Kelet-Magyarország, 1982. november (42. évfolyam, 257-281. szám)

1982-11-05 / 260. szám

1982. november 5. Kelet-Mflgyarország 3 Kulcsposzton á bizalmi BIZONYÁRA VÉLETLEN, hogy éppen az SZMT leg­utóbbi ülésének szünetében hangzott el az a mondat, mely szerint az újonnan megválasztott szakszerve­zeti bizalmit azzal indítot­ták útjára közéleti tisztsé­gében: a legfontosabb, hogy a tagdijat beszedje. A bizalmi — aiki egyike volt az SZMT ülésére ven­dégként meghívott alap­szervezeti tisztségviselők­nek — a megyei testület vitáját hallgatva döbbent rá: mennyi mindent te­hetne, mennyi kérdésben kellene kikéini az ő véle­ményét, s hogy nagyon fon­tos feladata lenne össze­fogni a vele együtt dolgo­zó szakszervezeti tagokat. Az SZMT ülésének elem­zése maga is felvetett ten­nivalókat, hiszen a bizalmi testületek, összevont tag­gyűlések mindössze két esztendeje (a szakszervezeti mozgalom irányítási rend­szerének legutóbbi jelen­tős korszerűsítése óta) működnék, mint az alap- szervezeti élet legfelsőbb irányító fórumai. Kulcshelyzetbe került te­hát a bizalmi, s ezért kü­lönösen időszerű volt — már két esztendő tapasz­talatai alapján is — átte­kintem: hozott-e eredmé­nyeket, változásokat a kor­szerűsítés, javult-e valójá­ban a szakszervezeti mun­ka. Nem holmi részletkérdé­sekről van szó. Megyénk több, mint háromszáz szak- szervezeti alapszervezeté­ben hatezer bizalmit, s csaknem ugyanannyi bi­zalmihelyettest választot­tak. Természetesen, hogy a munka nem indulhatott mindenütt gyorsan és tö­kéletesen, hiszen a bizal­miak több, mint negyven százaléka először kapott lehetőséget a bizonyításra, meg kellett ismerkedni a jogokkal, kötelezettségek­kel, lehetőségekkel. A BIZALMIAK MŰKÖ­DÉSÉVEL természtszerű- leg javulhatott a szakszer­vezeti munka, mert a bi­zalmi maga is benne él, dolgozik az adott közössé­gekben, érzelmileg is azo­nosulni tud a helyi örö­mökkel, gondokkal, ered­ményekkel, s könnyebben tudja mozgósítani kisebb létszámú csoportját a szak szervezeti célok megvaló­sítására. Komoly felkészülés is szükséges a bizalmiak jó munkájához. Addig, amíg csak a szűkebben vett munkahely kérdéseiről van sízó, könnyebb volt a bi­zalmiak munkája is. Most a műhely, a vállalat dol­gait is ismerni kell a re­ális vélemény kialakításá­hoz, nem beszélve arról, hogy környezete a válla­latra, munkahelyre vonat­kozó információk jelentős részét is tőle várja. Ezért nőtt meg a felelős­sége a vállalati szakszer­vezeti bizottságoknak is, amelyek egy-egy testületi ülésre felkészítik a bizal­miakat Ha előzetesen fel­hívják a bizalmiak figyel­mét a beszámolók fontos pontjaira, összefüggéseire, könnyebb azokat egybevet­ni a saját tapasztalatokkal és reális, jó javaslatokat tenni. Ez azonban még nem mindenütt van így. Sokszor formális a bizalmi testüle­tek elé kerülő jelentés is, amely ráadásul esetenként olyan terjedelmes, hogy a hivatalos iratokhoz nem szokott bizalmiak át sem tudják fogni azokat. SOKFÉLEKÉPPEN RÉ­TEGZŐDNEK a leginkább érdeklődésre számot tar­tó témák is. A bizalmi tes­tületi üléseken természe­tesen mindig a tervfelada­tok meghatározása, a gaz­dálkodás elemzése, a pré­miumrendszer, a bérezés arányainak kialakítása, a szociálpolitikai terv vált ki legnagyobb érdeklődést. Az SZMT ülésén viszont szó­vá tették, hogy — miközben valóban az egyik legfonto­sabb a gazdasági építő­munkát segítő szakszerve­zeti tevékenység — az in­dokoltnál kissé hátrább szo­rul a szakszervezeti mun­ka mozgalmi oldala, holott ez ugyancsak komoly moz­gatója a szervezetnek. Az SZMT ülés vitájá­ban az is felvetődött, hogy a szükségesnél még mindig kevesebben ismerik a bi­zalmiak megváltozott le­hetőségét, helyzetét, velük kapcsolatban sok helyen még most is a „szakszerve­zeti aprómunka” jut a munkatársak eszébe. Ezért aztán nem is törekedtek mindenütt a legkiválóbb munkások bizalminak tör­ténő megválasztására, azo­kat szívesebben ajánlották volna „magasabb tiszségek- tae”. Most, amikor itt a „munka sűrűje”, tűnik ki: erkölcsi tekintélyt csak az a bizalmi tud kivívni, aki munkájában is példamu­tató. Joggal tették szóvá a felszólalók az SZMT ülé­sén is, hogy a bizalmiak el­várják: ne csak funkciójuk jelentőségét hangsúlyoz­zák, hanem mindenütt kapják meg azt a segítsé­get is, amelynek alapján tartalmasabbá tehetik az érdekképviseletet és nö­velhetik a szakszervezetek tekintélyét. M. S. ÚJ TERMÉK NYÍRTELEKRŐL A Nyíregyházi MEZŐGÉP Vállalat nyírteleki gyáregy­sége októberben kezdte meg az új típusú élőállat-szállító pótkocsik gyártását az AG- ROTEK és az Állatforgalmi és Húsipari Tröszt megren­delésére. Az ASZP—206-os élőállat­pótkocsikból már félszáz da­rabot legyártottak és elszál­lítottak. Év végéig még 100 darabot gyártanak. Jelentő­sége az, hogy gazdaságos ter­mék, s gyártásával hozzájá­rul a gyáregység árbevételi tervének teljesítéséhez. MATRACEXPORT A negyedik negyed­évben 300 ezer darab kempingmatracot, ágybetétet küldenek számos szocialista és nyugati országba a Taurus tranzit nyír­egyházi kirendeltsé­géből. Képünkön: csomagolják az ex­portra kerülő kem­pingtermékeket. (GB) A petri határban voltak vagy ötveneq, amikor a kazánt meghozták. Voltak, hiszen nem akármilyen kazánról volt szó. Egy régi, kisznperált Trumann-mozdonyé érkezett, nagy tűztérreL A nyugalmazott mozdony elején még a száma is ott díszlett: 411. 074. Nagy nehezen leügyesked- ték a homokra. Kissé félre­billent ugyan, de ez nem tesz semmit, a lényeg az: megér­kezett. Körbe-körbe már el­készültek a leendő fóliasát­rak helyei, ott tornyosultak a föld alatti és feletti fűtés­hez szükséges csövek. Aztán meghozták a téglát, amivel szépen körülépítették a ka­zánt, mely nagy feladatra készült: neki kell fűtenie a leendő palántanevelőt, a vi­rágossátrat, az aszparágusz­nak szántat, a friss paprikát növelő építményt. Lesz aki fűtse? Az építkezésnek, pontosab­ban a kazánnak mindig vol­tak nézői. Épp úgy, mint mindenütt nálunk, itt is rá­ért valaki, hogy érdeklődjék, bíráljon, csodálkozzék, kibi- celjen. Jöttek iskolások, nyug­díjasok, községi vezetők, a szomszéd tsz-beliek. Csak egy valaki volt állandó néző. Egy idős ember, aki mintegy bé­relt helyen, egy kihúzott al­mafa törzsén foglalt figyelő­állást. Pontosan úgy, hogy mindig lássa, mi történik a nyugalmazott mozdony leiké­vel, a kazánnal. Bernét bácsi, merthogy így hívták az öreget, figyelt, de nem szólt. Láthatóan elége­dett volt a munkával, tetszett neki a ház, amit a kazánnak építettek. Amikor már majd­nem készen volt az építmény, a csövek is a föld alá kerül­tek, megszólította az elnököt, aki régi ismerőse volt. — Aztán lesz aki fűtse, Jóska? — Csak akad valaki Ber­nét bátyám. — Ha nem, akkor szóljál. Én szívesen elvállalnám. Tu­dod, hogy mozdonyvezető voltam. — Akkor meg is egyezhe­tünk — döntött az elnök, aki­nek ezzel tulajdonképpen egy fontos gondja oldódott meg. Előnevelő telep Másnap az öreg már mun­kába állt. Megvizsgálta a mé­rőórákat, a manométereket, a kazánajtó legapróbb részle­teit, bemászott a tűztérbe, megnézte, mennyi a vízkő a falakon. A műszaki munkák közben arra is talált időt, hogy a mozdony elején lévő, a kazánházból kikandikáló táblát is kifényesítse, minek­utána a régi szám, a 411 074 csodásán ragyogott. A munka tempósan haladt, a csövek mind beépültek a helyükre, elkészültek az el­osztóaknák, feszült a fólia. A kazánház is üzemképes volt, bár az öreg Bernét minden­nap talált még valami bar- kácsolnivalót. Hagyták, min­denki tudta, szívét teszi az újjávarázsolt masinába. így érkezett el a nap, amikor az avatásra került a sor. Arról szó sincs, hogy valami nagy ünnepség lett volna, de azért ott volt mindenki, aki számí­tott. A járástól, a faluból, mi több, még egy megyei elvtárs is odatévedt. Mert hát egy ilyen előnevelő telep beindí­tása nem kis dolog. Bernét bácsi már kora haj­naltól tüzelt a hulladékfával. Nézte a mutatókat, mint len­genek ki, hogyan nő a nyo­más. A tűzkaparóval szak­avatottan piszkálta a para­zsat, s néha odaszólt Jani­nak, a segédjének: — Még egy tuskót, fiú! S a fűtő hoz­ta, Bernét rakta, mint egy­kor a mozdonyán. Élt a ma­sina, lobogott a tűz, meleg volt. De az öreg, fején régi masinisztasapkájával, kis rö­vid, kék munkakabátjában büszkén állt a gép előtt. Pon­tosan tízkor adott jelt az el­nök arra, hogy indulhat a gőz a csövekbe. Füttyre fakadt... A masiniszta tisztelgett, odament a kazán mellé. Ke­zével megfogta a saját készí­tésű kallantyút, meghúzta. A nyugalmazott mozdony fütty­re fakadt, kunkori füttyre, bejárván a petri s a pécsi határt. Az ünneplők össze­rezzentek, de aztán rájöttek, ez csak így az igazi. — Fü­tyül a vonat, indul a gőz! — rikkantott valaki. És Bernét bácsi nagy műgonddal nyom­ta le a kart, s bocsátotta ki a gőzt. Minden olyan volt, mint egy igazi mozdonynál, csak éppen a kerék hiányzott. Bernát ismét tisztelgett az ' elnöknek. A 411 074-es élt. I Bürget Lajos A cukorral való korai ta­lálkozásomat sohasem fogom elfelejteni. Ami­kor először csurgattam az uj- jaim közül a fehér kristály- sziemeket, s a nyelvemen el­olvadtak, leírhatatlan gyö­nyörűséget éreztem. Becéz­ni tudtam a cukrot. Miért? Nehéz ezt annyi év távlatá­ból felidézni. Bő harmatú, lucskos volt az október. Apám ásót nyo­mott a kezembe (nagyobbacs­ka lévén), s elindultunk ré­pát ásni. Forgattam a föld­ből a sártól súlyos répát, s eszembe se jutott, hogy eb­ből cukor lesz valaha. Csak boldog voltam. Áshattam. Nem kellett egész nap a ré­paleveleket vagdosni, tisztí­tani a rárakodott sártól a gyökeret, mint tavaly. Tenyeremet feltörte az ásó, pár óra múlva a kupac mel­lé kényszerültem, magam­mal viaskodva, átkozódva. Miért tolultak fel az em­lékek? A napokban Tisza- vasvári határában egy ré­paszedő gépet figyeltem. Egyedül végezte azt, amit nálunk az egész család. A so­főr egykedvűen irányította a munkát. Az egyenes soro­kat egy szalag tüntette el. Egymás után fordultak a teherautók. Ügy szedte fel a három ember azt a renge­teg répát, hogy egyhez sem nyúltak hozzá! A magam számára is vá­ratlanul, de úgy megörül­tem ennek az okos répasze­dő gépnek, hogy a legszíve­sebben odamentem volna hozzá megsímogatni, mint a lóval tettem, ha meg vol­tam elégedve vele. (n. i. a.) A nyíregyházi almatárolóban a nagy mennyiségű ipari almát sűrítménynek dolgozzák fel. Ezt az alapanyagot használják az Oázis készítéséhez, és jelentős mennyiséget exportál­nak. ágyás, amely a fürdő főút- ját szegélyezve a bejárat­tól a Pátzay-szoborig veze­tett, különösen ez piroslott valami nem közönséges fényerővel. Mert 'igazat mond a virág tudományos neve: Salvia splendens = su­gárzó szalvia; valóban su­Salvia splendens gárzott, ragyogott. Órákig lehetett nézni ezt a látványt a két lángoló szalviaágyást, amint a végén szinte bele-, torkollik Pátzay Pál külö­nös szépségű szobrába, a „Törölköző nő” című csodás formaritmusú aktba, amely a fiatal hajlékony test forró szépségeivel intonált vala­mi hasonló érzelmi hatást, mint a szalviák. No de egy reggel a fecs­kék nem jelentek meg a .hálószobánk ablaka előtt: elrepültek. Különben is rossz kedvű, ólmos nap volt. A villanyvezeték meg, mint az üres kottavonal, amelyről messzire szálltak a regge­lenként! hangverseny kis kottafejei, most szinte ijesz­tett, riasztott pusztaságá­val, zenétlenségével, néma­ságával. És ahogy beértünk a für­dőbe. Itt még egy kellemet­len meglepetés ért bennün két: a kertészek kiszedték, kis kocsikon elszállították a szalviákat, felásták, előké­szítették az új ültetés alá az ágyásokat. A szalvia tu­laj donkép évelő növény, de a mérsékelt égövi telet nem bírja, ezért ősszel általában kiássák, melegházba viszik és télen dugványról szapo­rítják. Szóval most se fecske, se szalvia. v Szokott barátaink nélkül kicsit kókadtan töltöttük a délelőttöt, de amikor ebé­delni indultunk, a fürdő fő- útján érdekes látvány fo­gadott bennünket. A kertészek alighanem elveszthettek egy szál pap­rikavirágot, . valami ötletes ember megtalálta, és oda­tette a legjobb helyre: a Pátzay-szobor felemelt bal karjának az ujjai közé. És érdekes, az egyetlen szalvia- szál, e pompázó szépségű női alaktól magasba emel­ve, elegendő volt ahhoz, az egész ágyás fényerejét pótolja. Mint a rubinkő, amelyen fényt bocsátunk át, így aztán lézerként a Holdig is átvilágít és az acélt is könnyű szerrel elvágja — mint a lézer rubinkove, ka­pott a szalvia a „Törölköző nő” kezében hatalmas erő­re és reflektorj ának ezer wattjaival egymagában is képes volt szívünkbe visz- szavarázsolni a nyarat. Salvia splendens...! Huszti Lukács ÚJRA EL \ A 411. 074 / Indul a gőz... Répa A szabadságunk kicsit későre maradt, szep­tember második felé­re. Mint már nem egy alka­lommal, Hajdúszoboszlón töltöttük, de ezúttal nem szállodában laktunk: a ba­rátaink jutányosán egy szép kis villát ajánlottak nekünk az Akácfa utcában, és ez sok tekintetben jobb is volt, például itt részesültünk a reggelenkénti fecskehang­versenyben, s ez — úgy éreztük — szinte valami ki- ígészítése a kúrának, vala- ni emocionális terápiával »ótolja meg azt a gyógyke­zelést, amelyet az a simoga- :óan selymes tapintású, Zol­les hévíz az ízületeinkre gyakorol. Kellett is ez a csepp lel- ri hozzátoldás, mert így, az Jtószezon végén, kissé szo­morú látványt nyújtott a máskor forrongó-zsibongó fürdő: szinte naponta be­járt egy-egy intézménye, :sappant a látogatók szá­ma, a végén csak lézeng­tünk néhányan a tágas me­dencékben. De hát a fürdő lyári élénksége helyett itt toltak reggel a fecskék és /alami különös szerephez jutottak a fürdőszerte mil- iószám pompázó virágok: ízek talán magukba szív­ták, akkumulálták a forró lapok hevét, s most úgy ángoltak, mintha egymá­sukban próbálnák pótolni itt mindazt, ami a nyárral sgyütt elillant. Különösen íz a két hosszú szalvia-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents