Kelet-Magyarország, 1982. december (42. évfolyam, 282-306. szám)

1982-12-11 / 291. szám

1982. december 11. KM NÉTVÉOÍ MRLÉKUET ■■■■■■■■■ Jósa András Múzeum Új szerzemények az állandó forradalmi-katonai kiállításon Az idén a fegyveres erők napján nyjlt meg a Jósa András Múzeumban a „Sza- bolcs-Szatmár megye for­radalmi-katonai hagyomá­nyai 1890—1957” című állan­dó kiállítás, mely a megye munkásmozgalmának, kato­nai történetének írásos és tárgyi emlékeit tárja a láto­gatók elé. A kiállítást több hónapos gyűjtőmunka előzte meg mindkét témakörből. Ennek során több mint félezer tárgy, dokumentum, fotó, egyenru­ha, fegyver stb. került a mú­zeum tulajdonába, melyek nagy része a kiállításon meg­tekinthető. A „legidősebb” egyenruha egy I. világháború előtti ma­gyar királyi huszártiszt dísz­ruhája mente nélkül, melyet egy honvéd huszár főhadnagy viselt az 5. huszárezredben. A vörös posztóból készült csákó bal oldalán látható is az 5-ös ezredszám. A sö­tétkék posztóból készült zsi­nórdíszes atilla értékét nö­veli az, hogy készítőjének- szállítójának nevét is ismer­jük: „Szallay és Barta Buda­pest, Bécs Főherczegi Kama­ra szállítói”. Ez a cégjelzés az atilla gallérjának belsejé­re van varrva. A díszruhához tartozik még vörös posztóból készült zsinóros nadrág, sar- kantyús csizma, szarvasbőr­ből készített fehér kesztyű. Kiegészíti a ruhát a díszkard kardbojttal és egy szolgálati jelvény, ami nem más, mint egy vállra akasztható töltény­táska vörös szattyánbőrből ezüst díszítéssel. Nem tudjuk, hogy ki viselte ezt a ruhát, de az biztos, hogy az I. világ­háború előtt ez a fajta dísz­ruha gyakran látható volt Nyíregyházán, hisz 1875-től 1914-ig itt állomásozott a kassai 5. honvéd huszárezred fele a Honvéd utcai lakta­nyában. Az I. világháború előtt azonban nem csak honvéd huszárok szolgáltak váro­sunkban. 1891-től 1918-ig egy teljes közös huszárezred is állomásozott itt, mégpedig a Wlagyimir orosz nagyherceg nevét viselő császári és kirá­lyi 14. huszárezred. Számuk­ra építtette a város kb. 1 mil­lió forint költséggel azt a nagy lovassági laktanyát, amit ma Guszev lakótelep né­ven ismerünk. Erről a ka­szárnyáról szól az a régi ka­tonanóta is, melynek a ref­rénje az, hogy: „Messze van a nyíregyházi kaszárnya!” Az I. világháború* idősza­kából is számos tárgy, doku­mentum gazdagította a tör­L világháború előtti huszár tiszt díszruhája. Vörös huszár és a Vörös Hadsereg hadosztály politikai biztosa. téneti gyűjteményt. A kiállí­táson is látható az első moz­gósítási hirdetmények egyike, melyet a plakát tanúsága sze­rint Gáván függesztettek ki 1914. július 31-én. A polgári lakosság megpróbáltatásait, a nélkülözéseket jelzik a ke­nyér-, cukor-, lisztjegyek, a 'nyíregyházi polgármester rendeletéi a rekvirálásokról, az emberveszteséget pedig a Vöröskereszt értesítései az el­tűnt vagy hősi halált halt ka­tonákról, a hadifoglyok tábo­ri levelezőlapjai stb. ■ Szintén Nyíregyházán, egy csűr zsúpteteje alól került elő egy I. világháborús Mann- licher-puska, majd lassan más helyekről összejött az egész felszerelés is (töltény­táskák, szurony, kulacs, sisak, lövészbojt stb.). Ezekhez ké­szült korabeli hiteles ábrázo­lások alapján tábori szürke posztóból egy I. világháborús baka ruhája. A Tanácsköztársaság korá­ból is számos eredeti darab található a múzeumban, bár megyénkben csak mintegy egy hónapig tartott ez a dicső korszák. 1919. március 22-én alakult meg a megyei direk­tórium. Felhívásai, rendele­téi, körparancsai fontos in­formációkat szolgáltatnak er­ről az időről. Külön érdeklődésre tart­hatnak számot azok a táb­lák, melyek az állandó kiál­lítás egyik vitrinjében lát­hatók. Ezek ugyanis a Sza­bolcs megyei Direktórium egyes hivatali helyiségeinek ajtóin függtek valaha a vár- megyeházán. Általában 30X40 cm nagyságúak, keménypa­pírból készültek, szélüket vö­rös csíkkal szegték. Ezek a táblák jelezték, hogy hol mű­ködik a direktórium, mikor vannak a hivatalos órák, hol dolgozik a munkástanács, a direktórium elnöki és sajtó- osztálya, a közellátási osz­tály. Az intervenciós román ki­rályi csapatok közelsége mi­att 1919 tavaszán a megye katonai jelentősége megnőtt. 1919. áprilisában már nem­csak az 5. vörös hadosztály, hanem az 1. vörös hadosztály parancsnoksága is Nyíregy­házára költözött. A város mellett vívta meg a Magyar Tanácsköztársaság Vörös Hadserege az első és egyben győzelmes csatáját 1919. áp­rilis 26-án. A történeti gyűj­teményben két teljes egyen­ruha is emlékeztet erre az időre. A Tanácsköztársaság ko­rából való az a két eredeti felvétel is, melyet 1969-ben ajándékozott a múzeumnak dr. Deák András ügyvéd. Mindkét képet 1919 tavaszán készítette Nyíregyházán. Az egyiken vörös huszárokat lát­hatunk a Takarékpalota előtt, a másikon pedig két vöröska­tona temetési menetét a Dó­zsa György úton. Erről a te­metésről a Nyírvidék is be­számolt 1919. április 13-án. A két katona Mészáros János és Vitovszky András, akik a Nyíregyháza körüli harcok­ban haltak hősi halált. Ko­porsójukat a Városháza előt­ti téren ravatalozták fel, vö­rös drapériával letakarták, majd ágyútalpra helyezték, úgy vitték az Északi temető­be, ahol díszsortűzzel bú­csúztak tőlük elvtársaik. Bene János —a I H ’ H I —mT Áf J “*-A| Lengyel panoráma Amikor a lengyel filmúj­donságok megtekintésére szóló meghívót megkaptam, összecsaptam a kezemet. Mostanában ritkábban jutnak el a hírek Varsóból a mű­vészeti élet eseményeiről, ami pedig a filmgyártást illeti, másokkal együtt úgy képzel­tem, hogy — az ismert körül­mények miatt — nem nagyon kerül ki új alkotás a műhe­lyekből. Nyílt titok: többen külföldön dolgoznak (Andrzej Wajda, Krzysztof Zanussi stb.), mások — főleg egyes színészek — a belső emigrá­ció sáncai mögött húzódnak meg. Logikus volt tehát a következtetés: a nagy hagyo­mányokkal rendelkező len­gyel filmnek szükségszerűen válságba kellett kerülnie. Az első meglepetés akkor ért, amikor a poznani átvétel listáját kezdtem tanulmá­nyozni. Nem kevesebb, mint 17 mű szerepelt a jegyzéken — közte a korábbi időszakok­ból ismert Kawalerowicz, Konwicki, Leszczynski, Cze- kala és Zaluski alkotásai. Ar­ra is felkészültem, hogy a fil­mek jó része — hiába, sze­gény ember vízzel főz — fe­kete-fehér és dokumentarista lesz. Tévedni emberi dolog. Nem akarok olcsó fogásokkal élni, tehát olyasfajta követ­keztetést levonni, hogy a len­gyel filmművészet új virág­kor küszöbén áll, mert ez nem lenne igaz — annyi azonban bizonyos: a stúdiók átvészel­ték a válságot, a „termelés” folyamatos és Kawalerowi- czék még ezekben a nehéz években is figyelemreméltó produktumokkal bizonyítot­ták tettrekészségüket. A lengyel filmkultúra egy helyben járása miatt joggal aggódhatunk (a katasztrofá­lis gazdasági helyzet bénító szorításában a mozik jófor­mán csak a tegnapi és teg­napelőtti filmeket játsszák, új vásárlásokra nincs lehetőség) — a hazai filmgyártás per- manenciája azonban nem szakadt meg. Nagy dolog ez; sokkal nagyobb, mint gondol­nánk. örülünk is neki — ab­ban a reményben, hogy ha­marosan újra kimagasló mo­ziélményekkel rukkolnak elő lengyel barátaink. A választék a mozgalmas iparvárosban — mármint a megvételre kínált filmek át­lagos színvonala — „jó kö­zepes” minősítést érdemel. Elsőrangú filmet — mely a Hamu és gyémánt-tál, a Ma­ter Johannával, az Eroicával összemérhető — nem láttunk, viszont a mezőny második fe­lében helyet foglaló művek­nek sem vitatható el a szak­mai erénye. Magyarán szól­va: a lengyel rendezők jól megtanulták a mesterséget, képesek lekötni a néző fi­gyelmét, értenek a színészve­zetéshez stb. A különbség a filmek között elsősorban a témaválasztásban, az adott konfliktus értelmezésében és kibontásában, valamint a stí­lus eredetiségében mutatko­zik meg. Mielőtt a kvalitásosabb al­kotásokról szólnék, szeretnék valamit megjegyezni. A mai lengyel filmekben még nem vállalkoznak a rendezők a közelmúlt tragédiáinak elem­zésére. Szerintem teljesen érthetően. Mindez nem bá­torság dolga, hanem a felis­mert realitás. Ahhoz, hogy a filmvászon objektív tárgyila­gossággal s ugyanakkor mű­vészi hatékonysággal tükröz­ze a társadalmi robbanáso­kat, megfelelő távlatra, a tör­téntek higgadt felmérésére, ideális alkotói és befogadó közegre van szükség. Most még nem adott minden fel­tétel. A konszolidáció folya­mata egyelőre tart. Ne le­gyünk türelmetlenek: lesz még jelentős lengyel film a rendkívüli állapotokról... Nekem elsősorban Andrzej Czekalski szatírája, a Hold­tölte a fejek felett tetszik. Az allegorikus mese középpont­jában egy kisváros jól szer­vezett élete áll — vezetőkkel és vezetettekkel, óriási és pi­tiáner gondokkal, politikai küzdelmekkel és taktikai presztizsharcokkal. A kon­venciók hagyományos rend­jét az bolygatja meg, hogy egyszer csak hirtelenül fel­bukkan — emberi alakban, jóképű férfiként — az ördög. Szarvakat visel és egy kuk­kot sem beszél, ami kétségkí­vül megnehezíti az amúgy is tanácstalan főnökök dolgát. És megkezdődik a hallatla­nul mulatságos — s ugyanak­kor természetesen több értel­mű — kergetőzés az ördög körül (miatta, ellene). Az események szálait a helyi ha­talmasságok : a tanácselnök, a rendőrkapitány és a pap kuszálják össze. Amikor — óriási csatározásokat köve­tően — végre megszabadul­nak a túlvilági jövevénytől, újabb látogató érkezik. Egy angyal. Ez a slusszpoén. A Holdtölte a fejek felett szel­lemes hozzászólás bizonyos közéleti problémákhoz. Ko­rántsem közönséges anekdo­ta, sokkal több annál: bizo­nyos magatartásformák bírá­latát tartalmazza. Az egyik főszerepet a Négy páncélos­ból ismert Franciszek Piecz- ka játssza (a színész szinte minden második filmben lát­ható). Érdekes Witold Leszczyns­ki Konopielka című munká­ja (Kender-nimfának, fordít­hatnánk). Ebben — ihletője Redlinski regénye volt — az átalakulás lázában égő falu mindennapjai elevenednek meg. A főhős, Kaziuk számá­ra az ifjú tanítónő a Sátán küldöttének számít, s a férfi mindent megtesz „semlegesí­tése” érdekében. Sikertelenül. Markáns a vidéki atmoszféra megjelenítése, sajátosak a fi­gurák, viszont kissé túlcico- mázott az ábrázolás nyelve. Nagyon szeretem a „mozi a moziban’-játékot. A sorozat Janusz Kondratiuk jóvoltá­ból folytatódik (Sztárok bű­völetében). Két fiatal mozi­gépész a második világhábo­rú vége felé nemcsak az álomgyár termékeit, hanem a könyörtelen valóságot is köz­vetlen közelről tanulmányoz­hatja. Eltérő a felfogásuk, s ennek megfelelően máskép­pen alakul a sorsuk. Két további film, mely — az említett másik három len­gyel alkotással együtt — sze­repelni fog a hazai reperto­árban: Vészkijárat (Roman Zaluski komédiája) és a Bar­bara Radziwillowna sírfel­irata (Janusz Majewski kosz­tümös drámája). Veress József Helységnevek H ézagpótló 'nyelvtudo­mányi munka jelent meg nemrég az Akadé­miai Kiadó gondozásában. Mező András, a nyíregyházi Bessenyei György Tanárkép­ző Főiskola nyelvésztanára „A magyar hivatalos hely­ségnévadás” című monográ­fiájában településnevetek ki­alakulásának történetét dol­gozta fel korabeli források alapján. A szerző hivatalos névadásnak nevezi a hivata­los nevek létrehozására irá­nyuló folyamatot, akár a ko­rábbi közösségi, „népi” név hivatalossá tételére korláto­zódott ez a tevékenység (pl. Nyíregyháza neve esetében), akár pedig mesterségesen al­kottak új 'nevet (pl. Dunaúj­város, Leninváros stb.). Hivatalos helységnévadá­sunk történetét két nagy kor­szakra, a rendszertelen és a rendszeres hivatalos névadás­ra lehet tagolni. Az előbbi a török kiűzésétől 1898-ig, a névtörvény megjelenéséig tartott, az utóbbi pedig az 1898-tól napjainkig terjedő időszakot foglalja magába. E két korszakán belül több sza­kasz különíthető el. A kezde­teket a polgárosodásra, a nemzeti függetlenség kivívá­sára irányuló törekvések s ezek bukása jellemezte. Névadási szempontból az új települések egyéni elnevezé­sének kora ez, amikor az ál­lam még nem szólt bele a helységnevek életébe. Ekkor történt meg a török elleni harcok során elnéptelenedett Dél-Alföld újratelepítése, be­népesítése. Az új falvakat leggyakrabban a tulajdonos­ból, a telepítőről nevezték el. 1873-tól 1898-ig tartott a rendszertelen névadás máso­dik szakasza. A kapitalista fejlődés egyre inkább megkö­vetelte az országban való tá­jékozódás egyértelműségét. Ennek azonban a régi hely­ségnévrendszer mát; nem tu­dott megfelelni. Az azonos névadó vonás és azonos tájszemlélet alapján ugyanis az országban többfe­lé létrejöhetett — és gyakran létre is jött — ugyanaz a névforma (pl. Kóród: Tisza- kóród, Szamoskóród), s ez tá­jékozódásbeli zűrzavarhoz vezetett. Az időszak hivatalos névadását a millenniumra való készülődés nemzeties- kedő légköre miatt elsősor­ban a névmagyarosítások nagy száma jellemezte. Településneveink életében a minőségi változás 1898-ban következett be, amikor meg­jelent a Magyarország köz­ségneveinek törzskönyvezésé­ről szóló IV. törvénycikk. Ez kimondta, hogy az egy név egy község (város) elvét kell megvalósítani, azaz egy meg­állapított tulajdonnév • csak egyetlen helységet jelölhet, illetve az ország bármelyik településének csak egyetlen hivatalos neve lehet. A fel­adat végrehajtására létrehoz­ták az Országos Községi Törzskönyvbizottságot; ez a belügyminiszter tanácsadó szerve volt a névbeli ügyek­ben, s a Központi Statisztikai Hivatal fennhatósága alatt működött. Tanácsadóként nyelvészek és helytörténé­szek is bekapcsolódtak a munkába. A bizottság műkö­dési szabályzata rögzítette a hivatalos név megállapításá­nak menetét, állást foglalt a nevek helyesírásával kapcso­latban. Legfontosabb s máig érvényben levő elvei a kö­vetkezők voltak: minden köz­ség- és városnevet egybe kell írni, régies írásmód, elavult betű a helynevekben nem szerepelhet. 1898 és 1912 között nagy vonalakban kialakult az egy­séges hivatalos helységnév­rendszer, 1919-ig pedig lezaj­lott a helységnévrendezés fe­lülvizsgálata is. A Tanács- köztársaság névadását két helynév teszi jellegzetessé: 1919. május 1-én Erzsébetfal- va, a későbbi Pesterzsébet lakossága népgyűlésen hatá­rozta el, hogy a település ne­vét Leninvárosra változtat­ja. (Hazánkban tehát Tisza- szederkényt megelőzve már egy másik település is visel­te — igaz, csak rövid ideig — a Leninváros nevet.) Mari­ja! va néven pedig (így, kö­tőjellel írva!) a későbbi Pest- szentimre szerveződött új községgé. A két világháború névadásából a gazdasági szempontból, az idegenforga­lom fellendítése céljából vég­rehajtott névváltoztatást ér­demes megemlíteni. Ekkor bővült a korábbi Kiliti, Ren­des, Szárszó, Szepezd, Za- márdi helynév a tó menti fekvésre utaló Balaton elő­taggal. A felszabadulás gyökeres fordulatot hozott a helység- névadásban is. Elsősorban a régi társadalmi rendszerre emlékeztető neveket változ­tatták meg. Különösen az egykori birtokosra vagy an­nak társadalmi rangjára utaló névtől (névelemtől) igyekeztek megszabadulni. Így tűnt el nagyon sok tele­pülés nevéből a Károlyi, Her­ceg, Püspök, Érsek stb. elő­tag. A Nyíregyháza határából 1213-ban kivált Királytelek (ma: Nyírtelek) is ekkor vesz­tette el ősi nevét. Nemrég pe­dig a középkori Aporházára emlékeztető Aporliget nevét változtatták meg Bátorliget- re. A könyv befejező része az 1955-től napjainkig terjedő időszakot tárgyalja. 1954-ben lényeges változás történt a hivatalos névadásban. Egy rendelet megszüntette az Országos Községi Törzs­könyvbizottságot, a döntés jogát pedig a Belügyminisz­tériumtól az Elnöki Tanács vette át. A névadás, névvál­toztatás útja ma a következő: a községi tanács határozatát véleményezi a járási hivatal. majd a változtatási javaslat a megyei levéltár véleményé­vel együtt a megyei tanács elé kerül. A kérést ezután a Minisztertanács tanácsszer­vek osztályának szervezési csoportja vizsgálja meg, s ja­vaslatát az Elnöki Tanács elé terjeszti döntésre. A mai gyakorlat nagy hibája, hogy a névmegállapítás előkészítésé­nek menetéből kimaradt az egész magyar földrajzinév­rendszert számon tartó nyel­vész és történész szakembe­rekkel is kiegészített tanács­adó szerv. Mivel napjaink hivatalos helységnévadásá­ban sem hagyhatjuk figyel­men kívül a történetiség szempontjait, a könyv szer­zőjével együtt mi is azt vall­juk, jó lenne, ha minél előbb létrejönne a tulajdonneve­inkről felelősséggel gondos­kodó hivatalos névbizottság. Mező András könyvét nem csak a nyelvész és történész szakemberek forgathatják ha­szonnal. A kötetet jó szívvel ajánljuk az általános és kö­zépiskolák honismereti, tör­ténelmi szakköreinek is, hi­szen a helységneveinkben fel­tárulkozó múlt megismerése nemcsak az ismeretek gyara­podását segíti elő, hanem a szülőföld szeretetére is nevel. Dr. Kálnási Árpád

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents