Kelet-Magyarország, 1982. december (42. évfolyam, 282-306. szám)
1982-12-18 / 297. szám
KM hétvégi mh.Ukirr Kedves Barátaim! Tudom, jó néhányan rosszkedvvel gondolnak rám, hiszen meghívott vendége voltam egy találkozónak és azóta se írtam meg, hogy a mátészalkai pincérek és zenészek, vagy a nyírbátori zenészek és pincérek labdarúgócsapata volt a jobb két vidám délutánon. Panaszt is kaptam azóta, hogy mi az újságokban csak az „igazi” futballistáról írunk cikket, játsszon az bármilyen rosszkedvűen, bármilyen lélektélenül, pedig sport ám ez is. Nos, most is adós maradok az összeállításokkal, a mátészalkai Virág góljaival, a nyírbátori „Zsiga” csapatot magával ragadó lelkesedésének ecsetelésé- vel. Az eredményről is csak annyit, hogy Mátészalka győzött mind a kétszer. Ennyit a sportról, a többit arról, amit ennél fontosabbnak érzek. Különösképpen napjainkban, amikor egyre többször hallani arról, hogy rossz a hangulat egy közösségben, hogy az emberek csak addig maradnak együtt, ameddig feltétlenül muszáj és aztán mindenki szalad a maga dolga után. Tudom, hogy nem mindem, közösségre ez a jellemző, de azt is, hogy hovatovább a legtöbben vannak ilyen emberek is. Fehér asztalnál beszélgetünk a mérkőzés után. Előbb a gólokról, aztán, mert hiszen ott voltak a családtagok is, az életről, a hétköznapokról, a munkáról. Ügy, ahogyan minden társaságban beszélgetnek, ha a társaság véletlen ösz- szejön. Feljegyeztem akkor néhány mondatot. Valamikor rendszeresen találkoztunk így. Évente kétszer is, de aztán valami miatt elmaradt egy, el a másik és hiába volt egy jó játékunk, úgy tettünk vele, mint a gondatlan gyerek, elvesztettük. ... Egyikünk se tudja, hogy miért szakadt meg a sorozat, talán azért, mert nem volt, aki szervezze, talán azért, mert ahogyan jobb dolga lett valakinek, megvette az autót, rendberakta a házát, be is gubózott egy kicsit. Volt minek örülni, így hát magában örült... Nos, igen. Újra játszani, újra leülni együtt elég élményt adott ahhoz, hogy sajnálni kezdjék az edmaradtakat. Az új örömökért hosszú időre kidobott régit. A sport és a mozgás? Az is, de nem csak az. Mondták ott többen is, hogy a szakmáról, a mesterségről, a munkáról többet — és őszintébben — beszélgettek egy este, mint máskor hónapokig. És ki tagadná, hogy haszna van az ilyen beszélgetéseknek, hogy egyazon szakmán belül is lehetnek másfélék a gondok az egyik és másképpen a másik városban? Hogy itt is, ott is vannak ötletek a téli idegenforgalom szervezésére, hogy a nyár tapasztalatai is mások? Pincérek és zenészek beszélgettek, de ugyanígy találkozhattak volna számos más mesterség művelői, azok, akik ugyanígy taládkozgaittak régen, de nem találkoznak évek óta. Elmesélték: a szervezőket, akik bizony sokat dolgoztak, jó néhányan ki is csúfolták, mondván, hogy mire jó az ilyen, mondván, hogy van az embernek baja és gondja elég. Bolond az, aiki mások jókedvéért szervez, hogy nem szokás manapság az ilyen. A résztvevők között is akadt, akit úgy kellett meggyőzni, rábeszélni a találkozóra, de másnap már ők is tervezgették a visszavágót. A folytatást. Miért érzem mindezt közügynek? Azért, mert önöknek van igazuk, mert sokan vagyunk felnőttek, akik gondatlan gyerekként szertehagytuk a kedves játékainkat is. Leszoktunk arról, ami ingyen van, sőt, le is nézzük egy kicsit ezeket a magunknak megteremthető, valamikor rangosabb örömöket. És ezzel elvettünk valamit magunktól. Nemcsak az egyszeri élményt, hanem az egymás elviselésének mindennapos, szükséges kultúráját is. Végezetül bevallom: szívesen írtam volna a gólokról jókedvű tudósítást, de szükségesebbnek éreztem ezúttal megköszönni a példát. Guilder Béla nyugalmazott egyetemi tanárral a néprajztudomány hasznáról A Beszélgetésünkhöz a mátészalkai, Szat- ” marral foglalkozó tanácskozás adja az alkalmat. Miért Mátészalka és miért Szatmár? — Szatmár régen, az ötvenes évek eleje óta érdekli a Kossuth Lajos Tudományegyetem néprajzi tanszékét. Ebben benne rejlik az én személyes kötődésem is, mert amikor 1949-ben a kolozsvári egyetemről átkerültem Magyarországra és Debrecenben helyeztek el, rögtön gondolkodni kezdtem, hogy a néprajz iránt érdeklődő hallgatóknak hol találok olyan terepet, ahol egyéb élményekben is lesz részük, ahol nemcsak tudományos apyagot találnak. Ahol megismerhetik az emberek gondolkodását, magatartását. Erre csak Szatmár volt alkalmas, mert itt virágzik a hagyományos népi műveltség, az emberekben fellelhető az újítókészség, a haladásra való hajlam, és emellett az itt élők nagyon vendégszeretők, közvetlenek, közlékenyek. Nagyon értékes, figyelemre méltó népi magatartástudattal rendelkeznek. A Említette a sajátos magatartásmódot. w Mik ennek a gyökerei? — Egyebek közt az, hogy sok az úgynevezett kisnemesi falu. Ezek önálló gondolkodással rendelkeznek és megőrizték hagyományaikat. A szatmáriak már a XVIII. század végén, a XIX. század elején híres kereskedők voltak, tutajokon szállították a Szamoson és a Tiszán az Alföld közepe felé az almát, a Szamos menti szilva elkerült Galíciába, Lengyelországba is. Fehérgyarmat és Csenger országos hírű vásárhelyek voltak. Ide jártak a felvidéki szlovákok megvásárolni a juhot és vitték Árva megyébe, Tren- csény megyébe. A racka juh nálunk már csak az emlékezetben él, ellenben ezeken a felvidéki területeken, ma is megtalálható. Említeném még a vizek bőségét is, ami ugyancsak hozzájárult az itteni életforma kialakulásához. De továbbmenve: az, hogy Szatmár az Erdély és az északkeleti Kárpátok felé vezető utak mentén fekszik, azt is eredményezte, ogy a népi viseletek, a népélet különféle jelenségei egészen a hiedelmekig kicserélődtek. így aztán egy hallatlanul sokszínű képet találhatunk Szatmárban. A Van-e aktualitása a Szatmárról folyó w tanácskozásnak? — Különösebb aktualitása nincs. Ez egy tudományos alkalom, a folyamatos munka egy része, aminek anyagát majd szeretnénk megjelentetni. a Mi az, hogy Szatmár? — Szatmár, az Szatmár. Vagyis: nem az Alföld és nem is Erdély. Egy nagy tájegység, ami néprajzi, emberföldrajzi, gazdasági szempontból is rendkívül tagolt. Mert — például — egészen más Mérk-Vállaj gazdálkodása, gazdasága, mint Botpalád, a paládsági falvak gazdálkodása, gazdasága. Szatmárban sok kisebb táj van, aminek foglalata az a nehezen magyarázható sajátos szatmári tudat. Büszkék arra, hogy szatmáriak ... Egészen más az itt táncolt csárdás, mint a nyírségi csárdás. Itt járják legtüzesebben a verbunkot. Egy etnográfusnak mindig meg kell éreznie a tájnak, a népességnek a különleges zamatát, ízét. Ez körülbelül olyan, mint a szépen érett szatmári szilvának a hamva. Mert az, egy érték... A Szakadjunk el Szatmártól. Beszéljünk a néprajztudományról. Professzor úr miben látja tudománya szerepét, jelentőségét ma és itt? Vagyis mire jó a néprajz? — Nézzük, mit kutat a néprajz? A dolgozó nép életformáját, műveltségét kutatja, ennek az életformának, műveltségnek a táji körülhatárol tságát, eredetét, mikéntjét igyekszik kitapogatni. Egyszóval: a néprajz tárgya a dolgozó nép. És az ő életformájukkal illik tisztában lenni, pontosan olyan fontos megismerni a mindennapok emberének életét, mint a magyar történelem eseményeit. Ne felejtsük el, hogy nemcsak a kölni dóm, vagy a reimsi székesegyház érdekes a számunkra, hanem ha megnézünk egy szatmári parasztházat, akkor ezzel kapcsolatban pontosan olyan bonyolult történeti, kulturális problémákat vethetünk fel, ugyanúgy fontos stílusjegyeket vehetünk észre, mint az említett nagyszerű építményeknél.' Ezeket a stílusokat persze nem nevezzük gótnak, vagy reneszánsznak, hanem valami másnak. Azt mondjuk ez egy ilyen, vagy olyan sajátság, teszem fel szatmári. De ezek pontosan olyan fontosak, mint mondjuk a barokké. a így könyveli el ezt a köztndat is? ~ Sajnos meg kell mondani, hogy a megszépítő messzeség mindig jobban vonz min„...a néprajz tárgya a dolgozó nép. És az fi életformájukkal illik tisztában lenni, pontosan olyan fontos megismerni a mindennapok emberének életét, mint a magyar történelem eseményeit.“ csodálattal nézzük a képsorokat, de nem tudunk róla, hogy az Ecsedi-láp csíkászai sok tekintetben hasonlóan alkalmazkodtak a geográfiai adottságokhoz, mint a Kongó medence őslakói. Ha kiásnak egy bronzkori sírt, tódulnak az emberek megcsodálni, noha azt sem tudják, kik csinálták azokat az eszközöket, ugyanakkor szótlanul mennek el a falusi temetők mellett, amelyek éppen úgy vallanak a múltról, a társadalmi és gazdasági körülményekről, mint a régészeti leletek. Holott, a népi öntudatnak, a munka megbecsülésének az egyik legfontosabb kelléke a dolgozó nép kultúrájának, műveltségének megismerése. Ezt tárja elénk a néprajz. A Tudja e regisztrálni a néprajztudomány w azokat a változásokat, melyek ebben az országban a felszabadulás óta végbementek? — A néprajz elsősorban a hagyományos kultúrával foglalkozik. Engem személy szerint elsősorban a régi érdekel. A népi műveltség múltja vonz. De, természetesen a néprajznak vannak olyan ágai, melyek azt a folyamatot vizsgálják, melynek során a hagyományok belenőttek a modern életbe. Azt kutatják, miként történik ez. Annak kimutatásán dolgoznak, hogy a hagyományok milyen módon kerültek a szocialista gazdálkodás keretébe, hogyan nőtt a hagyományos népi műveltség a technikai civilizációba. Gondoljunk csak az elektrifikációra, ami döntő változást okozott a faluban, mindenfajta társadalmi rendszertől függetlenül. Mert ahova bevezették a villanyt — tehát mondhatni az ország minden házába —, ott a téli esték meghosszabbodtak, ott dolgozni lehet, mezőgazdasági kisgépeket lehet beállítani, ezekben a házakban ott a rádió és a televízió, a mosógép és a villanyborotva. A Bizonyos hagyományok tehát eltűntek. w Egy sor közösségi alkalom megszűnt. Teremtődtek-e olyan újak, melyek egyszer szintén a hagyományok kategóriájába tartoznak majd? — A parasztság a jövőben mindinkább „polgárosodni” fog, átveszi a városi életformát. Ennek jelei lépten-nyomon látszanak a faluban. Gondoljunk a már említett technikai eszközökre. Aztán beszélni kell az autóról, ami döntő változást hozhat a falusi emberek életében is. A fiatalok vasárnap délután már ma sem csak táncba mennek, egyre többen kirándulnak. Viszi őket az autó, világlátottá teszi őket, éppen úgy, mint a tévé. Itt már olyan jelenségekről van szó, amiket elsősorban a szociológia vizsgál. De a néprajznak is vannak feladatai: néznie kell, hogyan lesz a régiből új, hogyan és milyen ütemben szűrődik ki a régi, ha megmarad hol, milyen társadalmi csoportosulásoknál marad meg, hiszen az emberek gondolkodásában mindig maradnak meg hagyományos dolgok. g Sokan állítják: a népi kultúrának vége. — A népi kultúra alkonyáról, már a múlt században is beszéltek, és még ma sincs alkonya. Arra kell törekedni, hogy a népi kultúra pozitív előjelű jelenségeit — tehát nem a faekét —, a táncot, a dalt, a népköltészetet új formába öltöztetve visszaadjuk a falunak. Ezáltal a népi hagyományoknak egy újfajta továbbélése válik lehetségessé. két. Ha a tévében a Kongó medencében élő pigmeusok életformáját mutatják be, nagy A A néprajz feladata tehát a folyamatosság, a kontinuitás keresése, a hagyományok továbbélésének vizsgálata? — Ez az egyik. De a későbbiek során el tudom képzelni, hogy mondjuk ötszáz év múlva Szatmár népe mind városlakó lesz, megszűnnek a kis falvak. Nem vagyok persze futurológus, de ha így lesz, akkor annak az életformának a tanulmányozása már nem a néprajz, hanem a szociológia tennivalója lesz. A Akkor, elvileg nem is lesz mit tennie a w néprajzosnak? — Feladat lesz. Hiszen a régészetnek is van kutatnivalója, holott az ősmagyarok már nem élnek, és a honfogalalás kori archeológia ma fejlett tudomány. Elérkezhet az idő, amikor a néprajzos is a múzeumokban, archívumokban lévő anyagok alapján próbálja tisztázni a népi kultúra még meg nem fejtett jelenségeit. A A jövőről szálljunk le a jelenbe. Lehet- w séges, hogy a ma életmódját tisztázó kutatásokba is beleszóljon a néprajztudomány? Mondjuk a szociológiával együtt dolgozva? — A néprajz történeti jellegű tudomány. De, mivel a falun az élet még nem a városi elvek szerint folyik, nem a városi szabályok határolják be, a falu mai életmódjának vizsgálata is tudományunkra tartozik. Azonban tudomásul kell vennünk, hogy a jelen életmódjába a még ható régi mellett, igen erősen belejátszik a jövő is. 'Mivel a néprajz történeti tudomány, és tudjuk, hogy a dolgok nem fognak még egyszer megismétlődni, kutatnunk kell ezt a mát, és eredményeinket be kell vinnünk az oktatásba, a népművelésbe is. A A néprajz — mondta — történeti tudo- w mány. A történetírásról pedig tudott, hogy sokszor szolgált már rossz aktuál- politikai célokat is. Mi a helyzet a néprajzban? — Ezt én a magyar néprajzról nem tudom mondani, de azt sem állíthatom, hogy nem voltak időnként nacionalista törekvések. A néprajz sohasem vulgarizálódott annyira, noha egyes képviselői például túlságosan előtérbe állították, mondhatni idealizálták a paraszti életformát és annak konzerválását. De ezt a néprajz általában nem vállalja. A Most már jó értelemben: segíthet-e a w néprajz a politikának? — Igen. Például ázzál, amikpr bemutatja, hogy az emberi munka miként zajlott ötven éve és miként zajlik ma. Gondoljunk az aratásra. De a néprajz képes felmutatni a mindennapi élet nehézségeit is, amit a politika, a politikus, ugyancsak felhasználhat. A Nagy ipari városaink lakói is második, w harmadik generációban élnek ott, az ipari munka gyökerei sem igazán mélyek sokszor. Kimutathatók a falusi életformába visszanyúló gyökerek? — Igen. Például a szórakozás különböző formáiban; Pesten például a közelmúltban még létező népligeti, városligeti életben. A munkásság életformája is megőrzött olyan mozzanatokat, melyek a falusi múltba vezetnek vissza. Ezt mutatja május elseje megünneplésének története, mely nem is csak a magyar faluba, de a sokkal mélyebb, ősibb európai kultúrtalajba nyúlik vissza. Az ünnep, az örülő ember, mindig is tárgya a néprajznak. A Mi az, ami a falusi életből a városiba is w átmentendő lenne? — Az együvétartozás. Más az organizáció: a városban külsődleges tényezők fogják egybe az embereket, ezért nem is vesznek tudomást egymásról. Általában hiányzik az az összeműködés, ami falun fellelhető. A Milyen feladatok állnak a magyar nép- w rajztudomány előtt? — Hiányoznak a táji monográfiák, a szatmári kis és nagy tájaké sincs meg. Szükség lenne egy új összefoglaló munkára Magyar- ország néprajzáról, ami egyúttal utat mutatna a jövendő kutatásoknak is. Szükség lenne egy-egy jelenségcsoport vizsgálatára. Meg kellene nézni például egy olyan jelentős társadalmi és gazdasági funkciót betöltő intézményt, mint a magyar lakodalom. Ennek sincs monográfiája, noha gyűjtőmedencéje a régi hagyományoknak és az új szokásoknak. Gondoljunk csak a menny asszonytáncra és az azzal összekötődő adományokra. A Látva a professzor úr kiváló szellemi és w fizikai kondícióját, megkérdezem mik a további tervei? — Részt veszek a nemzetközi tudományos életben. Külföldi folyóiratok szerkesztésében munkálkodók. Tavaly egy ösztöndíj segítségével a görög szigetvilágban jártam. Terveim között szerepel egy könyv, melyet a magyar ősfoglalkozásokról írok meg. Most áll megjelenés előtt egy 1300 oldalas általam szerkesztett angol—francia—német nyelvű munka, a világ halászatáról, s a tanulmányok megírására a legjobb szakembereket sikerült megnyerni Írországtól Űj- Zélandig. Van mit csinálni. A Kívánom, minden tervét sikerüljön va- w lóra váltania. Köszönöm az interjút. Speidl Zoltán f HÉTVÉGI ^ L INTERJÚ 1 1982. december 18^^ ♦
