Kelet-Magyarország, 1982. október (42. évfolyam, 230-256. szám)

1982-10-30 / 255. szám

KU HÉTVÉGI MELLÉKLET Á Jósa András Múzeum gyűjteményéből Benczúr Gyula: Leányka-portréja Benczúr Gyula: Leányka-portré Vajon szomorú? Vagy csak komoly ? .Nagy bánat;, van ? Ránézünk és vallatjuk n tisz­ta fényű szép leányarcot, mely Benczúr Gyulának, Nyíregyháza neves szülötté­nek, kora ünnepelt festőjének ecsetje alól került ki. A Jósa András Múzeum 1300 darahot számláló kép ­zőművészeti gyűjteménye újabb 100 darabbal gyarapo ■ dott 1981—82-ben. A változa ­tos anyagban szerepelnek XVIII—XIX. századi művek, de jelentősek a kortársmű- vészét alkotásai is. Ez al­kalommal a vásárlások közül Benczúr Gyűli: Leányka­portréját mutatjuk be. Benczúr Gyula 1844. január 28-án született Nyíregyhá­zán, ahol apja gyógyszerész volt. 1859-től Kassán a reális­kola növendéke lett, Klimko- vits Béla és Ferenc testvérek festőiskolájában tanult. 1864- től a müncheni Képzőművé­szeti Akadémián folytatta tanulmányait, ahol 1869-ben Piloty tanítványaként vég­zett. Járt Olaszországban és Franciaországban. 1876-tól a müncheni Akadémia tanára. 1883-tól a Budapesten meg­alakuló Mesteriskola élére került. Pályafutása során á hivatalos elismerés minden jelével elhalmozták. Sok képe kapott itthon és külföl­dön első díjat. A Tudomá­nyos Akadémia tagjává vá­lasztotta. 1920. június 16-án halt meg a Nógrád megyei Dolányban (ma Benczúrfal- va). 1922-ben a művész hagya­tékából jelentős gyűjtemény került Nyíregyháza város tulajdonába. 1950 óta a Jósa András Múzeum őrzi és gyarapítja a Benczúr-anyagot. A ma már 100 darabot számláló gyűjte­mény jelentős vásárlások kapcsán az utóbbi 10 eszten­dőben megháromszorozódott. Huszonhat darabos bútor- együtte. — a Benczúr-hagya- tékból gondos restaurálás után kerül a nagyközönség elé, néhány darabja a mű­vész egykori müncheni mű­termét díszítő darabok közül (faragott, berakásokkal díszí­tett, a reneszánsz korát idé­ző tálalókredencek, szekré­nyek) már látható a Ben- czúr-tárlaton, illetve Sza­bolcsban, a Mudrány-kúria iparművészeti kiállításán. Je­lenleg egy reprezentatív sza­longarnitúrát restaurálnak, amelynek darabjai számos Benczúr-festményen szere­pelhettek háttérként. Az eddig magántulajdon­ban lappangó Leányka-port­ré először kerül nagyközön­ség elé. A tulajdonos nagy­anyja sz. Benczúr Vilma a festő Benczúr Gyula testvér­húga volt. Anyja, aki Kassán született és nevelkedett, gyakran találkozott a festő­vel. Gyermekeivel (Elza, Ol­ga, Gyula és Ida) kicsi ko­rukban együtt játszottak, ne­velkedtek, hiszen hasonló korú unokatestvérek voltak. Egyelőre nem tudjuk ponto­san, kit is ábrázol a portré? Keletkezésének évét sem is­merjük. A festményt szem­lélve — eddigi hollétét is­merve — joggal feltételez­hetjük, hogy a festő bensősé­ges kapcsolatban lehetett ki; modelljével, valószínűleg ro­kona volt. A Jósa András Múzeun Benczúr-gy ű j teményében előkelő helyet tölt be a L< - ányka-portré. A művész gaz­dag életművében talán i_ppen a bensőséges portrék • - több­nyire családtagjairól, gyer­mekeiről, feleségéről készül­tek — a legmaracandóbb ér­tékűek. Ezeknek egyszerű, lé- nyegretörő előadásmódja, a lélekábrázolásra koncentráló kifejezésmódja mai nézőjét is rabul ejti. Beleérezzük a képbe a XVII. századi hol­land festészet tanulságait — bensőséges egyszerűségét — éppúgy, mint az itáliaiak anyagszeretetét. A ruha kel­méje. szabása egyszerű — semmi nem vonja el figyel­münket a dús, sötét haj által keretezett tiszta, szép vonalú gyermekfőről. A kép színbeli megoldása igen finom. Benczúr idősebb korában a színeit visszafogta, letompította, hogy az árnya­latok finomságával annál inkább tündököljön mester­ségbeli tudása. Feltehetően a Leányka-portré is ebből az időszakából való. A komolyság eme belső sugárzó szépsége sokáig kí­sér útunkon. Muraközi Ágota Tálalókredene Benczúr Gyula műterméből Hamid Guljam: Barátköszöntő ^ Leningrádból, Moszkvából, Grúziából, Moldvából való jóbarátaim, ha vendégségbe küld hozzám ; - távol, a házam szebb és tágasabb megint! Hallgatjuk a csalogány-éneket, üzbég zöldtea-illatban fürödve — mi lehet drágább, mint a szeretet, barátság és testvériség szülötte?! Keletnek bölcsessége így izgat: — Gazdag csupán, ki barátokban gazdag! (Veress Miklós fordítása) •A Szovjet Irodalom 12. számiból > • Á múltépítő Hiába araszoltam fel a tiszaberceli Besse- nyei-ház padlására, mert a tetőléceken ülő Papp Jánostól így is méterek választottak el. Tanácstalanságomat látva nem nyúlt a kö­vetkező zsindelyért, hanem lejött elém. Ke­mény vonásai szigorodni látszottak, amikor megtudta jövetelem célját. „Nem vagyok a szavak embere.” — olvastam ki tekintetéből a szabadkozást. A testőr-író emlékházának nagyszobájában törmelékkel, porral fedett asztalka mellé ül­tünk le. Az újonnan elkészített ablakszemek már a helyükre kerültek, a nehéz vasalt aj­tókat is hamarosan beállítják. Ám a falakon hiányos a vakolás, a Sóstói Múzeumfalu épí­tőbrigádjára, melyben Papp János dolgozik, jócskán vár még munka. Munkáskabátjából cigarettával kínál. „Ma­gam sem szívtam évekig, s most néhány hó­napja újból rászoktam.” — teszi hozzá ma­gyarázatként. Nem mintha fontosnak tarta­ná, inkább csendtörőnek szánja. Tudja, hogy az idei októberről faggatom majd, mely több szempontból egész életére emlékezetes ma­rad. A múzeumi hónap alkalmából ugyanis másodszor lett kiváló dolgozó, és az elisme­rést á kállósemjéni ház avatásakor vehette át. Annak az épületnek ünnepélyes átadásá­nál, amely többet jelent számára a többi, sok gonddal helyreállított népi építménynél, hi­szen a szülőháza ... De hát fejünk felett a tetőt rongyos felhőivel csupán az őszi ég bo­rítja, minden elmulasztott percért kár. Kállósemjénben született 1935-ben. öten voltak testvérek. Apjuk tizenkét holdon gaz­dálkodott. A család aprajára, nagyjára szük­ség volt a nagy munkák idején. Búzát, krumplit termeltek, a negyvenes években lépett elő a dohány. Azután az ötvenes évek elején az iparban próbált szerencsét. Szol­nokra ment a Közlekedési és Mélyépítő Vál­lalathoz. Akkoriban közelebb nemigen akadt munkahely, ötvenkilencben megnősült, visz- szatért szülőfalujába gazdálkodni. Hat hold földet művelt a szakszövetkezetben. — Megszülettek a gyerekek. Előbb a lá­nyunk, aki most ne vedéves matematika— fizika szakos a nyíregyházi tanárképző fő­iskolán, és a fiú. o szőlészeti—kertészeti szakközépiskolában szintén az idei tanévben végez. Tovább akar tanulni. Ügy tűnik, vég­leg eljegyezte magát a mezőgazdasággal. Ho­gyan alakult aztán a sorsom? Hetvenegyben vagy hetvenkettőben — nem is emlékszem hirtelen pontosan — bevittem a földet a tsz- be, de nem lettem tag. Ácsként a KEMEV- hez kerültem. — Hány helyen fordultam meg, hány épít­kezésen? Elég lenne felsorolni. Sokat voltam Nyíregyházán, de a megyén kívül is. Hosz- szabb ideig dolgoztam Leninvárosban. Jó kis brigád összejött. Húszán voltunk, de nagyon megértettük egymást. Szerettem a munkám, ellenem §em volt kifogás. 76 nyarán meg­kaptam a Kiváló Dolgozó címet. A rákövet­kező év tavaszán élj' ttem. — Hogy miért? Talán a sok csavargást un­tam meg. Közelebb akartam lenni a család­hoz. \ szomszédom, Mócsán Péter újságolta, hogj a Sóstói Múzeumfaluban építőbrigád alakul. Régi paras ti lakóházakat állítanak helyre eredeti formájukban. Addig faggat- t; m, míg kedvet kaptam. Szép dolognak éreztem, hogy megmentik a pusztulásra ítélt portákat, amik számomra kedvesek voltak, hiszen a gyermekkort emlékeim hasonlókhoz kötődtek. Döntö tem. Barátsággal elköszön­tem u vállalattól és átjöttem a múzeumhoz. Ennek már öt esztendeje. Kezdettől öttagú volt a brigád. Az alapítók közül Molnár Fe­ri bácsi ment nyugdíjba, és azóta Papp Já­nos Gégényi Sándor kőművessel, Papp György áccsal, Lakatos Sándor kőművessel és Mócsán Péter gépkocsivezetővel dolgozik együtt. A szakmától függetlenül mindenki csinál mindent, ahogy az építkezés diktálja. Hasonló munkacsapatot hiába is keresnénk a megyében, de még az országban is talán csak Szentendrén tudnak hasonlóról. — Az első népi épület, aminek az építé­sénél Sóstón dolgoztam, a nagyhodosi volt. Minden évben követte ezt egy-kettő. Az első falumbeli épület egy istálló volt, ami mellé a nyírségi középparaszti portára az idén be­hoztuk a szülőházamat. Addig persze még más épületeken is dolgoztunk. Elkészült a tarpai ház, Tiszacsécsén helyreállítottuk a Móricz-emlékházat, Vaján megépült a tájház és tavaly ősszel az anarcsi bálványosházzal gyarapodott a múzeumfalu. Korábbról tudom, hogy ezek mintegy vizs­gamunkái voltak. Néhány éve egy kihalóban levő mesterségből tett szakmunkásvizsgát, tetőfedő lett. Mikor azt kérdeztem, kitől, ho­gyan tanulta meg a szakma csínját-bínját — beszélgetésünk során először —, elmoso­lyodott. — Nem kellett ezt már tanulnom. Kicsit nagyobb odafigyeléssel ment minden. A ré­gi mesterektől gyermekkorom óta láttam, hogyan csinálták a nádtetőt, a zsindelyezést, és észrevételéin belém ivódott. De nem csak én vagyok ezzel így, hanem a többi brigád­tag is. A döngölt falak, a paticsfal éveken át a szemünk előtt készültek, ben!A'&fijok^,_v S ha már kiejtette a szót — döngölt fal — PAPP JÁNOS elkerülhetetlenül felidéződik a szülői ház át­telepítésének története. 1969-ben elhunyt édesanyja, öt éve meghalt apja. A nővérei korábban elkerültek a háztól, lakó nélkül maradt. Papp János tanácsolta Erdész Sán­dornak, a múzeumfalu igazgatójának: nézze meg a házat, hátha a néprajzos is értékesnek találja. Az 1880-as évekből való épület való­ban magán viselte a nyírségi népi építkezés jegyeit. Igaz, a harmincas években Pappék alakítottak rajta. Kikerült a búbos kemence és cserép váltotta fel a nádat a tetőn. 1981 áprilisában kezdtek a bontáshoz. — Hogy milyen gyors és pontos lesz az építkezés, mindig a bontásnál dől el — ma­gyarázza. — Minél körültekintőbbek va­gyunk,-annál kevesebb fejtöréssel jár a ké­sőbbi munka. Nem ez volt az első áttelepí­tendő ház, számomra mégis összehasonlítha­tatlanul más volt. Mialatt szedtük a tetőt, jegyezgettük a szarufákat, a léceket, ledön­töttük a falat, a sok emlék csak úgy-kavar- gott a fejemben. Megmutattam a társaknak, a szobában hol volt gyerekkoromban a fek­helyem, a ládát, amin étkezéseknél mindig ültem. Mindenkinek megvolt a maga helye, és a kialakult ülésrendhez szigorúan tartot­tuk magunkat. S ez ma is így van a csa­ládomban. Mindegyikőnket a szokott helyen várja a teríték az asztalnál. — Az idei nyáron azután kimértük Sóstón a semjéni ház helyét. Leállítottuk az úgyne­vezett drugafákat, azokhoz a deszkákat, be- leöntöttük a sárt, és megdöngöltük. Mikor egy deszkányi magas fal megállt, emeltünk a zsalun, csináltuk tovább. Egy hónapig szá­radni hagytuk, csak utána tettük rá u geren­dákat. összesen tizennégyet építettünk be­le. — Kicsit kivár. Újabb cigarettára gyújt, hosszan maga elé fújja a füstöt. Vigyáz, ne­hogy kimaradjon valami fontos részlet a kedves ház újjászületésének történetéből. — Javában tartott a nyár, amikor a he­lyükre kerültek a szarufák, . elkészültünk a lécezéssel. Utána következett a szakmám szerinti munka, a nád felrakása. Hatszázöt­ven kéve nádat kaptunk Tiszaladányból. Szerencsére kevés volt benne a törött szál, könnyebben haladtunk vele. Minden sort, amit váterítettem, előbb náddal vagy fűzfá­val korcoltam, azután\dróttal a lécekhez kö­töttem. Aprólékos munka, de egv tetővel két mester, ha kap egy nádadogató segítséget, két hét alatt kényelmesen végez. A tető alá húzott kállósemjéni ház falába kimérték az ablakok helyét, majd fűrésszel kivágták a nyílást, az eredeti ablakkeretek­hez méretre faragták. Következhetett a ta- pasztás. A döngölt falat is először erősebb sárral vakolni kell. A simítás, a meszelés maradt a végére. — Na meg a berendezés. Az eredeti búto­rokból már nem volt minden meg, annak idején eladogattunk néhány holmit. Egy szekrény, karosláda és pár darab szék a ház­zal együtt a múzeumba került. Egyébként a jelenlegi bútorzat hasonló, mint amilyenre visszaemlékszem. Szokványos az utolsó kérdés. Érdemes-e télen, nyáron az időjárásnak kitéve a tetőn dolgozni, mázsányi szalmát, nádat megmoz­gatni? Nem töpreng a válaszon. — Igen, megéri. Így megörökíthetjük az ősit, a régit. A fiatalok évtizedek múltán is láthatják, hogyan éltek valamikor az" embe­rek. Figyelve a látogatók órúmtgli : arcát, amint a múzeumfalut járva felfédézríek dol­gokat, érzem, nem haszontalan a sok fára­dozás. Kemény kézfogás búcsúzóul. Gyakorlott lépésekkel kapaszkodik; vissza a tetőre. Igyekszik behozni a beszélgetéssel elszaladt időt. Építi mindanpyftiyyH- számára a múlt egy kis értékes darabkaját, hogy benne, mint tükörben, jobban láthjisspk a jelent.- edd inad1 A.;, hí Reszler Gábor I □ fla □□HEHBBHBHQSBtaa 1982. október 30.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents