Kelet-Magyarország, 1982. december (42. évfolyam, 282-306. szám)
1982-12-11 / 291. szám
1982. december 11. ^ Nemzettudat, népfrontmozgalom, honismeret A szocialista nemzeti önismeretet, az önbecsülést építőerősítő folyamatokról beszélgettünk dr. Molnár Bélával, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkárával. — Egyre több tény mutatja közvéleményünk növekvő történelmi érdeklődését. Mivel magyarázható ez? — Ez a növekvő társadalmi érdeklődés nagyon örvendetes jelenség. Még akkor is, ha helyenként túlzások, torzulások is mutatkoznak. Ismeretes, hogy a néphagyomány vagy a köztudat legváltozatosabban talán a történelmi eseményeket őrzi. Például ahogy a korona hazaérkezését fogadta népünk, az nem az ékszernek szólt, sokkal inkább államiságunk jelképének. Milliók kísérik figyelemmel a televízió történelmi tárgyú műsorait, soha nem látott népszerűségnek örvend a történelmi és memoárirodalom. — Mindezt jól érzékeli a politika, a történettudomány és mindjobban felismeri az ismeretterjesztés is-... — Az okokat elemezve közvéleményünk erősödő történelmi érdeklődésében a közelgő ezredforduló vonzerején túlmenően egyéb tényezők is közrejátszanak. Elsősorban nemzeti fejlődésünk olyan sajátosságait említem, mint a fokozott politikai érzékenység, a társadalmi, politikai nyíltság. Az okok sorában kell említeni népünk növekvő műveltségi színvonalát, egyre táguló szellemi befogadóképességét. A történelmi ismeretek az új, szocialista nemzeti öntudat alkotórészei, formálói is. Régmúltunk és közelmúltunk tudományos alapokon nyugvó feltárása a szocialista szellemi honfoglalás egyik nélkülözhetetlen eszmei fegyverténye. — Nagyon fontos tudni, hogy ez az érdeklődés nem elvont, öncélú historizálás, nem a jelentől való elfordulás. A múlt arra ad választ: milyen a történelemben gyökerező politikai, gazdasági, kulturális pozíciókkal és tapasztalatokkal rendelkezünk, vagyis hogyan jutottunk a jelenig. — Történelmi célunk, a fejlett szocializmus megvalósítása sokkal nehezebb volna múltunk teljesebb ismerete nélkül. Hazánkban ma a közelmúlt iránt a legnagyobb az érdeklődés. Ez érthető, hisz történelmünk legújabb kori szakasza közvetlenül kapcsolódik a mához. És még valamit: közelmúltunk jó és rossz értelemben egyaránt ■ mély nyomokat hagyott az emberek élményvilágában, tudatában. A gazdagodó szocialista nemzeti öntudat a torzulásokat, értékzavarokat is rendezi. Azt a kort éljük, amikor a hagyományozó nemzedékek minden tekintetben tisztázni akarják a hagyatékot. És az örökösök igényt is tartanak erre. — A nemzeti önismeret szocialista társadalmi céljaink megvalósításának fontos . forrása. A hazafias nép- * frontmozgalom a maga eszközeivel miként segítheti gyarapodását? — A népfrontmozgalom számára a nemzeti önismeret, önbecsülés és öntudat, valamint a történelmi műveltség gyarapítása lényegi kérdés; nem rész- vagy kampányfeladat. — Legjobban azzal segíti az önismeretet, hogy mind több állampolgárt segít az aktív közéleti cselekvéshez. Minden felnőtt állampolgárnak van valamilyen szintű nemzettudata, de a közélet, a több ismeret magasabb szintű, teljesebb nemzettudatot tesz lehetővé. A közéleti ember hozzáértőbb — a haza és a világ dolgaiban is; ha tapasztalata, tudása gyarapodik, több lehetősége lesz beleszólni és segíteni. — A népfrontmozgalom másik eszköze a széles körű tájékoztatás. 'A népfrontmozgalom által szervezett folyamatos nemzeti párbeszéd ösztönzést és teret ad történelmi tudatunk építéséhez. A különböző érdekeket ütköztető, szembesítő, egyeztető népfrontviták a szó igazi értelmében cselekvésre serkentenek. — Milyen sajátos feladatok hárulnak a társadalmunk széles rétegeit átfogó honismereti mozgalomra? — örülök ennek a kérdésnek. így lehetőségem nyílik arra, hogy ezúton is kifejezzem a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elismerését a honismereti mozgalom több tíz ezer lelkes aktivistájának valóban magas színvonalú munkájáért a fővárosban és valamennyi megyében. A honismereti mozgalom a népfrontmozgalomnak az a sajátos munkaterülete, amely közvetlenül szolgálja a nemzeti önismeret erősítését. Feladatai igen sokfélék, szerteágazóak. A krónikaírástól egészen a hely- és üzemtörténetig magába foglalja gazdaságunk, társadalmi mozgalmaink, kultúránk, szakmáink, egészségügyünk, honvédelmünk, nyelvünk, zenénk stb. történetét. — A jövőben még következetesebben kívánjuk folytatni a honismereti munkát. Erősítjük mozgalmi jellegét, új erőkre, elsősorban a fiatalokra számítunk. Mindannyiunk fontos feladata, hogy múltunk e feltárt értékeit gyorsabban és hatásosabban tegyük közkinccsé. — A honismereti tevékenység ma elismert országos közművelődési mozgalom, amelyre a jövőben is építeni lehet. A legnagyobb elismerést érdemlő, fáradhatatlan aktivisták mellett külön meg kell emlékezni a mozgalomban dolgozó szakemberek, szakmunkások, tanárok, régészek, történészek, kutatók ezreiről, akik egyre magasabb színvonalon, egyre szakszerűbben dolgoznak velünk. — Az utóbbi fél évszázad nemzeti történetének fontos vonulata a népfrontmozgalom története. Foglalkoznak-e tudományos feldolgozással? — Elhatároztuk, hogy közelmúltunk teljesebb feltárása érdekében kezdeményezzük a népfrontmozgalom történetének megírását. Természetesen tudjuk, hogy ez végső soron a történettudomány feladata. Mi azt tűztük magunk elé, hogy összegyűjtünk minden dokumentumot, tárgyi emléket, mindent, ami a mozgalom történetének része. A munka megkezdődött. Nagyértékű segítséget kapunk az illetékes állami szervek mellett a történészektől, levéltáraktól. Az alapvető történeti dokumentumok gyűjtését a megyék szervezik. Valójában persze nem most kezdődött ez a munka; több megyében már tudományos értékű dokumentumkötetek, tanulmányok láttak napvilágot. A .tudományos összegzés része a népfrontmozgalom dokumentumait közreadó kétkötetes kiadvány is. — A nyolcvanas évek elejétől intenzívebbé, szervezettebbé vált ez a munka. Nélkülözhetetlen volt ehhez a magyar párttörténet átfogó feldolgozása, hiszen a népfrontmozgalmat a munkás- osztály élő, eleven szövetségi politikájának köszönhetően a párt hívta életre. A magyar népfrontmozgalom fél évszázados jubileumát 1986—87- ben köszöntjük. Az évfordulóra úgy készülünk, hogy a történelmi számvetés erősítse, gazdagítsa szocialista nemzeti önismeretünket, öntudatunkat. (ágoston) Csontfésűt, vértet rajzol Tudományos grafika a mizeumban Szakkönyvek lapjain, napilapok illusztrációiként már találkozhatott az olvasó Bánó Attila tudományos grafikáival. Az utóbbi években született rajzokból kiállítás nyílt november végén a Jósa András Múzeumban. Pontosság és szépség ötvöződik a régmúlt korok tárgyi emlékeit ábrázoló alkotásokon. A fiatal művész nyomdai grafikusként kezdett dolgozni. A hetvenes évek elejétől gyakorta megfordult ásatásokon, így megyénkben is a szabolcsi földvár kutatásánál. Az ott előkerült leletek lettek egyben első „témái” is. Azután a Magyar Nemzeti Múzeumtól kapott megbízatásokat tudományos dolgozatok illusztrálására. 1975. óta folyamatosan dolgozik a könyvkiadóknak. A Corvinánál jelent meg például az Uráli népek című kötet, Balassa Iván—Ortutay Gyula: Magyar néprajz-a, a Gondolatnál a magyar őstörténetet megvilágító Verecke híres útján című könyv, melyeknek rajzait Bánó Attila készítette. Olykor a nagy jelentőségű régészeti tárgyról vagy műtárgyról rajzolt tudományos grafika a legprecízebb leírásnál is többet mond az érdeklődő kutatónak illetve olvasónak. Az alkalmazott grafikának ezt az ágát a fényképezés sem tudta elsorvasztani. Miért? — A legnagyobb részlethűséggel kell dolgozni — ez alapkövetelmény. — mondta Bánó Attila. — A végeredmény mégis más, mint amit a fotó nyújthat. A rajzolás során ki lehet emelni azokat a részleteket, formai elemeket, ami a tárgyra jellemző, tudományos szempontból a régésznek fontos, de esetleg az elhasználódás, kopás folytán nem annyira szembeszökő. Tehát a tudományos grafika készítője nem csupán rajzol, hanem közben rekonstruál is. — Egy példa: az etruszkok Németh Pál: Aranyos Dzsudi — Ejnye, ejnye, Zsókica! Bajok lesznek! — És kész?! Nem is kapok ki? Nézhetem a tévét is? — Most az egyszer még nem büntetlek meg, de még egyszer ne forduljon elő! — Egyszer minden előfordulhat? * — Egyszer igen. — Jó. Na ... most már mondjuk megszidtál, meg minden, és akkor most meséljél, jó? Közelebb húzódott, s az apjára függesztette a szemét. — Rossz voltál, és még mesét vársz? — Rossz voltam, de azért már megszidtál. Különben is, most már jó vagyok. — Rendben. Fogok mesélni, megígérem, de előbb te beszámolsz arról, hogy mi újság az oviban? Például, hogy mit kajáltatok? — Meg krumplit. — És még? — Még vizet. — Jó lőhetett. — Ezt most játékból mondod? — Abból. Mi másból? — Tudod, mit?! — pattant föl hirtelen — játsszunk dzsudisat, azt már úgyis régen játszottuk! Mi és négyen leszünk, és ... — De mi csak hárman vagyunk! — mondta az apja. — Dehogy hárman! Vagytok ti ketten, az anyuval, meg mii ketten! — nézett az apjára. — Na, ne bolondíts! Anyu egy, te kettő, én három. Az három. — De hát játékból, nem érted? Különben is itt a Kati. Jó, hogy ő csak rongy, de Paula azért lehet! Na? — Rendben. — Szóval, ez a szegény Dzsudi — aki én vagyok — bajba kerül. Nagyon nagy bajba. Sétál egy napon az erdőben, amikor egyszer csak összeakad a hétfejű sárkánynyal. Szegény, szegény Dzsu- dika, ahogy ránéz a sárkány azzal a hét csúnya szemével, nagyon megijed. Nagyon ösz- sze is tojja magát! — Merthogy ezek egyszemű sárkányok, igaz? — Nem! Hanem mert elfelejtette magával hozni a varázsszőnyegét! Persze, hipp-hopp, meglátja — mondjuk — ezt a pénzét... — Pénzt! Ez milyen pénz egyébként? — Most ne tanár bácsisat játsszunk! Ne kérdezgess folyton! Különben is — méltatlankodott — ismerem a színeket! Zöld! — Jó, de hány forintos? — Ez varázsszőnyeg, mindegy neki! Jé — hajolt hirtelen a pénz fölé —, ez itt Petőfi Sándor! Ugye? — Bizony. — Aki beesett a vonat alá ? — Nem. Az József Attila volt. Petőfit a szabadság- harcban ölték meg. Egy oktalan kozák. — És József Attila? Ö nem volt ott? — Ö sokkal később élt. — Jó. Na most Dzsudika gondol egyet, felpattan a szőnyegére, s ott terem Petőfi Sándornál, s felkapja maga mellé, nehogy megöljék szegényt! Hát ilyen aranyos ez a Dzsudika, bizony ... Bánó Attila rajzai a nyíregyházi kiállításból. művészetéről szóló könyv szerzője megkért, hogy rajzoljam le az egyik sírban talált arany mellvértet. A kopott lemezen alig lehet látni azt a közel ezer ember- és állatalakból álló díszítést, amit a valamikori ötvösmester az aranyba vésett. Hosszú ideig dolgoztam rajta, míg sikerült minden részletet megrajzolni. Amikor a szerző meglátta, örömében felsikoltott. Nemcsak a tetszésének adott kifejezést, hanem a rajzomon felfedezett egy olyan jelenetet, ami tudományos megállapításához igen fontos volt. így is segítheti a grafikus a tudományt. A megbecsülésről: nincs eldöntve, a tudományos grafikának hol a helye a különböző művészeti területek között, nincs tisztázva rangja sem. Bánó Attila 1980. óta a Képzőművészeti Alap tagja, ez jelez bizonyos elismerést. Annyi bizonyos, a szakmabeliek nagyra értékelik ezt a sok türelmet, kitartást igénylő munkát. Röviden a rajzolás technikájáról : akik aprólékosan szemügyre veszik Bánó Attila rajzait, azok felfedezhetik, számtalan pontból áll össze egésszé. — A pontozás nem új grafikai technika, a litográfiában ezt a módszert hosszú időn át alkalmazták. Az esetemben, ha sajátos szisztémáról beszélhetünk az az, hogy egyidejűleg két pontsort rakok fel, a felületet, a tónusokat a pont méretének és távolságának változtatásával alakítom ki. Mire elkészül a rajz, keveredik ez a szerkezet, csak nehezen kivehető. Hogy mi mindent rajzolt Bánó Attila eddig, az kiderül a kiállításból. Csontfésüket, ruhadíszeket, néprajzi tárgyakat, fegyvertöredékeket, ókori szobrokat... Előkészületben van a magyarországi német nemzetiség népművészetét összefoglaló kötet, amit szintén az ő rajzai díszítenék majd, és most készíti Székely András könyvéhez az illusztrációkat az ókori Kelet legszebb művészeti emlékeiről. Reszler Gábor KH HÉTVÉGI MELLÉKLET N pÄte volt. „Játékidő”. — 'Na! — szólalt meg -'■Zsókica — játsszunk! Most akkor te vagy a tanár bácsi, és kihívsz felelni, jó? — Jó. — Akkor hívjál! — Na, Zsókica, gyere ki felelni! — Nem megyek! — Hogyhogy nem jössz?! — Csak. Mert most én nem akarok felelni! — Hát nem te kérted, hogy felelőst játsszunk? Gyere ki! — Nem megyek. — Jó, hát ha nem jössz, nem jössz. Akkor nem játszunk ! — De játszunk! Ne légy már ilyen! Azt játsszuk, hogy én nem megyek ki! Te nem érted?! Te vagy a tanár bácsi, de én nem megyek ki! És akkor most mit csinálsz ? — De Zsókica, ilyen nincs! Egy iskolában a gyereknek, ha felszólítják felelni, akkor ki kell mennie! Érted? — Igen. — Helyes. Akkor gyere ki! — Nem. — Akkor beírom az ellenőrződbe, hogy rossz voltál, s ráadásul még kapsz egy egyest is! — Nekem van ellenőrzőm is? — csillant fel a szeme. — Van ám! — Az mi? — Egy kis füzet, abba írnak a tanár bácsik meg a tanár nénik, ha valamiről értesíteni akarják a szülőt! — Aha! Jó! Akkor most játsszuk, hogy te vagy az apukám, és jövök haza! Csókolom! Beírtak az írófüzetamibe ! . .. hogy rossz voltam! — Az ellenőrződbe?! — Abba, abba! — Vár jál csak ..., azt kajáltuk ..., hogy ... milyen nap van ma? — Csütörtök. — Akkor babot! — Csak babot?