Kelet-Magyarország, 1982. október (42. évfolyam, 230-256. szám)

1982-10-23 / 249. szám

KMx^'a» MELUftUT 1982. október 23;© Tisztelt Tanító Úr! Amikor kollégái között ön került szóba, valaki ezt mondta: „Oláh Lajos boldog ember. Mindenki megsüvegeli a községben. Igaz, nehéz megelőzni a kö­szönéssel.” Tisztelet és közmegbecsülés övezi tehát személyét, amit több mint két évtized munkájával és példamuta­tásával vívott ki. Ezt követően ültünk le hosszabb be­szélgetésre, ami számomra maradandó élmény marad. A nagygyermekes papi parasztember egyik fia — ez ön — cso­dálatosan egyszerűen mondta el ese­ménydús életét, küzdelmét, ötvennyolc esztendő tucatnyi epizódját. Ha úgy tetszik, karriertörténet volt ez, az apa álmától az ön álmáig, hiszen négy gyermekének sorsa és jövője nemzedé­kek továbbörökített históriája. A be­szélgetés végén így összegzett: Tanítot­tam sok ezer emberkét, tisztességgel gondoskodtam családomról, nem szerez­tem semmit, egy régi autón kívül. De többre nem is vágyom, éltem, úgy hi­szem szépen. Sokáig visszhangoztak bennem ezek a szavak. Gondolkodtam, kiadhatom-e az ön személyes ügyét a világnak. Vé­gül úgy döntöttem: el kell mondani mindenkinek. Az ön vagyonának törté­nete ugyanis csudaszép, ha úgy tetszik tanítás a tanítótól, aki apai örökségül a munkát kapta, s apai örökségként a munkát hagyja. „Éltem, úgy hiszem szépen ...” — így összegezte eddigi pályafutását. Vajon hányán mondhatják el ezt! Pengő érc­nél szebb hang a tisztes köszönésé, talmi tallérnál fényesebb a szemből jö­vő villanás. „Nem szereztem semmit...” — mondta, s amikor számolni kezdtem az ön kincseit, meg is irigyeltem. Sok ezer nebuló, akinek ön adott tudást. Sok ezer felnőtt, akit formált, alakított. Közösségek, melyek az ön szavára szü­lettek. S gyermekei, akiknek jussul ad­ta a másokért tenni tudást, a becsületet és a tisztességet. Biztosan lesz, aki azt mondja majd: élhetetlen volt. Szikárrá aszott, bor­zolt idegűek dadogják majd szerzett ja­vaik előtt önnek is: nézzed, mire vit­tem. Sietősen húznak el ön mellett, akik nem tudják még, hogy a szép élet is kincs, a köszönés vagyon, a felnevelt gyermek mind ezektől több. Higgye el, valahol önnek van és volt igaza. Lehet, mindketten maradiak vagyunk, lassan minket is úgy csodálnak majd, mint a mángorlót s a régi vasalót. De miért ne vállalnánk?! Míg szót öltöttünk szóba, elhangzott: alig van jobb dolog, mint tudni azt, nyugodtan fekszik este, s nyugodtan kel. Nem kísérti elmulasztott köteles­ség, nem terheli tisztességet sértő tett. - A nyugodt "álom, a munka utáni egész­séges fáradtság, a másokkal szembenéz- - ni tudás is része az ön vagyonának. De ne legyünk, igazságtalanok. Hiszem —s jaj lenne, ha nem hinném és nem hi- hetném —, hogy vannak sokan ilyenek, mint Oláh Lajos. Csak talán kevés szó esik róluk, nincs nagy hírük, devalvált a kincsük, nem látható a vagyonuk, nem korszerű a példájuk. Pedig a jó vi­lágot mindig az ily kincsek tartották egyensúlyban, mindent kikezdhet idő, korszerűtlenség, divat, értékrend holmi változása, de a munka s a közösségért tévő tisztességét soha! Hiszek abban, hogy az ilyen embe­rek, ma is lámpások. Akkor is, ha nem tanítók. Világító pontok, kiket követni érdemes, lánguknál melegedni jó, fé­nyük mellett szebb a világ. Csak hall­gatom, olvasom a sok vitát, ami arról folyik: vannak-e korunkban példaké­pek. Hiányoljuk a hőst, számonkérjük a kortól, hol s merre vannak az új ideá­lok. Közben pedig elmegyünk, elfutunk azok mellett, akiknek nem jár szobor­nak illő posztámens, se babér se glória — csak köszöntés az utcán. Sorolhat­nám ön mellett sokl ismerősömet, mun­kást, fiatalt, öreget, tarjárt, kézművest, kik jól illenének ebbe a sorba. De önöknek van egy hibájuk: túl szeré­nyek, s még azt sem mondják, ami leg­alább sejtetné, mi kell ahhoz, hogy va­laki a tisztelet ily fokára jusson. Megtettem most, kéretlenül, hogy ki­beszéltem a világnak az ön titkának történetét, vagyona megszerzésének tit­kát. Nézze ezt el nekem, de közügyről van szó. Legyen hozzá jussa bárkinek, ki igényt tart rá. Mint a tudásra, amit ön mint tanító, sosem sajnált senkitől. Szívből üdvözlöm: „Iz üzemi hamuiét a Közösség fejlftdéséaek állomása... Gyárrá kellett elftbb lennünk... Iz embe­reknek kellett hezzánönie a gyár­hoz... Morális, emberi tartaléka- lak vannak... Iz üzemen belüli haagaiat a termelés aktiv része... Egészséges hangulatúak ezek a viták... I munkafegyelem nem naragrafus... I gazdagodás köz­vetlen élmény... Kevésbé hivatal­nok mádon, de lobban... bánk. Még messzire vagyunk a jelszószerű követelménytől, hogy az emberek második otthona legyen a gyár. Szerencsések va­gyunk viszont abban, hogy úgynevezett jó időszakban kezdtünk. Akkor az iparba ke­rülni, rendszeres foglalkozást találni a lakó­helyhez közel, sikerélményt adott az embe­reknek Hangulati fedezete volt annak, hogy mindenki, az egyéni életében is, többet akarjon. Az, hogy most nekünk a nehezebb körülmények között morális, emberi tarta­lékaink vannak több összetevő eredménye. Volt gyengébb és volt jobb évünk, de vég­sősoron a fejlődés töretlen volt. A A szabad ég alatti műhelyektől jutot- w tak el a modern munkacsarnokokig? — Az egyszerű feladatoktól jutottunk el a műszakilag bonyolultabb, több ismeretet kívánó feladatokig. Ez az egyik. A másik: a gyárban dolgozó középvezetőink több mint kilencven százaléké itt ebben a gyárban lett technikus, vagy szakmunkás. Sokan közü­lük itt végezték el, munkájuk mellett, az ál­talános iskolát. Mások, a szakmunkásvizs­ga után, itt érettségiztek. Nem mindenki ta­nult, ez természetes, és a tanultak közül se leit mindenki középvezető, de kialakult egy erős törzsgárda, durván a dolgozók fele. A fiatal, aki most jön ide, már közéjük kerül, hozzájuk kell hogs alkalmazkodjon. Ennyi­ben, és ezért könnyen mozgósítható a gyár. Ez egy közösség. £ Valamikor láttam itt vetélkedőt, műhe- w lyek között. Labdarúgó-hasonlattal egy rangadó sem jár kevesebb izgalommal. A gyáron belül is vannak tehát erős közösségek? — Természetesen. Egy-egy műhely, adott esetben egy brigád. Másképpen az a bizo­nyos nagyobb közösség se lehetne erős. Persze, úgy tűnhet, hogy mindez közhelyes igazság, de én azt szeretném hangsúlyozni, hogy ezeknek a dolgoknak napjainkban ket­tőzött jelentősége van. Az üzemen belüli hangulat, a termelés alkotó része. A Tavaly nagyon jó évet zárt az ISG w mátészalkai gyára. Akkor arról beszél­tünk, hogy a termelés eredményei a mozgalmi munka színvonalára is ked­vezően hatottak. Az eredmény erkölcsi tőkét jelentett a gyárnak. Nehezebb időszakban mit ér az erkölcsi tőke? — Ügy mondanám, hogy az életkörül­mények nehezedtek a gyáraknak is. Kiugró eredményt elérni nehezebb. Tavaly a jó eredmény meglátszott a bérek mozgásán, a jutalmak,'prémiumok nagyságán. Ezzel kap­csolatban: a jelenlegi béri ormát még most sem tartom elég ösztönzőnek. Nálunk ta­valy'öt százalékkal emelkedett a bőrszín-, vonal. Idén is megközelítően ennyivel szá­molunk. Egy negyedév még hátra van, de időarányosan jól állunk a tervünkkel. Va­lamelyest sikerült csökkentenünk a bérfe­szültséget a pesti gyár és közöttünk. Ennek a hátországa természetesen az, hogy jobban dolgozunk. Sok ember számára úgy tűnik, hogy a bérek mozgása is lassul. Felvetődik a kérdés, hogyan érttik meg ezt az emberek, hogyan fogadják? Havasi elvtársnak, a Közgazdaságtudományi Egyetemen mondof beszéde után itt is sokat beszélgettek az emberek. Különböző fórumokon, gyűléseken, brigádértekezleteken, de egymás között is Jó érzéssel mondom, hogy egészséges hangu­latúak ezek a viták, hogy nagyon sok dol­gozónk van, akik értik és érzik ezt a vilá­got. A Vasas Szakszervezet kérésére egy le­vélben kellett megfogalmaznom mindazt, amit kongreszusí küldöttként ott elmondtam volna. Szerencsés vagyok abban, hogy nem­csak a mi gyárunkat ismerem, hanem poli­tikai munkásként a város és a járás üzemeit is, Az újságok írják, a televízió naponta mondja, hogy jobbá kell tenni a dolgozók munkához való viszonyát. Ez így túl álta­lános. Ahhoz hogy a dolgozók maradéktala­nul-elvégezzék a munkájukat, a vezetésnek kell biztosítani a feltételeket Véleményem szerint legnagyobb tartalékaink ma is a munkafegyelem megszilárdításában lehet­nek. A munkafegyelem viszont, nem parag­rafus, nem drákói szigor, hanem, ha a ve­zetés maradéktalanul biztosítja azokat a bi­zonyos feltételeket, akkor emberi tartás Nos lehet, hogy bonyolultnak tűnik, de eh­hez az erkölcsi tartáshoz meghatározó mó­don segít az, ahogyan mi egy-egy gyáron, egy-egy üzemrészen, műhelyen belül élünk És ennek része a sport, a tanulás, a vetélke­dő, része amilyen gondossággal szervezzük a dolgozók tanulását, üdültetését, amilyen gondossággal szétosztjuk a szociális segélye­ket, ahogyan naprakészen oda tudunk figyel­ni a szociális gondokra. A Sokan tanulnak a gyárban. Ez teherté­tel az üzemnek, de ugyanakkor haszon is? — Egyértelműen haszon. A kulcsa annak, hogy a vidék ipara teljesítményeiben is fel­nőtt a nagyvárosok iparához. Mi itt hétszá- zan sem vagyunk. Jelenleg hárman járnak gimnáziumba, tizennégyen szakközépiskolá­ba, tizenegyen technikus minősítőre, van négy műszaki egyetemistánk, három pénz­ügyi kiegészítésünk, huszonnégyen végeznek jelenleg középfokú politikai tanfolyamot, vannak hallgatóink a Marxizmus—Leniniz- mus esti egyetemen. Több mint minden ti­zedik dolgozónk tanul. Negyvenöt szocia­lista' brigádunkból tizennyolc nevezett az „Igaz ez a szép” vetélkedőre. „Vérre menő'' üzemi sportversenyek zajlanak. Mindez a tudás, élmény amit az emberek itt szerez­tek, összetartó erő közöttünk. Négyszáz törzsgárdatagunk van. Ebben a kis közös­ségben oda tudunk figyelni minden emberi problémára, és segítséget tudunk adni az emberekben lévő képességek kibontására. Mindez nem azt jelenti, hogy nincsenek gondjaink. Ifjúsági klub kellene rendszeres programmal, szeretnénk elérni, hogy a nyug­díjasaink havonta találkozzanak, és sorol­hatnám, hogy mi minden kellene még. Egy biztos: a mi dolgunk, hogy számon tartsuk, amit az emberek szeretnének. A A nehezedő körülmények azt is jelen­tik. hogy kevesebb pénz jut mindezek­re? > — Csak azt jelentik, hogy jobban gazdál­kodunk. Mondhatnám úgy is: tizenöt év alatt felnőtté lett ez a gyár, és felnőtt benne az ember. A sportpályát magunk építjük, a klubon a fiatalok dolgoztak... Ha nehéz időszakot élünk is, az életkörülményeink nem rosszabbodnak. Idén 217-en üdültek. 150 ezer forint jutott segélyre. Lehet, hogy panaszkodni egyszerűbb lenne, de okosan számot vetni a lehetőségekkel, alkalmazkod­ni hozzájuk emberhez méltóbb. Mondtam korábban, hogy sokat beszélgetünk most közös dolgainkról. Többet mint eddig, és megismétlem, hogy nagyon építő jellegűek és hasznosak ezek a viták. A ön mozgalmi ember. Hogyan értékeli a mozgalmi munkát, mit tart könnyebb­nek vagy nehezebbnek, mit tart a leg­fontosabbnak? — Beszéltem arról, hogy tizenöt év alatt mit változott ez a gyár. Rövid idő ez, ne­künk a folyamatos gazdagodás közvetlen él­mény. Áttekinthető és számontartható. Na­gyon sok a hozzánk hasonló üzem. És lé­nyegében ugyanígy gazdagodott az ország éveken át. Nyilvánvaló, hogy az egyik dol­gunk a számontartás, a másik pedig, az új körülményekhez való alkalmazkodás. A na­gyobb figyelem, az apró emberi jó érzések megbecsülése. Ahogyan egy gép mellett le­het jobban és gondosabban dolgozni, ugyan­úgy a mozgalomban is lehet. Kevésbé hiva­talnok módon, de jobban. És, hogy egy olyan példát mondjak amit szeretek. Ha meccs van a televízióban, mi összeírjuk, hogy ki akarja megnézni, és aki akarja munkaidőben is odaülhet a képernyő elé. Ez lehet hogy szabálytalan, de kiszámítot­tuk, hogy a kieső időt nemcsak visszaadták az emberek, hanem a teljesítményük is ma­gasabb lett. És azt hiszem mozgalomban és termelésben egyaránt ez a legfontosabb. £ — Köszönöm a beszélgetést. Bartha Gábor 9 TT Seres Miklós szakszervezeti titkárral HETVÉGT INTERJÚ a munkahelyi hangulatról * y ön az ISG mátészalkai gyárában dol­gozik jószerével a gyár telepítése óta. Túl azon. hogy a városi pártbizottság tagja is, mozgalmi munkát végez a gyárban. 1981 végén arról beszélgettünk, hogy a termelési eredmények hatására jó a hangulat a gyárban. Most 1982 ok­tóberében mtt mondana el a hangulat­ról? — Ugyanazt, amit korábban. Ügy érezzük, hogy az üzemen belüli hangulat most is jó. 1981 kiugró évünk volt abban az értelem­ben, hogy gyakorlatilag új vezetőkkel, a ko­rábbi évről visszamaradt termelési adóssá­gokkal kezdtünk neki a korábbinál nagyobb feladatoknak. Tény, hogy a gyár alig egy év­tizedes történetében voltak jó és voltak gyengébb éveink. Most, az 1981-es hangu­latból sok mindent sikerült átmentenünk. Ez különben nem valakinek, vagy valakiknek az érdeme, hanem egy közösség kialakulá­sának, erősödésének a nagyon fontos állo­mása. A Nehéz időszakot élünk. Sűrűsödnek a w nemzetgazdaság gondjai, és ezekből az állampolgárnak is át kell vállalnia va­lamennyit. Többet és jobban kell dol­goznunk, mint korábban. Mennyire fel­tétele ezeknek a jobb eredményeknek a közösségen, ezúttal a gyárkapun belül megteremtett hangulat? — Ha valahol egy elvégzendő feladatot terveznek, akkor azt szokták mondani, hogy ahhoz kell ember, gép és anyag. Biztosítani kell a munka feltételeit. Ez így igaz, de ha mi a szakszervezet termelést segítő munká­járól beszélgetünk, akkor van a tevékeny­ségünknek egy olyan része, amelyet nem szoktunk idesorolni, pedig, éppen napjaink­ban, egyre inkább a termelést segítő, konk­rétan az eredményekre ható munkánk ez is. A Az üzem ismert arról, hogy mozgósít­hatók az emberek minden jóra, legyen az egy vetélkedő, vagy sportrendez­vény. Ezekre gondol? — Ezekre is. Mindenre, ami hatással lehet a közösség hangulatára. Ez mindig is így volt, csak nem figyeltünk ennyire rá, nem beszéltünk ennyit róla. Nos, nálunk itt az ISG-ben ez annyiban más, és gondolom, hogy a fiatal üzemek között sok hasonló van hozzánk, hogy ez a közösség nemrégen ala­kult ki. Nekünk gyárrá kellett előbb len­nünk. Szó szerint, és ebben nincs túlzás, a szántóföldekről jöttek ide dolgozni az em­berek. Azzal, hogy beálltak a gépek mellé és dolgozni kezdtek, még nem lettek a szó igazi értelmében munkássá. Egy mozdula­tot, egy műveletet meg lehet tanulni arány­lag rövid idő alatt. Néhány hónap alatt meg lehet ismerni egy gépet, de a gondolkodás ennél lényegesen lassabban változik. A Felépült a gyár, de a gyári munkának nem voltak hagyományai? — Semmilyen vasas hagyományok nem voltak itt 15 évvel ezelőtt. A gyár nem fel­épült. hanem úgy nőtt ki egy régi műhely­ből. Termelt,, de még nem volt igazán gyár, nem lehetett olyan, mint most. Egyfelől az üzemnek kellett épülnie, másfelől az em­bereknek kellett hozzánőnie a gyárhoz. Hadd mondom el, hogy volt itt egy, már ak­kor is idős, ma nyugdíjas dolgozónk PapD Pista bácsi, öt ma is emlegetik, és nemcsak azért, mert kiváló tmk-s volt, hanem azért, mert régi csepeli „melósként” ő volt az iga­zán munkás közöttünk, akitől nemcsak munkafogásokat, hanem emberi tartást is sokan tanultunk. Akkor nyilvánvaló volt, hogy a termelést közvetlen segítő munka megszervezni a dolgozók általános iskoláját, tartani egy TIT-előadást, nevelni a fiatal szakmunkásokat, kedvet csinálni a tanulás­hoz. Ehhez még valamit: itt Mátészalkán az ISG-vel kezdődött a későbbi "mindennapos élmény, az iparosítás. Ma is büszkék va­gyunk! rá, hogy számos környező üzemnek mi neveltünk itt embereket. A Az ISG-nek a városban jó híre van. Brigádjai iskolákat, óvodákat patronál­nak, részt vesznek minden társadalmi megmozdulásban, alkar a gyárban van az, akár valahol máshol. ISG-s brigádok végeznek társadalmi munkát a környe­ző községekben. Sok az esemény a fa­ion belül is. Szakmai, szellemi, sportve­télkedőkre gondolok. Mindez tudatos munka eredménye, vagy valamiképpen az 1977 óta eltelt 15 év következménye? — Mielőtt túldicsérnénk a gyárat, hadd mondom, hogy van nekünk is számos hi-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents