Kelet-Magyarország, 1982. október (42. évfolyam, 230-256. szám)
1982-10-02 / 231. szám
1982. október 2. Kelet-Magyarország 3 Mit tanuljon a halász? A MEZŐGAZDASÁGI SZAKMUNKÁSTANULÓK képzéséről tanácskoztak a termelőszövetkezetek területi szövetsége elnökségének legutóbbi ülésén. A testület elé terjesztett legtöbb megállapítás egyetértéssel, simán ment át a vita rostáján. Az előterjesztett feladati javaslatok között azonban egynél élénk vita alakult ki, „paprikás” megjegyzések hangzottak el. A felsőbb szervekhez is eljuttatott feladattervezet így hangzik: „A termelőszövetkezetekben szerzett tapasztalatok alapján a TOT-hoz és a MÉM szakoktatási főosztályához javasolja a TESZÖV titkársága, hogy az ifjúsági szakmunkásképzésre a képzési céloknak megfelelően módosítsák az oktatási időtartamokat. Megítélésünk szerint egy-egy speciális szakma képzése nem igényel 3 éves oktatási időtartamot, mint például a baromfitenyésztés, halászat, vagy a dísznövénytermesztés. Elképzelhető a képzési időtartam csökkentése azzal, hogy bizonyos közismereti tárgyak (matematika, fizika) kevesebb óraszámban szerepeljenek. A csökkentett óraszámok viszont biztosítsák a szakmai, gyakorlati ismeretek elmélyítését. Ahhoz, hogy a végzett fiatal szakmunkásokban a szakmai gyakorlati készséget, illetve jártasságot kialakítsuk, alapvetően fontos a bázisüzemek létesítése. A gyakorlati oktatás színvonalának emelése több bázisüzem létesítését igényli. Ezért a szakmunkásképző iskolákban tovább kell javítani a gyakorlati oktatás személyi és tárgyi feltételeit, a szakmunkásképzési alap emelésével, illetve annak célszerű felhasználásával.” A vitatkozók egyik csoportja védte az alapozó tantárgyak (fizika, matematika, kémia) magas óraszámban való tanítását, a humán és . közismereti tárgyak beható megismertetését. Művelt, sokoldalú szakmunkásokra van szükség, — érveltek — olyanokra, akik vitaképesek, sőt később, ha egyetemre akarnak menni, legyen megfelelő alapjuk. Szerettessék meg velük a könyveket, az olvasást,, ismerjék meg az írókat, és így tovább. A MÁSIK TÁBOR, elsősorban a tsz-elnökök, az előterjesztett javaslat mellett kardoskodtak, jócskán túl is szárnyalva az abban megfogalmazottakat. Miért van szüksége egy baromfigondozónak hároméves képzésre, azt sokkal rövidebb időn belül el lehet sajátítani — mondták. Miért kell magas óraszámban fizikát tanulni., amikor a baromfitenyésztésben használatos klímaberendezéseket, vagy más villamos eszközöket csak be kell. tudni kapcsolni, hiba esetén a javítás nem az ő dolguk. Ott vannak a gépész szakemberek, a karbantartók. Mások arra panászkodtak, hogy az iskolából kikerült szakmunkás fiatalok vitatkozni, követelőzni tudnak, de esztergálni nem tanították meg őket. Az egyik elnök elmondta, hogy ő a szakiskolától elsősorban nem vitapartnert vár, hanem jó esztergályost, lakatost. A fiatalok vitatkozni megtanulhatnak még, van idejük munka után a KISZ-ben és más tömegszervezetekben, de a munkáját szaktudás és megfelelő gyakorlat nélkül nem tudja ellátni. Többen kifogásolták, hogy a szakiskolában akarják megtanítani a fiatalokat a magyar irodalom ismeretére. Legyen irodalomóra — hangsúlyozták —, de ne a szakma rovására. Ha a nyolc általános megfelelő alapot adna, akkor elég lenne néhány órában ébren tartani az olvasást, az irodalom szere- tetét. Az egyik elnök a saját életéből vett példára hivatkozva elmondta: ő nagyon régen járt szakiskolába, és ott hajnalban keltek, lovat etettek, tehenet fejtek, segítettek a műhelyekben, a nap nagyobbik hányadát a gyakorlatban töltötték. MEGTANÍTOTTÁK velük a gyümölcs- és szőlő- termesztést, az oltványneveléstől a termésfeldolgozásig. A kétéves szakiskolán szerzett gyakorlatból élt a későbbi közép- és főiskolai tanulmányai során is. Esténként a szakkörökben jutott idő az irodalom megismerésére, színjátszásra, sőt még énekelni is megtanultak. A testnevelés akkor a fizikai munkában való részvétel volt, itt szereztek állóképességet. Természetesen szombaton délután és vasárnap sportoltak is, erre is volt erejük, mert hét közben a munkában megedződtek. Általános bírálatként az is elhangzott, hogy a fiatalokat nem eléggé tudatosan készítik fel arra, hogy a szakmunkás az munkás, és nem vezető. Ha szakmájukat magas fokon elsajátítják, akkor idővel vezetők . is lehetnek, de ahhoz még sokat kell tanulniuk, és tapasztalatokat szerezniük. Természetesen a másik oldal, hogy a fiatalokat megfelelően fogadják és bérezzék. Ha egy azonos korú fiatal szakmával, vagy szakma nélkül lát el bizo nyos munkát, nyilván a bérezésben előnyben kell része síteni a szakmunkás-bizonyítvánnyal rendelkezőt, különösen, ha hozzáértését kamatoztatja, magasabb szin ten, termelékenyebben dolgozik. EBBEN A VITÁBAN dön tő bírónak Jenni nehéz, erre nem is vállalkozom. Egye biztos: gond van a fiatalok gya korlati képzettségével. Hogy melyik szakmában mit kell csökkenteni, vagy növelni, azt ne egy értekezlet felveté se döntse el. Elég sok kapko dás volt már az oktatás különböző területein. Az illeté kesek ne hamarkodják el ebben az esetben sem a döntést. Arra azonban ügyelje nek: a termelőszövetkezetek, állami gazdaságok szakmát szerető és ismerő, a gyakorlatban is helytálló szakmun kásokat várnak. Cs. B. A mátészalkai Szamos menti Állami Tangazdaság jármi almáskertjében, az almával megrakodott tartályládákat korszerű gép hordja ki a sorok közül. (Elek Emil felvétele) Megjelent a Propagandista Gazdag tartalommal, időszerű tanulmányokkal megjelent a Propagandista legújabb, 4. száma. Berend T. Iván akadémikus Elmúlt negyedszázadunk vitáinak történetéhez című tanulmányában rámutat, hogy az elmúlt 25 év vitáit végigkísérő vezérmotívum a gazdasági-társadalmi valóság és a társada- lomban-politikában előszoci- alizmus-kép konfliktusaként határozható meg. Elemzi ennek bonyolultságát, hiszen a szocializmus-felfogás összefüggő, gazdaságra, társadalomra, egyéni magatartásra, politikai intézményekre, erkölcsre kiterjedő egységes rendszere nem áll készen. Ezt nem lehet könyvespolcról leemelni! Másrészt nem beszélhetünk a marxizmus egységes és állandó szocializmus felfogásáról. Ez történelmileg természetes. A jelenben élő szocializmus-kép ugyanis hosszú, 100—150 éves történeti folyamat terméke. Kiss Arthúr egyetemi tanár A szocializmus válságáról szóló polgári elméletekről írt tanulmányt. A szerző azt elemzi, milyen- okokból jött létre és milyen célokat szolgál a szocializmus válságáról szóló kampány. Egyik helyen azonban felteszi a kérdést: vannak-e a reális szocialista társadalmak életében válságok? Létezhet-e egy adott szocialista társadalom általános válsága? Ezekre a filozófus sokoldalú választ ad. Kovács Árpád írásának címe Egyensúlyi helyzetünk — feladataink, amelyben a gazdaságpolitikával behatóbban foglalkozók részére ad fontos információkat. Szilágyi Imre—Baracs Gabriella Az alapról és a felépítményről írt tanulmányt, Szigetvári Sándor Lenin művei alapján a fogalom és a realitás viszonyait fejtegeti. A folyóiratban több kitüntetett propagandista portréját is olvashatjuk. (fk) Butyka Nem dicsekvésre méltó, csupán egyszerű tény: a magyar városok többségére az a jellemző, hogy míg a centrumokban, és az új lakótelepeken teljes az összkomfort, a peremkerületek nagy részében az alapvető közművek is hiányoznak. Egy kis túlzással akár azt is mondhatnánk, míg a belvárosban éjszaka is nappali fény van, néhol petróleumlámpával világítanak, míg a város közepén pazaroljuk a drága vizet, kívül ásott kútból isznak olykor az egészségre is ártalmas vizet. A magyar városok történetében először Nyíregyházán láttak hozzá a megyeszékhelyet körülvevő nagyobb peremkerületek ivóvízellátásának megoldásához. Az első lépés a peremkerületek köz- mütársulatának megszervezése volt, majd elkezdődött a munka, amelynek első gyümölcse be is érett: Butyka- telepen csütörtökön felavathatták a vízmüvet. A 200 telket ellátó vízműre a héten rá is kötötték az első lakást, amelyet nemcsak a többi lakás bekötése, hapem más közmüvek megépítése is követ. Butykát újabb peremrészek követik majd: jelentős állami támogatással vizet kap Rozs- rétszőlő, Borbánya, Sóstóhegy és a Guszev, s ez nemcsak a városközpont és a város peremének közműellátottságát viszi egymáshoz közelebb, hanem alapot, kedvet teremt az ottmaradáshoz, a letelepedéshez. Találkozás A tekintélyes ßX és köztiszteletben álló Fej a szemerkélő esőben éppen hazafelé sétált, amikor az egyik tócsából sűrű szemöldökbundája és szempillagallér- ja alól egy magát kissé fázósan ösz- szehúzó ■ szürke szempár nézeti vele farkasszemet. „Szemű Szemi- kém!" — kiáltott fel a Fej — „De rég láttalak!” „Hát megismersz?” — kérdezte a szem, talán a hidegtől, tatán a meghatottságtól kissé párásán. A Fej a kérdéstől kissé zavarba jött, sőt némi lelkiis- meretfurdalás-félc is elfogta. Egy napon születtek, együtt nőttek fel, együtt jártak iskolába. Hosz- szú ideje együtt is dolgoznak, de ö még egyetlenegyszer sem beszélgetett el egyik legmegbízhatóbb beosztottjával, sőt évek óta szinte arról is elfeledkezett, hogy szem a világon van. Pedig milyen jó munkaerő! Igaz, néha elfogult, másban előbb meglátja a szálkát, mint saját magában a gerendát, de becsületes és munkaszerető. Pedig hányszor próbálták porhintéssel arra kényszeríteni, hogy szemet hunyjon bizonyos dolgok felett! Hányszor próbáltak derűs időben rózsaszín, naplemente után sötét szemüveget rátenni! A Fejnek eszébe jutottak a gyermekkori közös játékok, a szembe- kötősdik, a kamaszkori tágra nyílt és mohó korzói szemlélődések, a női zuhanyozókba való közös, titkos bepillantgatá- sok, bekukucská- lások. Mindezt szerette volna felidézni, újraélni a régi cimborával, de ekkor egy járókelő belelépett a tócsába és a szem egyszeriben eltűnt. Itthagyott — gondolta szomorúan a Fej. Nem vitte olyan sokra, mint én. Ugyanolyan szürke, mint régen volt, mégis milyen tiszta, derűs és töretlen maradt. S a ráncos hom- lokú, őszülő ha- lántékú, kopaszodó Fej talán életében először gondolt hálával és melegséggel a többi beosztottjára, fülre, orra és másokra is. Szilvási Csaba Nem vaklárma... Pilis kontra Piricse lobban számolni a közösség akaratával „Most tessék jönni, viszik az iskolát! — jajdult kezemben a Pilisen keltezett levél.” Lassan már egy éve, hogy így kezdtem egyik riportomat, melynek Pislákol a szellem mécsese volt a címe. Hagytam hát csapot-papot, mentem a hívásra, ám a járás vezetői megnyugtattak: vaklárma az egész, marad a faluban az iskola. S most, néhány napja ismét jött egy levél, szinte szó szerint ugyanaz, mint a tavalyi. S ez már részben igaznak bizonyult. Kovács László; a nyírbátori városi-járási pártbizottság titkára már várt bennünket, hiszen tudta, a pilisiek nem hagyják annyiban a dolgot, ő szintén járt munkatársaival köztük többször is. Megfontoltan fogalmaz, látszik, többször is átrágta már magát az utóbbi hetek eseményein. Kényszerhelyzetben — Kezdjük talán ott, hogy akik annak idején úgy nyilatkoztak, Nyírpilisen a következő években is érintetlen marad majd az iskola, nem gondolták át kellőképpen a dolgot — mondja. — Azt ugyanis már akkor is látniuk kellett volna, hogy rohamosan fogy a pilisi iskola tanulóinak létszáma. Azt ugyan egy-két évig talán még el lehetett volna érni, hogy nem nyúlunk az iskolához, de hosszabb távon...? Nézzük, mi volt annak idején a megnyugtató válasz alapja! Most egy éve úgy tűnt, hogy a szomszédos Terem és Bátorliget példájára szervezik majd az oktatást, azaz iskola- vagy bérbuszt állítanak munkába, amely a piricsei alsó tagozatos gyerekeket a szomszédos Nyírpilisre hordja át, s megfordulva a székhely községbe, Piricsé- re viszi majd a pilisi felsősöket, ahol a megfelelő szakellátásban ’ részesülhetnek. Ez logikusnak látszott, s ezt diktálta a tantermek száma, megoszlása is. Igen ám, de a nyáron kiderült, hogy a helyi termelő- szövetkezet nem tudja nélkülözni a kiszemelt autóbuszát, s nem sikerült megszerezni az iskolabuszt sem. Maradt a Volán járata. Ráadásul Pi- ricsén is kitört a botrány mikor a szülők megtudták, hogy fiaiknak, lányaiknak a kisebb Pilisre kell majd átjárniuk. Közben az idő rohant, dönteni kellett. S az illetékesek a számok alapján döntöttek: a piricsei- ek maradnak a saját falujukban, viszont a pilisi felsősöknek és a negyedikeseknek át kell járniuk a székhelyközség iskolájába. Ezen meg természetesen a kisebbik község lakossága zúdult fel., S mint az említett levél is tanúsítja, a kedélyek még most sem csitultak el. Időben tájékoztatni — A község vezetői szerintem ott követték el a legnagyobb hibát, hogy nem tájékoztatták időben a pilisieket a döntésről — vélekedik a járási pártbizottság munkatársa, Szabó Sándor. — Természetesen a felháborodás ekkor sem lett volna sokkal kisebb, de több idő maradt volna a meggyőzésre. így viszont a pilisi szülőkben az a benyomás alakulhatott ki, hogy az ő véleményüket semmibeveszik, s gyerekeik sorsának irányításában nekik már szavuk sem lehet. Ott voltam azon az emlékezetes szeptember eleji falugyűlésen, s újból meggyőződhettem, a döntések meghozatalánál sokkal komolyabban kell számolni a közösség akaratával. Ez azonban nem változtat a véleményemen: minden szempontot figyelembe véve, ez a döntés volt a legkevésbé rossz. A helyzet most a következő: Nyírpilisen maradt az első három, valamint egy kisegítő osztály. Sajnos a másodikosok és harmadikosok ösz- szevont osztályba járnak, hiszen még így is csak 18-an vannak. Átjár tehát a negyedik és valamennyi felső tagozatos osztály, összesen 53 gyerek. Érdemes a számokat közelebbről is megvizsgálni, hiszen csak így lehet tisztább a kép. Tehát Pilisről jelenleg kilenc negyedikes, tíz ötödikes, kilenc hatodikos, tíz hetedikes és tizenöt nyolcadik osztályos gyerek tanul Piri- csén. — A számokat nézve nem hiszem, hogy mutat egy olyan pedagógust, aki ne helyeselné a döntésünket — mondja Földest István, a piricsei- nyírpilisi általános iskola igazgatója, miután egyenként kigyűjtötte a pilisi gyermekek névsorát. — Tudom én, hogy a falujuk jövőjét féltik a pilisi szülők, de én, mint az oktatás-nevelés első számú helyi felelőse a gyerekek jövőjéért aggódom. — Mondja meg, egy olyan osztályt, melyben nyolc-ki- lenc gyermek tanul, fenn szabad tartani? Jó, működtessük! De honnan szerezzünk ennyi szaktanárt? Any- nyi pedagógusunk van csak, hogy így tudjuk megoldani a szakos ellátást. S a gyerekek érdeke ezt kívánja. A másik: ha tartjuk magunkat az eredeti tervhez, 125 piricsei gyereket kellett volna utaztatnunk, szemben az ötvenhárommal. — S higgye el, mi is későn tudtuk meg, hogy nem lesz busz. Mentünk is a szülőkhöz, a fél tantestület majd egy hétig járta a falut. Sajnos, nem sok sikerrel. Most persze úgy tűnik, hogy végleg meg akarjuk szüntetni Pilisen az iskolát. Szó sincs erről. Á legkisebb fájdalommal — A tárgyi feltételek ott is adottak, s ha megfelelő lesz a létszám, azaz egy-egy osztályban legalább tizenegyen járnak, továbbra is otthon tanulhatnak a pilisi gyerekek. Most azonban nem volt más választásunk, hiszen azt eleve elvetettük, hogy a pilisi felsősök osztatlan osztályokba járjanak, mert ennek később pontosan ők itták volna meg a levét. Ennyi tehát az utóbbi hetek iskolatörténete. Ehhez nincs is mit hozzátennie e sorok írójának, hiszen úgy tűnik — a pártbizottság munkatársának szavaival élve —, a lehetőségek közül valóban ez volt a legkisebb fájdalommal járó döntés. Balogh Géza
