Kelet-Magyarország, 1982. október (42. évfolyam, 230-256. szám)

1982-10-10 / 238. szám

1982. október 10. Kelet-Magyarország 3 Rodostó utón Nyíregyházán Sláger a hulladékkal fűtött kazán Manhalter mester hotelt Szabolcsi siker Bábolnán ékesít A Nyíregyházi Korona-szál­ló csilláros dísztermének csipkés mennyezetét újjáva­rázsolják. A négy falon egy­mással szemben elhelyezkedő Atlasz-szobrokat, a szépívű ablakok konzoljait, a gipsz­párkányokat. a milliónyi gipszcsipkéből varázsolt mennyezetszőnyeget teremtik újjá. Aki az állványlabirintuson felmerészkedik, mesterek munkáját figyelheti meg. Tíz méter magasságban dolgoz­nak. A díszterem egyik végé­ben, fenn a magasban mun­kaasztal. Ezen készítik a gipszléceket, gipszfigurákat. A mester, Manhalter Mihály, a brigádvezető szabadságon van, de itt vannak a munka­társai, közöttük egy szakál­las, geszterédi születésű fia­talember, Ugari Béla díszmű- vakoló, akivel együtt Török­országból, egyenesen Rodos­tóból érkeztek Nyíregyházá­ira. — Előzőleg Kassán jár­tunk a brigádvezetővel. Itt II. Rákóczi Ferenc egykori há­záról mintát készítettünk. Ezt Budapesten megcsináltuk és a gipszpanelekkel együtt utaz­tunk Rodostóba, ahol restau­ráltuk a fejedelem egykori étkezőházát. Csodálatos kör­nyezetben, a Márvány-tenger partján dolgoztunk. Egyene­sen őhnan szólított bennün­ket a kötelesség Nyíregyházá­ira. Harmadik hónapja ingázik a mester-művész brigád Bu­dapestről és környékéről. Épüléíszobrászok, díszműva­kolók, minta- és formakészí­tők. Restaurálják a Várat. Külföldiek csodálják munká­jukat a Hiltonban, Óbudán a Zichy kastélyban, a műem­léktemplomokban. Tizenegy tagú az Országos Műemlék Felügyelőség brigádja. — A teljes mennyezetet gipszből készítjük el — mond­ja a precíz Kesztyűs Sándor, brigádvezető-helyettes. — Ez megszámlálhatatlan, apró gipszcsipkéből, párkányokból, gipszgyöngysorból, kis és jiagy konzolokból áll. A Korona restaurálására eddig 120 mázsa gipszet hasz­náltak fel, de a munka har­mada még hátra van. Farkas Kálmán SZEREPCSERE Dómján Barna gyesen — Várj Istvánka, hadd tör­lőm meg az orrod — szól az apuka. A konyhában ínycsiklandó illatok terjengenek, érzik a füstölt hús szaga, ami a le­vesben fő. — Nekem most ez a dol­gom, gyermekgondozási se­gélyen vagyok — törli meg krumplipucolás után a kezét Dómján Barna Tiszateleken. Délidőben vagyunk, a szol­gálati lakás hátsó traktusá­ban a kétéves Istvánka lábat- lankodik az apuka körül. Délelőtt a verőfény az udvar­ra csalogatta őket, a kertben felszedett hagymát tisztítot­ták. Aztán következett az ebédfőzés, az előkészületek. Szinte végszóra jelenik meg a feleség. — Azért én is segítek, ha van rá egy kis időm — áll a mosogató mellé dr. Gaál Mar­git, Tiszatelek körzeti orvosa. A fiatal házaspár májustól lakik Tiszateleken. Ám a szü­lés után — talán manapság rendhagyó módon — nem a feleség, hanem a férj kérte, hogy a gyermek nevelését vállalhassa, gyesre menjen. — Akkor meg nem volt rá rendelet, a munkaügyi mi­nisztertől kellett engedélyt kérni 1980-ban — folytatja Dómján Barna. — A felesé­gem akkor végzett, a kórhá­zi gyakorlatot töltötte Nyír­egyházán. Én népművelő vol­tam, azt hagytam abba. Aztán nyolc hónapig a ki­csit bölcsődébe adták, a férj visszament dolgozni, a jósa- városi művelődési ház mun­káját irányította. — Jött ez a tisza teleki ajánlat, különben is körzeti orvos szerettem volna lenni, így költöztünk ide — magya­rázza a feleség. — Választa­ni kellett, hiszen a gyereket nem volt kire hagyni. Szeren­csére most már egy rendelet is lehetővé teszi, hogy a férj igénybe vegye a gyest. Néhány hónap alatt beil­leszkedtek a falu életébe, a betegek megszerették a dok­tornőt, >s elfogadták azt is, hogy a férj neveli a gyereket. A szülőknél, Csengerben, il­letve Szamosbecsen szintén napirendre tértek felette. — Majd a jövőn kell töp­rengeni, ha lejár a gyes — mondja Dómján Barna. — Járok a főiskolára, magyar- népművelés szakra, s ilyen­fajta elfoglaltságra lenne szükségem, ha dolgozni kez­dek. Ma már nemzetközileg is jegyzik a bábolnai napok termékbemutatóját. Az idei rendezvényen 170 hazai és külföldi cég mutatta be új­donságait, gépeket, termelési eszközöket, kemikáliákat. Újdonságaival, újításaival .most először a máriapócsi 'Rákóczi Termelőszövetkezet is helyet kért a kiállítók so­rában. Fülöp Mihály újítási elő­adó (jó, hogy már ilyen be­osztás is van néhány terme- lőszövtekezetben) elmondta, bemutatták a görgős-láncos almaválogató gépsort, a GSZK—4 almaszállítót, az NYK—I nyesedékkitolót és a minden hulladék tüzelésé­re alkalmas kazánt. Ezenkí­vül ott volt Bábolnán a HU­BA—II., a dohányszárító ve­zérlő automatika és több olyan alkatrész, amelyet a lakatos- és forgácsolóüzemük készít importkiváltásra. A máriapócsiak kiállításá­nak osztatlan sikere volt, de különösen az energiamegta­karító kazán és dohányszárí­tó automatika iránt volt nagy az érdeklődés. A meleg levegős rendszerű kazánban gyümölcsfák nyesedékétől a fatuskóig minden elégethető és üzemcsarnokok, kisebb- nagyobb műhelyek fűtésére is alkalmas. A kazánokat a termelőszövetkezet már ki­próbálta, a fűrészüzem hul­A máriapócsi Rákóczi Termelőszövetkezetben sorozatban ké­szülnek azok az almaszállító járművek, amelyeket Bábol­nán is sikerrel mutattak be. ladékát tüzelték el, nagy menyiségű fűtőolajat megta­karítva. A bemutatott dohányszárí­tó vezérlőautomatika már szintén bizonyított a gyakor­latban. 264 vezérlőt szereltek fel 35 gazdaságban szárító­kamrákra. A mért eredmény 30 százalékos olajmegtakarí­tás. Vagyis minden mázsa A kislétai üzemben 27 féle olyan importpótló gyártanak, amelyekkel valutát takarítanak meg. (Jávor László felvételei) száraz dohánynál 30—35 liter fűtőolajjal kevesebb energiá­ra volt szükség. Ha figyelem­be vesszük az olaj jelenlegi árát, a szárítás költsége má­zsánként 300—350 forinttal csökkent. Mindez magyará­zatot ad a rendkívülien nagy érdeklődésre. Az alkatrészek között az osztatlan sikert a felújított Rába—Steiger kuplungtár­csa aratta. Ezzel ugyanis szinte minden v gazdaságnak gondja van. Egyébként 27 fé­le olyan alkatrészt láthattak a bábolnai látogatók, ame­lyek gyakran hiánycikkek, nehezen beszerezhetők, Má- •riapócson, a kislétai laka­tosüzemben viszont sorozat­ban gyártják. Ezek után álljon itt né­hány mondatban a sikeres bemutató előzménye, hátte­re. A Rákóczi Tsz-ben, illet­ve a dohánytermesztési rendszerben négy éve polgár­jogot nyert az újitás és ész- szerűsítés. Ez alatt az idő alatt 39 újítást bíráltak el (közülük néhány szabadal­maztatott találmány). Az újí­tók egy része nem tsz-tag, külső ember, kutatók, szak­mérnökök. A külsőség nem akadály. Ha hasznos valami, ha a termelésben az újítás, találmány gyümölcsöztethe- tő, úgy a termelőszövetkezet alkatrészt készséggel vállalja a kivite­lezést, az alkalmazást. S. E. Napirenden a víz S zidjuk, ha nem folyik a csapból, ha a majálist szétkergeti, ha bokáig ér a sár, átkozzuk, ha áttöri a gátat és embereket tesz haj­léktalanná, ha heteket késik az aratás, a szántás, mert a gépek nem tudnak rámenni az átázott földre, ha miatta válik csúszóssá az út, de nélküle nem lenne élet a Földön. Hogyan gazdálko­dunk vele? Jut-e egészséges víz inni, el tudjuk-e vezetni, amit megszennyez­tünk, képesek vagyunk-e a termés- eredmények növelésére hasznosítani, s meggátolni, hogy földet, s falvakat öntsön el? Nem kisebbek ezek a feladatok an­nál, amit az egyik legnagyobb magyar mérnök, Széchenyi volt társa, Vásár­helyi Pál a múlt század első felében tett, amikor az Al-Duna hajózhatóvá tétele után élete fő művét, a Tisza szabályozásának és a Tisza-völgy ár­mentesítésének tervét készítette el, amelynek megvalósításával 2 millió 300 hold korábban használhatatlan terüle­tet adott át a mezőgazdasági termelés­nek. Hogy mekkora gond ma, s lesz még a jövőben is a jó víz előteremtése, a szennyezett víz megtisztítása, a vízkár- elhárítás és. a mezőgazdasági vízszol­gáltatás, arról kaptunk ízelítőt pén­teken az országgyűlés őszi ülésszakán, ahol egyik téma az Országos Vízügyi Hivatal elnökének beszámolója volt a vízgazdálkodás időszerű kérdéseiről. Mi szabolcsiak, szatmáriak vegyes ér­zelmekkel hallgathattuk a beszámolót, mert miközben örülnünk kellett annak, hogy az átlagosnál jobban emelkedett megyénkben az ivóvízellátás. 1980- ban már a lakosság 52 százaléka iha­tott vezetékes vizet, még mindig a leg­gyengébben ellátott öt megye közt tar­tanak számon bennünket, s ha meg­maradnak a mostani tervidőszakra ígért lehetőségek, akkor is csupán a közepesen ellátott területek közé so­rolhatjuk majd a 110 közművesített településünkkel magunkat. Amikor 1977-ben volt terítéken a Parlamentben a vízgazdálkodás ügye, egy képviselőnk, Palóczi Lajosné az ár- és belvízkárok megelőzését, elhá­rításának fokozását szorgalmazta töb­bek között. Frissen élt még a nagy Tisza—Szamos-közi árvíz élménye az emlékekben, frissek voltak azok a gon­dok is, amelyeket a belvíz okozott kül- és belterületen egyaránt. Azóta a víz­rendezés egyik súlypontjává vált me­gyénk. Az árvíz utáni években elké­szült a volt árvizes területet óvó nagy védőgát, befejezéséhez közeledik a ha­talmas munkát és értéket jelentő Sza- mos-védőrendszer kiépítése, s kiemelt helyet kapott az országos rangsorban is Félső-Szabolcs és Bereg vízrendezé­si műveinek rekonstrukciója. A korlátozott fejlesztési lehetőségek miatt rangsorolni kellett az OVH-nak a meliorációra, a talajjavításra költhe­tő pénz elosztásakor is, s ha vannak is gondok a megvalósításban, mert nincs elegendő dréncső, mert a támo­gatás mértéke az egyre csökkenő egy főre jutó jövedelemtől függ, a VI. öt­éves terv során két nagy tájegységünk, a Tisza—Szamos köze és Felső-Sza- bolcs a sor élére került. Akadt az államtitkár beszámolójának olyan része is, amikor nem éppen a jó példák között sorolta a nevünket, még­pedig akkor, amikor a számunkra fe­szítő gondot jelentő belvízveszélyről beszélt. Szóvá tette, hogy a vízelvezető hálózat egyes elemei között nincs össz­hang, s ez lerontja a művek teljesít­ményét, amelyet csak tetéznek a csa­tornák karbantartásának hiányosságai. Nálunk az állami kezelésben lévő fő­művek kiépítettsége 84, az üzemközi, vagy társulati csatornáké 79, az üze­men belüli csatornák kiépítettsége pe­dig mindössze 30 százalékos, így aztán hiába lennének képesek a folyók és csatornák elvezetni a belvizet, el sem jut odáig a nem kívánt csapadék. K omoly eredményekről adott szá­mot a Parlamentben az ága­zat, miközben feszültségek is keletkeztek, hiszen a felgyorsult gaz­dasági fejlődés egyre több természeti erőforrást, vizet igényel, ám az or­szágnak elég jelentős területén nem elegendőek a források. Mi Szabolcs- Szatmárban erre nem panaszkodha­tunk, s két kivétellel vizeink tisztasá­ga is megfelelő még. Ez azonban nem jelentheti, hogjr pazarolhatunk, s hogy ne fordítsunk még nagyobb gondot vizeink tisztaságának megvédésére. Balogh József Fogatok gebiihen A mezőgazdasági szö­vetkezeti gazdálko­dás új vonása, hogy a kézi munkaigényes tevé­kenységek fokozatosan ki­szorulnak a nagyüzemből, így nyert teret a háztájiban, többek között a zöldségter­mesztés, a dohánytermesz­tés, a kisállattenyésztés és egy sor kevésbé gépesíthe­tő feladat. A folyamat — ami a termékszerkezet ala­kulását és változását illeti — állandó és új elemekkel gazdagodik. Űj vonás törté­netesen, hogy amig az ipar­ban, kereskedelemben szín- relépnek a kisvállalatok, a gazdasági munkaközösségek, a mezőgazdaságban a kis­szövetkezetek, társulások gyarapodnak. Mindezt már megszoktuk, sőt tudomásul vettük, hogy ezek nélkül a gazdálkodás szegényebb, nehézkesebb lenne. De mit szóljunk akkor, ha olyasmit hallunk, hogy nem egy zöldségboltot, egy fű­szerüzletet, hanem lovakat, fogatokat adnak ki gebin- be, szerződéses üzemelte­tésre? A fogat, a ló a magyar ember számára mindig töb­bet jelentett egyszerű ter­melési eszköznél. Húsz év alatt azonban történt egy és más. A traktorok, az önjáró betakarító gépek száma nőtt, a lovak száma csökkent. Ma már a termelőszövetkezetek többsége csak azért tart fo­gatokat, etet lovakat, hogy a háztájit kiszolgálja, hogy teljesítse a tagok olyan igé­nyeit, mint a téli tüzelő ha­zaszállítása, zárt kerti ter­mények, takarmánytápok fuvarozása. A lovak, fogatok a nagyüzemi gazdálkodásban tehát nem meghatározóak, nem hasznot hajtó, sőt vesz­teség forrásai. Ilyen ala­pon minden termelőszövet­kezet szívesen szabadulna attól a tehertételtől, amit a kocsi és ló jelent. Végképp megszüntetni a legősibb állattenyésztési ágat, a lótartást a már em­lített szolgáltatási igények miatt nem lehet. Mi legyen hát a helyes, a mindenki számára hasznos és elő­nyös megoldás? Vaján a II. Rákóczi Ferenc Termelő- szövetkezetben kitalálták a fogat megtartás gazdasá­gos módját. Tizennyolc pár lovat és a szekereket kiad­ták gebinbe. A tsz tulaj­donjogát fenntartva az „üzemeltetést” szerződéskö­téssel átadta a fogathajtók­nak. A fogatosokból így fu­varosok lettek és mindezért fogatonként és havonta 2000 forintot fizetnek a tsz-kasz- szába. A lovak etetése, a kocsik fenntartása, na és a munkavállalás a fuvarosok gondja. Ez mindenki szá­mára előnyös és hasznos. A tsz a tizennyolc pár lóért éves szinten több mint 400 ezer forint tiszta pénzhez jut, a fuvaros annyit keres, amennyit dolgozik. L egjobban talán a fu­varoztatók, a tsz-ta- gok járnak, hiszen ezek után nem nehezíti a fogatkérést bürokrácia és nem fizetnek kétszer egy szolgáltatásért. Hogy eddig miért fizettek kétszer? Mert divattá vált a borravaló adása. A tsz fuvardíjat szá­molt, a fogatos borravalót kapott. Most már csupán egy kérdésre kell még vá­laszt adni. Mi van akkor, ha a szerződött fogatos nem bánik emberségesen a lo­vakkal, nem teljesíti a fu­varoztatók kívánságát, vagy magas fuvarköltségeket számítva hirtelen akar meg­gazdagodni? Az ilyen em­berektől megvonják a bi­zalmat, elveszik a fogatot, hiszen a szerződések sze­rint ez a jog a tsz-t megil­leti. Seres Ernő

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents