Kelet-Magyarország, 1982. december (42. évfolyam, 282-306. szám)
1982-12-29 / 304. szám
2 1982. december 29. ........ ..........—1 ' 1 1 Kelet-Magyarország Városi oldalunkon sok mindenről beszámoltunk az idén. Főleg komoly dolgokról, megújulni tudó emberekről, közösségekről, vállalatokról. Persze mindvégig tudvalevő volt, hogy a komoly dolgok mellett vannak nagyon derűs események, melyek napokig jókedvvel, nevetéssel töltik el a kisváros lakóit. Ezeket szedtük csokorba, hogy az új év beköszönte előtt megosszuk másokkal is Fehérgyarmat mosolyát. Első a munka Valamit, valamiért! A város egyik üzemének raktárosa rendíthetetlen nyugalmú és igen jó étvágyú ember hírében áll. Sodrából senki nem tudja kihozni, s semmilyen étel nem fog ki rajta. Pedig próbálkoztak munkatársai, hogy felbosszantsák, meg azzal is, hogy alaposan belakmároztassák. Mindhiába. Minden nyomtalanul múlt el fölötte. ! De eljött az év vége, a disznóölések és a leltározá- « sokikorazaka.1 Égy.jó kiadós i evősdakomásr:^nap -után hőBikavadászat Egész Fehérgyarmat hangos volt a bikavadászat történetétől. Az úgy volt, hogy az év végén, utolsó szállítmányát rakodta vagonba a tsz. Csupa hízott bikát Volt az állatok között egy-két egyet nem értő, közülük az egyik a „szabadságot” választotta. Az idő sürgetett, így aztán megindult a hajsza a bika után. A jó szándékú vasutas kedves szóval csalogatta Muci bikáját de az nem akart kötélnek állni, mi több ■a MÁV-dolgozót a sínek közé lökte. Ezt követte a lasszós hajsza, vadnyugati módon. A Vasút utcai kertekben rendezték a futamot, s bár ez az akció sikerrel kecsegtetett, mégis a bika lett a győztes. Az üldözők hamarosan a fák ágain találtak menedéket, az állat pedig ingerülten fújt feléjük. Mi következhetett? Igen, a rendőrséghez fordultak. A Színház az Űjabb színházak sora szerepel a városban. A fellépés azonban nem egyszerű dolog, megelőzi egy és más. Kiváltképpen az a személy, akinek egy hivatása van: el kell dönteni, mennyi a terem hőmérséklete. A mérő elővette csodaműszerét, egy ágasbogas méröszerken- tyüt. Mért itt és ott, ösz- szeadta az eredők által mutatott átlaghőt, s zor- donan közölte: — Itt pedig nem lesz előadás!! — Ne izéljen kérem — győzködték a helyiek a síink kissé elkenődve ment be az üzembe. A kollégák nem titkolt kárörömmel figyelték, mint simogatta láthatóan fá- jó-zuborgó hasát. És ekkor jelent meg a főnöke: — Mi van öreg, csak nem a hasa? — Ugyan, maga is tudja, hogy jön a leltár. Egész éjjel le se tudtam hunyni a szemem, a gyomrom is belefájdult az izgalomba. Mert hát mégsem mindegy, hogy a többiek miként tudnak megfelelni a követelményeknek... bika azonban fittyet hányt a közegekre, de lőni nem lehetett. Először telefon Nyíregyházára, majd megjött a lő- parancs. A GAZ belopta az állatot, s végeztek vele. A mulatságnak tehát vége lett, a vad bikát pedig — a városlakók örömére — kimérték a hússzékben. egész világ művelődési házban —, hozzuk a mi hőmérőnket, nézze meg azt is. A hivatalos szerv beleegyezett, s csodák csodája: megvolt a kívánt hő. Most viszont megkezdődött a vita: menyire hiteles a borszeszhőmérő. A kultúr- ház embere erre fogta a mérőt, s a hóna alá dugta. — Dugja maga is a magáét — szólt kínjában. A nevetés oldotta meg a problémát. Nemcsak a terem volt elég meleg, az elődás alatt a hangulat egyenesen forróvá vált... Fehérgyarmatra is jár cirkusz. Az alkalmi vándortársulatok műsora bizony-bizony nagyon gyengécske. Ezért is szigorú az előadás előtti engedélyezés. Egy alkalommal a társulat törpéje, aki egyben a nagy organizá- tor is, az illetékes felügyelőnél kérelmezte a fellépést. — Nézze, a műsor rossz, sajnos nem adok engedélyt —szólt a művelődés éber őre. Hiába kérlelt a szervező, nem és nem. És ekkor gondolt egy merészet a szervező. Beállított az osztályvezetőhöz. — Nézze, uram — kezdte a cirkuszos — itt az egész trupp, nincs már semmi pénzünk, kenyérreveló sem, ön, aki emberséges, legyen elnéző. Hiszen emberekről, mit emberekről, gyerekekről van szó... És folyt belőle a sirám, melynek visszatérő refrénje a „kenyérre kell” volt. Az osztályvezetőnek megesett a szíve rajta. — Most, csak most, és egy előadásra! Az „éhhalál” küszöbén lévő művész ekkor felderült. Most már stabil talajt érzett a lába alatt: — Köszönöm, uram. Köszönöm! És most hadd hívom meg önt a presszóba. Mert ugye: valamit valamiért. Lehet, hogy embernek törpe, leleményben óriási! Ingben, glóriában „Csak azért is, ha mindjárt az ingéért is!” Pláne ha a más ingéért! — gondolhatta a város egyik tehetséges súlyemelője. Bezzeg, ha focista lenne?! így? Ez év késő őszén egy ing nélkül, csak egy szál glóriában ment el Szegedre az országos bajnokságra. Útközben ruházták fel. A nyírbátoriak adtak neki inget, Szegeden ku- nyerálta össze az övét, a cipőt — magyarán a felszerelést. Négy versenyzőtársa adta össze a stafirungot. Miután így már minden szabályos volt, a legény felment a dobogóra, nekidurálta magát — biztosan a düh is dolgozott benne —, s légsúlyban a 202,5 kilóval a harmadik lett. Csak a testsúlya miatt, ha könnyebb fél kilóval, ezüstöt hoz haza. Ha ehhez hozzátesszük, hogy a fehér- gyarmati mecénás saját költségén utaztatta a sportolót, akkor az is világos: neki is kijutott a dicsőségből. Hiába, nemcsak a vas nehéz, néha a sport okos támogatása is! Huszárgyerek... Nem olyan régen az egyik színházi műsoron olyan darab szerepelt, melyben egy huszártiszt is megjelenik a színen. Jelenésre várva a mi huszárunk is kiment a gyarmati művelődési ház mögötti gyepre, focizni. Alakítása olyan jól sikerült, hogy az anyaföld is belenyekkent. A daliás főhős bicegve érkezett a színpadra. Partnerei — bár fegyelmezték magukat — csaknem szétpukkantak a nevetéstől, hisz a snájdig hős huszár mulatságos látványt nyújtott. De hát ilyenkor jön a rutin. A már-már kipukkanó nevetést mentendő az egyik művész megszólalt: — Mi van szép huszárom, ledobott a ló? A közönség nem tudta, mitől lett egyszerre csodás derű a színpadon. Elment az étvágyuk... Bármennyire is rendesek az itt élők, bizony előfordul Fehérgyarmaton is, hogy egy- egy ipari tanuló legénykével baj van. Először megpróbálnak mindent, s ha semmi nem segít, hát búcsút vesznek tőle. Ilyen gondok késztették az egyik gyárban M. Jóska szüleit. Ilyenkor ugyanis az szokás, hogy leszámolnak, a munkaruhát, a szerszámot le kell adni. Jött tehát a két feldúlt szülő, s hiába állította volna meg a kapuban a porta éber őre, ők mindenen átvonultak, miközben hangosan mondták: — Megyünk, oszt leszámolunk a szakoktatóval! A portás megrémült, telefon: főnök, itt vér fog folyni! Telefon: rendőrség, segítsenek. Készül a haditerv. Meg kell gátolni a leszámolást! Lassan becserkészik az ajtót, amely mögött a leszámolásra érkezett szülőket sejtik. Szakszóval: behatolnak. S mit látnak? Ott ül békésen a két ember meg a szakoktató, s azon törik a .fejüket, van-e még megoldás. Merthogy mindkét szülő becsületes munkás. Szégyellik a fiúk viselt dolgait. Se a tanuló, se a szülők nem számoltak le. Legfeljebb otthon, de erről már nem szól a fáma ... Á keringő férfi Van Gyarmaton egy boltos, akit nagyon szeretnek. Van, aki tréfamesternek, más mindenhez értőnek mondja. A dolgoknak van alapja, hiszen emberekkel foglalkozik régen, s ha valaki, akkor ő aztán tud a nyelvükön. Egy biztos, egy kis ugratásért nem megy a szomszédba. Egy szép napon beállított hozzá egyik cso- dálója. Kegyetlen fejfájásról panaszkodik. — Ugyan, hát az is valami! Menj haza, a gémes- kút gémje, ha ez nincs, akkor a villanyfa körül járkálj körbe, s közben mondjad: Én Istenem, jó Istenem, így gyógyul meg az én fejem! — És ez használ? — Persze, csak egy titka van. Ne engedd magad megzavarni. Bárki kérdez, ne felelj! Hihetetlen, de emberünk elindult, s a ház melletti villanyoszlop körül kezdett el járkálni, miközben mormolta a mondókát. Nagyon kellett ehhez fájni a fejének, de hát így volt. Egy idős néni keresztet vetett, úgy sajnálta. Kérdezték mások, mit csinál, de nem felelt, csak integetett. Végül hívták a férfi apját. Először megijedt. De hamarosan átlátott a szitán, főleg amikor megtudta, Jci adta a tanácsot. A keringő férfi végül megállt. Ha keringés nem is, a tréfa kimul- tatta a fejfájását. Kapcsolás Hősünk számára az idő szava parancs. Még a nyár elején kinéz magának egy kazánt, ír, megrendeli. Az idei téltől ezzel fűt. Visszaigazolják: lesz. Hősünk lesben áll a fehérgyarmati vasbolt előtt. Mikor jön radiátor? És jön. Már ősz van, rendel. Mondja a boltos. — Csak kazánnal. — Megrendeltem másutt. — Csak kazánnal. 15 ezer. Másként nincs. — De visszaigazolták. Kettő nem kell. — Csak kazánnal — így a boltos, lakonikus rövidséggel. Hősünk dühös, bosszankodik, majdnem sírva fakad, futkos fűhöz, fához, nem, nem megy: csak kazánnal. Hazatér tehát, megsemmisülve. Levél várja: „Kazánrendelésének kapacitás hiányában nem tudunk eleget tenni...” Vissza boltba. Boldogan. Örömmel. — Radiátort, kazánnal! — kiált, s senki nem tudja, hogy így mulat egy magyar úr, ha boldog... Kis, apró dolgok voltak ezek, mégis a derű perceit okozták akkor is, ha első pillanatban volt némi bosszúság velük. De hát ilyen az élet, megszüli a maga fonákságait. Tanulhatunk is belőlük, nevethetünk is rajta. Hiszen a mi sztorijaink voltak, 1982- ben. Az oldalt összeállította: Bürget Lajos és Molnár Károly Fogy a fogyó Már az úgy van, hogyha egy együttes, csoport érkezik a művelődési házba, mindig eltűnik valami. Kis dolog, lényegében emléknek viszik a fellépők. Hol egy szép kis terítő, hol egy hamutartó cserél gazdát. A fogyóeszköz tehát fogy, s a kulturosok ennek egyáltalán nem örülnek. Visszafelé ritkán fordulnak a dolgok, bár arra is volt példa. Egy robbanószerről elnevezett együttes, hogy dinamizmusát fokozza, a zeneeszközök mellett üllőt és egy 15 kilós kalapácsot is kellékei közé iktatott. A siker frenetikus volt. Előadás után el is lepték a színpadot a rajongók és a csomagolásnál segítők. Eddig minden a megszokott rendnek megfelelően zajlott. Csak másnap derült ki, hogy valami még is történt. Az együttes vezetője rémülten érkezett vissza valahonnan Tiszalök környékéről. — Eltűnt a 15 kilós kalapács! Keresték, de hiába. Máig sem került elő. Ebből is látszik, kiszámíthatatlan, hogy ki mit gyűjt. Főleg, ha erős • ember. i
