Kelet-Magyarország, 1982. szeptember (42. évfolyam, 204-229. szám)

1982-09-21 / 221. szám

Indira Gandhi Moszkvába érkezett A közélet hírei Szovjetunió: Uíában hét­főn ünnepélyes keretek kö­zött megnyitották a magyar gazdasági és műszaki napo­kat. A magyar vendégek kö­szöntése után Marjai József miniszterelnök-helyettes a magyar küldöttség vezetője mondott beszédet Ugyancsak hétfőn, a magyar napok ke­retében két kiállítást is nyi­tottak: a magyar internaci­onalisták harcát mutatja be az egyik, a másikon a Kon- zumex külkereskedelmi vál­lalat mutatja be fogyasztási cikkeit.- ★ Púja Frigyes külügyminisz­ter hétfőn elutazott New Yorkba, az ENSZ-közgyűlés 37. ülésszakára. ★ Fejti Györgynek, a KISZ KB első titkárának vezetésé­vel az — Ifjú szocialisták a szociáldemokrata pártban (JUSO) szervezet meghívásá­ra — hét fő KISZ-küldöttség érkezett az NSZK-ba. A dele­gáció tárgyalásokat folytat a JUSO, és más NSZK-beli if-1 júsági szervezetek vezetőivel. ★ Hétfőn a Parlamentben ta­nácskoztak az országgyűlés tisztségviselői: az állandó bi­zottságok elnökei, a megyei képviselőcsoportok vezetői. Az eszmecserén, amelyen részt vett Rácz Sándor, az MSZMP KB osztályvezetője, Apró An­tal, az országgyűlés elnöke tájékoztatta a jelenlévőket a soron következő, őszi ülés­szak előkészületeivel kapcso­latos teendőkről. A tanácsko­záson Horváth István belügy­miniszter elemezte a közrend és a közbiztonság helyzetét az 1977—1981. években. Ezután Breinich Miklós, az Országos Vízügyi Hivatal elnökhelyet­tese számolt be a vízgazdál­kodás időszerű kérdéseiről. Indira Gandhi, indiai mi­niszterelnök hétfőn Moszkvá­ba érkezett. A repülőtéren a vendéget Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Leg­felsőbb Tanács elnökségének elnöke és más magas rangú szovjet vezetők fogadták. Gandhi asszony a Szovjet­unió Legfelsőbb Tanácsa el­nökségének és a Szovjetunió Űjabb szörnyű tömegmé­szárlásra került sor a Közel- Keleten. A nyugat-beiruti két palesztin menekülttáborban szeptember 18-án végrehaj­tott népirtásnak több mint ezren, jórészt asszonyok és gyermekek estek áldozatul. A világot — benne a magyar közvéleményt — mélységesen megdöbbenti és felháborítja a palesztin arab nép, az embe­riség ellen elkövetett cinikus gaztett. A Bordzs el Baradzs- neh és Satila menekülttábo­rok lakóin elkövetett kegyet­len gyilkosságot joggal ha­sonlítja a nemzetközi közvé­lemény a hitleri fasisztáknak a második világháború idején elkövetett tömegvérengzései­hez. Mindezért súlyos felelősség terheli az izraeli vezetést és mindazokat, akik a libanoni és a palesztin arab nép elle­ni agressziót fegyverszállítás­sal és más módon támogat­ták. Kétségtelen, hogy ehhez bátorítást nyújtott az ameri­kai—izraeli stratégiai együtt­működés is. A Magyar Szolidaritási Bi­minisztertanácsának meghí­vására tesz egyhetes hivatalos baráti látogatást a Szovjet­unióban. A nap folyamán megkezdődtek a legfelsőbb szintű szovjet—indiai tárgya­lások Leonyid Brezsnyev és Indira Gandhi között. zottság mélységesen elítéli a két palesztin menekülttábor ellen elkövetett tömeggyilkos­ságot és követeli annak meg- tervezői, irányítói, végrehaj­tói és közreműködői legszigo­rúbb felelősségre vonását. A történelem előtt e felelősség alól nem lehet kitérni. Csat­lakozik ahhoz a világszerte mind nagyobb méreteket öltő tiltakozási mozgalomhoz, amely a Közel-Kelet, a világ békéje és biztonsága, a né­pek és országok függetlensé­ge, szuverenitása érdekében mind erőteljesebben követeli: fogják le az agresszorok ke­zét a Közel-Keleten! Ezúttal is támogatjuk a kö­zel-keleti térség problémái­nak általános rendezésére, békéjére és biztonságára irá­nyuló erőfeszítéseket, így a legutóbbi szovjet kezdemé­nyezést is. Követeljük, hogy szerezzenek érvényt az ENSZ határozatainak. Ismételten kifejezésre juttatjuk testvéri szolidaritásunkat a palesztin arab néppel, igazságos küz­delmével, a Közel-Kelet im­perializmus ellen küzdő töb­bi népeivel. (Folytatás a 4. oldalon) Fogják le az agresszorok kezét a Közel-Keleten! A Magyar Szolidaritási Bizottság nyilatkozata Megnyílt az új tanév a mezőgazdasági főiskolán A tanévnyitó ünnepélyes pillanata. Szeptember 20-án, hétfőn délelőtt a Nyíregyházi Mező- gazdasági Főiskolán megkez­dődött az 1982/83-as tanév. Az ünnepi tanácsülésen ott voltak a párt-, az állami és a társadalmi szervek, vala­mint a szakintézmények, test­vériskolák képviselői. Részt vett az eseményen dr. Papó- csi László, a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter helyettese, dr. Kárpáti Imre, a megyei pártbizottság osz­tályvezető-helyettese és La­katos András, a megyei ta­nács elnökhelyettese. Ünnepi beszédében dr. Dó­ka István főigazgató szólt ar­ról, hogy a megváltozott gaz­dasági körülmények a koráb­biaknál is nagyobb követel­ményeket állítanak a főisko­lai hallgatók elé, akik arra vállalkoztak, hogy leendő hi­vatásukkal a mezőgazdasági kultúrák termesztéséhez leve­gőben és földön egyre haté­konyabb műszaki segítséget nyújtsanak, illetve tudásukat a polgári légiközlekedés szol­gálatába állítsák. A főiskolai oktatás megújulását jelzi, hogy tavaly az elsőéves me­zőgazdasági gépész-üzem­mérnök hallgatók, az idei ta­névtől pedig a repülőgépve­zető hallgatók kezdik meg tanulmányaikat az új tanterv szerint. Nagy erőfeszítéseket tesz­nek, hogy tovább javuljanak az oktatás tárgyi feltételei. Az új nyelvi laboratórium lehetővé teszi a megnöveke­dett nyelvi követelmények elérését. Az oktatási központ a tanév kezdetén vehette át az egész főiskolára kiterjedő zártláncú televízió-hálózatot. A gyakorlati oktatást pedig a nemrég elkészült kifutópá­lya segíti. A mezőgazdasági főiskola célja az új szellemű, kezdeményező agrár-műszaki értelmiség oktatása, nevelése, mihez megvannak az objek­tív és szubjektív feltételek. Az 1982/83-as tanévben mintegy háromszázan tanul­nak a felsőfokú intézmény­ben. A tegnapi tanévnyitón 72 mezőgazdasági gépész- üzemmérnöki szakos és 31 re­pülőgépvezető szakos tett fo­gadalmat. Oktatói kinevezések Az almabetakarítás és -ér­tékesítés ügyében hétfőn Pa- pócsi László mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter- helyettes a megye vezetőivel tanácskozott. Délután a nyír­egyházi almatárolóban ter­melőszövetkezeti, állami gaz­dasági, tanácsi és kereskedel­mi vezetőkkel folytatott esz­mecserét a teendőkről. A tanácskozáson ismét megerősítést nyert, hogy a korábban becsült mintegy 600 ezer tonna alma meglesz, ezt bizonyítják a gazdaságok tapasztalatai, az eddigi beta­karítás. Megyei összesítésben mintegy 80—100 ezer tonna jó minőségű, exportképes al­mának még mindig nincs pia­ca. Ennél jóval több az ala­csonyabb osztályú, de nyers fogyasztásra is alkalmas al­ma, aminek még bizonytalan az értékesítési lehetősége. A termelők elmondták, tovább­ra is gond van a vasúti ko­csikkal. Egyre égetőbb a sze­dőládahiány is, mivel a szál­lítás akadozása miatt a ter­vezett ládaürítést nem tud­ják teljesíteni. E gondokat súlyosbítja a hetek óta tartó nyári kánikulai meleg: a ko­rábban leszedett alma egy ré­sze romlásnak indult. Töb­ben sürgették, az illetékesek nyújtsanak garanciát arra, hogy a betárolásra kerülő al­mának lesz vevője is. Ugyan­csak problémaként hangzott el, hogy a pálinkafőzésnek igen magas az adója, ez a nagyüzemek számára veszte­ségessé teszi az alma szesz­ként való értékesítését. átadásával és a nyári gya korlati munkán kimelked teljesítményt nyújtó fiatalol megjutalmazásával ért vége a Nyíregyházi Mezőgazdaság Főiskola idei tanévnyitó ün népségé. Többen elmondták, hog> lassan az alma túlérésbe megy át és alkalmatlanná válik hűtőházi tárolásra Több év tapasztalata igazolja hogy tavasszal a legkorábbar betárolt almából nyerték t legtöbb exportképes árut. Ha sonlóan szóvá tették a kister­melők gondját, akiktől köze 100 ezer tonna eladására kö­töttek szerződést a kereske­delmi szervek. Nem csak gaz­dasági, de politikai kérdés is, hogy a kistermelők almája is átvételre kerüljön. Az au­gusztus végén, szeptember elején szerzett szállítási előny mostanra elveszett, a jó idő ellenére is körülbelül azon a szinten tartunk, ahol a múlt évben. Jelentős javulás a kö­zeli napokban nem várható. A tanácskozás résztvevői abban egyetértettek, minden termést lehetőleg értékében meg kell menteni. Ennek ér­dekében gyorsítani kell a hű­tő és a szükségtárolók feltöl­tését. Minden lehetőséget ku­tatni, alkalmazni kell, mert még az olcsó sűrítmény, vagy a rosszul értékesülő pálinka is többet ér az elrothadt al­mánál. A nagyüzemek, keres­kedelmi szervek adjanak meg minden segítséget a kister­melők gondjainak enyhítésé­hez. Javítsák tovább a terme­lők és a kereskedelmi szervek között az együttműködést — hangsúlyozta a miniszterhe­lyettes. A termelők is fordít­sanak nagy gondot arra, hogy olyan alma ne kerüljön az exportátvevőhelyekre, amely a kívánt minőségnek nem fe­lel meg. Az eddig kivívott hírnevet néhány tonna ala­csonyabb minőségű almával nem ronthatják le. A MÉM és a külkereskedel­mi szervek további tárgyalá­sokat folytatnak az export­kontingens növelésre. Várha­tó, hogy néhány napon belül a Belkereskedelmi Miniszté­rium és a SZÖVOSZ együttes piacfelmérése alapján a bel­földi minőségű alma értékesí­tésére is nagyobb lehetőség nyílik, összefogással a gon­dok enyhíthetők. A tanácsko­záson abban is megegyeztek, hogy a jövő év első hónapjai­ban egy olyan közös tanács­kozást kell tartani, amelyen felmérik a termelés, az érté­kesítés feladatait, lehetőségeit és ennek nyomán intézkedé­sek kell hogy történjenek. Nem járható az az út, hogy minden évben szeptemberben és októberben országos gond­dá nő a szabolcsi alma ügye. Ebben rendet kell teremteni. Szűrös Mátyás olaszországi megbeszélései Az Olasz Kommunista Párt Központi Bizottságának meghívására szeptember 15—20. között Olaszországban tar­tózkodott Szűrös Mátyás, az MSZMP Központi Bizottságá­nak tagja, a KB külügyi osztályának vezetője. Szűrös Mátyás megbeszéléseket folytatott Rómában Gian- carlo Pajettával és Paolo Bufálinival, az OKP vezetőségének tagjaival, valamint Antonio Rabbival és Rodolfo Mechini- vel, a központi bizottság tagjaival, a KB külügyi osztályá­nak vezetőjével, illetve helyettes vezetőjével a nemzetközi élet, a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom néhány időszerű kérdéséről, valamint a két párt kapcsolatairól. Ta­lálkozott továbbá Adalberto Minuccival és Michele Ventu- rával, a vezetőség tagjaival. Az MSZMP képviseletében részt vett Pisában az olasz kommunista sajtó központi ünnep­ségén. Szűrös Mátyás római tartózkodása során látogatást tett az Olasz Szocialista Pártnál és megbeszélést folytatott a két pártot érintő kérdésekről Marghereta Boniver szenátor asz- szonnyal, az OSZP külügyi osztályának vezetőjével. Minden tárolót meg kell tölteni! Tanácskozás az alma forgalmazásáról Jő ütemben halad a nyíregyházi kórház területén az új épületkomplexum készítése, melyet a SZÁÉV a jövő évben ad át. (Jávor László felvétele) XXXIX. évfolyam, 221. szám ARA: 1,40 FORINT 1982. szeptember 21., kedd

Next

/
Thumbnails
Contents