Kelet-Magyarország, 1982. december (42. évfolyam, 282-306. szám)
1982-12-24 / 302. szám
Karácsonyi ének Ragyogó hóba borult a kis falu. Gyönyörű karácsony este volt. Az égen rettentő csillag, mint amikor tavaszi hajnalon a réten a fűszálak hegyén csillog a harmat. A kis falu megbújt, és a parányi házakban boldogtalan, szegény nép tanyázott. De két legénynek ez az este volt a szüretje. Páva Sajó volt az egyik* a másik dialog. Sok-sok éven át, kisiskolás koruk óta ők voltak a karácsonyesti kántá- iók. ja ,1,!° ' Az idén nehezen is várták, írért ez az év nemcsak a gazdagokra rossz, hanem a szegényekre is. Ha a gazdának nincs, a munkás koplalja meg. Csizmát akartak fejeltetni a kántálási pénzből, mert most csak úgy szor- tyogott a hóié a lábukon. Meg egy üveg bort is vinnének haza az édesnek, hogy legalább hadd érezzék, hogy itt jár az Isten angyala. De ahogy elindultak az énekes útra, már néhány házzal előttük erős hangok fújták a karácsonyi zsolozsmát. — Ki lehet az? — döbbent meg a két legény. Mikor az első ház eresze alá beállítottak, s rázendítették, hogy Mennyből az angyal... — kijött a gazda ingujjban a tornácra, s azt mondta: — Nohát, ti is itt vagytok? Itt jártak már a cigányok, megvolt a karácsony,-Elvitték a kenyeret. A cigányok már megint egy házzal tovább énekeltek. Hallgattak sötéten,rázé0fölw." ‘ *h — Mék lehet az? «séaasaolód as. icyru■•>■:i — A Buga ... .0vő tjüs aznilív. — Jól van. A nyáron is elvállalt előlem egy fairtást egy kis kenyérért. Csak voníts! Azért még bementek a következő házba. Ott is rá- kezdték. Kijött a gazdasszony. Ki az?... Tik vagytok, Páva Sajó... Ej, ej... Jó van na. Nem híjta be, mint tavaly, őket, hogy megkínálja mézes borral és fonott kaláccsal. — Jaj, fiaim, szegények vagyunk az idén! Szegény a világ. ínöla íJi*' üo-'-í Már látszott, hogy Jttl(«Bilidén nincs. aratás. Nincs most karácsony. Meghalt a Krisztus. 4 cigánypk meg csak.^ xor^tpttak vala^,,-^ogji- Mennyből az angyal. Bementek a kocsmába, s egy-egy pohár pálinkát ittak a harminc fillérjükön, amit ma kerestek. Ez egy •kicsit felfrissítette a vérüket, s megokosította a fejüket. — Na, próbáljuk meg mégeccer. Nagy portára mentek. Nagy tölgyfa kaput nyitottak be. S a kutyák majd lehúzták őket. — Mennybül az angyal... Eljött hozzátok ... Már megint itt vannak ezek a cigányok? — nyitott ki a gazda. — Vagy:tik vagytok. Páva Sajó? — Mink vagyunk, gazduram. A gazdasszony azonban kiszólt: — Hogy nem szégyellik, ilyen nagy legények! Nem való a’mán, csak a cigányoknak. A két legény meg volt halva. Birtokháborítás történt. A vérük kigyúlt. Utána a cigányoknak! Éppen jöttek ki sustorogva egy udvarból, mikor elérték őket. Marakodva számolták a kapott alamizsnát. — Hé! — kiáltotta Sajó Pista. A vezető cigánylegény, a Buga, hetvenkedve mondta: — Nekünk is eljött az angyal! — Nohát, ha eljött, el is visz! — ragadta torkon Páva Sajó. — Én is ember vagyok, értem is meghalt a Krisztus. — Hát akkor te is meghalsz érte, büdös cigány! Te eszed el a faluba a mi kenyerünket! Volt ott egy sövénykerítés, abból egy karó törött a Páva Sajó kezébe. — Én is tudok énekelni karácsony éccakáján! — rikácsolta a cigány. — Meg is fogsz dögleni karácsony éccakáján! 5 a két legény agyonverte a két cigányt, s azok ott maradtak, a szép fehér hóban, a csillagok ragyogó koronája alatt, karácsony éjszakáján. (1931) Próbál a Szabolcsi Szimfonikusok Zenekara A túlfeszített nap húrként pattan el, s a fény helyébe jön az est. A boltok zárnak, ritkul a forgatag. Ilyenkor tűnnek fel ők. A muzsikusok. A városközpont híd-palotája felé tartanak. Kezükben hangszertok, s az egyelőre tokba bújt harmónia. Próbára érkeznek, minden kedden és pénteken. Mögöttük az egész nap munkája, előttük a munkának is csodálatos zenélés. A Szabolcsi Szimfonikusok immáron jó hírű zenekara új feladatra készül. Ülök a próbán, s miközben hallgatom a készülődést, eszembe jut Vikár Sándor tanár úr elbeszélése a múltról. Arról az időről, amikor a szabolcsi muzsikusok még nem frakkban léptek közönség elé, amikor még a kis vonósegyüttes is szenzáció- számba ment. Mert ez volt a kezdet. A háború után egy Kiss János nevű katonakarnagy alakított zenekart Nyíregyházán. Játszottak, .kerin- gőt, polkát. Később a peda- gogusszakszervezet vonósai álltak össze zenekarrá. — Egyszerűen nem volt más hangszer — emlékezett a tanár úr —, a jó vonósok mellett keménykezű mesteremberek is hangszert fogtak. Az ötvenes évek elején kértek fel, hogy irányítsam a zenekart, s ezt tettem is tizenöt éven át. De közben rengeteg dolog történt! Aze- neísköla fejlődésével együtt alakulni kezdett az együttes, ha-ngszerek is1 kerültek, először rézfúvósok, aztán később már lett klarinét, oboa, fagott is. Változtak a gazdák, ki több, ki kevesebb lelkesedéssel támogatta a muzsikát. Ha mindent összeveszünk, akkor azt mondhatjuk: 1952- re alakult ki a szimfonikus zenekar. A harminc év történései váltakoznak, mint egy mű tételei. Lassú, szenvedélyes, csendes és fortissimo, decrescendo és crescendo követték egymást. Karnagyok, művek nevei hangzanak el, sikerek, próbálkozások, ismeretterjesztő erőfeszítések, ünnepi szolgálatok. És persze kudarcok is, hiszen három évtizedbe sok minden belefér. Mindezt mintegy magamnak mondva sorolom a próba szünetében társaimnak, a zenekar tagjainak. Itt ülnek'velem szemben Szilágyiné Pálkövi Mária koncertmester, Csősz Sándorné fuvolás, Kaczári István zenekari titkár, kürtös, Tóth Nándor szólamvezető csellista. És egy szikár, lángoló fiatalember, Kováts Zoltán a karmester. — Zenékarunk ma negyvenkét főből áll, többségük zenetanár és főiskolás — kezdi a felsorolást Kaczári István. Működési szabályzatunk félhivatásos együttesnek jelöl meg minket, amiből látszik: hiába kapnak a résztvevők kiemelt próbadíjat, az itteni munka csak mellékfoglalkozásnak minősül. — És itt hadd vágjak rögvest közbe — mondja Csősz Sándorné —: ez a bizonyos mellékfoglalkozás,,, A sokkal több, mint amit á sző lényegében fed. Aki ugyanis itt muzsikál, annak az első és a legfontosabb maga a zene. — Mint mondtuk, itt szinte mindenki a napi hivatása után s a reá váró otthoni kötelezettségek előtt jön össze — folytatja Pálkövi Mária —, lényeges többletet vállalva. Azért nem mondom, hogy áldozatot vállalva, mert a zenélés, ha csak áldozat és kötelesség, akkor sosem lehet jó. — A zenélés igény, de bizonyítási alkalom is — ezt Tóti: Nándor mondja —, hiszen lehet az ember jó tanár, végezheti becsülettel iskolai munkáját,, de az igazi próbatétel a pódium. Vonatkozik ez a fegyelmet /ti, követelő együttmuzsikálásra éppúgy, mint a szólóteljesítmónyre. Ugyanakkor, és ez nem kevésbé fontos, a zenekari munka része a tanári példa- mutatásnak is. Nem szeretném koptatni a vallomás szó igazi tartalmát, most mégis úgy éreztem: a hallottak annak számítanak, s egyben egy egész zenekar programját is jelentik. Erre rímelt rá az, amit ezután a karmester, Kováts Zoltán moftdott: — A nyíregyházi zenekarral öröm a munka, ennek oka pedig abban keresendő, amit az előbbiekben hallottunk. Jól felkészült, pár hónap alatt professzionista szintre hozható együttes ez, ahol a tudás mellett a lelkesedés, a többlet gondolkodás nélküli vállalása nagy lendítőerő. Sajnos sokszor előfordul, hogy zenekarban a tíz- tizenkét évig egy pultnál játszók maguk is olyanná válnak, mint a pult. Nagy, hivatásos együttesek jó zenészei veszítik el egyéniségüket. Én több mint négy év alatt itt számtalanszor tapasztaltam, hogy a zenekar nem egy tagja, bármilyen hosszú idő után is képes a szólóteljesítményre, hozza önmagát, nem vált egyszerűen csak jó zenésszé, bár ez sem kevés, hanem megmaradt igazi muzsikusnak. A szimfonikus zenekar mikrokozmosz. Olyan, mint a legbonyolultabban alakuló társadalom rendszerbe foglalt világa, ahol egységessé válnak akaratok, s mindenki vállalja az eszme, jelen esetben a mű, az alkotó, a zeneszerző szépet és igazat közlő szándékának a tolmácsolását. Erre a gondolatra épül egy talán száraznak tűnő dokumentum, a zenekar működési szabályzatának egyik passzusa. Imigyen: „Az együttes működésének alapvető célja, hathatósan részt venni a megye zenei életének kialakításában, részt venni megyei szintű, de országosan is jó színvonalú népművelési munkában, a zenei ismeretterjesztésben. Amit harminc éve megkezdték, ma már megfogalmazott misszió. A Szabolcsi Szimfonikusok évente 30—40 hangversenyt adnak. Százhúsz szolgálatuk van, rendszeres résztvevői az állami és nemzeti ünnepeknek, kétévente sikeres koncerteket adnak a nyírbátori zenei napokon, szívesen látott vendégei és díjazott szereplői a veszprémi és szolnoki fesztiváloknak, karácsonyi és évadzáró koncertjeik, így az idén is, eseményszámba mennek, vidéki kőrútjaikon kicsi, zenekart sosem látott településekre is eljutnak, az Országos Filharmónia bérleti koncertjein évek hosszú sora óta szereplők. — De firtassuk a jövőt — mondja a karmester — hiszen ez is felelősségünk. A jelenlegi létszámmal a XIX. század elejének zenéjéig mindent meg tudunk oldani. De szerencsére ezen már túljutottunk, s repertoárunkon ott szerepel a kortárs zene is. Nem kis büszkeséggel mondhatjuk, hogy Vántrus István külön a mi zenekarunk számára komponált művet. Hogy minden kívánságnak eleget tudjunk tenni, kisegítőkre van szükségünk. Szerencsére a debreceni növendékek és tanárok szívesen jönnek, mondhatjuk: megtisztelőnek érzik, hogy ebben a zenekarban játszhatunk. De szemünk előtt lebeg a vágy, hogy egyszer itt is lesz zenei szakközép ... A siker mellett ott húzódnak a napi gondok. Hiába épült meg az új művelődési otthon, igazi otthonuk mégse lett. Nincs helye a kottatárnak, az éjszakai szereplésről hazaérkezők cipelik hangszereiket, a ház programja miatt sokszor bolyongani kényszerülnek a próba egyik helyéről a másikra. A vidékiek éjjel érnek haza, s valami oktalan kisstílűség miatt csak vonatjegyet térítenek az utazónak még akkor is, ha saját kocsiján megy. — Minderről már azért is kell szólni — magyarázzák a beszélgetés résztvevői — mert a zenekar feladatai mind bővebbé válnak. Az ország nagy hírű hivatásos zenekarait lekötik a budapesti és külföldi fellépések. Érthetően nem tudják kielégíteni a vidéki igényeket. Tíz-tizen- két amatőr szimfonikus zenekarra hárul az a gond, hogy a hiányt pótolják. A nyíregyházi zenekar ebben a mezőnyben a legjobbak közé tartozik. — A környéken ilyen feladatot betöltő zenekar a miénken kívül nincsen — mondja Kaczári István — se Debrecenben, se Miskolcon, így aztán lehetőségünk, hatásunk lényegesen messzebb terjed a megye határainál. Biztos — igaz erre alkalmunk még nem volt — külföldi szereplésünkön is méltóképpen tudnánk képviselni a magyar zenekultúrát. Játszanak többek között Beethovent, Mendelssohnt, Honeggert, Durkót, Bachot. Feltűnnek a tanyavilág kis iskoláiban, rosszul fűtött helyiségekben. Ott látjuk őket a nagy koncerteken. Kiváló magyar és külhoni dirigensek köszönik meg az együttmu- zsikálást nekik. Vajon hogyan érzik: kíséri-e őket a társadalmi megbecsülés? — Igen, a presztízs érdekes kérdés a mi esetünkben is — mondja Csősz Sándorné. Zenekarunk ön- és egy- másibecsülése rendben van, de sajnos én nem érzem azt a társadalmi megbecsülést — hangsúlyozom, nem anyagiakban mérem! — ami igényünk lenne. — A legjobban talán azon mérhető — gondolkodik hangosan Tóth Nándor —, hogy a növendékek nagyon becsülik a muzsikáló tanárt. Ha ehhez hozzávesszük, hogy ezeknek a növendékeknek szüleik, családjaik vannak, akkor rajtuk keresztül bővül a kör. — Én gondot érzek — így Kováts Zoltán —, mert sok városi vezetőben még ott él egy tévhit: frakkos dolog, valami úrizálás, különben sem értem, nem is nagyon tisztelem. Sajnos hangversenyeinken éppen a példát, a társadalmi presztízst kifejezni, adni képes személyek kevesen vagy egyáltalán nincsenek jelen. És itt különválik a zeneértők és -szeretők által kapott megbecsülés és az általában társadalmi presztízsnek nevezett fogalom. — Talán jobb a helyzet azoknál, akik valamilyen termelő helyen dolgoznak — magyarázza Pálkövi Mária — őket munkahelyük közössége és vezetősége például maximálisan tiszteli, elismeri. Bonyolult dolog ez, a presztízs a mi esetünkben a zenei műveltség függvénye. így aztán a mi munkánk is alakítója ennek, a mi sikerünk is növelheti mind a zenekar, mind a muzsikus tekintélyét. Közben késő este lett. A próbának vége. 4 zenészek hazakészülnek. Szívükben, agyukban dallamokat visznek. Értünk és nekünk szóló muzsikát. B. L. KM KARÁCSONYI MELLÉKLET 1982. december 24.^^ HARMINCÉVES SZOLGÁLAT