Kelet-Magyarország, 1982. november (42. évfolyam, 257-281. szám)
1982-11-16 / 269. szám
8 Kelet-Magyarország 1982. november 16. Sikerült a visszavágó A röplabda NB I vasárnapi játéknapján az NYVSSC férő- csapatának sikerült visszavágnia a pénteken Szolnokon elszenvedett vereségért. A piros- kékek javuló játékkal biztosan verték a Vegyiműveket és tartják helyüket a táblázat élén. A nyíregyháziakat egy nyert meccs választja el az osztályo- zőra való kerüléstől! NYVSSC—Szolnoki Vegyiművek 3:0 (15:11, 15:11, 15:10). A nyíregyháziak legjobbja, Batai fogadja az ellenfél nyitását. Körben csapattársai, balról: Nagy A„ Dorogi és Prékopa. (Gaál Béla felv.) Nyíregyháza, Huszti, Szele. néző, v.: HÉT VEGE Á labda A sportban a szurkolónak minden a labda körül forog. A labdás játékok a legnépszerűbbek, a labdarúgó-, a kézi, a kosár- és a röplabda-mérkőzésekre járnak a legtöbben. Ebből adódóan a lelátó embere — akár igazságos, akár nem — a labda szempontjából ítéli meg egy adott klub, település, megye, vagy ország sportját. Tapsol, persze, hogy tapsol a teniszezők, a tőrvívók, a sakkozók, a súlyemelők, vagy mások sikereinek, de az igazinak azt tartja, ami a bőrgolyóhoz fűződik. Ebből a szempontból megyénk sportélete jó évet zár 1982-ben. Csak emlékeztetőül: az idén jutott fel az NB I-be az NYVSSC férfi röplabda- és a Nyíregyházi Tanárképző Főiskola női kosárlabdacsapata. És eddigi szereplésük a legszebb reményeket felülmúlja, mutatott teljesítményük alapján biztosan lehet számítani bennmaradásukra. A kézilabdacsapatok pedig valósággal elkényeztették a szurkolókat. Az NB II-ben bajnok lett a Nyíregyházi Vo- lán-Dózsa női és a Tiszavas- vári Lombik férfiegyüttese. Végig vezetve, nagy fölénnyel harcolták ki a magasabb osztályba jutást. Jövőre az NB I B-ben, a sportág második vonalában mutathatják meg: mit is tudnak a szabolcs- szatmári kézilabdázók? A kézilabdázók sikersorozata a bajnokság befejezése után, a hét végi osztályozó tornán folytatódott. Az Nyh. VSSC férficsapata — Tamás Béla edző fiai — valósággal állva hagyták a mezőnyt, imponáló magabiztossággal-»ver- ték ellenfeleiket. Az NB-s játékosokkal megerősített Ti- szaföldvárt, a Debreceni Állami Gazdaságot, Szarvast és Somsályt egyaránt legyőzték és veretlenül harcolták ki az NB II-be jutást. Szellemes, csupaszív játékuknak még az ellenfelek is tapsoltak! Persze a nyírségi szurkolók a kézi-, a kosár- és a röplabdasikerek ellenére sem tudnak felhőtlenül ünnepelni. Amit ugyanis a legeslegj óbban szeretnek, a focit, abból bukásra áll kedvenc csapatuk, az NYVSSC. Hiába volt a Fradi elleni szombati pontszerzés, a piros-kékek eddigi NB I-es szereplésük mélypontjára zuhantak, a táblázat utolsó helyére estek vissza. Szokatlan ez, hiszen a két és fél éves élvonalbeli szereplés során soha nem volt sereghajtó a nyíregyházi tizenegy. Valamit tenni kellene a csapatért! — fogalmazzák meg egyre többen a szurkolók közül. ök ugyanis nem értesültek arról — mi sem —, hogy az elmúlt héten volt szakosztály-, sőt játékosértekezlet is Nyíregyházán. Az FTC elleni mérkőzésen már láthattuk, hogy valami történhetett, mert végre a játék, a lelkesedés és az akarás jóval nagyobb volt az ősszel korábban látottakénál. Kimaradtak az együttesből azok is, akik az első H fordulóban képtelenek voltak bizonyítani NB I-re való tehetségüket. Történt próbálkozás a csatársor megerősítésére, új szerepkörben láttuk például Halászt, akitől valóban nem lehet elvárni a csapat irányítását, ö Tatabányán — fénykorában — a középcsatár helyéről szerezte rendszerint — a válogatottban is! — a gólokat. Mindez biztató, hiszen további odafigyeléssel a meglévő játékosállományból ki lehet — ki kell! — alakítani egy olyan gárdát, amely többre hivatott. Tavasszal pedig megerősödve a leszerelő Fecs- kúval, az addigra meggyógyuló Czeczeivel és Csékével van remény a bennmaradás kiharcolására ! De addig nem szabad leszakadni a középmezőnytől ! Bagoly Dániel NYVSSC: Parti, Nagy, Dorogi, Batai, Prékopa, Takács. Csere: Kánya, Szikszai, Sipos. Edző: Balázs István. Egyértelműen jobb volt a hazai gárda. Az NYVSSC minden tekintetben felülmúlta ellenfelét és megérdemelten szerezte meg kilencedik NB I-es győzelmét. Az újonc az újabb két ponttal megtartotta előnyét az első helyen. Jók: Batai, Prékopa. 7. Szolnok 8. MALÉV 12 12 3 9 16:30 2 10 18:31 A bajnokság állása: A piros-kékek november 17- én, szerdán 16,30 órától hazai pályán fogadják a TFSE gárdáját. Amennyiben megnyerik találkozójukat, függetlenül a pénteki visszavágó eredményétől, osztályozóra mennek. A jövő hét végén a legjobb nyolc együttes közé jutásért játszhatnának! Labdarúgó NB II, területi és megyei bajnokság Gólzáporos mérkőzések Vasárnap teljes fordulóra került sor a labdarúgó NB II-ben, a területi és a megyei bajnokságban. A mérkőzések közül több gólzáporral végződött, nem volt ritka a négy-, öt-, hat-, sőt a hét-, nyolcgólos találkozó sem. Persze olyan csatársorok is akadtak, amelyek képtelenek voltak a hálóba találni. DÖNTETLEN A RANGADÓN Az NB II-ben vasárnap rangadóra került sor, a volt I. oszr tályú SZEOL AK és a Volán SC Szegeden mérkőzött. A Tisza- partiak kezdtek jobban, már az első percben gólt szereztek, de aztán kénytelenek voltak beletörődni az igazságosnak mondható döntetlenbe. A Volán SC-n kívül csak a siófokiak tudtak még idegenben pontot szerezni, Debrecenből tértek haza l:l-gyel. Eredmények: 22-es Volán SE—Sopron 3:1, Szegedi EOL AK—Volán SC 1:1, Keszthely—Tapolcai Bauxitbányász 3:1, Salgótarján—Kazincbarcika 4:1, Baja—Nagybátony 3:0, Szekszárd—Hódmezővásárhely 4:2, Dorog—Eger 1:0, Ózdi Kohász—Ganz-MAVAG 3:1, Debreceni Kinizsi—Siófok 1:1, Kecskemét—Nagykanizsai Olajbányász 5:1. A bajnokság állása: eredmény született. Jók: Kovács L., Hegedűs, Nyerges, Batári. Hajdúszoboszló—Rakamaz 2:0 (1:0). Rakamaz, 450 néző, v.: Kurmai Z. Rakamaz: Vadon — Szankovics, Pásztor, Goneth, Neuzeit, Suskó, Bücs (Kiss), Kaposvári, Bor, Bácskái (Magyar), Béres. Edző: Szász Simon. A 28. percben váratlanul — védelmi hibából — szerzett vezetést a vendégcsapat. Utána rakamazi helyzetek maradtak ki. A II. félidőben is a hazaiak támadtak, de egy kontraakcióból a szobosz- lóiak bebiztosították győzelmüket. A nagyon gyenge napot kifogó hazaiaktól csak Kurmai játékvezető volt rosszabb . . . Gólszerzők: Kovács, Kálmán. Balmazújváros—Asztalos SE 1:0 (1:0). Balmazújváros, 800 néző, v.: Balázs. ASE: Pók — Kaszab, Gyermán, Kalapos, Vágó, Buchár, Tóth, Kósa. Asszony, Hidegh, Kiss I. Edző: Siska László. A listavezetőnek végig egyenrangú ellenfele volt a vendégcsapat, a látottak alapján a döntetlen igazságosabb lett volna. Kiállítva: Buchár, a 65. percben. Gólszerző: Pajkos. Jók: Kiss I., Asszony és Tóth. DUSE—Mátészalka 4:3 (2:1). Mátészalka, 1500 néző, v.: Botka dr. MMTK: Kiss — Schmidt, Orosz, Czine (Bartha), Kovács A., Kormos, Tarczali, Kokas, Fehérvári, Ungvári dr., Veres. Edző: Papp László. A hazaiak kapusuk gyenge teljesítménye miatt vesztettek. Gólszerzők: Lakatos 3, Magyar, illetve Kokas 2, Veres. Tiszavasvári—Csenger 2:1 (1:1). Tiszavasvári, 500 néző, v.: Kói. Lombik: Fitos — Juhász I., Széki, Nagy (Veress), Huszák, Réznek, Juhász K., Héri, Ferencz, Buzsik, Nyisztor (Karászi). Edző: Kerekes Imre. Csenger: Mándi (Orosz) — Bodnár, Osváth, Fagy- gyas, Gazdag, Badar, Horváth, Berki, Bokor, Mitró, Márián Z. Edző: Varga Ferenc. Végig a hazaiak irányítottak, de spk helyzetet kihagytak. Gólszerzők: Réznek, Ferencz, illetve Bokor. Jók: Széki, Juhász K., Buzsik, illetve Orosz, Márián Z., Berki. További eredmények: Hajdúböszörmény—Szolnok 0:1, Rákóczi- íalva—Jászkisér 0:2, Püspökladány—Hajdú Vasas 1:0. A bajnokság állása: 1, B.-újváros 14 9 3 2 30-26 21 2. Bem J. SE 14 8 4 2 20-15 20 3. Szolnok 14 7 3 4 30-15 17 4. Rakamaz 14 7 3 4 18-12 17 5. P.-ladány 14 6 5 3 18-14 17 6. T.-vasvári 14 6 5 3 24-23 17 7. H.-böszörm. 14 6 3 5 24-13 15 8. DUSE 14 7 1 6 27-21 15 9. M.-szalka 14 6 2 6 29-22 14 10. Jászkisér 14 4 6 4 14-18 14 11. R.-faiva 14 4 4 6 17-20 12 12. Kisvárda 14 5 2 7 23-33 12 13. H.-szobosz. 14 4 3 7 24-26 11 14. Asztalos SE 14 2 5 7 13-23 S 15. H. Vasas 14 2 3 9 15-28 7 16. Csenger 14 1 4 9 15-32 6 MANDOK lendületben A megyei labdarúgó-bajnokságban is sor került egy rangadóra, a Mándok—Ibrány találkozóra. A lendületben lévő mándokiak folytatták sikersorozatukat és felzárkóztak a bajnoki címért küzdő Fehérgyarmat és Baktalóránthá- za mögé. A gyarmatiak egyébként a szerdai MNK-mérkőzésre érthetően tartalékoló ópályiakat verték, a baktaiak pedig Nyírbátorból vitték haza a két pontot. Az utóbbi találkozón , hazaiak a miskolci Kovács Játékvezetőt okolták vereségükért. -. Eredmények: Nyíregyházi Volán-Dózsa—Tu- zsér 5:2, Ajak—Nagyhalász 2:1, Vaja—Máriapócs 2:2, Tyúkod— Demecser 1:1, Fehérgyarmat— Opályi 3:0, Nyírbátor—Baktaló- rántháza 0:3, Nagykálló—Vásá- rosnamény 6:2, Mándok—Ibrány 3:0, Záhony—Nyíregyházi Száév- Mezőgép SE 2:0. A bajnokság állása: 1. F.-gyarmat 15 10 3 2 31-14 23 2. Bl.-háza 15 10 2 3 35-15 22 3. Mándok 15 7 6 2 18-10 20 4. Ibrány 15 8 3 4 34-21 19 5. Nagykálló 15 8 3 4 31-21 19 6. Ny. Volán 15 5 6 4 24-18 16 7. Ajak 15 5 6 4 16-21 16 8. Máriapócs 15 3 9 3 21-18 15 9. Nyírbátor 15 6 3 6 20-21 15 10. Opályi 15 5 5 5 9-17 15 11. Záhony 15 4 6 5 26-23 14 12. Tuzsér 15 5 4 6 20-24 14 13. Demecser 15 5 4 6 23-29 14 14. Nagyhalász 15 4 5 6 16-18 13 15. Tyúkod* 15 5 4 6 20-18 12 16. Ny. SZAÉV 15 2 4 9 12-27 8 17. V.-namény 15 2 4 9 16-32 8 18. Vaja 15 1 3 11 18-43 5 * = 2 büntetőpont levonva! TO TÓ A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a totó 46. játékhetén két fogadó ért el telitalálatot. Nyereményük egyenként 1 millió 141 ezer 225 forint, 13 találatos szelvény szintén két darab akadt, azokra 648 ezer 735 forintot fizetnek. A 233 darab 12- es egyenként 7 ezer 837 forintot ér. A 11-esekre 597, a 10-esekre pedig 125 forintot fizetnek. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. KOSSUTH RADIO 8,27: Lélek és test. A Rádióegyetem sorozata. VIII. rész, ism. — 8,57: A Népzenei Hangos Üjság melléklete. — 9,44: Lúdanyó meséi. Részletek Ravel szvitjébóL — 10,05: MR 10—14. Iskolák, őrsök, barátok. — 10,35: Egy amerikai Párizsban. Részletek Gerschwin filmzenéjéből. — 10,45: Goethe és a muzsika. VII. rész. — 11,36: Tlgrusiugrás. Rákosy Gergely regényének rá dió változata. V. rész. — 12,30: Ki nyer ma? — 12,45: Töirvényikönyv. — 13,00: Kálmán Imre operettjeiből. III. rész: Marica grófnő. — 14,30: Bemutatjuk új felvételeinket. — 14,40: Elő világirodalom. Görögország. — 15,05: Kósa György műveiből. — 16,00: Nyitnikék. — 16,30: Zengjen a muzsika. — 17,OS: Arc élek. Munkásábrázo- lás a magyar irodaiomiban. — 17,36: Bágya András: Egyveleg Jerome Kern melódiáiból. — 17,45: A Szabó család. — 19,15: A magyar népdal hete. Farkas Ferenc feldolgozásaiból. — 19,50: Kinek a dolga? — 20,20: Évszázadok mesterművei. — 21,09: A Dunánál. — 21,39: A magyar népdal hete. — 22,20: A Távol-Kelet — közelről. — 22,30: GrazieOla Sciutti opera- áriákat énekek — 22,50: Madridi pillanatok. — 23,05: Beszélgetés Biklaivy Ádám angol- kürtművésszel. — 0,10: Virág- énekek. PETŐFI RADIO 8,05: Fúvós polkák. — 8,20: Tíz perc külpolitika. — 8,35: Társalgó. — 10,00: Zenedélelőtt. — 12,25: Gyermeknek. — 12,35: Melódiakoktél. — 13,23: Látószög. — 13,28: Éneklő ifjúság. — 14,00: A Petőfi rádió zenés délutánja. — 18,00: Tini-tomlk. — 18,47: Nóták. — 19,03: Barangolás régi hanglemezek között. Alexander Kirchner énekel. — 19,25: Rovargyárak a növényvédelemben. — 19,35: Csaik fiataloknak. — 20,35: Utazás a Balaton ikörül Eötvös Károly útirajza rádióra alkalmazva. 14. rész. — 20,52: Barátság slá- gerexpressz. — 21,24: Rádiószínház : Lélekbúvár. Illyés Gyula szatírája. — 23,20: A mai dzsessz: a Soft Machine együttes felvételeiből. I. rész. NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ 17,00: Hírek, időjárás, lapszemle. — 17,10: Tiszántúli kaleidoszkóp. A tartalomból: Egészségünk. Dr. Baráz Sándor előadása az asztmáról. — És megkérdezték? (Antal István) — A közművelődési társulás megszűnt. (Gönczi Mária) — Volt rá vevő? (Bálint Attila) — Tsz-ek télen. (KoLIáth Adrienne) — 18,00: Észak-tiszántúli krónika. — 18,15: Domna Summer énekel. — 18,25—18,30: Hírösszefoglaló, műsoreiözetes. (A nap szerkesztője: Haskó József) MAGYAR TV 8,00: Idősebbek Is elkezdhetik — tévétoma (ism., sz.) — 8,05: Iskolatévé — magyar nyelv (ált. isk. 4. oszt.) Szó-ra-ka-té- nusz. Harkály vagyok (sz.) — 8,25: Fizikai kísérletek (közép- isk. I. oszt.) A mechanikai munka és mozgási energia. — 9,00: Orosz nyelv (ált. isk. 5. oszt.) Játszik a krokodil. — 9,15: Környezetismeret — rész és egész (sz.) — 9,35: Magyar nyelv (ált. isk. 1. oszt.) Szó-ra- ka-té-nusz — sípnál, dobbal (sz.) — 10,00: Deltácska — az űrhajózás története. — 10,30: Korok művészete — a középkor művészete — II. rész. — 14,00: Iskolatévé — fizikai kísérletek (ism.) — 14,10: Deltácska (ism.) — 14,40: Magyar nyelv (ált. Isk. 4. oszt.) (Ism., sz.) — 15,00: Orosz nyelv (ism.) — 15,10: Korok művészete (ism.) — 15,40: Magyar nyelv (ált. Isk. 1. oszt.) (ism., sz.) — 15,55: Napköziseknek, szakköröknek — mióta mérünk? Környezetismeret (ált. Isk. 2. oszt.) (ism., sz.) — 16,20: Hírek. — 16,25: Források közelében — a Kincskereső televíziós száma. A szegedi körzeti stúdió műsora (ism.) — 17,00: Kertünk — udvarunk. Riportműsor. — 17,20: Reklám. — 17,30: Slágerbazár — könnyűzenei összeállítás (sz.) — 18,00: Princ, a katona — tévéfilmsorozat. XIH/12. rész: A kölcsön ára (ism.) — 18,35: Tájak, városok, emberek. Suk- hothaí újjászületése (sz.) — 19,00: Reklám, — 19,10: Idősebbek Is elkezdhetik — tévétoma (sz.) — 19,15: Esti mese (sz.) — 19,30: Tv-hlradó (sz.) - 20,00: Liszt Ferenc — tévéfilmsorozat. XVI/7—8. rész (sz.) — 20,50: stúdió '82 — a televízió kulturális hetilapja (sz.) — 21,50: Szép magyar tánc — nagyecsedi táncok (sz.) — 21,55: Kockázat — a külpolitikai szerkesztőség világgazdasági magazinja (sz.) — 22,25: Tv-híradó 3. 2. MŰSOR 20,00: Antonioni — Antonioni- ról — olasz riportfüm (sz.) — 20,20: Beszédtéma — beszéljünk róla. Balogh Mária műsora (sz.) — 21,00: Tv-hlradó 2. (sz.) — 21,20: Liszt: B. A. C. H. Preludium és fuga (sz.) —21,35: Reklám. — 21,40: A császár vidéken — magyarul beszélő osztrák tévéfilm (sz.) ROMAN TV 16,30: Fiatalok klubja. — 17,00: Szakmák mesterei. — 17,50: A legkisebbeknek. — 20,00: Tv- híradó. — 20,20: Üzenet a jövőbe. — 20,35: Könnyűzenei műsor. — 20,50: Gazdasági figyelő. — 21,00: Versenyképes ember. TévéfiJjm. — 22,00: Tv-híradó. MOZIMŰSOR Krúdy mozi: BRONCO BILLY (am.) Béke mozi: HÜVELYK MATYI (am. E. k.: 16 óra! ÉJSZAKAI UTAZOK (16 év!, ol—sp.) E. k.: 18 és 20 óra! Móricz Zs. mozi: POKOLI TORONY I—II. (14 év!, am.) E. k.: 16 és 19 óra! BEN HUR I—II. Mátészalka: (am.) Fehérgyarmat: Filmbarátok körének műsora. Nyilvános előadás. MARIA BRAUN HÁZASSÁGA (16 év!, NSZK) Zártkörű archív filmklubi előadás: 15 és 20 órai kezdettel! Nyírbátor: PUCÉRAN SZABADON (14 év!, iram.) ÉS Kisvárda: PIEDONE TÓMBAN (ol.) EGYIP16., kedd, 19,00 óra: HŐHULLÁM. Kazinczy-bérlet. (1907) Kosárlabda NB I: Győzelem másodszor is! A kosárlabda NB I őszi hajrájának szombati rajtja előtt írtuk: a DVTK és a Budapesti Köz- gazdasági Egyetem elleni kettős hét végi fordulóban egy győzelem elérése nagyszerű fegyvertény lenne a Nyíregyházi Tanárképző Főiskola újonc női gárdájától. Nos, a főiskolások egy helyett két győzelmet arattak, a DVTK után vasárnap Budapesten is nyerni tudtak! A megszerzett négy ponttal nagy lépést tettek a bennmaradás felé. Nyh. Tanárképző Főiskola—Bp. Közgazdasági Egyetem 58:43 (28:26). Budapest, 100 néző, v.: Karner, Bácsfay. TK: Csermely (13), Csapó (4), Névtelen (2), Vass (12), Dézsi (15). Csere: Maleczki (6), Szatmári (6), Farkasinszklné (—). Edző : Sasvári Andrásné. Az első percekben a fővárosiak lerohanták a nyíregyháziakat. Szerencsére egy jókor kért idő — néhány perces pihenő — jót tett a tanárképzőnek, felzárkózott, majd a félidő végén vezetést is szerzett. Szünet után már végig vezetett a TK, a félidő közepéig tíz ponttal elhúzott, amit a hajrában tovább növelt. A küzdelmes, parázs hangulatú mérkőzésen a nyíregyháziak megérdemelten nyertek. A bajnokság állása: • Az MSZMP Szabolca-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkeaztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Hona u. 3—5. 4401 Telefon: 11-377, u-435, 11-535, 11-846 Telexszám: megyében 344, megyén kívül 73 344. Postacím: Nyíregyháza, PL: 47, 4401 Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Nyíregyháza, Zrínyi Róna u. 3—5. 4401 Telefon hlrdetésügyben: 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003, PL: 35 ■■ MOMrt* Felelős kiadó: Mádl Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél ' jBigffjlgyaii Előfizetési díj egy hóra 34,— forint, negyedévre 102,— forint, félévre 204,— forint, egy évre 400,— forint Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza NYÍRSÉGI NYOMDA Felelős vezető: Jáger Zoltán INDEXSZÁM: 25 05» HU ISSN 0U3—2051 NB I-es ifjúsági mérkőzésen: Nyh. Tanárképző Főiskola—Bp. Közgazdasági Egyetem 84:82 (46:44). Jó mérkőzésen, izgalmas csatában alakult ki a végeredmény. Ld.: Szatmár 31, Vass 18, Zomborszki 14. RÖPLABDA HB I: 1. NYVSSC 12 9 3 28:19 18 2. KOMEP 12 8 4 27:21 16 3. DELEP 12 7 5 29:18 14 4. BKV Előre 12 7 5 26:20 14 5. TFSE 12 7 5 24:24 14 6. Dunaújváros 12 5 7 21:26 10 I ■ 11 I HALLGASSUNK UM I lN^77riNK MFfTn 1982. november 16., kedd 1. SZEOL AK—Volán SC 1-1 X 2. 22-es Volán—Sopron 3-1 1 3. Salgótarján—K.-barcika 4-1 1 4. Kecskemét—Olajbányász 5-1 1 5. Keszthely—Bauxitb. 3-1 1 6. Dorog—Eger 1-0 1 7. Atalanta—Como 0-0 X 8. Bari—Cavese 3-1 1 9. Bologna—Sambenedett. 1-1 X 10. Campobasso—Catania 0-0 X 11. Palermo—Reggiana 1-1 X 12. Perugia—Cremonese 0-1 2 13. Varese—Monza 1-1 X +1 Pistoiese—Arezzo 3-1 1 1. BSE 2. MTK-VM 11 11 1U 9 1 935-597 21 2 914-641 20 3. TFSE 11 8 3 822-723 19 4. Kecskemét 11 6 5 764-777 17 5. Szeged 11 6 5 689-704 17 6. Diósgyőr 11 4 7 784-842 15 7. Nyíregyh. 11 4 7 680-848 15 8. MAFC 11 4 7 655-755 15 9. G.-MAVAG 11 4 7 754-812 15 10. Közg. E. 11 — 11 622-980 11 1. Volán SC 15 9 4 2 34-13 22 2. SZEOL AK 15 8 3 4 32-20 19 3. K.-barcika 15 8 3 4 28-20 19 4. Szekszárd 15 7 4 4 20-20 18 5. S.-tarján 15 7 3 5 27-21 17 6. Eger 15 7 2 6 30-23 16 7. Siófok 15 5 6 4 22-19 16 8. D. Kinizsi 15 5 6 4 23-21 16 9. H.-vásárh. 15 7 1 7 29-27 15 10. Sopron 15 5 5 5 21-22 15 11. Bauxitb. 15 5 4 6 22-23 14 12. N.-kanizsa 15 6 2 7 27-30 14 13, Keszthely 15 6 2 7 23-27 14 14. Ózd 15 5 4 6 23-29 14 15. Baja 15 5 3 7 20-19 13 16. Kecskemét 15 4 5 6 21-21 13 17. N.-bátony 15 5 3 7 19-29 13 18. 22. sz. Volán 15 3 5 7 24-31 11 19. Dorog 15 5 1 9 20-29 11 20. G.-MAVAG 15 3 4 8 16-37 10 MEGLEPETÉS RAKAMAZON A területi labdarúgó-bajnokság megyei rangadóján Tiszavasvári nagy küzdelemben nyert a jól játszó, elszántan küzdő Csenger ellen. Nagy meglepetés született Rakamazon: a kiesés ellen küzdő hajdúszoboszlóiak legyőzték a hazaiakat. Ugyancsak hazai pályán kapott ki a Mátészalkai MTK, a volt NB Il-es Debreceni Universi- tastől. Kisvárda viszont értékes pontot szerzett a bajnokságra törő Bem József SE-től. Kisvárda—Bem J. SE 0:0. Kis- v.árda, 600 néző, v.: Fazekas. KSE: Kovács L. — Hegedűs, Kovács M., Nyerges Soós, Takács (Vass), Brankovics, Bori (Nagy G.), Vizer, Sántó, Batári. Edző: Komáromi György. A nagyiramú, kemény — hat sárga lappal tarkított — mérkőzésen igazságos