Kelet-Magyarország, 1982. november (42. évfolyam, 257-281. szám)

1982-11-06 / 261. szám

4 Keiet-Magyarország 1982. november 6. Világpolitika—Moszkvából! A mikor a republikánus elnökjelölt diadal­maskodott az USA- ban a két évvel ezelőtti vá­lasztási párviadalon, akkor örülni éppen nem örültek Moszkvában. Az viszont bizo­nyos, nem is búslakodtak amiatt, hogy távozott a Fe­hér Házból a szeszélyes, ki­számíthatatlan Carter, vala­mint külpolitikájának rossz szelleme, a szenvedélyesen szovjetellenes Zbigniew Brze- zinski. Most viszont, a rea­gani éra 21 hónap után, az SZKP KB egyik vezető mun­katársa a Lityeraturnaja Ga- zeta hasábjain Brzezinski szavait idézve ítéli el a Rea- gan-kormányzat „primitív kommunistaellenességét”. Leonyid Zaanjatyin, az SZKP KB osztályvezetője pedig — ugyanebben a lapban — an­nak a meggyőződésének ad hangot, hogy a mostani „az amerikai történelem legmili­taristább kormánya’’. Kulcshelyzetben Ritkán jön tehát jobb az amerikai politikába. A poli­tika azonban a lehetségesnek a művészete, s ennek tudatá­ban Moszkva igyekezett és igyekszik szót érteni az ép­pen adott amerikai kor­mánnyal. Mert a szovjet fő­városban vallják: a szovjet— amerikai viszony jelentős mértékben meghatározza a nemzetközi helyzet egészé­nek alakulását. Emellett van­nak olyan kérdések, ame­lyekről a Szovjetunió csak az Egyesült Államokkal folytat­hat érdemi párbeszédet. Mindenekelőtt a fegyver­zetkorlátozásra áll ez. Moszk­va — a Reagan-kormányzat hivatali idejének első percé­től kezdve — következetesen képviselte azt az álláspontot, hogy mielőbb fel kell venni a SALT-megbeszélés fonalát, az úgynevezett eurohadászati kérdésben pedig megegyezés­re kell jutni, mielőtt a part­nerek kifutnának az időből és a NATO hozzálátna az 1979 decemberében hozott NATO-döntés megvalósításá­hoz, az 572 Pershing—2 raké­ta és szárnyasrakéta nyu­gat-európai telepítéséhez. Az amerikai szándékokat illetően azonban indokolt ké­telyek és aggodalmak merül­hetnek fel. Moszkvában úgy látják, hogy az Egyesült Ál­lamok a „szovjet fenyegetés­re”, a „szovjet fölényre”, az úgynevezett „sebezhetőségi ablakra” való hivatkozással mindenképpen fegyverkezni akar. Jól mutatja ezt, hogy az eurohadászati tárgyaláson Genfben az amerikai kül­döttség a Reagan elnök által körvonalazott úgynevezett „nulla megoldást” erőlteti, amelynek elfogadása meg­fosztaná a Szovjetuniót kö­zepes hatósugarú rakétáitól és még rosszabb helyzetbe juttatná, mint a NATO-raké- ta telepítése. Hasonló taktikát alkalmaz Washington a másik genfi fórumon, az úgynevezett SA­IL ART-tárgyaláson. Kizálólag a szárazföldön telepített in­terkontinentális ballisztikus rakéták számának csökken­tése a Szovjetunió lefegyver­zését jelentené a nukleáris „triász” aizon ágazatában, ahol a Szovjetunió van előny­ben, miközben a csökkentés nem érintené a nehézbombá­zókat és a tengeralattjárókról indítható rakétákat, amelyek­re az amerikai nukleáris rob­banófejek 80 százalékát tele­pítették. Párizs, London, Bonn A szovjet—amerikai vi­szony egészét is a fegyverzet- korlátozási tárgyaláson kiala­kult patthelyzet jellemzi a reagani érában. Ebben a helyzetben nyomatékosan hangsúlyozzák a szovjet fő­városban : tekintélyes mér­tékben az európai államok magatartásától függ, miként alakul a továbbiakban a vi­lághelyzet. Nagyra értékelik Moszkvában Párizs, London, Bonn és más nyugat-európai fővárosok kiállását a kelet— nyugati kereskedelmi-gazda­sági együttműködés vívmá­nyainak megőrzése mellett. Nyugat-Európa ragaszkodása a Szovjetunióval kötött gáz­csőügylethez — dacolva az amerikai szankciókkal — Moszkva számára bizonyíték. Mindamellett szovjet rész­ről az enyhülést nem tekintik egyetlen földrész privilégiu­mának, amint azt Leonyid Brezsnyev szeptember végi bakui beszédében világosan kifejtette. Indira Gandhi in­diai kormányfő moszkvai tárgyalása jelezte, hogy a két ország fejleszteni akarja a csaknem egymiUiórd ember sorsát közvetlenül érintő szovjet—indiai együttműkö­dést. Kedvező értékelést ka­pott a fezi arab csúcsérte­kezleten elfogadott arab bé­keterv, amelyet pontosítva és kiegészítve a Szovjetunió ki­fejtette hatpontos rendezési javaslatát. Az október elején megkez­dett szovjet—kínai konzultá­ció a két ország kapcsolatai­nak javítása felé tett apró lé­pések folytatása. E „tárgya­lás a tárgyalásról” nem ígér ugyan gyors frontáttörést, de bizonyítja, hogy a szovjet de­legációt a kapcsolatok javítá­sának a szándéka vezérli. Kitől függ ? Nyugati lapok most gyak­ran írnak így: a Szovjetunió most a „jóindulat offenzívá- ját” folytatja minden földré­szen, tüntetőén kihagyva eb­ből az Egyesült Államokat. Nos, ez nem pontos. Moszk­va ugyanis a Reagan-kor­mányzat első percétől fogva rendszeres konzultációt — köztük csúcsértekezletet — javasolt Washingtonnak. Ám a békeidőben teljességgel szokatlan politikai nyomás, zsarolás és „megleckéztetési” kísérletek légkörében nehéz érdemben tárgyalni. Ha az októberre javasolt szovjet— amerikai csúcstalálkozó nem szerepelt a nemrég New Yorkban tartott két Sromi- ko—Shultz találkozó napi­rendjén, ez aligha azzal ma­gyarázható, hogy Moszkvá­ban „devalválták’’ a szov­jet—amerikai kapcsolatokat. Vagyim Zaglagyin nyíltan megmondta az L’Unitának adott interjúban: „Minden az amerikaiaktól függ, csakis az amerikaiaktól” — s ez nem magánvélemény. Az SZKP Központi Bizottsága nemzet­közi osztályának helyettes vezetője azt mondta ki, ahogy a világhelyzetet Moszkvából látják. Szászi József {------------------------------------­S oha nem tudom elfe­lejteni, hogy a tisz­tek éjszaka vezé­nyeltek álmukban. A heve­nyészett kórház priccsein nyöszörgő sebesültek sóha­jaiból, öntudatlan felkiáltá­saiból, rémült sikolyaiból nagyon pontosan megtud­hattuk, hol zajlottak a leg­véresebb ütközetek. Megbíz­hatóbb híradás volt ez a leggyorsabb parancsnál is. Mark Jűrje vies Glezin szavaira Szebenyi András bólogat, ö sem panaszkod­hat, hogy nem járta meg a világ sok táját a háborúban. Megfordult a mongol, a kí­nai, a japán, az orosz határ közelében. Az egykori har­cos hat évet húzott le szi­bériai hadifogságban. — Rendre mínusz 55 fo­kot mértek. Ha már csak húszfokos hideg volt, egész melegnek éreztük a leve­gőt... Az emlékezések azon a baráti találkozón hangzot­tak el, amelyen a megyénk­ben tartózkodó háromfős szovjet delegáció is részt vett. A nyíregyházi 107-es szakmunkásképző labirintu­saiban kalauzolják a vendé­geket. A tanműhelyek, az új mérőszoba mellett meg­mutatják a kollégiumot, a négyágyas szobákat. A ven­dég tréfálni akart: most a vendégszobába hoztak, vagy mindenki ilyenekben lakik? Az intézmény kórusa, ci- terazenekara lépett a kö­zönség elé. Egyikük el­mondta, nekik történelem, mi több, mára tantárggyá szelídült nagyapáik, apáik elbeszélése. Most viszont felemelő érzés szemtől- szembe találkozni azokkal az emberekkel, akik egykor Nyíregyháza felszabadításá­ért harcoltak. Érett asszonyként, meg- győződéses kommunistaként érte a háború híre Somogyi Gyulánét. A ma már 93 esztendős nénit támogatják a lépcsőn a fiatalabbak. Somogyi néni csendesen bó­logatott Olga Vasziljevna Korzs szavaira, aki tanári pályára készült a barátnő­jével, soha nem gondolta volna, hogy egykor sebesül­teket fog kötözni a harcme­zőn. Márpedig az iskolapad­ból — filológia szakos dip­lomával a zsebében — egye­nesen a frontra kérte ma­gát, s mint nőt, az egész­ségügyiekhez osztották be. Sebtében megtanult sebet kötözni, vérzést csillapítani, gyógyszert beadni. Amit nem kellett tanulnia, volt egy kedves szava a szenve­dőhöz, nyugtatta a sebesül­tet, elhitette vele, hogy tu­lajdonképpen nem beteg, csak sérült... — Ahogy húzódott a front nyugat felé, egyre újabb ál­cázott helyeket kerestünk a kórháznak. Mikor az első vonal mögött haladtunk, sokszor azt sem tudtuk, szovjet vagy német sebesül­teket hagytak-e hátra a he­lyi kórházakban. Egyszer valahol Belorussziában tör­tént: kapjuk a parancsot, hogy rendezkedjünk be a kisvárosi kórházban, már a szovjet csapatok felszabadí­tották a területet. Belépek egészségügyi táskámmal az oldalamon az egyik kórte­rembe. Majdnem elájultam a meglepetéstől, amikor a német egyenruhás tiszteket, sebesülteket megpillantot­tam az ágyakon. Az első megdöbbenés után németre váltottam a szót és meg­nyugtattam őket, ápolónő vagyok, sorra jártam a se­besülteket, kikérdeztem őket. Megígértem a gyógy­szereket, majd indultam ki a kórteremből. Oldalazva haladtam, de hosszúnak tűnt az a pár méter! Alig hittem, hogy valmelyikük nem lő utánam. A folyosó végén újabb kórterem,, a mieink! Lerogytam és szólni sem tudtam senkihez ... A szovjet vendégek alig ismertek megyénkre. Olga Vasziljevna a tankok által letaposott kukorica látvá­nyától nem tudott szabadul­ni. Csak a régi Nyíregyhá­za utcáin ismert rá az em­lékében őrzött városra. Mo­dern központ, lakótelepek, ipari negyedek, kulturális centrumok, jólesően néztek Az igazi köszönet Díszünnepség Nyíregyházán lágrendszer ellentmondásai­nak kiéleződése. Hazánkban és Szabolcs-Szatmár me­gyében a szocialista építő- munka alapvetően eredmé­nyes folyamatai mellett a kedvezőtlen külgazdasági ha­tások és saját gyengeségeink miatt növekedtek a gondok, megnőtt a lakosság körében az aggodalom. A döntő, meg­határozó azonban az, hogy a szocialista építés eredményei, pártunk politikájának több mint negyedszázados tevé­kenysége alapján nyugodt és kiegyensúlyozott a lég­kör. A cselekvő tenniakarás és a politika iránti bizalom jellemzi helyzetünket. — Az utóbbi években mind gazdasági életünkben, a tár­sadalmi, politikai viszonyok területén, ideológiai és kul­turális életünkben olyan tör­ténelmi jelentőségű vívmá­nyok születtek, amelyekre támaszkodva meg tudjuk ol­dani a sokkal nehezebb fela­datokat is. — Gazdasági teljesítőké­pességünk növekszik, üzeme­ink. termelőszövetkezeteink többsége állja a versenyt. De legalább ilyen jelentős a szo­cialista közgondolkodásban, a kulturális és művelődési viszonyainkban és a szocia­lista életmódban bekövetke­zett változás is. — Nehezebb terhek hárul­nak ránk és ezt érzi a lakos­ság minden rétege. Valóban függünk a világtól, a világ- gazdaságtól, de mégsem va­körül. A volt haditudósító, az újságíró, Leonyid Vaszil- jevics Ruszin delegáció ve­zető, tollára kívánkozik a mai városkép. Akkor min­dig az első vonalba igyeke­zett, hiszen mindig ott tör­tént valami... Naponta ad­tak ki egy négyoldalas frontújságot, s alig hárman- négyen írták, fényképezték, szerkesztették a lapot. Na­gyon megrázta, amikor új­ságíró barátja, harcostársa a karjaiban vérzett el. Nem engedhették meg maguk­nak, hogy csak tudósítsanak az eseményekről, maguk is fegyvert fogtak és harcol­tak. A Szovjetunió Hőse, amikor a frontról hazatért, akkor látta először a fiát. Dmitríj négyéves volt. .. N yíregyháza nagy tisz­telettel köszöntötte felszabadítóit. Ünne­pi tanácsülésen találkoztak a szovjet veteránok a város és a megye párt- és taná­csi vezetőivel, a városi ta­nácstagokkal. Nyíregyháza emléklappal köszönte meg a felszabadítók áldozatait. Ruszin elvtárs válaszában kifejtette, nekik az az igazi köszönet, hogy az emberek nem feledkeznek meg az egykori harcosokról, friss virágot, égő gyertyát talál­tak az emlékműveken. S ami az emlékezésnél is töb­bet mutat, példamutatóan gyorsan építették újjá váro­sukat, fejlesztik gazdasági, társadalmi életüket. Halad­nak azon az úton, amely mellett harcostársaik életük feláldozásával tettek hitet... Tótb Kornélia _______________________ Az ünnepi beszéd hallgatósága. (Elek Emil felvétele) gyünk kiszolgáltatottak. Mert létezik a szocialista országok együttműködése. Szabolcs-Szatmár megyé­ben is azon dolgoznak a párt­szervek, állami szervek, tö­meg- és társadalmi szerve­zetek, hogy a magasabb kö­vetelményeknek eredménye­sen tegyünk eleget. Gazda­ságpolitikai, szociális, kultu­rális fejlesztési terveink tel­jesülnek. Életünk minden te­rületén büszkék lehetünk eredményeinkre és tanúi lehe­tünk a konstruktív kezdemé­nyezéseknek, a megye előtt álló feladatok vállalásának. Amikor egy társadalomra nagyobb terhek hárulnak, alapvetően kettős irányú ten­denciát tapasztalhatunk. Az egyik: az erők összefogása, a színvonalas munka, az alko­tó tevékenység megélénkülé­se. A másik — nem kevésbé figyelemre méltó folyamat — a társadalmi kritikai jelensé­gek megszaporodása. Mind­kettőre szüksége van társa­dalmunknak. — Szocialista rendünkkel ez idáig sem fért össze a kö­zösségellenes magatartás, a közösség érdekeinek megsér­tése. Ezután ez még kevésbé lehetséges. Szükségünk van minden jobbító szándékú, kritikai észrevételre, a kom­munista és dolgozó közössé­gek társadalmi ellenőrző sze­repének fokozódására. Szük­ségünk van a tisztességes helytállásra a munkahelyen, a közéletben egyaránt. Szük­ségünk van a hátrányos helyzetű rétegek megkülön­böztetett támogatására. Sehol sem kerülhetnek hátrányba a becsületes, jó munkát végző emberek és közösségek. Szük­ségünk van a népi-nemzeti egység összetartó erejére, a haza, a nemzet sorsát vállaló emberek sokaságára. — Most, amikor októberre és a VSzovjetunió megalaku­lására emlékezünk, amikor a tisztelet és hála virágait he­lyezzük el a szovjet és ma­gyar hősök emléke előtt, bát­ran merítsünk erőt az előt­tünk járt kommunista nem­zedékek áldozatos életéből. Merítsünk erőt feladataink megoldásához, az internacio­nalista és a nemzet sorsát mindig felelősen vállaló pár­tunk gazdag történelmi ta­pasztalataiból. Befejezésül a szónok a ma­gyar és a szovjet nép barát­ságát. és a békét éltette. A szünet után műsor követke­zett, melyben fellépett a Szovjetunió belügyminiszté­riumának ének- és tánc- együttese. Koszorúzás a Lenin téren A megyei, a járási és a városi pártbizottság képviselői ko­szorúznak. A Nagy Októberi Szocia­lista Forradalom 65. évfor­dulója alkalmából pénteken délután koszorúzási ünnep­séget tartottak Nyíregyhá­zán a Lenin téren. A Him­nusz és az Internacionálé hangjai után katonai tiszte­letadás következett, majd a párt-, az állami, a társadal­mi és tömegszervezetek, Nyír­egyháza több üzemének és intézményének dolgozói he­lyezték el a hála és kegyelet virágait a Lenin szobor talap­zatán.

Next

/
Thumbnails
Contents