Kelet-Magyarország, 1982. október (42. évfolyam, 230-256. szám)
1982-10-30 / 255. szám
KM HÉTVÉG! MELLÉKLET 1982. október 30.^) Illyés Gyula köszöntése A magvar irodalmi élet, a magyar szellemi élet kivételes pillanata: Illyés Gyula nyolcvanéves. Ha voltak is irodalmunknak már eddig pátriárkái kort megért — kevés számú — alkotói, még aligha mondhattuk el, hegy bár deres hajú férfi, de szellemileg teljesen friss, alkotóereje teljében éló, nyolcvanéves művészt köszönthetünk, akinek elme- szikráztató gondolatait képernyőre tapadó szemmel hallgatjuk. figyeljük, aki most is új meg új versekkel ajándékozza meg olvasóit, s színház készülődik legújabb drámájának bemutatására. Gondoljuk el: micsoda hatalmas ívű pálya az övé! Ily- lyés Gyula századunk első évtizedében, a magyarországi nagy aratósztrájkok, az első nagyarányú munkásmegmozdulások, a kormányzati válság idején, 1902. november 2-án született egy Tolna vármegyei nagybirtok uradalmi központjában, Felsőrácegres- pusztán. Tizenhét éves fejjel reszt vesz Ady Endre temetésen. fiatalon Párizsba kerül, ahol kijárja a szürrealista kepzelet iskoláját; Aragon- nal. Éluard-ral, Tristan Tza- rával indul együtt, kapcsolatba kerül a magyar avant- garde művészettel is, Kassák folyóirataiban publikál, és azon tűnődik, ne franciául írjon-e. Ha Párizsban marad, ma talán híres francia költőként ismerhetné a világ a nevét. De Illyés dönt, 1926- ban hazatér, szülőföldjére látogat. és a két háború közti magyar társadalom legégetőbb. leginkább megoldásra váró kérdéseinek a vonzásába kerül. Ha igaz — az ő gondolatát idézzük szabadon —, hogy külföldön járva akkor látunk legtöbbet, ha nem veszítjük el a hazai szemmérté- ket. ugyanígy a hazai élet sajátszerűsége akkor mutatkozik meg leginkább, ha a külhoni tapasztalatokhoz viszonyítjuk. Ahogy André Gide Kongóban, úgy néz szét a Párizsból, a Szent Lajos szigetéről a francia munkás- mozgalom és az avantgarde művészet ismeretével hazatérő Illyés a pusztán, a magyar falvakban, a hazában. Babits bizalmasa, a Nyugat közli írásait; József Attila barátja; tiltakozik a társadalmi és a politikai igazságtalanság minden formája ellen. A harmincas és a negyveIllyés Gyula portréja. (Len' gyei Gyula rajzaj nes években a szegényparasztság sorsa, élete, vágyai, reményei, elfojtott indulatai az ő műveiben szólalnak meg a legnagyobb erővel. írói pályájának útjelzőire azt írhatjuk: a pusztától Párizsig, Párizstól a pusztáig. Babits halála után Ady szellemében és a humanista elkötelezettség jegyében szerkeszti tovább a Nyugatot Magyar Csillag címmel. Lapja a háború idején — az önkéntes megszűnésig — a legjelentősebb és legtisztább őrhelye az emberi értékeknek, az írói tehetségnek és tisztességnek. Illyés hű maradt eszméihez akkor is, amikor támadás és üldözés járt értük. Mint minden jelentős életmű, Illyésé is szintézis: ösz- szefoglal és kezdeményez, lezár és elindít folyamatokat, általánosít és új távlatok felé nyit utat. Párizsból indul, és a hazán, a magyar pusztákon és falvakon keresztül belenő a huszadik század európai kultúrájába. Életművében a megtett út összes állomása, a Tolna megyei puszta, ahol született, a Szajna rakpartja, ahol dolgozott, a PEN Club New York-i értekezlete, ahol az írói függetlenségről beszélt, egyetlen harmóniába olvad. Munkásságába belesimulnak az anyanyelv legtisztább ízei, a magyar irodalom hagyományai, a világlíra legmodernebb formái. Folytatja Petőfi, Arany és Ady örökségét, de szakít is mind a szilaj, mind az alázatos puszta, mind a „magyar ugar” képével. Az idős költő képverset ír, új műformákat vesz birtokba (legújabb verseskötete, a Táviratok például csupa epigramma), de minden „újításának” formai előképére, szellemi gyökérzetére is rámutathatunk. Az ünnepi köszöntés nem arra alkalom, hogy akár felsorolásszerűen számba vegyük műveit, ezt a termésében roppant gazdag, műfajilag igen változatos írói munkásságot. Életművének egyetlen — talán legalapvetőbb — vonásáról azonban nem feledkezhetünk meg: ez Illyés Gyula erkölcsi ereje, műveinek etikus tartalma. Nyolc évtized a huszadik század történetéből roppant nagy idő. S Illyés Gyuláról elmondhatjuk, hogy annyi történelmi fordulat, társadalmi és politikai változás, közösségi tragédia után ma is teljes életművét vállalhatja. A legveszedelmesebb években is megőrizte tisztességét. Erkölcsi elkötelezettség vezette akkor is, amikor a harmincas években Kun Béláról írt, amikor az ötvenes években a magyar szabadságharc és Kossuth, vagy a parasztforradalom és Dózsa emlékét idézte, és erkölcsi elkötelezettsége miatt emeli föl a szavát ma is, ha bárhol a világon a diszkrimináció, a nemzeti, a faji vagy a vallási megkülönböztetés valamilyen formájával kell találkoznia. Születésnapján olyan írót kö- szöríthetünk, akiben a nagy mű mindvégig tiszta erköl- csiséggel párosul. Aki csak a sors ajándékára, a nyolc évtizedre, a megírt művek sokaságára, a pályát kísérő hazai és nemzetközi elismerésre, a rangos kitüntetésekre gondol, és arra a következtetésre jut, hogy ez az író a körülmények kegyeltje, minden bizonnyal téved. Ez a kívülről derűsnek, kiegyensúlyozottnak és szerencsésnek látszó írói pálya valójában belső drámák sorozat.,ismeri a belső kínt, a sz.nvredést, ismeri az emberi sors kopár és kietlen fennsíkjait is. Ami kívülről simának, tragédiáktól mentesnek látszik, az belülről'lelki válságokkal, önmarcangoló kínnal barázdált. Emberségét, műveinek fénylő tisztaságát szenvedések árán, a csapdák veszélyeit megismerve szerezte meg. Illyés életműve nem sima, világító üvegbura, hanem sok lapra csiszolt, éles szögletekkel tagolt kristályrendszer. Művei nem kényelmes látványt kínálnak; csak azoknak adják meg magukat, akik a viharos kilátók metsző hidegét, zord fenségét is vállalják. Ennek a belső kínnak — ne hallgassuk el ezt sem az ünnepen — az egyik okozói mi vagyunk. A legnagyobbaktól, íróelődeitől örökölt gondja: megérti-e szavát az a közösség, amelyért a magyar szót vállalta, meghallják-e gondolatait azok, akikért élt és alkotott. A történelmi példák hosszú sorát kell majd megcáfolni, hogy ne teljék be rajta is a keserű tanulság: a legkönnyelműbben azoktól fordulnak el a kortársak, akik nevükben és értük szóltak; legnehezebben azok találnak utat az emberek szívéhez, akik a közösség életének földerüléséért vállalják a kínt és a szenvedést. A mikor még a múlt esztendő végén új könyve, a válogatott verseit tartalmazó kötet, a Konok kikelet megjelenése előtt fölkereste egy újságíró, és közelgő nyolcvanadik születésnapjára emlékeztetne, Illyés Gyula azt mondta, hogy tapintatos felköszöntésben reménykedik: „Én, személy szerint — minden tiszteletet megadva a műfajnak — nem szeretek közszerepelni. Nem kedvelem a színpadra lépést, viszolygok attól, ha fényképeznek, és — elnézést — nem szívesen adok interjút sem. S nem is valamiféle szerénység gátol, zavar ezekben. Meglehet, inkább túl igényes vagyok. Ez nem a költészet, nem az irodalom területe. A költő ne az arcával, a termetével nyerjen, toborozzon olvasókat magának, hanem a munkásságával, az eszméivel. Ezért — remélem, nem sértem meg az ünneplő akaratot, ha ezt megvallom — kerek esztendőm idejére legszívesebben messzire utaznék, vagy bevenném magam egy tihanyi pincébe .. Legyen meg á költő, akarata: legyen ereje távoli tájakra utaznia, legyen bor a poharában és a miénkben is, hogy egészségére koccinthassunk, és legyen tapintatos, hozzá és munkásságához méltó et felköszöntés, az ünneplő akarat. Ami ezt a megemlékezést, ezt a méltatást mentheti, talán az, amit a köszöntő elején már leírtunk: erre az ünnepre nem a költőnek; nekünk van szükségünk. Az ünnep arra alkalom, hogy életművével, gondolataival szembenézzünk. Legméltóbbak akkor leszünk hozzá, ha a könyvespolchoz lépünk, könyveiért nyúlunk, ha az ő szavát olvassuk és hallgatjuk. ... kettőnk közül Illyés volt az. aki író módjára élte meg a maga s az emberiség viszontagságait: tollal a kezében. Amit nyelnie kellett, azt a tolla emésztette meg. Egyetlen nagy kiruccanásáról, a párizsi emigrációból történt hazatérte után végképp megtelepedett az országban s a civil létben, s hátát a minden ízében ismerős viszonyoknak támasztva, nézett eztán körül a világban. Hic Rhodus, hic salta! (Déry Tibor) A húszas évek Páriz^a^an j eljövendő, vagy már éppen zakatoló világnagyságok kö- , réböl rúgta el magát — hazafelé, számba venni kicsi vonatokon a bolyongó jövőt. Ö ■ lehetett volna pedig a má- j gyár Ionesco, a Dunántúl köl- . tö-Picassója, egyike mindenképpen a Nagy Elszármazottaknak. S kivált, hogy a haza széjjelvert kaptáraiból még mindig zabálta lépestül-mé- hestül zsákmányát az ellen- forradalom. De hát épp ezért a sietség, néhány magaslati keringés után a gyors visz- szaszállás az otthon szikes talajára; dadaista-kubista szó- mutatványok zsibvásárából a véres látványok földjére. (Sütő András) Halmozhatnók a kifogásokat, de mit jelent minden kifogás az örömhír mellett, hogy Erdélyi és Tamási után megint egy költő, akinek minden szaváré figyelni kell. Kortársak Illyés Gyuláról Illatokkal sűrűsödik a levegő, tehetségének új fürtje hányja virágait. (...) Rakosgatom a neveimet: Erdélyi, Tamási, Illyés. Mérőrudak, amelyekkel egy új, készülő világot mérek, irányok, amelyek szerint tájékozódom. . .. Illyésre úgy nézek, mint a csillagra, aki ott jelent meg, ahol kiszámítottam. Most itt a csillag,'az én tökéletlen csilla- göm, lélegzet visszafojtva lesem, árra fut-e amerre naiv képleteim szerint futnia kell. (Németh László Illyés Gyula első verseskötetéről) Illyés Gyula rám a felfedezők erejével hatott. A magyar föld kültelkét (magamban így neveztem a Puszták népét) mutatta meg, s benne önmagát, feledhetetlenül: versekben, prózában. Azt, hogy a magyar föld kültelkének népe emberekből áll, olyan rokon-rokonszenves tulajdonságokkal, amelyeket a feudális uraktól, a nagy- és kis- és lumpenpolgárságtól meggyötört magyar világ . . . sem tudott kilúgozni belőlük. Igen: ez az emberszabású plebejusság kötött minket össze mindjárt az elején és később. (Hidas Antal) Illyés Gyula nagy költő. Bonyolult költő: amilyen bonyolult az élete, ugyanolyan a költészete is. Életmódjának és külső megjelenésének egyszerűsége, akárcsak a költői kifejezéseiben tapasztalható egyszerűség, ne tévesszen meg senkit, mert igen sok bennük a legyűrt nehézség ... A világ költői érzékelésének teljessége és ereje, a heves vérmérséklet s a kép mélyén mindig ott rejlő odtimizmus teszi Illyés Gyulát korunk egyik legkarakterisztikusabb költőjévé, s ezektől töri át költészete azokat a kereteket is, amelyekbe olykor ő maga próbálja beleszorítani. E költészetben egy nyugodt, dolgos, s a szó legjobb értelmében természetes, teljes értékű emberi lét átélése diadalmaskodik, annak érzése, hogy az ember természettől fogva szép... (David Szamoljov) Dübörgő villódzás, ahol az antagonisztikus elemek hol egybemosódnak, hol szétválnak, míg csak össze nem állnak egyetlen borzongó tárgy- gyá. Egyetlen mikrokozmosz- szá, amelynek hatalma van rá, hogy eszméljen és páni egységében megértessen valamit a világból, ha az olvasó hagyja, hogy a vers gépezete magával ragadja. (André Frénaud) A nemzeti és az általános emberi mindig fontos probléma marad Illyés számára. Különben az is lehet, hogy ez egyáltalán nem is probléma. Fontos, hogy megállapodjunk abban, mit értünk ezeken a szavakon. Minél többet olvasom a műveit, annál világosabban látom, hogy nincs két — egy paraszt és egy kifinomult értelmiségi Illyés. Egyetlen Illyés létezik — a népi író, ennek a kifejezésnek a legteljesebb értelmében. (...) Illyés tudja, hogy csak a saját történelmét élő nemzet művészei emelkednek arra a szintre, ahol a „nemzeti” már rendelkezik az európai és a világkultúra tekintélyével. Ezért tartja természetesnek, hogy költőként, íróként népe szellemiségét fejezze ki. (Vlagyimir Ognyev) Kedves Illyés Gyula költőtárs, régi barátom — útitársam! Habár mindketten közeledünk az élet alkonyához, örvendjünk, hogy legalább valamivel hozzájárultunk a népeink jobb életéről szőtt elképzelésekhez. A művészet vagy fölemeli ezt a földet, vagy füst és pára. ön jól végezte a felemelés munkáját. Folytassa és tetőzze be művét! (Emil Boleslav Lukác) Száz éve született Szilágy- somlyón Bölöni György. A magyar közvélemény elsősorban mint Ady Endre barátját ismerte meg, s méltán. Hiszen egyike volt azoknak, akik Ady örökségét már a két háború között a megfelelő értékrendbe állították. Az igazi Ady című könyve (Párizs, 1934) máig az Ady-szak- irodalom egyik alapműve. A Kölcseyvel is távoli rokonságban levő Bölöni György Zilahon járt iskolába. Dzsentri-értelmiségi családjával fiatalon szakít. Jogot végez, de újságíróként dolgozik, így került ki Párizsba, ahonnan a hazai radikális lapokat tudósítja. Adyt Párizsban ismeri meg igazán, itt szövődik legendás barátságuk. Említett könyve ezért is az egyik legfontosabb Ady-értelmezés, mert Bölöni az egyes versek keletkezésének szinte szemtanúja. Elemzései, környezetrajzai hitelesen mutatják be a kort, a költő életrajzi részleteit. Bölöni a forradalmak idején cselekvő részese lesz az eseményeknek, ezért a Tanácsköztársaság leverése után emigrációba kényszerül. A hosszú emigrációban Márkus Ottilia az élettársa, akit még Ady nevezett el Itókának. (Anatole France titkárnője néhány évig.) A Bölöni házaspár továbbra is tudósítja a haladó lapokat Párizsból, s Bölöni az emigráció egyik vezéralakja, szervezője. A felszabadulás után tét- haza Magyarországra. Ekkor már hatvanhárom éves, így a hazai irodalmi élet már „Bölöni bácsinak” ismerhette meg közelebbről. Diplomáciai szolgálatot teljesít (Hágában követ), majd megalapítója, első igazgatója az Irodalmi Alapnak 1950-től. Az irodalmi életben több funkciót is betölt; az ellen- forradalom után meginduló Élet és Irodalom című politikai, irodalmi hetilap fő- szerkesztője, a Magyar PEN Club elnöke, s az irodalmi élet konszolidációját elindító Irodalmi Tanácsnak is elnöke az Írószövetség újjáalakulásáig. Bölöni György tevékenységével végigkísérte a század első felének haladó mozgalmait, s a radikális baloldali- ságtól eljutott a kommunista párt eszméinek vállalásáig. Táncsics Mihályról írott könyve, irodalmi és képző- művészeti tanulmányai, publicisztikai írásai és műfordításai megbecsült értékei irodalmunknak. Munkásságáért — sok magas kormánykitüntetés mellett — Kossuth-dí- jat kapott. Szigligeten az általa létesített írók Alkotóházának szép ősparkjában mellszobra áll, Martsa István alkotása. A Művészeti Alap irodalmi jutalmait ez évtől kezdve a Bölöni György-emlékplakettel együtt adományozzák (Asszo- nyi Tamás alkotása). Emlékét természetesen nemcsak szobrok és érmek őrzik, hanem elsősorban saját életműve, alkotásai szervesen beépültek szocialista kultúránkba, irodalmunkba. Funk Miklós Képzőművészeink vázlatkönyvéből Bölöni György (1882—1959) Berecz András: Falképvázlat.
