Kelet-Magyarország, 1982. október (42. évfolyam, 230-256. szám)
1982-10-08 / 236. szám
2 Kelet-Magyarország 1982. október 8. xumm/TMs O0QO3Q „Halló, meseszolgálat?" Kulturális szolgáltatás CB-seknek A művelődési központban startra kész a kis stúdió, ahonnan a szükséges antenna felszerelése után sugározzák majd a CB készülékekkel fogható adásokat. Reggelente háromnegyed héttől nyolc óráig a mindenkori programajánlat hangzik el, részletesen ismertetik a művelődési ház rendezvényeit. Mindez az esti meseszolgálathoz hasonlóan a harmincas csatornán fogható. A gyere„Összerakósdi" — zongoraest Hét végi programajánlat keknek lefekvéshez szóló történet mindig 18,30-kor kezdődik. Félórára tervezik, de hosszabb ideig is elnyúlhat, mert a gyerekek bekapcsolódhatnak a meseszövésbe. Napközben a 14-es csatornán nyolc és 16 óra között segélyhívó ügyeletet tartanak. Képünkön a műsorvezető és a mesemondó kislány a CB-stúdióban. (Jávor felv.) Felnőtteknek gyerekekről. Ez lehetne a mottója Tilles Ágnes előadóművész Tükörkép című műsorának, mely október 8-án, pénteken este hét órakor kezdődik a Megyei és Városi Művelődési Központ kamaratermében. Az igényes válogatás Radnótitól Örkényig, Tandoritól a svéd gyermekversekig, a groteszk játékosságtól a tragikumig ível. Az irodalmi estet megr előzi egy kiállításnyitás. A művelődési központ színházi előcsarnokában ma 17 órakor adják át a közönségnek a Szabó Antónia fotóművész foto grafikáiból rendezett tárlatot. Miklós képei és a 25 éves vá- sárosnaményi bélyeggyűjtő kör bemutatója — várja hét végén a látogatókat. A művelődési központban megkezdték a színházbérietek árusítását, melyek a Népszínház és a nyíregyházi Móricz Zsig- mond Színház négy-négy előadására lesznek érvényesek. A nagykállóiakhoz ma este a V’Moto-Rock együttes látogat el. 10-én 17 órától diszkó kezdődik. Hétfőn 10,30 és 14 órai kezdettel a Budapesti Meseszínház Vörös Tibor: Aranytulipán című zenés mesejátékával vendégszerepei. r------------------\ Színháznaptár Időrendben a debreceni Csokonai Színház vendégjátéka nyitja a következő napok színházi programját A szomszédból Nyíregyházára látogató művészek Molnár Fe- rec: Egy, kettő, három című víg játékát adják elő. Kezdési időpont 8-a, azaz ma este hét óra. Szombaton hat órai kezdettel a fiatal házasok a Kis Mányi-bérlettel Ma- róti Lajos múlt héten bemutatott háromfelvonásos színjátékát a Hőhullámot tekinthetik meg. A társulat egy része holnap Gödöllőn vendégszerepei a Kvantum Fantum csapdájával. Kedden, október 12-én 19 órától játsszák ismét a Maróti-d'arabot, amire a Csortos—Kós-bérletek érvényesek. Ezt ismét egy vendégjáték követi. Szerdán este hét órától a szolnoki Szigligeti Színház Csehov: Ványa bácsi című drámáját viszi színre. Ifjúsági előadás lesz 14-én 15,30-tól a Ma éjjel megnősülök című komédiából. Aznap este fél nyolctól a Zrínyibérleteseknek adják elő a Hőhullámot. Irodalmi matiné Vasárnap tartja idei első őszi találkozóját a megyei írócsoport. Az új „évadban” új helyszínen, a megyei művelődési közt pont klubkávéházában várják az irodalombarátokat. Az október 10-én 10 órakor kezdődő matinén beszélgetés hangzik el a Galaktika című folyóiratról, a tudományosfantasztikus irodalomról. A délelőtt vendége Kuczka Péter író, főszerkesztő. A véleménycserén kívül mást is tartogat á vasár- sárnapi matiné. A témához illő darabbal mutatkozik be a mátészalkai Érdért játékszínpada. A Napéjegyenlőség című sci-fi fantáziát adják elő. s______________________> Házavatás Sóstón Múzeumi kiállítások „Fessük meg álmainkat” ajánlja a gyerekeknek a 9-én, szombaton 15 órakor kezdődő képzőművészeti ismeret- terjesztő foglalkozás. A résztvevők különböző formákat alakíthatnak ki színes foltokból. Ugyanakkor nyit a „hangszerbarkácsoló”, ahol a háztartásban megtalálható anyagokból a szárnyáló fantázia segítségével hangszerek fabrikálhatók. Vasárnap, október 10-én ismét a művelődési központban vendégszerepei a debreceni Vojtina bábegyüttes. A négytagú csoport 10 órától játékra buzdítja a gyerekeket. Nem unatkoznak azok sem, akik csak délután nyitnak be a házba. 15 órától „összerakósdihan” vehetnek részt, azaz kész elemekből játékokat építhetnek. Az ügyesebbek fepfilőmodellek készítésével is megpróbálkozhatnak. A hétfői esti hangverseny előadója a Szovjetunióból érkezik. Tamillá Mahmudova zangoraestje a hangversenyteremben 11-én 19 órától hallható. A koncertre a filharmóniai bérletek érvényesek. A vásárosnaményi művelődési központban ma délután fél négykor az Állami Bábszínház vendégszerepei a János vitézzel. 18 órától a nyugdíjas klubban színes természtrajzi filmeket vetítenek. Szombaton 9-től a tiniknek, vasárnap 19-től a huszonéveseknek lesz diszkó. Két kiállítás — Osváth A múzeumi hónap a hét végére is tartogat eseményeket. A nyírbátori Báthori István Múzeumban megtekinthető Hegedűs László festőművész kiállítása. A művész harminc festményt és ötven grafikát ajándékozott a nyírbátori múzeumnak. Holnap, szombaton 11 órakor nyílik a tiszakóródi művelődési házban a Kertész Klára kerámiáiból rendezett tárlat, amely november közepéig várja az érdeklődőket. Házavató színhelye lesz vasárnap ismét a Sóstói Múzeumfalu. 10-én 11 órakor adják át a kállósemjéni középparaszti házat. Hétfőn este fél hattól a Jósa András Múzeum baráti körének következő ülésén Bessenyei György emlékezete címmel hangzik el előadás. Hegedűs László festőművész egyik alkotásával (E. E. felv.) A debreceni Csokonai Színház vendégjátéka Molnár Ferenc: Egy, kettő, három Az egyértelmű közönségsikert gyakran fogadja fanyal- gással a hivatalos kritika. Molnár Ferenc kritikai megítélése az elmúlt évtizedek során a hangos felháborodástól az eget verő lelkesedésig váltakozott. Ebben az ellentétességben része van az író szélsőséges értékeket felvonultató pályájának, de a személyes életútnak is. Molnár Ferenc pályáját alapvetően meghatározta indulása. Még csak huszonnégy éves, amikor első vígjátéka, A doktor úr, igazi színházi siker; Az ördög (1907) című játékával világra szóló diadalt arat. Nincs harmincéves, amikor A Pál utcai fiúk általánosan ismert és beérkezett íróvá teszi. A siker elkényezteti. Első vígjátékai után a polgári nézőközönség kacagtató, szellemesen mulattató darabokat vár tőle. Pedig valóságismerete, kritikai érzéke, kifogyhatatlan ötletessége a realista szemlélet irányába vihette volna. De Molnár nem tudta kívülről nézni a nagypolgárságot, amelyik szívébe zárta. A polgári életformát bíráló, annak visszásságait bemutató darabjaiban úgy fogalmazza meg kriktikai megjegyzéseit, hogy azokban eleve benne van az elnézés, a megbocsátás. Hiba lenne azt mondani, hogy Molnár nem látott túl a polgárságon. A társadalom elesettjeiről, a kiszolgáltatottak világáról szól, ha kissé érzelmesen is, a költői lendületű Liliom (1909). A két világháború között keveset tartózkodik itthon, közkedvelt alakja a nemzetközi nagypolgári köröknek. Ekkor írt darabjaiban gyakTavaly októberben szabadult súlyos — egyébként rablás és súlyos testi sértés miatt kiszabott — börtönbüntetéséből Baksa Béla 22 éves kisvárdai lakos, s a feltételes szabadság az idén októberben járt volna le. Január 29-én Gyulaházán járt, és az esti busszal érkezett Kisvárdára. Hazafelé tartva útja az óvoda mellett haladt. A Vörösmarty téren lévő 3. számú óvodánál elhaladva átmászott a kerítésen, egy lapáttal betörte az ablakot, s több helyiségbe is bement, végül az irodába is, s magához vett Brother típusú japán gyártmányú írógépet. Ezt elvitte. Az értéke 2800 ran felbukkannak magyarok, de főleg idegenek között. (A hattyú, Olympia, A vörös malom.) Amerikában élve döbben rá, hogy a magyarországi feudális viszonyokat túlhaladta az idő. De a polgári világ is tele van hazugsággal. Ez a felismerés odáig fejlődik, hogy az őszinteséget csak a játékban fedezi fel. A nagyszerű Játék a kastélyban (1926) azt sugallja: az élet csak a hazugságok szövevényében viselhető el. Ez a gondolat — az írói szándéktól talán függetlenül — leplezi le a legjobban a polgári világ válságát. A formai tökéletesség példájaként emlegetett Egy, kettő, három 1929-en született. A gazdasági világválság árnyékában félelmetesen időszerű volt a téma. De volt ebben valami felhőtlenül játékos is: Norrison, a leleményes bankszakember egyetlen óra alatt, mint egy bűvész a csodakalapból, az esetlen taxisofőrből elegáns urat csinál. Lydia, a tekintélyes amerikai üzletember szeszélyes lánya Antalnak, a sofőrnek a kedvese lesz. Vége az üzletnek, ha az amerikai apuka megtudja a dolgot. Norrison nem tehet mást: minden képességét mozgósítja, hogy elkerülje az összeomlást. A legnagyobb bajban is segít a pénz. Molnár Ferenc a pénz hatalmát mutatja be bravúros eszközökkel. A Csokonai Színház október 8-i nyíregyházi vendégjátékának főbb szerepeit Si- mor Ottó, Fésűs Tamás és Németh Nóra alakítja. Rendező: Balogh Gábor. forint volt, s nem került elő. Másnap a hóban hatósági tanúk jelenlétében kiöntötték gipsszel a lábnyomot. Az egyezett a Baksa Béla cipőjének nyomával, ezt a traszo- lógiai szakértő megállapítot- ta. Baksa azonban mindvégig tagadta a bűnösségét: ő nem járt az óvodában. A Nyíregyházi Megyei Bíróság Baksát a lopás miatt tíz hónap börtönre büntette és elrendelte a korábbi büntetéséből le nem töltött feltételes szabadság letöltését is. A bíróság ezenkívül két é'vre eltiltotta a közügyektől és kötelezte a kár megtérítésére. Az ítélet jogerős, (k) /---------------------------------\ „Nekem szülőhazám..." Honvédelmi játéksorozat Nekem szülőhazám címmel egy évig tartó honvédelmi játéksorozatot hirdetett meg az MHSZ és a KISZ. Jövő év szép-- tember 29-ig, a fegyveres erők napjáig sokféle programmal hívják és várják a fiatalokat. ,• A honvédelmi játéksorozat nemzeti történel- .münk, irodalmunk olyan jeles eseményeihez kapcsolódik, mint a magyar polgári forradalom és szabadságharc 135. évfordulója, Kossuth Lajos, Petőfi Sándor, Ságvári Endre születésének évfordulói, a KISZ, a munkásőrség 25 éves jubileuma, az MHSZ megalakulásának 35. évfordulója. A jeles történelmi és társadalompolitikai eseményekhez kapcsolódva hívják játékra az általános iskolák felső tagozatos tanulóit, a középfokú tanintézetek tanulóit, dolgozókat, KISZ- tagokat, MHSZ klubtagokat, szocialista brigádokat, kollektívák tagjait. A játéksorozat egy rejtvényújsággal indult, amely mintegy negyvenezer példányban jutott el a megye KlSZ-szervezetei- hez, MHSZ klubokhoz. Ebben pályázati szelvények vannak, amelyekkel értékes jutalmakat — részvételi jegyet a Los Angeles-i olimpiára, autót, Hi-Fi-tornyot, színes tv-t — lehet nyerni. „Értékelő lap” is van a Rejtvény- újságokban, amelyekkel a vetélkedőkben lehet indulni — az első forduló az év végéig zajlik. Érdemes tehát megnézni a „Nekem szülőhazám” játéksorozat rejtvényújságját. A helyi versenyeket községi, városi, járási, megyei, területi és országos döntők követik, a szervezést, lebonyolítást a KISZ és az MHSZ közösen végzi. A szabolcs-szatmári versenyzők Csongrád, Bács, Békés, Hajdú csapataival mérkőznek majd. A döntő színhelye Velence, Pákozd, Budapest lesz. >. ______________________> Gyümölcsérés után virágzás A termés után ismét virágba borultak egyes gyümölcsfák Borsod megye déli, Kis- Hortobágynak is nevezett részén. Mezőcsáton, a Pozsonyi utcában lévő házikertekben dús virágzásban áll egy szilvafa, egy almafa, s a rügyfakadást meghazudtoló bőségben hozott októberi virágot a meggyfa. A tavaszi pompában virágzó fákban nem tett kárt az utóbbi napokban hűvösre fordult időjárás sem. A virágzó fák körül valóságos méhrajzást is megfigyeltek, A Tisza mellett fekvő Me- zőcsát légvonalban alig harminc kilométerre fekszik Miskolctól, vidékén azonban a szinte nyárias őszutón ötnyolc fokkal yolt magasabb az átlaghőmérséklet, mint a megyeszékhelyen. Ennek hatására virágoztak ki a már megszedett gyümölcsfák. Hyen ritka természeti tüneményre a legidősebb emberek sem emlékeznek. Nagy István Attila Az utóbbi években jelentős mértékben gépesítették az áruk rakodását a záhonyi átrakókörzetben. Ennek ellenére még napjainkban is jelentős mennyiségű a nehéz fizikai munkát igénylő kézi átrakás. Képünkön: Záhonyban cementet rak át az A—5-ös brigád. (Gaál Béla felv.) A tárgyalóteremből Elárulta a gipszlábnyom