Kelet-Magyarország, 1982. szeptember (42. évfolyam, 204-229. szám)
1982-09-18 / 219. szám
A Kelet-Magyarország 1982. szeptember 18. Kommentár Szuzuki „harapófogóban" A japán udvariasság és vendégszeretet hagyományain nem esett csorba, Margaret Thatcher brit miniszter- elnök asszony pénteki értekezését némileg mégis elhomályosította egy másik esemény. Nevezetesen: az ellenzék öszehangoltnak tűnő támadása a kormány pénzügyi politikája ellen. Ilyen nagyszabású bírálathullám Tokióban szinte példa nélküli. A kiváltó ok: Szuzuki Zenko csütörtöki nyilatkozata. Ebben a miniszterelnök „pénzügyi rendkívüli állapotot” hirdetett meg és nyíltan beismerte, hogy a költségvetési deficit mérséklésére hozott intézkedések csődöt mondtak. A felkelő nap országa rendkívül nehéz helyzetben van. Az állami kiadások hatalmas arányban nőttek. Soha ennyit nem irányzott elő Japán a második világháború befejezése óta fegyverkezésre, 's a deficit áthidalására a miniszter- elnök a jóléti és az oktatási tárca keretét alaposan megnyirbálta. Elsőként saját pártja, a liberális demokrata párt soraiban csattantak föl a kormányfő ellen. Riválisai azzal támadták Szuzuki Zenkót, hogy a rekordnagyságú deficit eltüntetésére semmiféle konkrét elképzelése nincs. Intézkedései balkezes ügyeskedések, hatástalan rögtönzések. Nem kevésbé harciasán lépett föl a Japán Szocialista Párt. Még élesebb támadás érte a kabinetet a japán kommunisták részéről. Tömör nyilatkozatuk egyértelmű: „A Szuzuki-kormány végérvényesen eljátszotta jogát az ország pénzügyeinek irányításához”. Ilyen körülmények között fokozott érdeklődés kíséri a japán—brit kormányfői tárgyalást, tudniillik Margaret Thatcher és Anglia örülne, ha több repülőgép, fegyver és whisky fogyna a japán piacon. A tokiói partner szereti a whiskyt, de — a jelekből ítélve — túlontúl józan, ha a rendelésekről esik szó ... Gy. D. Űj választás az NSZK-ban. Helmut Schmidt nyugatnémet kancellár a Bundestagban bejelentette a koalíció felbomlását és az új parlamenti választás kiírását. (Kelet-Magyar- ország telefoto) A SZE3M ÜLÉSE Folytatódik a stabilizálódás Csütörtökön késő este, további törvénytervezetek elfogadásával, befejezte egynapos ülését a lengyel parliament. A szejm meghallgatta Czeslaw Kiszczak belügyminiszter beszámolóját a közrend és a közbiztonság helyzetéről. A miniszter a többi között hangsúlyozta, hogy a külső és belső ellenséges propaganda állításai ellenére — Lengyelországban lassan, de biztosan folytatódik a stabilizálódás. (Folytatás az 1. oldalról) tésének szándéka a magyarázata annak is, hogy az idei őszi vásárra minden eddiginél többen jelentkeztek. Hazánkkal együtt több mint negyven ország, valamint a Palesztinái Felszabadítási Szervezet kiállítói mutatják be fogyasztásicikk-újdonsá- gaikat. A megnyitás után a vendégek körsétát tettek a vásáron. Elsőként a B-pavilonban ismerkedtek a hazai vegyipar eredményeivel. A körséta a 16-os pavilonban a Lengyel Népköztársaság bemutatójának megtekintésével folytatódott. Ezután a D-pavilonban a külföldi országok nemzeti termékbemutatóit tekintették meg. Az A-pavilonban a könnyűipari ágazat újdonságainak megtekintését Szabó Imre ipari miniszterhelyettes kalauzolásával a Graboplast bemutatóján kezdték. Ezután a különösen gazdag szovjet bemutatóra látogattak, ahol Rudolf Ottovics Verro, a Lett SZSZK miniszterelnök-helyettese fogadta a vendégeket. Megtekintették a látványos lett divatbemutatót, majd a 12 szovjet külkereskedelmi vállalat által forgalomba hozott fogyasztásicikk- újdonságokat — egyebek közt televíziókat, fényképezőgépeket, hangszereket és szőrmeárukat — valamint a KGST- együttműködés eredményeit mutató tablókat. Végezetül a szórakoztató elektronika új produktumait nézték és hallgatták meg a körséta résztvevői a 23-as pavilonban. Délben megnyitották a vásárváros kapuit a nagyközönség előtt is. A BNV-n már a megnyitó napján megkezdődtek a sajtótájékoztatók, a szakmai programok. Kivégezték Ghotbzadehet CSÜTÖRTÖKRE VIRRADÓ ÉJSZAKA KIVÉGEZTÉK SZADEGH GHOTBZADEH VOLT IRÁNI KÜLÜGYMINISZTERT. AZZAL VÁDOLTAK, HOGY MEG AKARTA DÖNTENI AZ IRÁNI ISZLÁM RENDSZERT ÉS MEG AKARTA GYILKOLNI KHOMEINI AJATOLLAHOT, IRÁN VALLÁSI VEZETŐJÉT — JELENTETTE CSÜTÖRTÖKÖN AZ ÍRNA IRÁNI HÍRÜGYNÖKSÉG. Khomeini «jatollah egykor „fiamnak” nevezte azt az 50 éves férfit, akit csütörtökön éjV jel állítottak kivégzőosztag elé Teheránban. A váratlan fordulatokban, véres leszámolásokban és drámai közjátékokban bővelkedő iráni belpolitika színterén gyakran minősül veszélyesnek ez a megszólítás — az iráni forradalomban, amely a maga nemében az első, gyakran fordul visszájára az „érdem” . . . Szadegh Ghotbzadeh az iráni átalakulások egyik legellentmondásosabb személyisége volt. Tartós politikai szövetségese ritkán akadt. Változatos élete során szinte minden korábbi barátjával szembefordult, kérlelhetetlenül követve saját elképzeléseit, hatalmi ambícióit. Teherán külvárosában született 1932-ben, apja fakereskedő volt a bazárban. Itt ismerte meg a siita tanokat, de kispolgári neveltetése révén a nemzeti burzsoázia érdekei^ képviselő, a sah rendszerét csak óvatosan bírálgató Bazargan-párt- hoz vonzódott. Az ellenállási mozgalom ifjúsági szárnyának egyik vezetőjévé vált — és kétszer is „vendége” volt a hírhedt Évin börtönnek. Amikor a sah titkosrendőrsége lecsapott a Bazargan-pártra, Gotbzadeh az Egyesült Államokba menekült. öt évig a washingtoni Georgetown egyetem hallgatója volt, és egyetemi évei alatt is folytatta tevékenységét a sah- ellenes mozgalomban. Washingtonból Párizsba költözött, és itt került szorosabb kapcsolatba a sah rendszerét az iszlám alapjairól bíráló, Jóval harcosabb szellemű ellenzékiekkel. Megismerkedett az ekkor már iraki száműzetésben élő Khomeini ajatollahhal. Sokak szerint Ghotbzadehnek döntő szerepe volt abban, hogy az imám Párizsba tette át székhelyét. Khomeinivel együtt tért haza, és rögtön az állami rádió és televízió igazgatója lett. A kemények között is kemény volt. Első ténykedéseként „megtisztította” a rádiót és a televíziót a nyugati eszméktől fertőzöttektől, betiltotta a nyugati zenét és a modern kor jelképeit — a rádiót és a televíziót — az iszlám propagálásának, a „forradalmi beszélgetések” közvetítésének szolgálatába állította. Zavaros időszaka volt ez az amúgy is különös iráni változásoknak. A hatalmi erővonalak kiismerhetetlenek voltak, és úgy tűnt, hogy a mozgósított tömegek élén az amerikai nagykövetséget megszálló mili- táns diákok diktálnak. Ghotbzadeh szembefordult volt tanítójával, Bazargannal, az új Irán első miniszterelnökével és részt vett megbuktatásában. 1979 novemberében korábbi szövetségesétől, Baniszadrtól vette át a külügyminiszteri posztot. Baniszadrral is szembefordult — majd hirtelen váltással nála is következetesebben kereste az Egyesült Államokkal való kiegyezés lehetőségeit. Külügyminiszterként addig szokatlanul éles szovjetellenes kirohanásával döbbentette meg a világsajtót. Az 1980-as elnökválasztás egyik jelöltje volt — de csak a szavazatok 0,3 százalékát szerezte meg. A „figyelmeztetést” nem vette tudomásul. Szembeszállt az iszlám funda- mentálistákkal is. Támadta az iráni kommunistákat, de legalább olyan hevesen az iszlám vezetés monopolisztikus hatalmi törekvéseit is. 1980 novemberében az iszlám gárdisták letartóztatták, három nappal később Khomeini közbenjárására — ekkor még — kiengedték. A bukott politikus ex-kül- ügyminiszterként is aktívan politizált, nyugati lapoknak nyilatkozott, háttérbe szorult iráni vezetőkkel találkozott. 1982 áprilisában újra letartóztatták, azzal vádolva, hogy monarchis- ta körökkel szövetkezve az iszlám rendszer megdöntésére, Khomeini meggyilkolására törekedett. Perét nyilvánvalóan felhasználták a belső hatalmi harcokban, ügyébe vezető egyházi személyiségeket és katonatiszteket is belekevertek. Az iszlám köztársaság megdöntésére törekvő Modzsahedin Khalk vezetője — Ghotbzadeh volt ellenfele — a kivégzés hírére azt mondta: „A teheráni rendszer kegyetlenségét bizonyítja, hogy hajlandó feláldozni a hozzá legközelebb állókat is.” Ghotbzadeh alig több mint három év alatt jutott a hatalom csúcsától a kivégzőosztagig — pályája az iráni iszlám forradalom tükre. y MEXIKÓ „A megtalált forradalom“ A Rio Grandétól — az Angolszáz-Amerikát Latin-Amerikától elválasztó határfolyótól — délre ismét megmozdult valami. A mexikói gazdasági válság nem várt politikai következményeket hozott. A leköszönőben lévő államfő, López Portillo a napokban jelentette be a magánbankok államosítását. Ha az évente beterjesztett elnöki jelentéseknek címe lenne — írja a párizsi Le Monde tudósítója — az államfő nyugodtan adhatta volna legutóbbi beszámolójának a „megtalált forradalom” elnevezést. A pénzintézmények államosítását ugyanis a mexikói tömegek a legforradalmibb változásnak tartják 1938 óta, amikor a „haza atyja”, Lázaro Cárdenas elnök az olajmezők kisajátítását elrendelte. A mexikói pénzügyi nehézségekből következő államosítás előtörténetében szövevényesen keverednek belső és külső, nem utolsósorban amerikai érdekek. López Portillo, amikor 1976-ban átvette az elnöki tisztet —, a mind jelentősebb bevételeket ígérő kőolajkincsre alapozva — nagyarányú gazdasági fejlődést, prosperitást ígért a mexikóiaknak. A gazdaság- fejlesztés célja az — nyilatkozta akkoriban az elnök —, hogy „szélesítsük a munka- alkalmat, mivel ez az egyetlen lehetőség egy fejlődő or-, szág számára, hogy a tömegek alapvető szükségleteit kielégíthesse és igazságosabbá tegye a jövedelmek elosztását”., REKORDADÓSSÁG Az ambiciózus tervek megvalósításához azonban felszínre kellett hozni a kőolajat. Ez pedig tőkét igényelt, amelynek egyetlen forrása a külső hitel lehetett. A bankok — főleg az amerikaiak — készségesek voltak. Néhány esztendő leforgása alatt így Mexikó a világ talán leg- eladósodottabb országává vált. Nyolcvanmilliárd dollárral tartozik. Mindez még nem vezetett volna szükségszerűen fizetési nehézségekhez, ha az újabb és újabb kölcsönök felvételénél a gazdaság irányítói nem az állandóan növekvő kőolajárakra alapozzák koncepciójukat. Azután az olajárcsökkenés keresztülhúzta számításukat. Februárban a kormány rákényszerült a peso leértékelésére. Áprilisban takarékos- sági programot jelentettek be, majd augusztus első napjaiban — burkolt leértékelésként — bevezették a hazai pénznem kettős árfolyamát. A pesóban megrendült a bizalom. A hazai tőke, korántsem hazafias módon, külföldre menekítette pénzét. Becslés szerint az utóbbi hónapokban 5—10 milliárd dollárnyi mexikói - tőke szökött át a határon. „Magánbankok tanácsára és támogatásával, mexikóiak egy csoportja több pénzt menekített ki az országból, mint országunk egész történetében a minket kizsákmányoló nagyvállalatok összesen” — jelentette ki López Portillo. Az elnök tárgyalást javasolt az Egyesült Államokkal, amely fő haszonélvezője a Mexikóból kivont tőkének. Joggal kérdezhette Portillo: miért panaszkodik az USA a munkát kereső illegális mexikói bevándorlókra, ha a hazai munkaalkalmak teremtésére szolgáló összegek nála kötnek ki? ÜJJONGÓ TÜNTETŐK A belső stabilitás ellen irányuló manővereknek véget vető államosítás a vártnál kedvezőbb politikai hatást váltott ki. Mexikóváros utcáin egymilliós tömeg üdvözölte az elnöki döntést. De természetesen nemcsak az utca hallatta hangját. Avedrop, a mexikói bankárok szövetségének vezetője elítélte az elnök lépését, amely szerinte csak súlyosbítja a válságot. Clouthier, a munkáltatók szövetségének elnöke már egyenesen népszavazást követelt, megkérdőjelezve „egyetlen ember döntését”. Hasonló reagálás várható — vélik mexikói politikai körökben — az Egyesült Államok, valamint a Nemzetközi Pénzügyi Alap részéről. Az alappal Mexikó tárgyalt 4,5 milliárd dollárnyi kölcsönről, de olyan kemény feltételeket szabtak, hogy a vezetés a „kisebbik rossznak” tartotta az államosítást. A REMÉNY ÉL López Portillo utóda, a július 2-án megválasztott és hivatalát decemberben átvevő Miguel de la Madrid dolga nem lesz könnyű. Az új elnök, ennek ellenére, mérsékelten derűlátó. Bízik benne, hogy a gazdasági nehézségek átmenetiek, hiszen a válságból való kilábalás fedezete, a kőolajkincs továbbra is kínálja magát. Nehezebben jósolható meg a belpolitika alakulása. Az idei választás -eredménye kissé felrázta az 1929 óta kormányon lévő Intézményes Forradalmi Pártot. A szokatlanul aktív választók segítségével előretört a konzervatív jobboldal. A kormánypárt hagyományos támogatói — az olajfellendülés hasznát élvező középrétegek — a válság hatására tehát elfordulnak a párttól is. Igaz, ezzel párhuzamosan viszont Portillo és de la Madrid pártjának sikerült visszaszereznie azoknak a tömegeknek a támogatását, amelyek munka- alkalomban, életkörülményeikben várnak változást. A független mexikói külpolitika miatt az övön aluli ütésektől sem visszariadó Washingtonban kezdetben kárörömmel figyelték Mexikó nehézségeit. Konzervatív irányváltást jósoltak. A CIA egyik Mexikó-szakértője, Lawrence Sternfield azt tippelte, hogy még de la Madrid, a következő elnök megbízatásának lejárta előtt ösz- szeomlik a rendszer. A mexikóvárosi milliós tüntetés nem ezt támasztja alá ... M. L. Gerencsér i T _ L M Mik,*>s: A holnap |/-l Ady Endre ■ ClCDC élettörténete Azt vallotta, hogy Magyarország demokratikus átalakításával együtt ugyancsak a demokrácia jegyében kell rendezni a nemzetiségi ügyeket és föderális alapon, az önrendelkezési jog érvényesítésével Svájc mintájára szükséges korszerűsíteni a Kárpát-medence társadalmi szerkezetét. Csúcsáról tehát még június 27-én Nagyváradra ment, hogy részt vegyen a Polgári Radikális Párt másnapra hirdetett zászlóbontó gyűlésén. Másnap idejében a gyűlés színhelyén tartózkodtak, amikor délután maguk a nagyváradi újságírók csaptak fel rikkancsnak, és végigszá- guldva a városon a sebtében nyomott Lapok különkiadásaival, kiabálták a dermesztőén szenzációs hírt: — Szara j evőben megölték a trónörököst! Mindenki döbbenten foi. •. ■ gadta a súlyos eseményről szóló bejelentést, de a jelene lévők közül Adyt rázta meg a legjobban. Elsárgult, torka kiszáradt, rekedt, halk hangon tudott csak beszélni. Néhány drámai tőmondattal pontosan megjósolta, mi fog következni: világháború, a monarchia összeomlása, forradalmak, a történelmi Magyarország vége. A társaságában lévő Jászi Oszkár, gyermekkora óta jó barátja, nem látta ennyire sötétnek a helyzetet. Vitatta a háború lehetőségét, mert szerinte Európa szervezett munkássága ígéretéhez híven mindent elkövet a béke érdekében, a militaristák megfékezésére. Bár csak Jászi Oszkárnak lett volna igaza. Nem tartották meg a tervezett gyűlést. Ady visszalépett a képviselőjelöltségtől. Elhatározását közölni akarta szatmári barátaival, -- ezért Nagykárolyba utazott. Amikor híre jött a háború kitörésének, már otthon voltÉrmindszenten. Elkeseredettségét csak súlyosbította tehetetlensége. Nem a hadviselő felek egyike vagy másika ellen volt, hanem magát a háborút kárhoztatta. Egyik fél győzelmét sem kívánta, mert tudta, hogy az impréiumok véres rivalizálásának semmi köze sincs a népek igazi érdekeihez. Éppen ezért a. mindaddig példátlannak ígérkező pusztításból nem látott kiutat. Emberi magányosságában még inkább szükségét érezte egy értő, szeretésre méltó társ közelségének. Türelmetlenül óhajtotta a házasságot, amely elől oly sok éven át menekült. Ebbéli vágyában még "attól sem riadt vissza, hogy a nehéz átkaival illetett Tisza Istvánhoz forduljon segélykérő levelével: „Egy szörnyű világválságon kívül el kellett jönnie az én nagy emberi válságomnak is, hogy tudjam, érezzem: nekem is Tisza Istvánhoz kell fordulnom. Száz okból is vakmerőség ezt nekem tennem, de megteszem, mert örülök, hogy van még egy utolsó bizodalmám akkor, amikor a mindenek ügye és a magamé vetélkedve fenyegetnek egy katasztrófával.” A levél magyarázata az, hogy Tisza miniszterelnök tetű barátságban volt Boncza Miklóssal. Ady azt remélte, Tisza grófnál legalább any- nyit eléh hogy az nem fog ellené agitálni a barátjánál. (Folytatjuk) 40.
