Kelet-Magyarország, 1982. szeptember (42. évfolyam, 204-229. szám)
1982-09-04 / 207. szám
Tisztelt Kovács Elvtárs! Ön a múlt héten még egy közel ezer fős, évente több mint egymilliárdot forgalmazó megyei kereskedelmi vállalat igazgatója volt, most pedig vállalkozóként a megyeszékhelytől tíz kilométernyire épülő magán kisvendéglőjének októberi megnyitásán fáradozik. Amikor meghallottam a hírt, tréfára gondoltam, de az igazgatóváltás valóban megtörtént — az Ön kérésére. Tudom, a vállalatot irányító és önt kinevező vezetők is meglepődtek, amikor kézhez vették levelét, amelyben bejelentette: kéri a felmentését. Egy fiatal, s alig több, mint másfél éve kinevezett vállalatvezető fordított hátat vállalt feladatának, a gondjaira bízott kollektívának. Nem hagyott nyugodni a gondolat: vajon mi késztethette önt ilyen elhatározásra, s ezért is kértem lehetőséget a találkozásra, utolsó munkanapjainak egyikén. Bevallom, jó másfél órás beszélgetésünk után úgy álltam fel az elegáns igazgatói iroda foteljéből, hogy talán még több kérdőjel volt előttem, mint amikor helyet foglaltam önnél. Meglepett a válasza, hogy azért nehéz a döntés mozgatórugóiról beszélni (különösen egy, a nyilvánosság számára szánt mondandó esetében), mert még saját magában sem tisztázta végérvényesen. Néhány indokot azonban mégis felsorolt: több, mint tíz éve dolgozik vezetői beosztásban, egyre gyakrabban érzi, hogy megfáradt; szeretne többet lenni a családjával is nyugodt körülmények között, s nem utolsósorban szeretné kipróbálni magát, mire képes önállóan, „mankók nélkül”. Ráadásul a kisvállalkozásokat most nagyon támogatják, s élni akar ezzel a lehetőséggel. Azt hiszem, hogy ha a konkrétumtól elvonatkoztatva, „elvben” beszélgettem volna valakivel, magam is egyetértek, hiszen igaz: jó, ha az ember Vigyáz magára, családjára, bizonyítani akar az életben, a munkában, s kihasználja az egyébként mindenki számára biztosított, most politikailag is támogatott lehetőségeket. A konkrét eset azonban más. Ön már sorozatban sokkal nagyobb lehetőségeket kapott felelős megyei vezetőktől, amikór áfész-vezetői, igazgatóhelyettesi, majd 1980-ban nagyvállalati igazgatói tisztségre javasolták. Ki gondolta volna, hogy nem várja meg kinevezésének második évfordulóját sem, holott egy igazgatói beosztásban a munka gyümölcse nem érik be rövid idő alatt, tehát ön — bár irányítása alatt néhány jó eredmény is született — még a bizonyítás lehetőségét sem hagyta meg magának. Voltaképpen most még szerencsés embernek is tudhatja magát, akire felfigyeltek, akiben megbíztak — s akinek sajnos sajátos gondolataiba kiválasztói két éve mégsem láttak bele. Tovább gondoltam szavait, amikor 38 évesen arról beszélt, hogy egészségét félti a túlzott megterheléstől, hiszen immár tíz éve vezető beosztásban dolgozik. Mit szólnak vajon ehhez a nagyüzemeket, tsz-eket ötven-hatvan évesen tisztességesen és eredményesen irányító vezetők, s mit a mai felkészült huszonévesek, harmincasok, akik körében gyakori téma: nem kapnak elég fiatalon felelős beosztást, igazán nagy, bizonyításra alkalmas feladatot. S van, aki többszörösen megkapta, s most nem él vele. ön párttag, tehát feltételezem, hogy eszmeileg is elkötelezett, felsőfokú végzettségű szakember, akitől talán azt is meg lehetne kérdezni: hogyan képzeli a nagyobb közösség jövőjét, kikre is lehet vezetőként alapozni, s nem volt-e mértéktévesztés, amikor az egyébként kiegészítőként szükséges, de feltehetően nem első számú nagyvállalati vezetők számára kitalált kisvállalkozásra nyergeit át? Tudom, távozásáról megoszlanak a vélemények, van aki sajnálja, s van, aki egyáltalán nem sírja vissza. Vezetőként munkája, emberi tartása ugyanis sokak előtt volt reflektorfényben — ez természetes. Mint ahogy az is, hogy nyilván jó vendéglős lesz, s két alkalmazottjával együtt, anyagilag sem jár rosszul. Mindamellett remélem: nem sokszor adhatunk hírt az Ön esetéhez hasonlóról, maszek lett egy fiatal vállaPersze olyan vállalkozó, akinek igencsak szüksége lesz sok időre, energiára, Szabó László igazgatóval A Először egy személyes jellegű kérdé's: ^ milyen hangulatban, milyen érzésekkel kezdi az új tanévet Szabó László, a nyíregyházi 19. számú —, népszerű nevén piros iskola —, igazgatója? Kipi- bente-e a múlt tanév fáradalmait? — Az igazgatóknak kevesebb idő jut a nyári pihenésre, mint a többi nevelőnek, mert a tanév befejezése után — és jóval az új tanév előtt — akadnak intéznivalók. Az idén július 7-én tudtam elmenni szabadságra, két hétig együtt jártuk az országot a feleségemmel és a két gyermekkel, ami elég ritka, éppen az elfoglaltságok miatt. A kiránduláson, pihenésen kívül a hobbimra is jutott egy kis idő, szabad időmben iskolatörténeti kutatásokkal foglalkozom, fgy jó néhány napot a megyei levéltárban töltöttem, a polgári iskola történetének dokumentumait böngészgettem, érdekes, új feljegyzéseket találtam. A Az iskola, a nevelés mai kérdéseivel ^ nem is igen foglalkozott a nyári időszakban? — Teljesen nem tud, vagy talán nem is akar kikapcsolódni az ember nyáron sem. A vakáció idején rendezték meg Debrecenben az alkotó pedagógusok országos összejövetelét, amelyen megtiszteltetésnek éreztem, hogy részt vehettem. Itthon se lehetett teljesen elfelejteni az iskolát, hisz’ a festés, karbantartás nálunk is időszerűvé vált. Sőt, mivel az iskola még új, s a SZÁÉV hozzálátott a garanciális munkák elvégzéséhez. Erre is rá-rá kellett nézni, így is, várhatóan szeptember közepéig, végéig eltarthat. Augusztus elejétől már készenlétben voltunk az új tanév, főképpen az ötnapos tanítási hét gyakorlati tennivalóinak véglegesítése miatt. Akadt izgalom, mert szinte az utolsó percekben kaptuk meg a minisztériumi irányelveket az ötnapos tanítási hét munkarendjéről, az óraszámokról... Mindezek ellenére, úgy érzem kipihentem magam, csakúgy, mint a legtöbb pedagógus és nagy munkakedvvel, megnyugvással kezdtük az új tanévet. A Mennyiben ad ehhez a megnyugváshoz, ^ az 1982/83-as tanév feladatainak jó ellátásához alapot, erkölcsi segítséget a Központi Bizottság ez év áprilisi állás- foglalása, amely áttekintette az 1972-es oktatáspolitikai határozat megjelenése óta eltelt időszak minden fontos tapasztalatát? — A mi iskolánkra is érvényesek azok a megállapítások, amelyek az állásfoglalásban megfogalmazódnak. Magunk is tapasztaltuk a mindennapos oktató-nevelő munka során, hogy a nem mindig egyértelmű tantervi és egyéb, az iskolai oktató-nevelő munka megújítását szolgáló intézkedések bizonytalanságot okoztak a nevelőinknél. Jócskán volt késés is az egyes tantervi változtatásoknál, különösen sok gondunk akadt a fizika és a kémia tantárgyak anyagával, elég sok volt az utóbbi években a felesleges értekezlet is, amin ráadásul sokszor eltérő iránymutatásokat kaptunk. Gyakorta azon múlott a megvalósítás, ki hogyan értelmezte a hallottakat. Mindezek a megújítási törekvések nálunk egy igen fiatal — és most kovácsolódó — tantestületre hárultak, melynek tagjai két évvel ezeiőtt, amikor iskolánk elkezdte munkáját, harminc-egynéhány helyről, iskolából jöttek, természetesen különféle tantárgyi, módszertani sajátosságokat hoztak magukkal. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy j az iskolánk tipikus lakótelepi iskola, annak j minden előnyével, de inkább hátrányával, érzékelhető: valamennyi nevelőnek komoly erőfeszítéseket kellett, -tenni, hogy ilyen viszonyok között megfeleljen a tantervi és nevelési követelményeknek. A Az állásfoglalás külön kiemeli az álta- v -ános iskola kulcsszerepét a közoktatás egész rendjében. Müven főbb tennivalókat határoztak meg az új tanévre, éppen a KB-áiiásfogiatás szellemében? — A Központi Bizottság e foútos állásfoglalását alaposabban és mindenre kiterjedően még ezután, a novemberi nevelőtestületi értekezleten vitatjuk meg. mint előírt napirendet. Természetesen nem várunk novemberig a legfontosabb feladataink kijelölésével, hiszen ezeket meg keltett fogalmaznunk az fekóla éves munkatervében. Az iskola vezetői a megyei igazgatói értekezletet követően részletesen tájékozódtak az állás-.. foglalásból eredő tennivalókról. A véleményeket ismerve, elmondhatom: rríinden elismerést 'megérdemelnek a dokumentum készítői, meri pontosan ugyanazokat a gondokat, aggályokat fogalmazták. bieg; s tették/ „Én nem érzem magam egyedül, mert az ember egy közösségben él, tudok örülni a nevelök egyéni sikereinek, ha egyéni gondjaik megoldódnak. Legjobban annak örülök, ha az iskolában valamennyien jól érezzük magunkat...” egyértelművé az eddig vitatott, vagy sokféleképpen értelmezett oktatási-nevelési reformintézkedéseket, amelyek nekünk is napi gondjaink voltak. — Mindenképpen az iskolánk sajátosságaiból indulhatunk ki, amelyre jellemző, hogy a tanulók létszáma évről évre emelkedik. Egy híján ma már ezer gyermek jár az iskolánkba, ahol 23 rendes és öt szükségtanteremben tanulhatnak. Ezzel azt is elmondtam, a legnagyobb igyekezet mellett sem oldható meg az egy műszakos, csak délelőtti tanítás és igen szűkösek a napközis lehetőségeink. Mégis úgy határoztunk, mivel elég sok a hátrányos helyzetű gyermek, egy tavalyi felmérés szerint minden tizedik gyermekünket az egyik szülő neveli, mert azok elváltak, különösen nagy gondot fordítunk a napközis ellátás bővítésére és az ott folyó érdemi nevelőmunka erősítésére. Ezt a végzős gyermekekre is jobban ki akarjuk terjeszteni, mert úgy tapasztaljuk, igen sok múlik ezen a továbbtanulásukat, munkába állásukat illetően. A Min változtatnak még, ami azt segíthe- *** ti, hogy az általános iskola jobban felkészítse a tanulókat a továbbtanulásra? — Életszerűnek tartom a problémát, mert a mi iskolánkban is gond az osztályozás, értékelés egységes szemléletének kialakítása. Ez leegyszerűsítve úgy is mondható, el szeretnénk érni, hogy az érdemjegyek mögött valós teljesítmény legyen, ugyanaz az érdemjegy valamennyi tanítónál, tanárnál megközelítően azonos, vagy hasonló tudást, hozzáteszem, teljesítményképes tudást, jelentsen. Ehhez a Központi Bizottság állás- foglalása a lehető legnagyobb bíztatást adja mindnyájunk számára. -Ügy tapasztalom, a nevelőink nagy elszántsággal, határozottsággal láttak munkához az új tanév küszöbén. Igényesebben,, a gyermekek egyéni adottságaihoz jobban igazodó, differenciált módszerekkel akarják megoldani feladataikat, jobban alapozva a tanulók önálló ismeret- szerzésére. Ezért is tartottuk fontosnak, hogy a szűkös tantermi helyzet ellenére a korábbinál egy tágasabb, jobb teremben adtunk helyet az iskolai könyvtárnak, amelynek szerepe tovább növekszik. Qk Miben látja a tanár-diák viszony íénye- ” gét a saját iskolai tapasztalatok alapján és hogyan növelhető az utóbbi időszakban. itt-ott megtépázott pedagógusie- kintély? — Iskolánk hátrányait már említettem, s jólesik e kérdés másik oldaláról, az előnyeiről is szót ejtem. Mivel a tantestület többsége fiatal, ez az életkori sajátosság, úgy véljük, jó alapot ad ahhoz, hogy tanár és diák a szokottnál .közelebb kerüljön egymáshoz, s minél inkább megalapozhassuk a szocialista tanár-diák viszonyt, amely a köl- csönös tiszteletre, bizalomra épül. Ehhez sem vezet más út, mint a gyermekek és köm ve-; zetük jobb megismerése. Ezért is tartttttdkh fontosnak megismerni a családi, szociális és egyéb körülményeiket, melyeket •' a gyermekektől két évvel ezelőtt kérdőíves módszer re, és sok-sok egyéni - beszélgetéssel, családlátogatással is kiegészítettünk. Ez nem túlságosan könnyű egy ilyen túlnépesedett lakótelepi 3.K.1 .apan, de . arra törekszünk, hpgy i < r da.. minden gyermeket alaposabban megismerjünk. Ehhez, az órák kevésnek bizonyulnak. Hagyomány nálunk, hogy minél több olyan rendezvényt szervezünk, ahol diák és tanár együtt vetélkedik,^sportol, játszik, sőt vannak olyan elképzeléseink is, hogy ezt kiterjesztjük a szülők és tanárok kapcsolataira is. — Nem áltatjuk magunkat azzal, hogy a pedagógus néhol valóban megtépázott tekintélyét liberalizmussal, engedékenységgel, a gyengébb teljesítmények, vagy a nem megfelelő viselkedés elnézésével javíthatjuk. Sőt, meggyőződésünk, hogy a pedagógustekintély elsősorban a mi munkánkon múlik, mennyire sikerül elérni, hogy a pedagógus ne csak oktatója, nevelője,-hanem egy kicsit barátja, jó értelemben vett bizalmasa is legyen a gyermeknek. A mostaninál nagyobb szerepet szánunk az osztályfőnököknek. A A személyiség fejlődése szempontjából v igen fontos a világnézeti, politikai és erkölcsi nevelés, ami ma még hiányos. A nevelők egy része nem mindig használja ki a tantárgya által nyújtott lehetőségeket. De sokszor nem kapnak választ a gyermekek a tankönyven kívül felvetődő kérdéseikre sem ... — Látogatási tapasztalataim hasonlóak. Az elsajátítandó tantervi anyag eredményes feldolgozására való egyébként helyes törekvés miatt, bizony gyakran elmarad egy-egy időszerű kérdés tisztázása, s ez világnézeti, politikai szempontból mindenképpen hátrányos. A gyermek sok kérdést hoz magával otthonról, hall, lát a tévében, olvas ezekről és sokszor sablonos, vagy kitérő válaszokat kap. El kell érnünk, hogy ha másutt nem, az osztályfőnöki órák megbeszélésein legyen idő és mód megvitatni a gyermekeket érintő és érdeklő kérdéseket. Erre különben kiaknázatlan lehetőségeket látok a napköziben is, ahol az életkori sajátosságoknak megfelelően, kötetlenül szót tudunk érteni a gyermekkel. Az egyik nevelőnknek érdekes javaslata is volt, éppen a feladataink kijelölésekor. Azt mondotta, kísérletként próbáljuk meg újságolvasásra szoktatni a gyermekeket. Na nem az egykori Szabad Nép félórákra gondolunk, hanem arra, hogy a gyermekeket megtanítsuk az újságokból, folyóiratokból való tájékozódásra, ismereteik bővítésére ... A Mi változik az önök iskolájában olyan szempontból, hogy az általános iskolai oktatás jobban gondoljon a középiskolára, azaz csökkenjen az „egymásra mutogatás”? — Valóban létezik „egymásra mutogatás” Az általános iskola gyakran kapja meg a szemrehányást a középiskolától, hogy nem jól készítette fel a tanulókat a továbbtanulásra; az osztályzatok, melyekkel a fiatalok elkezdik a középiskolai tanulmányaikat, nem fedik a tényleges tudást. Az általános’iskola se mindig marad adós, mi leginkább a másfajta követelményeket, módszereket említjük, ami zökkenőket okoz az általánosból a középiskolába való áttérésnél. — Saját tennivalónkból kell kiindulni, hisz az élet igazolja, hogy az általános iskola valóban kulcsszerepet tölt be, alapozó tudást, műveltséget kell adnia. Ügy gondolom azonban, az oktató-nevelő munka hiányosságait, selejtjeit nekünk, iskolán belül kell észrevenni és kijavítani. Nálunk is, mint a legtöbb általános iskolában gondok vannak az anyanyelvi, az olvasás, írás, a szóbeli k- fejezőkészség, és olykor a matematikai alapkészségek és képességek szintjével. Ezeken a tantárgyi munkaközösségek munkájának javításával is szeretnénk változtatni. Igényesebb felkészülésre, a legjobb oktatási módszerek átvételére buzdítjuk a nevelőket. Ezenkívül kapcsolatokat építettünk ki a s ; - zépiskolai nevelőkkel is, hogy jobban me; • ismerjük az ő oktatási-nevelési módszére' két, a követelményrendszert. Két nevelőnk óraadóként rendszeres „vendég” a Krúdy Gimnáziumban, két orosz szakosunk a reskedelmi középiskolában, míg mind a két középiskolából két német nyelvszakos szintén óraadó a mi iskolánkban. Ezek a tapr>Vitaiatok is segítenek abban, ne a középiskola első osztályos felméréseiből tájékozódjunk afelől, hogy a nálunk végzett gyermekek hányszor és milyen tantárgyakban „verik ío a lécet”. A Mi nehezíti annak megvalósulását, hogy w az igazgató ténylegesen vezessen, pedagógiai, irányítási feladatokkal foglalkozzék — sok más helyett? — Az igazgatók munkájában soknak tartom az ■ adminisztratív, a papírmunkát, amely egyenes következménye a jelenlegi közoktatási irányítási rendszerünknek. Az állásfoglalás is utal rá, még sok az iskolákban a túlszabályozás, amiből meg kellene szabadulni... Az igazgatónak iskolán belül sok olyan apró erőnket a fontos, feladatoktól. az igazgató vaion nem masárvos-e olvkor!> vezető, különösen, ha az érdekek ütköznek: és megoldásuk szinte lehetetlen feladat elé /-iCn nem érzem magam egyedül, mert /aaiegifeer egy közösségben él, tudok örülni a : tWfrtslök egyéni sikereinek, ha egyéni gond<9 Köszönöm az interjút. 1982. szeptember 4. KM HÉTVÉGI MELLÉKLET rHETVÉGM L INTERJÚI az általános iskola kulcsszerepéről
