Kelet-Magyarország, 1982. szeptember (42. évfolyam, 204-229. szám)
1982-09-18 / 219. szám
HU HÉTVÉGI MELLÉKLET Jelentős épületeink nyomában Á régi Korona-szálló ii. Az 1895 novemberében megnyitott Korona-szálló és vendéglő Nyíregyháza legjelentősebb „vendéglátóipari egysége” volt, és az ma is. Vessünk csak egy pillantást a Korona közelében, a Béke mozi mellett ma is meglevő házra, az éppen 100 évvel ezelőtt megnyitott és kb. az I. világháborúig üzemben volt Európa-szállóra, vagy a megyeháza melletti sarkon épült, szecessziókorabeli Béke-szállóra, amely egy időben Royal, egyébként Bristol néven ismeretes. És emlékezzünk vissza a Petőfi és Arany János utca sarkán volt Szabolcs-szállóra is. Ez utóbbit a nagy vállalkozó Friedmann Selig építtette a húszas évek végén, de hamarosan túladott rajta; a harmincas években Kovács Ödön üzemeltette. Lényegesen korszerűbb volt, mint a Korona, hiszen központi fűtéssel látták el, vízvezetékkel rendelkezett. Csakhogy eléggé kicsiny volt, s az állomással szemben, a közönsége is inkább csak átmenő vendégekből került ki. Így, a Balczár István tervezésében és kivitelezésében épült szálloda viszonylag kevéssé kapcsolódott be a város közönségének mindennapi életébe. Az 1944 szeptemberi bombázás pusztította el, a korabeli fogalmak szerint modern, kis szállodát, amelyben 22 szoba állt a vendégek rendelkezésére. A Koronában ennek a kétszerese: 42—45 vendégszoba található. Ezek mind az emeleten voltak. Ha kívülről nézzük: a nagyterem mellett kezdődnek, s a déli homlokzaton át sorakoznak végig, az épület északi szögletéig. A szobák egyharmada a belső, gazdasági udvarra nyílik, a függőfolyosóról. Egyes szobák között ajtók teszik lehetővé lakosztályok kiképzését, természetesen csak a nyugati és déli homlokzaton levő, nagyobb méretű szobák között. Eléggé nyomon követhető a régebbi iratok alapján, hogy az épület kettős célt kíván teljesíteni: fogadni azokat az előkelő vendégeket, akiket lakosztályokban helyez el, különtermekben étkeztet, fényes csillárú dísztermében hálóztát, ugyanakkor igyekszik kielégíteni a polgári igényeket is, a városiakét éppúgy, mint az átutazó vendégekét — de kisebb, eldugottabb szobákban, az oldalt eső sörözőkben. Nyomon követhető ez a kettősség a nagyablakos kávéházban is. A városházára néző ablakok mögött, a nagy, egész falat beborító tükör előtt állt a katonatisztek, elsősorban a huszárok és a m.egyei urak, tisztviselők asztala. Ide legfeljebb alkalmi, egyszeri meghívásra ülhetett át a városi civil, akinek a derékszög másik oldalán volt a helye, lehetősége újságolvasásra, kávéjának elfogyasztására. Ezen az oldalon főleg újságírók, az éppen itt időző • színészek voltak az állandó vendégek, vagy átmenő utasok múlatták az időt. Azok 'a városi polgárok, akik meghatározott időszakokban, rendszeresen találkozgattak, a keleti homlokzat felőli söröző fenntartott asztalánál vagy különtermében kvaterkázgattak békés együttesben, de azért kissé elszigetelve a söntés zajosabb elemeitől. Ilyen volt a két világháború között pl. a Szeressük Asztal- társaság, a sportkedvelő Kró- my Károly ügyvéd elnökletével, ahol mindig az idős dalmi Erdélyi Farkas anekdo- tázgatása biztosította a jó hangulatot. Az étterembe nem juthattunk az utcáról közvetlenül. A nagyteremhez vezető bejárat felől közelíthető meg. A vasoszlopokkal díszített, eléggé levegőtlen terem ablakai a belső udvarra nyílnak; még beljebb, hátul a konyha helyezkedik el, de kiszolgálhatja az épület túlsó frontjáról megközelíthető sörház vendégeit is! Erre az étteremre már a fiatalabbak is emlékezhetnek: a felszabadulás után vagy két évtizeden át Garay Józsi bácsi és lelkes gárdája itt tartotta bábelőadásait a gyerekek hálás közönségének; olykor ismeretterjesztő előadások színhelye, a műv. ház vegyes kara is itt tartotta egy időben a próbáit, és jó harminc évvel ezelőtt a megyei könyvtár is itt „bontakozott ki”, amikor az ide összehordott és nagy kupacba halmozott könyvhalmazból hasznos közkönyvtárt kezdtek szervezni. A körbeépített szálló belső kistere, szebb nevén a díszudvar, az étterem nyári kerthelyisége. Ez még a felszabadulás után is működött, több évtizeden át, amikor már a kávéház helyén volt az étterem és az volt a zenés, táncos vacsorák, esti szórakozások színhelye is. A húszas években a Koronában szállt meg Móricz Zsigmond is. Itt szerzett élményeiről gyakran beszámolt írásaiban. Leginkább a Forró mezők első felében elevenedik meg az a kávéházi élet, hangulat, amelyet 1928-ban, többszöri itt-tartózkodása közben ismert meg alaposabban. — Az egykori Nyírvidék szerint a kávéházban ismerte őt fel, 1924 telén, az akkor itt játszó Heltai Hugó színigazgató is, amikor felkérte, hogy engedje át a Sári bírót, hogy a társulat bemutathassa, sőt a rendezésben is kérte Móricz segítségét. Ekkoriban, mint följegye^ték, a 31. szobában szállt meg. A Míg új a szerelem c. regényében azt is megírja, hogy a Korona akkori bérlőjének, Papp Lajosnak még kárt is okozott, mert egyszer véletlenül becsomagolta és elvitte a fogadóbeli törülközőt. Később, többször is, a városháza vendégszobájában kapott szállást, ahogy ezt az ottani emléktábla is hirdeti. De nyilván a Koronában szerzett tapasztalatai alapján, még 1935-ben is, arról cikkezett, hogy nagyon ráférne Nyíregyházára, ha a szállodai ellátás javulna, mert csak jobb idegenforgalmi ellátás esetében lehet várni az idegenek növekvő érdeklődését. Igaza volt, hiszen a vízvezeték, a fürdőszoba ismeretlen fogalmak. A szobákban a komforthiányt az akkoriban divatos, többnyire szecessziós díszítésű, szép fajansz mosdóeszközök, -edények helyettesítették. Az épületben, körben, üzlethelyiségek voltak. A szálloda bejárata mellett az elengedhetetlen trafik és fodrász. A bérlők gyakran változtak, de egy-két cégre még emlékezhetünk. Ilyen az épület megnyitásakor ideköltözött Hoffmann-féle fűszer- és ve- gyéskereskedés. Magát a céget még 1865-ben alapította az Orosi (Bocskai) utca és a piactér sarkán Adolf, a nagyapa, aki a 48/49-es szabadság- harcban a hadnagyságig vitte; folytatta a kereskedést Mihály, ez az alacsony, fürge mozgású, széles közéleti tevékenységet folytató, áldozatkész polgár, aki híres pörkölt kávéjára és szolid üzlet- vezetésére egyaránt volt büszke. Az unoka, Ferenc, már magasabb kereskedelmi végzettséget is szerzett s 1921-ben lett apja társa, majd utóda. Mellettük volt a nagy Hegedűs hentes és mészáros boltja a két háború között. Azért a megkülönböztető jelző, mert az üzlet nagysága is tekintélyes volt, s így meg lehetett különböztetni a többi Hegedűs cégtől. Volt ugyanis idő, amikor egy másik, a tér másik oldalon nyílt és a harmadik Hegedűs a Luther Házban vezette hentesboltját. — A húszas évek ismert vaskereskedése volt a Kovács Andrásé, a templomra nézd sarkon. A szintén nagymultú, 1886-ban alapított Wasser- mann-cég boltja is itt van az első háború után, s csak a harmincas években költöznek át a Nagytakarék ala mai Csemege Áruház Dózsa György utcai oldalára, hogy a város egyik legszebb üvegkereskedésével elégítsék ki a lakosság igényeit. Szerepelnek kártyaszobák is a felszabadulás előtti alaprajzokon, a belső, csendesebb fertályban. Az 1928-ban épült Luther Ház irattári kötegéből most került elő az épületet tervező Kotsis Iván műegyetemi tanár levele. Eszerint arra kérte őt a főispán, hogy „a legkényesebb tagok igényeit kielégítő” kaszinót tervezzen a szálloda néhány helyiségéből. A levél szerint ehhez a tervvázlatot, 810 négyzetméteres területre, el is készítette. Nincs tudomásom arról, hogy ennek az exkluzív intézménynek — ahová a főispán is bejáratos lett volna — kialakítására, megnyitására sor került volna. A levél egyébként jól világít rá a megyeszékhely társadalmi kettősségére. A 100 éve fennálló, akkor a Zrínyi Ilona utca sarkán működő kaszinó jellegzetesen városi és polgári egyesület volt, a megyei vezetők, dzsentrik ezt nem látogatták. A főispánnak e levélben említett igénye, nyilván, a megyei előkelőségek kártyabeli aktivitását lett volna hivatva a Koronában szolgálni. A hatalmas épületben a bérlők, természetesen, újabb és újabb lehetőségeket kerestek jövedelmük fokozására. Vertse K. Andornak 1938-ban megjelent helyi kalauza „újonnan alakított bárhelyiség” létesítéséről közöl hirdetést. A ránk maradt tervrajzok szerint ez a szórakozóhely a sarki üzlet és a mai megyei könyvtárra néző kapubejárat közötti két üzlethelyiségben szolgálta a disztingváltabb szórakozást. .. Egy ilyen nagy épületet időnként tatarozni kell: ilyenkor a város neves építészei és legjobb iparosai sok munkát végeztek a házon, a belső részeken, alkalmi modernizálással is egybekötve. A bérlőváltozáskor 19Í0 11-ben volt az első jelentősebb felújítás, majd 1933—36 között hosz- szabban elnyúló, aprólékosabb felújítás következett. Majd 1950-ben, már a felszabadulás után került sor ilyenre, elsősorban belső átépítéssel párhuzamosan, hiszen ettől kezdve az épületnek már két gazdája lett: a vendéglátóipar és a közművelődés. De erről majd legközelebb lesz szó. Margócsy József Meleg napok Parányi, egyszerűen berendezett szakszervezeti irodán beszélgetünk Jerkus Ferenccel, az Öntödei Vállalat kisvárdai gyárának szb-titkárával. Mi más is lenne a téma, mint az egészségre ártalmas munkahely és természetesen a sport, a labdarúgás. A hatvanas évek egyik népszerű embere megyénkben Jerkus Ferenc volt, az „arany lábú fiú”. A nosztalgikus emlékezés közepette bekopog a fehér köpenyes üzemi orvosnő és rossz hírt hoz magával. Hivatalos papírokat tesz a szakszervezeti bizottság titkárának asztalára és magyarázza, hogy az egyik dolgozó szilikózis gyanús. Újabb gond egy munkáscsaládnak, újabb gond a szakszervezetnek. A rossz hírnél maradva ezt mondja: — Ezeregyszáz ember dolgozik a gyárban. Kilencven százalékuk személyes jóismerö- söm, vagy barátom. Mindenkiért izgulok, minden rászorulón segíteni akarok. De pár éve különösen megijedtem, amikor egy előzetes vizsgálat a bátyámról is kimutatta, hogy szilikózis gyanús. Szerencsére a gyanú csak gyanú maradt. Bátyám egyébként harminc éve dolgozik itt öntőként, formázóként. Ö maga is a bátyja biztatására jött dolgozni a Vulkánba. A dátumra is pontosan emlékszik. 1956. szeptember 5-én kora reggel indult el szülei anarcsi házából, hogy szakmát szerezzen, pénzhez jusson, hogy megkeresse a saját kenyerét. Dicsőség voit akkor bejutni megyénk szinte egyetlen vasas üzemébe. Hamar megszerette a nehéz körülmények között is fegyelmezetten dolgozó embereket, az erős gépeket. El is határozta, hogy sokat tanul és egyszer majd gépész- mérnök lesz. Gyermeki vágya nem vált valóra, de már nem is bánja. Azt tartja, err berekkel foglalkozni nehezebb is, szebb is. Ma is a foci szerelmese. Érthető, hiszen tizennégy éves kora óta sikerrel rúgja a labdát. Falujában még csak általános iskolás volt, amikor a „nagyok” közé is meghívták. Hamar kibontakozó tehetségére Nyíregyházán is felfigyeltek. 1955 és 58 között beválasztották a megyei ifjúsági válogatottba. Szerencséjére a sportszerető nyírbátori határőrök közé vonult be katonának, s itt is gyakran rúghatta a bőrt. Házasságát sportházasságnak nevezi. A nyírbátori sportpályán ismerkedett meg egy tehetséges, atléti- záló lánnyal, aki nem sokkal később a felesége lett. Amikor jó híre bejárta a két szomszédos megyét, hívták NB Il-es csapatba, sőt az NB I'B-be is. Elutasította a kedvező ajánlatokat, mert gondolt a jövőjére. Edzői vizsgát tett, pár évig irányította is a kisvárdai focistákat. Most a KSE elnökségi tagjaként segíti a sportot. Néha-néha még labdába is rúg. A gyár jó pár éve baráti kapcsolatot alakított ki a csehszlovákiai, nagykaposi elektromos üzemmel. A csehszlovákok küldöttsége beszélgetésünk előtt pár nappal járt Kisvárdán, s a hivatalos program után mi mást is tervezhettek volna, mint a focimeccset? A csehszlovák barátoknak is megmutatta még tudását, küzdőszellemét. Pedig már enyhe pocak akadályozza a futásban. Köztudott, hogy valamennyi szakszervezeti bizottság rendelkezik egy bizonyos kulturális és sportalappal. Az emberben önkéntelenül is felmerülhet a gyanú: a Vulkánban e pénz nagyobb részét nem a foci támogatására fordítják? — Egyáltalán nem. Az összeget a szó szoros értelmében kulturális és sportalapokra költjük. A felhasználásról nem én döntök, hanem a testület. A javaslatoknál cseppet sem vagyok elfogult. Igaz, azt sem felejtem el, hogy a tömegsport támogatása szakszervezeti feladat is. Azt sem titkolom, sőt büszkén hirdetem, hogy gyárunk minden évben anyagilag is támogatja a KSE-t. De nem' az én kezdeményezésemre. A csapatnak a szurkolótábora jórészt a gyárból kerül ki. Jerkus Ferencet nem érheti az a vád, hogy valamiféle családi összefonódást alakított ki. Mint említettük, bátyja harminc éve nehéz fizikai munkát végez a gyárban. Felesége is régóta itt dolgozik. Ö maga csupán nyolc éve függetlenített szakszervezeti titkár. Az szb-titkári székig cseppet sem könnyű út vezetett. A gyárban megszerezte a géplakatos szakmát, s művelte is hosszú évekig.' A fényképezést is itt szeretné, a régi, füstös ablakú üzem előtt, ahol sokáig formálta a vasat, az öntvényeket. Munka és szigorú edzések mellett tovább tanult és gépipari technikumban szerzett érettségi bizonyítványt. A mozgalmi munkához is megvannak a jogosítványai. Elvégezte a hároméves marxista egyetemet, majd a kétéves speciális tanfolyamot. A SZOT háromhónapos iskoláján alapos elméleti felkészítést kapott a szak- szervezeti munkához. A mozgalmi munka lényegét, a gyakorlatot azonban „lent” tanulta meg, a műhelyekben, üzemcsarnokokban. Megismert szinte mindent és mindenkit. A satu műhelyben marósként, a tmk-műhely- ben lakatosként dolgozott keményen. Több Kiváló dolgozó kitüntetés is emlékeztet erre. Az irodistákat és az irodai munkát is megismerhette: a műszaki osztályon előadóként dolgozott. Érthető, hogy indokolni, érvelni tud akkor is ha igent, akkor is, ha nemet kell mondania. Gazdag tapasztalatait a gyárkapun kívül is kamatozt"tja. Megbízták, hogy legyen a városi-járási párfbizottság aktívája. A párttaggá nevelést segíti az üzemekben. Hosszan, türelmesen beszélget a leendő párttagokkal, jól ért a nyelvükön, könnyen beférkőzik a bizalmukba. Azt mondja, ezt annak is köszönheti, hogy munkahelyén sok jó mozgalmi ember veszi körül. A gyárban jól működik az MSZBT tagcsoport. A munkásőr alegység sok kitüntetést, elismerést mondhat magáénak. A barátsági munkát és az alegység tevékenységét nem csupán „hivatalból” támogatja. Számos barátja éppen a tagcsoport aktivistái és a munkásőrök közül kerül ki. És persze leginkább rájuk támaszkodik, ha egy-egy célfeladatra mozgósítani kell. Idén például megpályázták a Kiváló gyár címet. A jubileum jegyében emelték magasabbra a mércéket. Most 60 esztendeje, hogy a szabolcsi homokon üzembe helyezték a Vulkán első kemencéit. A jeles jubileum lendületet adott a brigádmozgalomnak. Az szb-titkár „mindent tudó” kis ríhteszában az áll, hogy a gyár az első nyolc hónapos tervét átlagosan 107,3 százalékra teljesítette. A szép eredmény ellenére gyakran vannak „meleg napjai” Jerkus Ferencnek. Vannak, mert a gyár megyénkben most is a „leg”-ek közé tartozik. Sok itt a táppénzes napok száma. Az szb. beteglátogatóinak gyakran kell útra indulni. Néhány esetben az szb-titkár is a látogatók közé tartozott. A munka nehézségi fokát tekintve a gyár szintén a legek közé tartozik. A gyár vonzáskörében mindig szapora volt a gyermekáldás, sok itt a nagycsaládos. Augusztusban a szak- szervezet 142 ezer forintot fizetett ki részükre. Gond, hogy a bérszínvonal a többi gyárhoz képest még mindig alacsony. Pedig idén ötszázalékos béremelést valósítottak meg, a többi gyárban 4—4,5 százalékos volt a béremelés. A lemaradást nem könnyű „lefaragni”. Az üzemekről ezt mondja: — Egyik üzemünk európai színvonalon áll, a másik közepesen fejlett, a harmadik elavult. Igaz, az utóbbinak most tart a rekonstrukciója. A munkakörülmények sokat javultak, de nem vagyok teljesen elégedett. A rekonstrukció után sem lesz teljesen gondtalan az életünk. Több mint egymilli- árd forint kellene ahhoz, hogy teljesen korszerű legyen gyárunk. A riasztónak tűnő adatok után örömmel halljuk, hogy a gyárban nincs létszámhiány, sorra, rendre teljesítik a nehezebb feladatokat. És ez a kékköpenyes szb-titkárnak is köszönhető. Nábrádi Lajos ■■flkJ ■ VHMÉV Mn hm| Héhb UbJ Bhm moHhI OémI. bMl hk Ihm LhEm Wkk&bBí ■■■ faflhli 1982. szeptember 18.