Kelet-Magyarország, 1982. december (42. évfolyam, 282-306. szám)
1982-12-24 / 302. szám
1982. december 24. Hétköznapi hőstettek Önzetlenül — másokért EMBERI JÓ CSELEKEDET — MINTHA MANAPSÁG RITKÁBBAN HALLANÁNK ILYENEKRŐL. PEDIG MEGYÉNKBEN IS SZÉP SZÁMMAL VANNAK, AKIK EREJÜKET ÉS IDEJÜKET SEM KÍMÉLIK, HA MASOKON KELL SEGÍTENI. Nem könnyű ez; napjainkban 'nagyon sok mindenre kell erő, energia és gyakran kevés a 24 óra, hogy elvégezzük a napi munkánkat. Mégis, vannak, akik hétköznapi „hőstettükkel” vésték be magukat emlékezetünkbe. Életre keltette Nagy Gézának hívják azt a tiszavasvári fiatalembert, akinek a Keleti-főcsatorna töltésén volt dolga, amikor meglátta, hogy tőle 80—100 méterre egy munkagép az általa vontatott, szénával rakott pótkocsival együtt felborult. A gép idősebb vezetője néhány kényszerű bukfenc után eszméletlenül zuhant a vízbe. S nem volt elég őt a partra tenni, a mesterséges légzés is szükségessé vált az élet-halál küszöbére érkezett embernél. Szerencsére Nagy Géza főiskolai hallgató modern, sokoldalú fiatalember, ismeri az életre keltés elemi formáit. Gyógyulóból gyógyító Szólhatnánk azokról a véradókról, akik neve mellett a vérellátó állomáson és a kórházakban a „rendkívüli” jelző áll. A rendkívüli véradókat gyakran a munkahelyükön, esetleg este a lakásukon keresik meg, ha életbevágóan fontos a segítségük. Ezek az emberek felborítják rövidtávú tervüket, mert akárhogy is van, a több deci vér leadását megérzi szervezetük. Igaz, azután hamar helyrebillen testi és lelki egyensúlyuk, mert valahányszor ez a tudat tölti el őket: „Hozzájárultam egy ember gyógyulásához”. Ezen a téren is produkál az élet ellentétes helyzeteket. Itt van például Hegymegi József KEMÉV-es dolgozó.. Gyógyulóból lett gyógyító. Ismeretlentől. vagy ismeretlenektől vért kapott, hogy súlyos, veszélyes bajából kigyógyuljon. S alig, hogy talpraállt, megerősödött, jelentkezett az önkéntes véradók táborába. Éjjel is dolgoztak Közismert, hogy megyénkben itt-ott nehéz körülmények közt dolgoznak az orvosok, többnyire telítettek, vagy zsúfoltak a betegszobák. Nagy szükség van hát a most épülő új nyíregyházi kórházra. Tudja ezt a SZÁÉV egyik ácsbrigádjának minden tagja. Az építkezés munkafolyamatai, a technológiai sorrendek szorosan kapcsolódnak egymásba. Szó, ami szó, Lippai Mihály ácsbrigádján nemrégen sok múlott. Az első kérő szóra nem mentek haza, amikor a művezető „fájrontot” mondott. A munkásjárat vezetőjével, falubelijükkel üzentek haza feleségüknek, vagy szüleiknek: „Nem megyek haza éjszakára, mert sürget a munka.” Csaknem egész éjjel dolgozott a brigád. Hajnal felé néhányan az öltözőben, vagy egy csendes zugban meghúzódva szunnyadtak keveset, gyűjtöttek erőt a következő műszakhoz. Ezen az egy éjszakán is sok minden múlhat. Ha a brigád ezen az éjszakán otthon alszik, lehet, hogy a kórházat négy-öt nappal később adnák át rendeltetésének. A gyógyítómunkában pedig nem csak a napok, a percek is számítanak. Huszáros tett— tejügyben Nem hőstett, inkább „huszáros” tett volt az, amelyet nemrég Nyíregyházán Jáhor János vasutas véghezvitt. A lakásához közel levő ABC-áruház dolgozói panaszkodtak, hogy a nyitás előtt érkező tejszállítmányt gyakran és alaposan megdézsmálják. Hangsúlyozták: nem csak a társadalmi tulajdon megkárosításáról van szó, a dézsmálok miatt romlik a környékbeliek ellátása. Bosz- szantotta a dolog Jáhor Jánost, aki egy reggel ablaka mögött lesben állt, és meglátta, hogy egy lóvontatta stráfszekérre két fiatalember egy rekesz tejet rak fel. Pokróc került a tejre, s a fiúk elhajtottak. Jáhor János gyorsan felöltözött, felpattant kerékpárjára és egy udvaron utolérte a két tolvajt. Felmutatta munkásőr- igazolványát és intézkedett. Vállalta annak kockázatát is, hogy esetleg megtámadják. De az erélyes fellépés és a perceken belül megérkező rendőrség segített... Győztesek — kombájnon A beregi kombájnos, Szabó József a Tisza árterületén az idén is nehéz körülmények között aratott. (Hát még tavaly!) Birkózott a ledőlt búzával. Számolgatott, méregette a hektárokat, a tonnákat, s mérte az időt. Néhányszor kint is aludt, hogy kellő időben és veszteség nélkül helyére kerüljön a kenyérnek való. Kollégám mondja ezzel kapcsolatban: még így is köny- nyebben aratott, mint ősei arattak 30—40 évvel ezelőtt. Ez igaz, de pluszmunkája, féltő gondoskodása társai fölé emelte őt. Vagy ott van Kardos András, a gávaven- csellői tsz kombájnosa, aki a kukorica betakarításának ' versenyét nyerte meg a megyében. Pár napja hirdették ki, hogy 353 hektárról taka- i rította be a kukoricát, köz- | ben ahogy mondani szokták, meghalni sem volt ideje. Említhetnénk még a kisvár- dai Vulkán öntőit, akik nem száz méternyi futás ideje alatt, nem egy éjszaka, nem egy aratási idény alatt, hanem a több évtizedes kemény helytállásukkal tűnnek ki embertársaik közül. Szívet melengető, hogy ilyen emberek élnek, dolgoznak közöttünk. Nábrádi Lajos Utódok sorsa A rádió azzal kezdi a krónikáját, száz éve nem volt ilyen meleg, mint most december 9-én, Natália-napkor. A fű, a fa nem tud mit kezdeni magával. Nábrádon, ebben a szatmári kisközségben megduzzadtak az orgonabokrok rügyei, pattanni készülnek, mintha tavasz lenne. ★ Tél van. Az ember mégis könnyűnek érzi magát. Talán, mert ajándékba kapta ezt a néhány szép napot. A házigazda és felesége a jószágot etetik. Százával rebben a szárnyas az apró magra, termetes koca röffen és malacok sivalkodnak. Jó kint lenni. Élet van az udvaron. Beszélgetésre mégis a házba térünk. A ház?! Szikszai Albert elbeszéli; ez már a második. Az elsőt elmosta az árvíz. — Nem rögtön. Más házak összedőltek, ahogyan kijött a Szamos. A miénk még állt egy darabig, de nem volt szigetelve, feljött a talajvíz, el- mállottak, megroggyantak a falak. Akkor építettünk. Ez belekerült hatszázezer forintba. Vagy többe. Három szoba és összkomfort. Mi a kis szobában ülünk. Abban, ami a fiúé. Könyv és gitár jelzi, ki a hajlék lakója. — Ritka vendég — mondja az asszony. — Debrecenben dolgozik. Haza hazajár, de jobb volna, ha itt lenne. Miután a ház és a fiú így szóba került, az ősök sorsa következett. Az egyik nagy negyvennyolcas volt, a másik a Tanácsköztársaság idején tűnt ki. Ez az utódok sorsára is hatott. — Az apám orosz fogságban volt 1917-ben.. Amikor hazajött, elnök volt itt Nábrádon. Ezért is szenvedtünk olyan sokat. Nábrád kilencszáz lelket számláló kisközség volt a húszas években. Volt egy föld- birtokosa, Botka Imre 1000 holddal. Voltak cselédek, harmadosok, napszámosok, kisgazdák és néhány módosabb ember. Az idősebb Szikszai Albert nem tartozott a szegények közé. Nyolc hold földje volt. Családja cserepes házban élt. Miért vállalt hát sorsközösséget a cselédekkel, napszámosokkal ? — Az volt a meggyőződése. Különben nem sokáig élt. 33-ban elvitte a betegség. A ház asszonya nem tud meglenni tétlenül. Térül-for- dul és egy matring rózsaszín fonallal érkezik. Gombolyítja. Közben nagy ugrással a szó is új mederbe terelődik. Már 1945-öt írunk. — Sok minden voltam ebben a faluban. Voltam bíró, tanácselnök, párttitkár. Most termelőszövetkezeti nyugdíjas vagyok. ★ Sűrű fogalmazás. Harminchét évet azért mégsem lehet három mondattal elintézni. Hát hogyan is volt az negyvenötben? — Megalakítottuk a kommunista pártot. Nem volt könnyű dolgunk, mert itt erős talaja volt a parasztpártnak, a kisgazdapártnak ... — A férjem — szól közbe az asszony — még az apámat is kivezettette a gyűlésből. — Miért? — Mert mondott az mindenféle dolgokat, örökké előjött Kossuthtal, mindig Kossuthkodott. Negyvenötben pártot alapítottunk, földet osztottunk, 29 éves koromban párttitkárnak választottak. 1950. augusztusában lettem tanácselnök. Megszerveztük a tsz-csét. Aztán jöttek a zavaros idők. 1954-ben Édes kilépett a tsz-cséből, engem is kizártak. Kitettek mindenből. — Ügy mondja. Édes? — Igen, édesanyám. Ö volt bent a földdel és ahogyan sokan, ő is kilépett. Én meg egyéni gazdálkodó lettem. A földet kiadták, és arra köteleztek, hogy 15 napon belül fizessem ki az adósságom. Tizenegyezer forintot! És hol kaptam földet? A falutól legtávolabb, a legrosszabb földet. Mégis szerencsém volt. Olyan jó termésem volt néhány évben, hogy irigylésre méltó... Hogy kerek legyen a kép, ide tartozik: akkor 1954-ben Szikszai Albert teljesen új életet kezdett. Nem csak egyéni paraszt lett, de megnősült. Ügy mondja: addig nősülésre nem volt ideje. — Sok volt a dolgom. Minden időmet lefoglalták a község ügyei. Aki élt akkor, tudja, milyen kemély próbákat kellett kiállni. Ott volt például a beszolgáltatás . .. — A padláslesöprés. — Az. Bár én nem engedtem a végrehajtókat senki padlására. Magam néztem meg, mi van ott. Volt pár bokor tengeri, alig elég az embereknek maiéra. Azt én nem engedtem elvinni. ★ Rossz emlék. Volt szebb is. Az elején olyan jól, szépen indult minden. Mert ha volt is pártoskodás, széthúzás, ha félelemmel és kétkedve fogadták a cselédek, a nincstelenek a földet, azért a többség bízott a pártban, annak helyi képviselőjében, Szikszai Albertben. Miért? — Mert akárki mit mond, mégiscsak mi voltunk közel a szegénységhez. A mi programunk volt a jó ... Itt most be is fejeződhetne a beszélgetés. De volt 1956. Akkor a kocsma előtt, a han- goskodók között elhangzott Szikszai Albert neve is. Nem nagy indulattal. Csak apró haraggal. Aztán következett 1960. — Belépterfí a tsz-be. Nem az elsők között. Nem is hívtak, hogy legyek ott. ötvenhat után sem szóltak, hogy vegyek részt újra a közéletben. A termelőszövetke- , zetben voltam én minden, j csak állatgondozó nem. Ár- koltam a rizsföldeken, metszettem a fákat, szóval csináltam mindent. És voltam az ellenőrző bizottság elnöke, tanácstagnak is megválasztottak. — Ezek szerint élvezte az emberek bizalmát? — Nem volt nekem haragosom. Legalábbis nem tudok róla. — És most? Most, hogy már 63 éves és nyugdíjas, hogyan él, dolgozik? — Élek. 2500 forint a nyugdíjam, kapom a háztájit, van 300 öl gyümölcsösöm. Tartunk jószágot, és ha hívnak, ha kell, megyek dolgozni a tsz-be is. Nem lenne itt semmi baj, csak a fiú dolgozna közelebb. ★ Kerestem egy embert Szat- márban. Olyan embert, aki maga az élő történelem. Nábrádon, a Baross utcában Szikszai Albertra találtam. Sorsának az epizódjait mondta, ■nem a történelmet. De ez éppen elég. Most azon tűnődöm, mit is terem Szatmárban a föld? Búzát, kukoricát, rizst és aprómagvakat? Inkább életet. Micsoda életet! Seres Ernő----------------------------"l Filmszereplők voltak... „Feltámadt“ a csodarabbí KI VOLT A NAGYKALLÓI „CSODARABBI”, AKINEK SÍRJÁT MA IS ZSIDÓ HÍVŐK SOKASAGA KERESI MEG A VILÁG MINDEN TÁJÁRÓL. HÉBER NYELVŰ KÍVÁNSÁGOK SZAZAI VARJAK MA IS A KIS NYLON- ZSAKOKBAN, HOGY A „CSODA- RABBI” TELJESÍTSE AZOKAT. V _____________________________-------------------------------------------—---------------T aub Fisik Izsák, a nagykállói „Csodarabbi” a XVIII. században élt és tanításai — melyet „chadiz- mus”-nak, őt magát „Chadinak” hívták — főként a szegény zsidóság körében váltak igen népszerűvé. Alakja köré legendák fonódtak, tanításai Galíciától a Tiszáig sok hívet szereztek. A korabeli források szerint a Chádi sajátos népmeséi elemekkel keverte a hagyományos vallási életet, s kivitte a természetbe az elmélyülést, a lélek megjavítását, az öntökéletesedést szolgálta összejöveteleket. A rabbi a legegyszerűbb emberek között forgott, kondások, gulyások, szegények között járt-kélt és népdalokat is gyűjtött. Neki tulajdonítják az egyik ismert, a „Szól a kakas már ...” című népdal „felgyűjtését”. A rabbi halála után legendák sokasága szövődött alakjához, csodatevő erőt tulajdonítottak neki a szegény sorsú zsidók. Sírhelye, kápolnája amolyan zsidó- búcsúhellyé vált, ahol egy-egy alkalommal harminc-negyvenezer zsidó is össze- sereglett az ország minden tájáról, és a környező országokból. Mindenki elhozta a céduláit a kívánságokkal és bedobta a---------------1________/ f > Csodarabbi sírkamrájába. így van ez ma is, a világ minden tájáról érkeznek zsidók a nagykállói Csodarabbi sírjához. Néhány hete megelevenedett a múlt, a Chadi életre kelt, a legendás népmeséi és vallási személyiség története felkeltette a filmrendezők érdeklődését is. Itt forgatta a Csodarabbiről készülő film néhány jelenetét Gyöngyössy Imre rendező. A film címe: „Joób lázadása”, egy plebejus zsidó család életét viszi filmre a 30-as évektől a zsidóüldözések kezdetéig, amikor a filmbeli zsidó család látva a közeledő vészterhes jövőt, egy árva magyar gyermeket fogad magához, hogy egy kicsit saját képmásukra formálják és ráhagyják mindazt, amit eddig szereztek ... Erről szól a film, a két főszereplő Zenthe Ferenc és Temessy Hédi. A statisztákat viszont helyben toborozták. — Éjfél után fél kettő körül lett vége a forgatásnak — emlékezett az egyik statisztáló házaspár, dr. Miski László és felesége. — Bennünket, a nyugdíjasklub tagjait kértek fel, hogy vállalnánk-e ...? Mi úgy gondoltuk, már csak Nagykálló- ért is megtesszük, hisz az egykori meV ________________________________ r----------------------------\ gyeszékhely, nagyközségünk híréről is szó van. Beöltöztünk, kimaszkíroztak bennünket. Én gyertyát árultam a filmben — mondja Miski László. Emlékezetes élménye marad a nagykállói Barna Miklósnak, lányának, Juditnak, a nyugdíjasklub tagjainak a filmszereplés. Pfaff Béla nyugdíjas postamester, Czigány Ernő és felesége, Nagy Magdolna, Saiga Miklós és felesége, Hubert József és felesége, Horányi István, Kasszán Lászlóné, Iklódi Gyuláné, Kondor Mihály ... Többen hetven év körüli idős emberek éjfél utánig a hidegben is végigcsinálták, amit a rendező rájuk osztott. — Bizony, volt, aki nevetett, hangoskodott — jegyezte meg Miski Lászlóné —, hisz az egész Nagykálló ott tolongott. A szokatlan öltözet és az egésznek a hangulata különös volt. Aztán a rendező higgadt szóval megnyugtatta a hangos- kodókat és úgy érezzük, szépen sikerültek a jelenetek, jól szerepeltünk . . . Élmény volt. És az lesz újra látni magunkat majd a moziban ... # Páll Géza _________________J KM KARÁCSONY! MfUÉKUET
