Kelet-Magyarország, 1982. december (42. évfolyam, 282-306. szám)

1982-12-24 / 302. szám

1982. december 24. @ Fáklyaként égett a* aartő... Nem érezték a veszélyt Van Nyírtelek határában a Tokaji úton egy jól meg­termett, vastag akácfa, ame­lyik aligha kel új életre ta­vasszal. Ágait, kérgét tíz mé­ter magasan lángok égették. Csupán a véletlenen múlt, hogy ez a sudár akác nem tragédia, hanem egy szeren­csés kimenetelű baleset hely­színét idézi az arra járók­nak. , Véletlennek azonban mind­össze annyi tekinthető, hogy 3z IH 33—16 forgalmi rend­számú Trabant mögött egy Honvédségi teherautó haladt az úton, szeptember 18-án délután. Ami a 29-es kilométerkő közelében nem több, mint 180 másodperc alatt történt, az már korántsem véletlen, hanem az emberi helytállás, bátorság nagyszerű példája volt. ★ — Milyen furcsán előz az a Trabant — jegyezte meg Király Károly kocsiparancs­nok Varga József őrvezető­nek, aki a honvédségi teher­autót vezette. — Valami nem stimmelhet ott — válaszolta a fiatal gép­kocsivezető, s közben lassí­tott is. Ami a következő pil­lanatban a szemük elé tárult, az filmbeli jelenetekre em­lékeztette őket. A Trabant, miután megelőzte a segéd­motorkerékpárost, valami furcsa „gellert” kapott, im­bolygóit kicsit, aztán a bal oldali árok felé vette az irányt, s kétszer-háromszor megfordult, mígnem egy akác állította meg hatalmas csat- tanással. Kerekei az ég felé álltak, még pörögtek, utaste­re az árok mélyében — a bennülők a két part szorítá­sában mozdítani sem tudták volna a menekülés útját je­lentő ajtókat. Közben blokkolt a katonai teherautó, mire az első lán­gok felcsaptak, már négy markos fiatalember — Ki­rály Károly, Bódi Mihály tiszthelyettes, Kántor István és Fábián Péter honvéd — emelte a járművet, miközben két társuk — Tóth András honvéd és Tóth Károly őrve­zető — hatolt be az utastér­be, hogy a bennülőket ment­se. Talán két percig tartha­tott az „akció”, s a négy utas szabad volt. De milyen álla­potban! A kislány már ak­kor kirepült a kocsiból, ami­kor az első bukfenc után ki­törtek a szélvédők. A kisfiút már a katonák mentették ki — szintén a szélvédőn át. Sok sebből vérzett, Az apát — aki az autót vezette — a történtek nyilván sokkolták, nagyon rossz állapotban segí­tették ki a járműből. Az anya szenvedte a legsúlyo­sabb sérüléseket — eszmélet­lenül emelték ki az égő autó­iból. — Van még valaki a ko­csiban? — kérdezték a ka­tonák. ám alig hangzott el a megkönnyebbítő „nincs”, fel­robbant a tartály, s a kiöm­lő benzintől a lángok magas­Az életmente katonák. ra csaptak. Fáklyaként égett az autó... A sérültek azonban ekkor már biztonságos távolságban voltak, s a katonai konvojjal érkező egészségügyi szolgálat szakképzett beosztottja nyúj­totta , az első segítséget. Közben a katonai csoport más tagjai irányították a fő­út forgalmát, orvosért, rend­őrért telefonáltattak, óvták a sérülteket és a helyszínt a kíváncsiskodók rohamától. Nem sokkal később (ami­kor elszáguldottak a men­tők, s a közlekedésrendészet megkezdte a helyszín vizsgá­latát) a katonák kocsira szálltak, s kb. félórás késés­sel folytatták útjukat... Az alakulat József Attila aranykoszorús kiváló ifjúsági klubjában beszélgetünk az eseményekről. — Almaszüreten voltunk a tiszanagyfalui Üj Élet Tsz- ben, s szombat délután lévén a katonák többsége már ha­zautazásra, ifjúsági progra­mokra készült — mondja Ki­rály Károly —, nem gondol­tuk, hogy közben bármi is történhet. — Olyan valószínűtlenül gyorsan történt minden, szin­te pillanatok alatt — emlé­kezik Varga József őrvezető, Reha Péter és Kalucza Jenő honvédekkel —, mégis min­den óraműpontossággal zaj­lott, pedig ilyesmire aligha készültünk. — Sokszor lepergett előt­tem azóta annak a két-há- rom percnek a filmje — ma­gyarázza Bohács László őr­vezető. — Mennyi minden történhetett volna másképp! — Ha például a vezetőt visszaengedjük az égő kocsi­hoz (kabátjáért, amelyben pénz és iratok voltak), a lán­gokba vész — folytatja Tóth Attila őrvezető. — Éppen ak­kor robbant a benzintar­tály ... — Sosem gondoltam volna — mondja Tóth András —, mire jó, ha kéznél van a hadtápkés. Ügy kellett elvág­ni az asszonyra tekeredett biztonsági övét, hogy az elő­re borult ülések közül ki tudjuk szedni. — Volt egy pillanat, ami­kor csaknem könny szökött a szemembe — folytatja Ki­rály Károly. — Mi még emel­tük az égő autót. Tarsoly László honvéd tartotta kezei közt a kislányt, aki sírt, s szaladt volna vissza a lán­gokba, és egyre csak azt haj­togatta: „Édesanyukám...” Az én kislányomra gondol­tam, és arra, hogy nekünk mindenképpen ki kell men­tenünk ezt az asszonyt. Hogy a kocsi bármelyik pillanat­ban felrobbanhat — ez bi­zony csak később, a lakta­nyában jutott eszembe, ami­kor a fiúkkal beszélgettünk róla, s felmértük a veszélyt. Nemcsak én voltam így ve­le: észrevettem, aki gondol­kodás nélkül bebújt az égő. kocsi belsejébe,-utólag ugyan­csak hideg verítéket törölt le a homlokáról... Látom, mégiscsak büszke az a tizenkét katona, akivel együtt ülünk a KlSZ-klub- ban. Nemcsak arra, hogy éle­tet mentettek, hanem arra is: a civilek láthatták, milyen szervezetten dolgozott a ka­tonák csoportja, pedig nem is egy egységnél szolgálnak. Még arra is volt idő, hogy átlássák a helyzetet: tizenkét ember elég a mentéshez, ha többen vannak, egymást aka­dályozzák. A többiek hozták a tűzoltákészülékeket (hat sem bírt a lángokkal), ásták körül a helyszínt, nehogy to­vaterjedjen az avartűz ... Aznap is, másnap is fel­hívták a kórházat: javult-e a sérültek állapota ... Antal-bokor 27/a. Szerény kis házban lakik itt Szögi László és családja. A férj a mezőgazdasági főiskola egyik tanszékén szakmunkás, amo­lyan ezermester, lakatos, esz­tergályos, hegesztő. A fele­ség az Universilnél gépíró. Lacika negyedik osztályos, a nyíregyházi 2-es iskolában tanul, a német nyelv és a testnevelés közt osztja meg maradék idejét, Ildikó szin­tén kisiskolás. ők ültek a Trabantban, ro­konoknál jártak. Hetek múltak el a baleset óta, a látható sebek már be­hegedtek. A szörnyű élmény azonban aligha felejthető. — Én csak annyit vettem, észre, hogy hiába tekerem a kormányt, a kocsi csak megy előre, az árok felé — mond­ja a férj, aki ma is csak ar­ról beszél, milyen borzasztó az, ha látja, miként sodród­nak a veszélybe, és semmit sem tud tenni az elhárítá­sért. Rekonstruáljuk a balesetet, közben felsóhajt: — Óriási szerencse, hogy a katonák jöttek utánunk. Lát­tam, hogy égett el a kocsi, nem nehéz kitalálni, mi tör­ténik, ha nincs ott négy-öt erős férfi, aki felemeli az autót, és segít kijönni belő­le... A feleségnek egy hónapot vett igénybe, míg gyógyulás­ra fordult az egészsége. Első útjuk egyike a laktanyába vezetett. — Nem tudunk többet ten­ni, mint megköszönni azt, amit tettek — mondja ismét a fiatalasszony. — Az életünk forgott kockán, s igazán bol­dogok vagyunk, hogy olyan emberek, katonák látták bal­esetünket, akik tudtak és akartak segíteni... Marik Sándor Egy decemberi hír: „A Mi­nisztertanács Életmentő Em­lékéremmel tüntetett ki négy katonafiatalt, Király Károlyt, Bódi Mihályt, Tarsoly Lászlót és Tóth Andrást, akik saját életük kockáztatásával (társa­ik közreműködésével) meg­mentették a Szögi család több tagjának életét.” „Édesanyámat tagadnám meg, ha.«11 Cigányok, akik vállalják és akik nem „Az életem állandó bizonyítás..." Győri Sándor a Nyíregyhá­zi Dohányfermentáló Vállalat körzetfelügyelője. „Bár való­jában nehéz kideríteni, hon­nan is érkeztem e világba, mert nem ismertem sem az anyámat, sem az apámat. Ügy érzem, cigány vagyok, s ez nem szégyen. Édes szülők nélkül nevelkedtem, állami gondozottként egy nyíregy­házi idős házaspár vett ma­gához. Tizenkét esztendeig éltem egy kenyéren nevelő- szüleimmel, akiknek nagyon sokat köszönhetek. Igazán minden tiszteletet megérde­melnek, noha olykor akadtak nehéz perceim is, éppen a származásom miatt. Túltet­tem magam ezeken. Külön­ben valóban emberségesek voltak hozzám, s íme, meg­van az értelme is. Anyukám (Borbála néni, özvegy Deák Ernőné) az édes helyett édes­anyám volt.” Így végezte el Sándor Nyír­egyházán az általános iskolát, s a maga embersége révén Ti- szabercelen a gyümölcster­mesztő szakmunkásképzőt. Levelező úton a Szamuely Tibor Szakközépiskolában érettségizett. Most készül a tec hnikusi minősítő vizsgára. Kertész a szakmája. Dolgo­zott a Dózsa Tsz-ben, kutatók keze alá technikusként, s a Nyíregyházi Konzervgyár­ban, ahol kiolthatatlan szere­lem lobbant közte és egy fia­tal mérnöknő között. „És ez már nem volt olyan sima ügy. Feleségem elsősor­ban embert nézett bennem, s nem azt, honnan szárma­zom. Nem így a szülők. Való­jában a sebek akkor kezdtek igazán hegedni, amikor az unokák, Gabi, Zoltán és Kati megszülettek. Feloldották a fagyos légkört. S úgy érzem, emberileg kiegyensúlyozott a viszony a feleségem szüleivel is. Egy éve dolgozom a fer­mentálóban. Tudják-e, hogy cigány vagyok? Van, aki tud­ja, van, aki nem. De miért is ne tudhatnák? Könnyen ál­talánosítanak az emberek, s ezért az életem állandó bizo­nyítás. Kissé fárasztó. Ügy érzem, főnökeim, elsősorban László Sándor elvtárs és a kollégáim becsülnek, segíte­nek.” Csak nem a nyilvánosság előtt... K. filigrán, fekete fiatal- asszony. Csinos és kedves. Gyesen van. Tudományos munkatárs. Kutatási témája: a cigányság helyzete. Udva­riasan fogad. Kolóniái búto­rok, drága faliszőnyegek kö­zött telepszünk asztal mellé. Amikor szót ejtek jövetelem céljáról, meghökken. Nem, nem tagadja ő meg a szárma­zását, de nem akar a nyilvá­nosság elé lépni, szerepelni. Minek az? Van értelme? Van féltenivalója. Kesernyésen megjegyzi, hogy a kutatók között őt az utolsó helyen „rangsorolják”. Bántja, de meg van békülve. Tudós fő­nöke mondta nekem: „K. olyan ember, aki vállalja ön­magát?” Valóban. Csak nem a nyilvánosság előtt. Talán igaza van. Miért? Magam sem tudom megindokolni, de ezt érzem, amikor a K. utcai villalakás előtt búcsúzunk. Kollégám igencsak megle­pődött, amikor a nyíregyházi Pékinas kisvendéglőben a pincér német vendégét anya­nyelvén üdvözölte, majd né­metül vette fel tőle a rende­lést ... Gund©! tanítványa Botos Zoltán, annak elle­nére, hogy édesapja Nyíregy­háza egyik leghíresebb, s leg­kedveltebb pincére volt, ő nem akart nyomdokaiba lép­ni. „Vegyésznek készültem, Debrecenben felvételiztem, meg is feleltem, de hely hiá­nyában kimaradtam. Apám azt tanácsolta, menjek el ta­nulónak. Én tanulni akar­tam.” „így kerültem Budapestre, a vendéglátóipari technikum­ba. Elvégeztem, érettségiz­tem. Tanárom volt Gundel mester, Fehér Miklós, a vi­lághírű szakács, Venesz Imre, aki az egységes magyar sza­kácskönyv neves szerzője, dr. Ketter László, a biológiai tudományok doktora. Utána következett a főiskola. Dol­goztam Balatoniüreden, a Ho­tel Marinában üzletvezető­helyettesként, szerveztem nemzetközi rendezvényeket, felszolgáltam a Pilvaxban, a Nemzetiben, a Mátyás Pincé­ben.” Botos Zoltánnak rangja van a szakmában. Magyaror­szágon most 39-en büszkél­kedhetnek a mesterpincéri (az oklevélen mesterfelszol­gáló van) címmel. Ö az egyik. „Tudták, hogy cigány vagy?” „Hogyne.” „Volt-e már belőle bajod?” „Rengeteg, de ezt ne írd meg. Noha so­ha nem tagadtam meg szár­mazásomat. Ha ezt tenném, azt az asszonyt tagadnám meg, akit a világon a legjob­ban szeretek és tisztelek: az édesanyámat. No, persze akad olyan helyzet, szituáció, amikor szégyelnem kell ma­gam a fajtám miatt.” „Nős vagy?” „Elváltam. De a kis­fiam nagyon hiányzik. Ő az életem.” Farkas Kálmán KONDOR LAJOS RAJZA. || KmÁcmmi melléklet M„ a kedves, szolgálatkész fiatalasszony, a H. vállalat raktárosa illatos Earl Grey teával kínál. Kettőkor kezdődött a műszak. Most áll munkába É. is. Öt várom. Felugrik érte az üzembe, s pillanatok múlva vissza is érkezik. E. műveze­tője üzeni, hogy a lánnyal óvatosan közüljem, miről van szó, mert tűt érzékeny. Érkezik É. Fiatal, fekete hajkorona övezi, csillognak fekete szemei, szinte árulkodnak pillantásai. Igyekszem követni a művezető tanácsát, de végűi is ki kell mondanom: vállalja-e önmagát, származását? Csodálkozik. Fejét ingatja. 0 erről nem tud, nem ismerte az apját. A H. vállalatnál felsőfokon beszélnek É.-ről. És tudják, honnan indult. Rá van írva külsejére: cigány, de ő ezt tagadja... Cigányokat keresek. Nem a kuriózum, nem az egzoti­kum szándékával. Olyan életutak után kutatok, amelyek küzdelmesek voltak, de végül is sikerrel jártak, s közben vállalták is önmagukat.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents