzatos elneve­zést. Örültek a lehetőségnek. Két héten át tarthattak „foglalkozást” a gyermekeknek. Hiszen ez volt a kiinduló alap: valami olyan együttgondolkodás, mint amit a könyv­tári csoportos beszélgetéseken sikerült megvalósítani. Eszköz és cél a könyv. Az irodalmi élmény és a sajat élmény összekapcsplása. _ A főhős sorsán keresztül saját helyzetének pontosabb isme­rete, önmaguk és a világ tel­jesebb elsajátítása. Minden annak érdekében, hogy tar­talmasabban éljen, képes le­gyen egy kulturáltabb élet­forma megvalósítására. Mit jelent ez? Megfelelően visel­kedni, egészségesen élni, csa­ládban gondolkodni, esztéti­kus, ízléses környezetet ki­alakítani, a rendelkezésre ál­ló anyagi és szellemi javak­kal mérsékelten és célszerűen élni, tevékeny, eredményes munkát végezni. Az olvasótáborokban a sok­oldalú személyiség kiteljese­dését akarjuk segíteni. Segí­teni, hiszen a két hét alatt nem tudjuk megváltoztatni a gyermekek gondolkodását, életmódját. Nem is akarjuk. Érdeklődésük felkeltésére, kiszélesítésére azonban al­kalmasak az olvasótábori na­pok. Főként a kiscsoportos foglalkozások, ahol 8—10 gyermek egy felnőtt irányí­tásával „kötetlen” beszélge­tést folytat. A kiscsoportvezető foglal­kozása, világszemlélete, egyé­ni adottságai meghatározók. Ezért törekszünk arra, hogy rátermett, különböző foglal­kozású csoportvezetőket hív­junk egy-egy táborba A fes­tő, a szobrász a művészeten keresztül látja a világot, a jogász paragrafusokban gon­dolkodik, a költő érzelmein át szól az emberről, a termé­szetről^ így alakul ki egy tá­boron belül a valóság sokol­dalú szemlélete, a megisme­rés különböző útja. Nagy előnye ezeknek a nyári foglalkozásoknak, hogy a gyermekek közvetlen ta­pasztalatából kiindulva ve­zet az út az általánosig. Cse­lekedeteik, eddigi élményeik tudatosításában sokat segít a könyvélménnyel való egybe­vetés, azonosítás. Syakran a főhős életének megismerése által döbbennek rá saját le­hetőségeikre, tehetségükre, jövőjük tudatos vállalására Nemcsak a szépirodalmi al­kotások, mesék, regények, versek, drám ák/ el emzés e, ha­nem az ismeretterjesztő mű­vek is a tábori nevelés esz­közei. Nevelési segédeszközük a hanglemez, a film, a csilla­gászati távcső, a rajzolás, fes­tés, a honismereti gyűjtő­munka is. Hiszen az olvasó­táborban nem könyvvel a hó­nuk alatt sétálnak a gyerme­keik, a központban a könyv áll, de „tábor” is. Van lehe­tőség közös éneklésre, játék­ra, sportolásra. A tivadari tá­borban nagyanyáink mester­ségével, a szövéssel is megis­merkedhettek a gyermekeik. Balkányban az egész község érdeklődését felkeltette a tá­bor osok lakodalmas menete, élén a csacsi fogattal és az al­kalmi zenekarral. Nagyon kedveltek táborainkban a helyismereti gyűjtőuták. Ér­tékes néprajzi emlékeket mentenek meg az enyészettől a fiatalok. Munkájuk során személyes kapcsolatot alakí­tanak ki a helyi családokkal, megőrizve a jövőnek az idős emberek élettapasztalatait is. Az utóbbi két évben az or­szágos olvasótábora munka- bizottság pályázatot hirdetett az olvasótáborok szervezői­nek: egy központi mag, esz­me, elképzelés legyen min­déi? olvasótábor alapja. Erre épüljenek a tábori foglalko­zások, előadások, beszélgeté­sek. így került a mándoki olvasótábor zászlajára a ha- zafiság, hazaszeretet, a tiva­dari tábor jelszava Az ember és a világmindenség volt. Ti- szabercelen a mezőgazdasági szakmunkástanuló-jelöltek­nek szerettünk volna ízelítőt adni a szakma szépségeiről, az ember, a természet, a mű­vészet kapcsolatáról. Bal- kányban, Nyírszőlősön és Ti- szalökön az ember és környe­zete volt a mottó. Cégénydá- nyádon a család állt a neve­lés középpontjában. Itt a csa­ládban élő és a nevelőott­honban lakó cigánygyerme­keket hívtuk az olvasótábor­ba. A koncepciók jónak bizo­nyultak. Széles, nagy terüle­ten tanultak meg együtrtgon- dolkodnd a gyermekek a vi­lág keletkezésétől az emberi személyiség nagyságáig, a görög mondáktól Beethove­nig, a mai magyar irodalomig sok nyomtatott szón keresz­tül vezetett az út. Azt remél­jük, hogy ennek az intenzív szellemi tevékenységnek a hatása tovább él. Hazatérve a gyermekek továbbgondolkod- nak; a könyv segítségével megtalálják további ismere­teik forrásét, szabad idejük hasznos eltöltésének eszközét. Tóth Lászlóné

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents