Kelet-Magyarország, 1982. szeptember (42. évfolyam, 204-229. szám)
1982-09-18 / 219. szám
KM hétvégi melléklet Üf hajtások az életfán Sápi Istvánná, Gyepes Lajosné, Enyedi Miklósné, Oroszáé Péesi Ágota. Koncz Sándor, Szalontai Marianna. Horvát Kati, Kiss Miklós. ' Egy beregi kis falu titkát indultunk megfejteni. Tusai Páltól, a megyei gyermek- és ifjúságvédő intézet igazgatójától, aki útunikra elkísért, annyit tudtunk meg előzőleg: Vámosatyán él a legtöbb állami gondozott gyermek nevelőszülőknél. Ez a falu nagy szeretettel fogadja be a vér szerinti szülőktől állami gondozásba vett és az árva vagy félárva gyermekeket, akik közül többen visszajárnak, sőt le is telepedtek Vámos- atyán. Külön érdekesség, hogy a nevelőszülők legtöbbjének van egy, vagy két saját gyermeke, mégis magukhoz vettek állami gondozott gyermeket is. További megfejtendő mozzanat, hogy mind több a fiatal, huszonéves nevelőszülő. Mi a magyarázata annak, hogy Vámosatya negyvenhét állami gondozott fiatalt nevel és a családok többségében annyi szeretetek gondoskodást, féltést kapnak a „neveltek”, mint a saját gyermekek. Koncz Sándor iskolaigazgató annak érzékeltetésére, hogy a faluban élő emberek lelküietét. érzésvilágát jobban megismerjük, egy kis fekete fedelű könyvecskét tesz elénk. „Vámosatya község monográfiája” — olvassuk az első lápon, „Készítette Szabó Ferenc ref. igazgató tanító, Vámosatya, 1938 február hava ...” — Az apósom munkája — fűzi hozzá, miközben belelapozunk a géppel írt füze- tecskébe. „Vámosatya község, mely a Csaronda folyó- nál és a Tisza folyó jobb partján fekszik, nevét a XIV—'XVI. századokban élt Atyai családról vette, mely a Guth-Keled nemzetség egyik ága volt.” „Atyának 1341-ben már vámja volt, innen van a Vámosatya elnevezés.” Pótolhatatlan kincs a szerény monográfia, amely megismerteti az olvasót a község történetével, a vámosatyai várral, a helyi népszokások- kal, szólásmondásokkal, megeleveníti a népszokásokat, az ősfoglalkozásokat, az építkezési módokat. A keresztelőtől a temetésig minden együtt van, amit a régi Vámosatyáról tudni érdemes és szükséges. Érthetően, inkább a gyermekekről szóló fejezetek keltették fel érdeklődésünket, mert kell itt a régmúltban gyökerezni valaminek, ami az atyai embereket jobban köti a gyermekhez, mint más falvak lakóit. „A mi népünk nem átoknak, hanem Isten áldásának tartja a gyermeket, tudván, hogy élni fog azokban. Nálunk egykéről igazán szó sem lehet. Kevésbé kiképzettek, de lelkiismeretesek az atyai asszonyok. Van olyan család és nem is egy, hogy négy-öt gyermek jár fel belőle egyszerre iskolába. A gyermekszeretet nálunk mintaszerű ...” Az egjykori igazgató tanító mintha csak a segítségünkre akarna sietni gondos feljegyzéseivel, mintha ő is annak okait keresné, mitől ennyire gyermekszeretők az atyai emberek... Visszazökkenve a mába Sápi Istvánná járási nevelőszülő felügyelő fejtegetéseit, tapasztalatait hallgatjuk: — Ebben a faluban hagyománya van, jó szokássá vált, hogy a családok magukhoz vesznek állami gondozott gyermekeket. Minden tizedik atyai családban nevelnek ilyen gyermeket és valóban mintaszerűen. Van olyan család, ahol hat-nyolc fiatalt is felneveltek és akik évek múlva is visszajönnek a szülőkhöz. Nagyon jó érzéssel jövök Vámosatyára látogatni, pedig nincs mindig jó idő, esőzéskor a gumicsizma is felkerül a lábamra ... Sápiné maga is fiatal, azt mondja, el sem tudna képzelni más foglalkozást. Vá- sárosnaményban, a járás székhelyén él, de ott van a legkevesebbet. Járja a családokat, az iskolákat. Otthonosan, barátságosan fogadják mindenütt. Révész Eleknéhez kopogunk be elsőként, mert kíváncsiak vagyunk, az idősebb nevelőszülőket mi indítja arra, hogy állami gondozott gyermeket fogadjanak otthonukba. — Négy nagy gyermekem van, messzire kerültek tőlem, egyedül maradtam, özvegyen. Nem leltem a helyem, mindig is szerettem a gyermekeket. A négy lányom már útnak indítottam. Gondoltam, nem leszek egyedül, kihozok két -gyermeket az otthonból, még akkor is, ha a lányaim talán nem nagyon fognak örülni... Révészné jelenleg két fiút és egy lányt nevel. Szalontai Mariannt tulajdonképpen csak ünnepre, vendégségre hívta mag, de a gyerek annyira zokogott, annyira ragaszkodott, hogy őt is magához fogadta. Mariannák meghaltak a vér szerinti szülei. Hetedikes, közepes tanuló, érzékeny gyermek. A két fiúval több a gond ... Űjabb családokhoz kopogunk be; fiatal nevelőszülőkhöz. Gyepes Lajosék otthonából semmi sem hiányzik. Modern bútorok, szőnyegek, képek, sok bárány- és borjúbőr mindenütt. A férj juhász az állami gazdaságban, de van jócskán saját bárányuk is. A feleség varrónő. Gyepesné sorolja a gyermekeket, akik „édesanyám”-nak szólították eddig ... — Én úgy nőttem fel, hogy anyukám is nevelt állami gondozott gyermekeket. Mindig, volt nálunk két-három gyermek. Az egyiket sajnáltuk a testvérétől elszakítani, anyu nevelte az egyiket, én pedig ide fogadtam a másikat. Az egyik gyereket, amikor meglátogattuk a vér szerinti szülőknél sírva mondta nekem. „Vigyél haza, anyukám”. Gyepesné, Erzsiké 28 éves, van egy saját gyermekük, egy kislány, öt nevet is említ hirtelen, akik már innen repültek ki, de azóta is tartják a kapcsolatot velük. Most egy állami gondozott gyermeket nevelnek, a saját és a „fogadott" gyermek nagyon szereti egymást. Azért is hozta ki — magyarázta — hogy a saját gyermeke ne legyen egyedül... Eleven játékszer, játszótárs? Önmagában ez is szimpatikus és becsülendő. De úgy érezzük, többről van szó. Az állami gondozott gyermekek utáni pénz se jöhet számításba, mert a gondozási díjak alig, vagy nem is mindig fedezik a gyermekek ellátását. A legtöbb nevelőszülő a saját zsebből egészíti ki a költségeket. Azért sem lehet vonzerő a pénz, mert a nevelőszülők többsége, különösen a fiatal családok, akiket felkerestünk, nincsenek rászorulva az anyagi támogatásra. — Természetesen kedvező a nevelőszülőknek, hogy a legújabb intézkedések rendezik az árvaellátást. Ezután azok a nevelőszülők is jogosak a családi pótlékra, akik árva gyermeket nevelnek. Azok pedig, akik valamilyen oknál fogva — nincs gyermekük, Özvegyi nyugdíjat kapnak — nem részesülnek családi pótlékban, azoknak a gondozási díját 300 forinttal felemelték. Mindez figyelemre méltó, de a nevelőszülőknek egy kisebb részét" érinti, mert az állami gondozottak többsége nem árva gyermek — egészítette ki ismereteinket a gyermekvédő intézet igazgatója. Ennek tudatában folytattuk a szomszédolást Enyedi Miklóséknál. Szintén fiatal nevelőszülők, a férj jelenleg több hónapja táppénzen van, a feleség négyórás munkát végez, mint hivatalsegéd a községi tanácsnál. Két saját gyermekük van és két állami gondozott. Szerény, de jól berendezett lakás, tévével. A két „fogadott” fiuk, Bíró Imre és Kiss Miklós. A nevelőszülők egy kicsit megkönnyebbültek, mert Miklós mostanában csendesebben viselkedik. — Járt itt a bátyja, aki bokszoló, valószínű az csábi-* tóttá. Megbolygatta a gyermeket, olyan mehetnékje volt. De azóta felé sem jött, a gyerek pedig megnyugodott. Most már hatodikos ... Miklóssal az iskolában mi is találkoztunk. Azt mondta, tengerész akart lenni, de rájött, hogy oda nehéz bejutni. Egyelőre szeretné jól elvégezni a nyolc általánost és továbbtanulni. Egyik társa, Horvát Kati, nyolcadikos, sokat betegeskedett a tüdejével, talán ezért is akar ápolónő lenni. De Vámosatyára mind vissza szeretne járni. — Anyu azt mondta, hogy bármikor visszajöhetek — jegyezte meg Kati, akinek már van igazi-otthona, ahová visszavárják. Hasonlóan talált igazi családi otthonra — mondják helyi kísérőink — Varga János, ő mint növénytermesztési brigádvezető dolgozik a tsz-ben és már megnősült. Végleg itt maradt a faluban. „Az én Jancsim, így hívta mindig a nevelő anyja, amikor a tornaünnepélyen gyönyörködött, milyen ügyesen mozog a fiú...” Koncz Sándor iskolaigazgató minden felnőtt és a saját lábán megálló, itt nevel-' kedett fiatalról tud. Levelezik velük, többen meglátogatják, napokat töltenek az otthonában karácsonykor, iskolaszünetben. — Ha mindenki eldobja, mi nem tehetjük ezt — magyarázza egy igen nehezen zabolázható fiúról szólva, aki Pesten dolgozik. Jelenleg . a BKV-nél van, s a faluból írják neki a bátorító, buzdító sorokat, hogy becsülje meg magát és a munkáját... — A mi falunk valóban mint a saját gyermekeit úgy tekinti ezeket a fiatalokat, akiknek akkor sem engedjük el a kezét, amikor már nyolc általános után továbbmennek. Igyekszünk az iskolában olyan útravalóval ellátni őket, úgy foglalkozni velük, hogy érezzék, mindig hazajöhetnek. Az iskolánkban minden harmadik gyermekünk állami gondozott. Nem nagy iskola a miénk, de ilyen szempontból még jó is, mert nem személytelenedik el a gyermek, mindegyikről mindent tudunk és mindennap beszélgetünk velük. Mert nagyon kell ezeknek a fiataloknak a jó szó, az, hogy érezzék, tartoznak valahová, hogy valakiknek ők is fontosak . .. Utolsó hívatlan, de kedvesen fogadott vendégek Oroszné Pécsi Ágota otthonában voltunk. Háromszobás, városi igényekkel berendezett új lakásban lakik a fiatal pár. Ágota 22 éves, már van egy saját, karonülő gyermeke, s van egy nevelt gyermeke is. Ö a legfiatalabb nevelőszülő, korban is és úgy is, hogy mindössze négy hónapja nevelőszülő. Rá van írva a fiatal mamára, hogy él-hal a gyermekekért. Mosolyogva mondja, hogy rossz lett volna neki is egyedül felnőni, a mamája mindig hozott neki „kis testvérkét” az otthonból. Vagyis, a szülei is nevelőszülők voltak ... — Ez a mi falunkban, nem hogy szégyen, hanem a legtermészetesebb. Itt nem szólják meg érte az embert, legfeljebb azért, ha nem úgy öltözteti a gyermeket, ahogy kell. De ilyen kevés akad. Ha pedig mégis előfordul — ezt már a nevelőszülő felügyelő teszi hozzá — onnan rövid úton elhozzák a „vendég” gyermeket és annak adják, aki teljes szívvel akar és tud gondoskodni róla. A megyében ezertíz állami gondozott él ötszáznyolcvan nevelőszülőnél... Nehéz szívvel búcsúzunk Vámosatyátol. mert kevés családhoz jutottunk el idő szűke miatt, pedig hallottuk, hogy mindenki, aki értesült ottlétünkről, várt bennünket. Olyan emberek élnek itt, akik még tudnak örülni a vendégnek, s akik a lassan fogyó falu életfáját fiatal „hajtásokkal” erősítik. Olyan becsülete van itt a gyermeknek, amilyen kevés helyen. Embert nevelnek belőlük, megízleltetik velük az otthon ízét, amit nem lehet soha elfelejteni... Az oldalt írta: Páll 'Géza •A felvételeket, a fotómontázst Jávor László készítette j lOlLlPlAlLlAl 1982. szeptember 18.
