Kelet-Magyarország, 1982. november (42. évfolyam, 257-281. szám)
1982-11-26 / 278. szám
1982. november 26. Kelet-Magyarország 3 Mielőtt kifolyna... SUTA BÖLCSESSÉG AZT MONDANI, hogy az a legolcsóbb befektetés, ami nem kerül egy fillérbe sem. Pedig nem képtelenség, .mert van ilyen. Ha egy átlagos minőségű tábla egyik felét ősszel, a másikat tavasszal szántják fel, az utóbbi pusztán emiatt közel egyharmadával kevesebbet terem. Márpedig a szántás költsége minden évszakban ugyanannyi. Semmi nem pótolja a fagy porhanyító munkáját, a hantok csapadékmegőrző képességét, az aláforgatott növényi maradványok elbomlá- sát, ezért minden szakember igyekszik úgy szervezni az őszi munkákat, hogy minél kevesebb maradjon szántat- lan. Az idén közel száz- húszezer hektár vár forgatásra, és ennek a területnek nyolcvan százalékával már végeztek a gazdaságok. Lement a nagy szállítási csúcs, így mind több gép foglalkozhat talaj munkával. A megye gépparkja elméletileg naponta akár háromezer hektárt is felszánthatna, különösen ilyen szép őszön, de jó, ha, kétezer megvan. Legalább olyan fontos ugyanis a szántást megelőző munka, a szármaradványok alkalmassá tétele a megfelelő alá- forgatásra. Ugyancsak sok gépet von el a szer- vestrágyaszórás. Már eddig nyolcezer hektárra hordták ki, és még további négyezer hektár a terv, a kiszórható mennyiség pedig még ennél is több. Még szerencse, hogy a fagyon is végezhető ez a munka. Nem úgy a szántás! Bármennyire is szép az idő, mégiscsak november végét írunk, és a meteorológiai távprognózis szerint „menetrendszerűen” megérkezik december hatodika táján egy hideghullám, vele a tél. Akkor aztán ahogy mondani szokták, kifagy a földből az eke, ami szántanivaló hátravan, az tavaszra marad. Érdekes, hogy soha nem volt még olyan ősz, hogy ne maradt volna szántatlan. Nem is tervezik be a legtöbb üzemben a teljes területet. Közel húszezer hektár az a terület, amelynek megforgatása már a tervből is kimarad. Igaz ennek jó része homokos föld és féltik a szélhordástól, de lehetne abba valami zöldtrágyát aláforgatni, hogy ne kapja a hátára a szél. Megérné. „MEGY AZ " EKE, SZAPORODIK A BARÁZDA” — írja a költő. Az idén szaporodhat is, mert az időjárás változatlanul barátja a gazdáknak. Olyannyira, hogy a tervezett terület jelentős túlteljesítésére is lehetőség van. Ehhez azonban fel kell ocsúdni abból a bizonyos fáradt kábulatból, ami a betakarítás és a vetés után — mitagadás — utolérte az abban részt vevőket. Van még egy utolsó tartalék, amivel a fagyig megalapozható, még egy ' ideinél is nagyobb termes. Esik Sándor Műszer a BEAGBÓL A BEAG nyíregyházi akusztikai üzemében a HIKI tápegységekből negyedévenként 30 millió forint értékű műszert állítanak elő. Gencsi György és Mudri János műszerészek a szovjet kőolajprogramhoz készített kis méretű, de nagy teljesítményű tápegységeket ellenőriz. (Elek Emil felvétele) TAGGYŰLÉS AZ IRÓGÉPGYÁRBAN Őszintén a gondokról Körben ültünk a vásáros- naményi írógépgyár klubhelyiségében, s beszámoló közben az emberek arcát figyeltem: hogyan fogadják a következő hetekre még kemény feladatokat jelentő tényeket. A tavalyi 27 ezerrel szemben az idén 40 ezer írógépet kell átadni a megrendelőknek, s mivel az év elején gyéren kapták a munkát, a negyedik negyedévben a szokásosnak másfélszeresét kell produkálni. A beszámoló párttaggyűlés résztvevőinek azonban láthatóan nem jelenthettek líjdon- ságot a sűrűsödő tennivalók, senki sem nyúlt jegyzetlapjához, nem hangzott el méltatlankodó szó, s ez számomra azt jelezte: a gyár kommunistái pontosan ismerik a negyedév gondjait. Ezt igazolták Fazekas Béla pártalap- szervezeti titkár szavai is: Kulcsszó: minőség — Az év hátralévő időszakában olyan mértékű gazdasági feladatot kell megoldanunk, ami minden szempontból nagyon erős megterhelést jelent a kollektíva számára — hangzott a vezetőség beszámolója. — A következő hetek tehát mindenkitől még fokozottabb helytállást követelnek, s ebben különösen fontosnak tartjuk alapszervezetünk tagjainak példamutatását. Éves munkáról volt ugyan szó, de érthető, hogy a jelenlegi feszített tempót követelő időszakban nem lehet eltekinteni a mostani helyzettől. Most nem akármilyen feladatot kell megoldani: mint Borbás Bertalan gyárigazgató a taggyűlésen is kifejtette, a negyedik negyedév termelésének felét tőkés exportra szállítják. Ez a szó, „minőség” különben is sokszor elhangzott a beszámoló taggyűlésen, s nemcsak a gazdasági vezetők hozzászólásaiban. Deák Ferenc betanított munkás például azt feszegette, hogy egy ilyen új gyárban, mint a na- ményi, sokféle ember ül egymás mellett a szerelőszalagnál. Van, akinek hamar lankad a figyelme, van aki nem szokta meg a nyolcórai, nagyjából azonos munkát, s van olyan is, aki szeret évődni, csintalankodni. Mindez a késztermékben is meglátszik, ezért különösen fontos a munka jó megszervezése, az alkatrészek utánpótlása. Tóth István, a műszaki osztály dolgozója egy másik oldalról világította meg ugyanezt a témát. Szerinte minden eszközt igénybe kell venni ahhoz, hogy a munkást tájékoztassák a munkahely dolgairól. így például ha tudja, miért nincs — vagy nem lesz — egy bizonyos fajta alkatrész, nem azon variál majd, amikor kifogy a keze alól, hogy már megint nincs, hanem a megoldást keresi, vagy felkészül más munkára. Ehhez talán az eddiginél is jobban igénybe lehetne venni a politikai oktatást, esetenként megfordítva az arányt, és többet szólva a helyi gazdaságpolitikai kérdésekről. Kovács Zoltán üzemvezető egyik gondolataa szintén a minőséghez kapcsolódott amikor lényegében tényként jegyezte meg: csak jó terméket lehet eladni, s fontos, hogy mindenki tudja, az olyan részekre bontott szerelésnél — mint ami a na- ményi írógépgyárban is van —, egy dolgozó felületes munkája az egész szalag eredményét leronthatja. Eszmecsere a pártcsoportban Sok oldalról vetődött fel a dolgozók tájékoztatása a gyár dolgairól. Deák Ferenc például azt vetette fel, hogy a pártcsoportokban is többet, s főképpen célratörőbben kellene beszélgetni „egy- egy nagyobb stílű feladat” megoldása előtt. A gyakorlat sok jó észrevételt eredményezett már; de szerinte a dolgozók a tapasztalatokat még nem mindig hasznosítják úgy, ahogy lehetne. Szász Pálné pedig azt mondta el, neki tetszik: jó az egyetértés a különböző szintű gazdasági és a társadalmi vezetők között. Volkó Géza már a jövő évre gondolt, amikor elmondta: 1983-ban meg kell duplázni az árbevételt, a na- ményiaktól egyebek között 200 millió forint kemény valutát érő készterméket is vár a vállalati központ. Nem lesz jelentős új beruházás, ST bevezetésre kerülő 40 órás munkahét hat százalék munkaidőalap-kiesést jelent, tehát bőven lesz tennivaló a tartalékok feltárásában, szervezésében. Pártszervezet a termelésért Sok más téma is szóba került a 460 fős gyár 46 kommunistájának év végi beszámoló taggyűlésén, de a termelés kérdései egyetlen felszólalásból sem hiányoztak. Ez egy ilyen, piacra különösen érzékeny terméket gyártó üzem esetében érthető is, hiszen a napi élettől elvont politizálás aligha segítené elő a jobb minőséget, ami most a megrendelők megtartása érdekében különösen fontos. Ezt tükrözte a feladatmeghatározás is: „a legfontosabb gazdaság- politikai célnak az alapszervezet a termelési feladatok megoldását, annak politikai eszközökkel történő segítéséi tekinti”. Az idézet önmagában általánosnak tűnik, az írógépgyári taggyűlés vitáját meghallgatva azonban nyilvánvaló: gyakori párbeszéd, kollektív gondolkodás, személyes felelősség, számos, a gazdasági munkát előbbrevivő törekvés húzódik meg az első számot viselő feladat szavai mögött. M. S. E z volt az utolsó hely, ahová bekopogtatott. A Balaton-parti városka öszes üdülőjét végigjárta már sikertelenül. A portásnak elmondta, mi járatban van. Az öreg olyan szemekkel meredt rá, mintha bűnözőt azonosítana. Koszos, kopott nadrág, elnyűtt papucs, hosszú haj, és ami a legriasztóbb, kezében egy gitár. A kapus tudta, hogy az üdülőben van egy megüresedett hely. Ennek is két keze van, gondolta. — No, várjon egy kicsit, telefonálok. A fiú rágyújtott. Mozdulatai, különösen ahogy a cigarettát a szájához emelte, egykori napszámosokra emlékeztettek. — Az igazgató úr várja magát. Ott az a fehér ház. Első emelet — mondta az öreg. Az igazgató kövérkés, őszes, köpcös ember volt. Körbejárta az iroda közepén álló jövevényt. — Mi van, porosfülű? — kérdezte nyomatékosan. — Munkát keresek. — Kapsz, de nem így. Hajvágás. Borotválkozás. Gitározás nincs! A raktárból adunk másik ruhát. Mosogatni fogsz a konyhán. Egy hónapig tudunk foglalkoztatni. Szállás, koszt, munkabér lesz. Az üdülőkkel nem ismerkedünk, a személyzetnek külön stégje van a parton. Az intézmény szabályzatát pontosan betartani! Rendben? G. Nagy Illán: Az útonjáró — Rendben — felelte a fiú. — Most pedig lemegyünk a mosodába, hogy kisubic- koljanak a lányok, mert én még ilyen porlepte embert nem láttam — fejezte be mondandóját félig viccesen az igazgató. A fiú munkájára nem volt panasz. A pohármosogatóban dolgozott egyedül. Szája csücskében mindig cigaretta lógott. Többnyire csak akkor szólalt meg, ha kérdezték. A személyzeti kosztra nem panaszkodott, bár látta, hogy rajta kívül szinte mindenki mást eszik. A pincérek különféle nyugati cigarettákat szívtak. Sokszor kaptak a borravaló mellé egy-egy paklival. Ügy két hét elteltével az egyik nap műszak után a főpincér egy százast dugott a fiú csikkzsebébe. — Ezt a jó munkájáért — tette hozzá. A fiú kivette a pénzt, és letette az asztalra. — Köszönöm, de nem kell. — Hogyhogy? Ne hülyéskedjen már — mondta a főpincér, és a legény markába gyömöszölte a piros bankót. A pincérek döbbenten figyeltek. A fiú idegesebben, de türtőztetve magát, újra lerakta a pénzt. — Mondtam már. hogy nem kell — megfordult, és otthagyta őket. Lement a partra, magával vitte a gitárját, de nem játszott rajta. A vizet nézte, a hullámokat, ám ezen az estén nem látszottak, a leszálló köd elborított mindent. Hirtelen hatalmas ütést kapott hátulról. Nem tudott fölállni, rúgdosni kezdték. Arcán érezte a vér melegét. Hangszerét széttaposták. — Rohadt csavargó! — lihegte egy hang az éjszakában. Közművelődés ’83 A hogy az az év vége felé szokásos, a közművelődési intézményekben is egyre több szó esik 1983-ról. A munkatervek összehangolt előkészítését szolgálta a megyei közművelődési intézményvezetők legutóbbi munkaértekezlete és az az előkészületben levő útmutató, mely az utóbbi évek tapasztalataira építve határozza meg a Sza- bolcs-Szatmár kulturális életében követendő irányvonalat. A hosszú távú közművelődési terv elemzései is alátámasztják, hogy tovább kell erősíteni a különböző kulturális bizottságok, társulások szerepét. Az adott települését ken, munkahelyeken ezeknek a társadalmi szervezeteknek a révén juthat el még több emberhez a különböző rendezvények híre, töltődhet fel új tagokkal egy-egy amatőr csoport, műkedvelő kör. Zöld utat kap 1983- ban is — elsősorban a kistelepüléseken — a köz- művelődési intézmények integrációja. Az anyagi, szellemi erők koncentrálásával több színes, a helyben lakók igényeire hangolt program jut el a községekbe. Természetesen az integráció csak akkor hozhatja meg a kívánt eredményt, ha egyre több településen lel otthonra a közművelődés ügyét hivatásszerűen szolgáló népművelő. A szigorodó gazdasági körülmények az oktatás területén és a közművelődésben dolgozók jobb együttműködését elodáz- hatatlanul napirendre tűzik. Az iskolai és közművelődési könyvtárak egyesítése kipróbált gyakorlat, de az egyéb meglévő tárgyi feltételek módszeresebb felhasználásában is szunnyadnak még tartalékok. Míg tehát a helyi intézmények erőforrásaik összevonásával gazdagabb kulturális programoknak teremthetnek otthont, addig a közművelődés megyei központjaira más feladatok is várnak. Tömegek érdeklődésére számot tartó műsorválasztékkal színvonalasabbá tehetik a tartalmi munkát, a módszertani újdonságok népszerűsítésével pedig a népművelők eszköztárát korszerűsíthetik. Megvannak-e ehhez a feltételek? Az utóbbi két esztendőben megyénk közművelődése látványosan gyarapodott. Az újjászületett színház, a megyei és városi művelődési központ után elkészült idén ősszel a Tudomány és Technika Háza. A munka tárgyi feltételei tehát adottak. Jogos a kívánság, hogy az új létesítmények jótékony kisugárzó határa a megye legtávolabbi pontján is érződjön. Hiszen a megye- székhelyen található intézmények nem csak a nyíregyháziak számára épültek. A megyei központi intézményekre vár az a feladat is, hogy a szabolcsi kulturális értékekre felhívják az ország figyelmét, illetve más tájegységek nemes törekvéseinek bemutatásával bekapcsolják az itt lakókat a szellemi - élet vérkeringésébe. Átgondoltabb műsorszerkesztéssel, árnyaltabb propagandával pedig a közönség közelebb kerülhet a művészetek igazi értékeihez. R. G.
