Kelet-Magyarország, 1982. október (42. évfolyam, 230-256. szám)
1982-10-02 / 231. szám
1982. október 2. O MIÍL TIDÉZ 0 m a valaki látni akarja a nagy múltú magyar szürke marhát, vagy a már csaknem elfeledett mangalica disznót, elutazhat a Hortobágyra, ahol génbank céljából még gondoznak belőlük egy-egy gulyát, kon- dát, de nem sokkal csorbul az élménye, ha Budapesten a Mezőgazdasági Múzeumot keresi fel. A Vajdahunyad Vár patinás falai között kiállítás idézi a múltat a régi fajták kitömött példányaival, és nem csak azzal. A tárlaton korhű fotók mutatják be, milyen körülmények között tartották ezeket az állatokat, és gazdag gyűjtemény látható az akkor használt munkaeszközökből. Megszemlélheti a látogató a népművészet remekeit járom fájára, cifraszűrre, ko- lomp rezére, tülök szarujára álmodva; a népi leleményt az etetőkön, az ügyes kézi hajtású juhnyíró gépen, amely a maitól jószerivel el sem tér. leszámítva a villanymotort Az egykori számadók élet- körülményeire szállásuk makettje nádból, főzőkészségeik, evőeszközeik cserépből, fából emlékeznek, természetesen ezek is dús fantáziával díszítve. Mindez nem égy kort idéz, hanem a fejlődést a máig, hiszen végigkíséri az állattartás fejlődését napjainkig. A több termen át vezető séta utolsó tárlóiban már a mai, korszerű állattartó telepek fedezhetők fel az üveg alatti terepasztalon, a neme- sítési sémák a falon, és a legkorszerűbb fajták miniatűr-élethű szobrai. A múzeum gazdag kollekciója sikerrel kísérli'meg, hogy teljes képet adjon a magyar állattartás szép múltjáról és sikeres jelenéről. Szöveg: Esik Sándor Fotók: Császár Csaba Hű HÉTVÉGI MELLÉKLET
