Kelet-Magyarország, 1982. október (42. évfolyam, 230-256. szám)
1982-10-23 / 249. szám
EZERARCÚ SZABOLCS-SZATMÁR Á beregi keresztszemes Egyes tájak, vagy városok említésénél azok egyes terményei, vagy népszerű alkotásai jutnak eszünkbe. A terményeknél például Szeged a paprikát, Makó a hagymát idézi. Ha Korond, Karcag, Mezőtúr stb. kerül szóba, mindenki a kerámiára gondol. Ha Mezőkövesdet említik, akkor a nagyméretű, árnyalt színezéssel, laposöltéssel hímzett matyó virágok jelennek meg előttünk. Ugyancsak a textildíszítés sajátos módját és színeit juttatja eszünkbe, ha Kalocsára gondolunk. Kalotaszeg a vagdalásos technikával készített díszítményeit, kompozícióit varázsolja elénk. Ha Bereg nevét említik az ország bármelyik részén, a keresztszemes kézimunkára gondolunk. Ez a tagozódás, az egyes tájegységek népművészetük által történt fogalommá válása nem ősrégi. A specializálódást a népművészet iránti különleges nagy érdeklődés váltotta ki. Nagy szerepet játszott ebben a kereskedelem, amikor jó üzleti lehetőséget látott a népi díszítőművészet felhasználásával készített új lakásdíszítő textilek forgalmazásában. Az egyes területeknek így, a kereskedelmi célokra kiemelt > kézimunkája a nevét is a területről kapta. A mai kép tulajdonképpen csak a századunk elejére alakult ki. Az ezt megelőző korszakokban még a különféle öltésmódok és motívumok az egész ország területére jellemzőek voltak, párhuzamosan egymás mellett éltek és egymással keveredtek. Ezért a ma már szinte majdnem kizárólagosan bereginek tartott keresztölté- ses technikával történő díszítésmóddal az országban mindenütt találkozunk. A beregi kézimunka a helyi jellegzetességeket, inu- tató technikájával meglehetősen későn -az / 1330-as évek elején a Beregi Háziipari Szövetség megalakulásával és piacra dolgozásával lett ismertté. Különleges tervezésben, a polgári lakásokhoz való alkalmazkodásával és különleges színezéssel vált meghatározóvá. Ebbe olvasztotta be a területen használt, sőt távolabbról jövő, ilyen technikával készített mintakincset. Ezzel tulajdonképpen a helyi népművészet két ágra is szakadt. Egyrészt tovább élt a hagyományos használati tárgyakon a keresztöltéssel, szövéssel és más szálszámolásos technikát val készített régi díszítőanyag, másrészt új megfogalmazásban terjedt, sokszor annak hagyományait elhagyva a beregiként megismert kompozíció. Ez a kettéválás azt eredményezte, hogy éppen a legsajátosabb díszített, régi használati tárgyakat, annak színezését és szerkesztésmódját a széles közvélemény tulajdonképpen nem is tartja kifejezetten bereginek, viszont bereginek fogad el a tájtól szinte teljesen idegen mintakincset és szerkesztésmódot. így lett országosan meghatározóvá a bereginél a piros-fekete színezés, amellyel a Beregi Háziipari Szövetség megalakulása előtt egyáltalán nem találkozunk, szerkesztésmódjában az olyan tükröztetés, ahol az álló motívumok lefelé fordulnak, vagy a kézimunka fonákából annak megítélése, hogy valóban beregi-e az elkészített darab. A b'efegi; .né']ii textíliák és egyben a motívumkincs gyűjtésével 20 év óta folyamatosán a Beregi Múzeum foglalkozik. Az így összegyűjtött több ezer darabból álló textilanyag igen gazdag motívumkincset hordoz. Ezek vizsgálatából megállapítható, hogy területünk népművészete nagyon ösz- szetett, amely állandóan változik és állandó fejlődésben van. Őrzi az ősi hagyományokat, vannak más népektől való átvételek, érték felülről érkező hatások amelyeket beolvasztott a népművészetbe és természetesen folyamatosan vannak újabb alkotások is. Hatással voltak rá a nagy történeti stílusok. Közöttük legmélyebb nyomokat hagyott népművészetünkben a reneszánsz, amely hatotta a motívumkincs kiválasztódására és hatott a rendkívül egyszerű, tiszta szerkesztésmódra. Éppen a reneszánsz erőteljes hatásának köszönhető, hogy a beregi díszítőművészet sokfélesége ellenére mégis egységesnek mondható. Az egyik legősibb a gránátalma néven ismert motívum, amely a XVI. sz.- ban került hozzánk török közvetítéssel és szabadrajzú nagy kompozíciói díszítették először az ún. úri kézimunkát, majd a népművészet felvirágzásával a XIX. sz. közepe táján kerülnek rá, a népi igényeknek megfelelően egészen leegyszerűsödve a paraszti használati eszközökre. A gránátalmához hasonlóan ősi motívum díszített tárgyainkon a liliomos és sárkányos minta. Legelterjedtebbek az ún., növényi motívumok, amelynek nagyon sok változata van. Ezek közül is a legsokszínűbb a rózsa ábrázolása, ahol az arasznyi nagyságútól az egy-két cm-es nagyságig minden változatával találkozunk. Igen kedvelt a szegfű, a tulipán és a rozmaring, de szerepelnek a díszítmények között a paraszti virágoskertek más kedvelt virágai is: a labdarózsa, árvácska, orgona, fukszia stb. Gyakoriak a különféle terméses, bogyós minták, a káposztás, répás, ribizlis, szőlős, makkos, meggyes, cseresznyés, vadalmás, vad- körtés motívumok. Kedveltek a különféle fa- és levélminták, ezek közt legelterjedtebbek a kis és nagytölgyfás, a szőlőleveles, lóherés, tölgyleveles díszítések. Az állatdíszítmények között legtöbbször a madárábrázolással találkozunk. Itt legkedveltebbek az egymással szembe állított páros galamb és a pávás minták, de találkozunk a díszítmények között a rigó, gólya, pulyka, kakas, bagoly, gém, fecske ábrázolásával is. A madárminták túlnyomórészt valamilyen növényi elemmel, virággal, ággal, álló fácskával, vagy leveles, indás kompozícióvei együtt szerepelnek. Az alakos minták közül területünkön leggyakrabban a kisasszonyos és babás mintákkal találkozunk. A reneszánsz hatására kerültek a beregi díszítőművészetbe az ún. olasz korsós, kelyhes, koszorús motívumok. Nemcsak a mintakincs nagyon gazdag, de változatos a színezés is. Területünkre jellemzőek az élénk tiszta színek és az erős színellentétek. Az 1930-as évekig a múlt század közepétől folyamatosan a piros és a kék. vagy a piros-kék, valamint a gyászos alkalmakra készítetteknél a-fe- kete szín .használata volt az általános. Ezek mellett mindig vissza-visszatérő a sokféle szín használata. A múlt század közepétől kb. a századfordulóig a dísztárgyakon a pasztellszínek különféle változataival találkozunk. A századforduló táján a dísztárgyak színezése megélénkül. Az 1930-as évektől a népi kézimunkáknál megindul a színezésben is egy natura- lizálódási folyamat, amikor a viragmotívumoknál a kék levelek helyét fokozatosan a zöld kezdi felváltani. Ettől kezdve egyre gyakrabban találkozunk a sárga, és barna színek használatával is. A paraszti használati tárgyak alapanyaga a paraszt- vászon volt, de ezzel párhuzamosan a dísztárgyak alapanyaga koronként változott. így a múlt században is találkozunk a kongré, panama és takácsvászon alapanyagokkal. Jellegzetes a beregi minták szerkesztésmódja. A motívumok a hagyományos használati tárgyakon csíkban helyezkednek el a tárgy külső szélén, vagy körben a szélein. Ez a csíkba rendeződés történhet az egyes motívumok egymás után történt többszöri megismétlésével, vagy az indás minta ritmikus meghosszabbításával. Népi kézimunkákban a legrégebbi darabunk a területről 1668-ból való kis terítő, amelynek alapanyaga vászon kék selyem fonallal keresztöltéssel varrott, lóherelevél motívumokkal díszített, feliratos terítő. Gyűjteményünkben a díszített tárgyak legnagyobb része kendő, azaz törülköző, vagy az élelmiszer letakarására készített kisebb kendő. Ezeknek csak az alsó szélét díszítették és végükre rojtkötést, vagy csipkét is tettek. Nagyon gazdag azoknak a díszítése, amelyeket a lakodalmakra, a násznagy és a vőfélyek számára készítettek. Az egyes háztartásokban általában ebből volt a legtöbb, mert ezeken az alkalmakon a lakodalomban megjelent minden aktív résztvevőnek adtak ilyeneket. Kendőt kapott az esketést »'Végző pap, az anyakönyvvezető, azok akik a násznépet szekérrel az esketésre vitték. Ilyenkor még a lovakat is kendőkkel díszítették. A kendő nemcsak használati tárgy volt, hanem ajándék is, amely a lányok ügyességét jelentette. Házépítéskor kendőt kaptak az építőmesterek és az ácsok és nagyobb, az egész falura kiterjedő ünnepségeknél pl. haranghúzás, torony- gombfeltétel, még a húzókötelet is kendőkkel díszítették a falu lányai, asz- szonyai. Nagyon gazdag a ünnepi abroszok díszítése. Ezeket általában két végükön, de sokszor egészen körül és közepükön is díszítették. A Beregi Múzeum gyűjteményében a nagyméretű abroszok közül a legrégebbi darab 1813-ból* való. Ezek az abroszok sokszor több nemzedéket is kiszolgáltak. Legdíszesebbek a komakendők és a pászkakendők. A viseletét általában nem díszítették, de kézimunkával látták el az asszonyok gyúró és dagasztó kötényeit. Szintén díszítettek azok a tarisznyák, amelyekben elsősorban a lakodalomba vitték a kalácsot, de használták a díszített tarisznyát a mezei munkáknál a kenyér hordására is. Külön jelentős a Beregi Múzeum mintakendő-gyűj- teménye. Az első darabok a XIX. sz. közepéről valók. Ezeket kezdetben az úri, polgári családok nőtagjai készítették a kor és a réteg ízlésének megfelelő több színű mintával. Alapanyaguk változatos, mintáik színezésben sokszor leegyszerűsödve kerültek át a népü'használati eszközökre. |•TT Felhősné Csiszár Sarolta i Készül a keresztszemes. (Elek Emil íelv.) 2f |y| HÉTVÉG! MELLÉKLET bér 23. 0
